top of page
t6_Rajztábla 1.png

FRISS HÍREK

Keresés

Hétvégi előzetes: bravúrra hajtunk Kispesten

4 órával ezelőtt
3 perc olvasás

Pontot, pontokat rabolna a felsőházra hajtó Kispest-Honvéd otthonából a KÉSZ-St. Mihály-Szeged a női NB I-ben.


A kupafordulót és a válogatott szünetet követően három hét után folytatódik a Simple Női Liga küzdelemsorozata. A hétvégén már a 11. fordulót rendezik, ami azt jelenti, hogy a féltávhoz érkezik az NB I alapszakasza. A KÉSZ-St. Mihály-Szeged 10 ponttal a nyolcadik helyen áll, s a középházba jutásért harcol, míg vasárnapi házigazdája, a 19 ponttal hatodik Kispest-Honvéd egyértelműen a felsőházat tűzte ki célul. Mivel két nagy rangadó is lesz szombaton (Újpest – Győr, Puskás – MTK), a Honvédnak egy győzelemmel matematikailag lenne rá esélye, hogy az első négybe érjen az alapszakasz felénél, ám a szegedi lányok semmiképpen sem kívánnak ehhez asszisztálni: ponttal, pontokkal térnének haza Budapestről. Erre lehet is sanszuk, ha a hétfőn a Vojvodina elleni edzőmeccsen mutatott harcos, akaratos, kombinatív játékkal rukkolnak elő a fővárosban.


„Az előző szezonban kétszer is kikaptunk a Honvédtól, s nem is lehet más célunk, mint megszakítani ezt a rossz sorozatot. Tudjuk, hogy ellenfelünk nyerni akar, de mi is azért utazunk Budapestre, hogy borítsuk a papírformát, s ponttal, pontokkal gazdagodjunk. Az elmúlt hetekben igyekeztünk olyan munkát végezni, mellyel még hatékonyabbá válhat a játékunk. Természetesen nekünk is voltak hiányzóink a válogatott szünetben, s többen is kisebb sérüléssel, betegséggel bajlódtak, bajlódnak, ennek ellenére próbáltunk a lehető legjobban felkészülni erre az összecsapás, ezt segítették a programunkba iktatott nemzetközi edzőmeccsek is” – mondta el honlapunknak Major László vezetőedző.


A Dörnyei Balázs vezette Honvéd a nyáron megint rendkívül aktív volt az átigazolási piacon: amellett, hogy szinte az összes kulcsemberét megtartotta, lényegében a kerete közel felét kicserélte. Távozott Bokor Blanka (LASK Linz), Végh Adrienn (Astra), Gégény Petra (FTC), Czinege Eszter (Kelen), Feil Réka, Földvári Fanni és Szalay Gyöngyvér (Videoton), s elengedték külföldre a japán Narita Erit és a svéd kapust, Anges Stenlundot. Az új szerzeményeik közül Murár Viktória és Borzák Lilien az MTK-ból, Tóth Zsóka a Puskás Akadémiától, Nagy Panna Diósgyőrből, Csizmadia Jázmin Újpestről, Bozsik Linett az FTC-től, Alasz Hanna a Viktoriától, Bokros Veronika kapus pedig éppen tőlünk, Szegedről érkezett. Három remek légióst foglalkoztatnak az amerikai Levandrea Williams, a szlovák Simona Horváthová és a görög válogatott Maria Palama személyében. Kapusuk, Krizsan Nikolett és Alasz Hanna a magyar U-19-es válogatott tagja.


A kispestiek mindenképpen erősödtek, ennek ellenére a rangadók eddig nem a legjobban sikerültek számukra. Szoros mérkőzésen, egy góllal kaptak ki a Fraditól, az MTK-tól és az Újpesttől is, a Győr ellen otthon ikszeltek, s csak a Puskás Akadémiát tudták megverni hazai pályán 2-0-ra. A kötelezőnek nevezhető sikereket viszont eddig hiba nélkül hozták, felül tudták múlni a Szekszárdot, a Pécset, a DVTK-t, az Astrát, és legutóbb kilencet hintettek Székesfehérváron a Videotonnak. (A kupában pedig 12-0-lal ütötték ki az NB II Nyugati csoport listavezetőjét, a Zalaegerszeget.) Figyelmeztető jel, hogy a tabellán náluk rosszabb pozícióban elhelyezkedő ellenfél még nem tudta meglepni őket, ugyanakkor az is igaz, hogy a nyomás a fővárosiakon lesz: ők vannak eredménykényszerben, nem engedhetnek maguknak botlást, ha ott akarnak lenni az első négyben. A Szent Mihály ezúttal felszabadultabban futballozhat egy bravúr reményében.


A Honvéd legeredményesebb gólszerzője, Vachter Fanni 9 találattal társbérletben vezeti a mesterlövészek versenyét az élvonalban, Nagy Panna és Palama 3-3 alkalommal volt eddig eredményes. A bajnokságban legutóbb a Videoton ellen a Krizsan – Palama, Sain (Nagy E., 73.), Horváthová (Csizmadia, 46.) – Csáki (Nyul, 46.), Bozsik, Róth (Vas, 46.), Krisztin – Nagy P., Vachter, Alasz (Szilvási, 46.) összeállításban diadalmaskodtak 9-0-ra Vahcter 3, Szilvási Nelli 2, Alasz, Csáki Eszter, Bozsik és Nagy P. góljával. A kupában Zalaegerszegen a Széchenyi – Csáki (Nyul, 60.), Williams, Palama (Sain, 60.), Krisztin – Nagy P., Bozsik (Csizmadia, 60.), Róth (Vas, 60.), Horváthová – Alasz (Szilvási 60.), Vachter összeállításban nyertek 12-0-ra Vachter 3, Horváthová 2, Krisztin, Palama, Alasz, Nagy P. 2, Szilvási és Vas Hajna találatainak köszönhetően.


Ami a párharc történelmét illeti, a két fél eddig négy mérkőzést vívott egymással, s az első összecsapást még 2024 augusztusában 2-1-re mi nyertük Kispesten, ám a következő három találkozón a Honvéd örülhetett. A 2025/2026-os bajnokság őszi szezonjában Vachter Fanni duplájával 2-0-ra győztek Szegeden a budapestiek, majd a visszavágón Bokor Blanka és Csáki Eszter találataival tartották otthon a három pontot. Az összesített gólkülönbség jelenleg 2-6 a mi szempontunkból. Nagyon jó lenne már megszakítani a Honvéd győzelmi szériáját, mindent bele, lányok, hajrá, Szent Mihály!


A bajnokság állása a 10. forduló után:



A 11. forduló további műsora:


DVTK – Szekszárd FC szombat 11:00

Újpest FC – ETO FC Győr szombat 13:30

FTC-Telekom – Pécsi MFC szombat 14:00

Puskás Akadémia FC – MTK Budapest szombat 15:00

Astra HFC – Videoton FC Fehérvár vasárnap 14:30


Simple Női Liga NB I 11. forduló, Kispest-Honvéd FC – KÉSZ-St. Mihály-Szeged, október 18. (vasárnap) 15:00, Budapest, Bozsik Aréna

 
 

TÁMOGATÓINK

SzRT_TM_KLUB_VB_buszmegallo_STATIK_720x96_0819.jpg

KAPCSOLAT

E-mail: st.mihaly.fc@gmail.com, szentmihaly.kft@gmail.com
Levelezési cím: 6753 Szeged, Budai Nagy Antal u. 76.

bottom of page