Innen folytatják női akadémiánk csapatai

A válogatott szünetet követően újabb megmérettetések várnak a Szent Mihály Női Akadémia együtteseire. Mutatjuk, ki hogy áll a tabellán a hétvégi erőpróbák előtt!
A női akadémiai bajnokságban elég keszekuszán indult a szezon, rengeteg a halasztott mérkőzés mindegyik korosztályban, s a válogatott szünetek miatt nagyjából október végére simulnak majd ki a dolgok. Ezzel együtt érdemes rápillantani a tabellákra, hiszen most hétvégén valamennyi pontvadászatban fordulót rendeznek. Megnéztük, hogy is állnak a Szent Mihály Női Akadémia alakulatai!
U-19-es akadémistáink négy mérkőzést tudtak le. Három vereséget követően legutóbb Pécsett végre megszületett az első, nagyon fontos és értékes győzelmük is. Fábián-Saleh Houssam tanítványai 3 ponttal így jelenleg a hetedik helyet foglalják el, egy borzasztóan szoros középmezőny végéhez kapaszkodva. A csapatban még nincs kétgólos játékos, Antelj Masa, Bány Boglárka, Baranyi Barbara és Olasz Zsófia is egyszer volt eredményes. Szeptember 26-án (szombaton) 12:30-kor az MTK Budapesthez látogatnak lányaink. A fővárosi kék-fehérek - főleg idegenben - borzasztóan nehéz ellenfélnek ígérkeznek, bravúrra lesz szükség ellenük, de nagyon bízunk a mieink akaraterejében, bátorságában és keménységében.

Az U-17-es akadémisták három találkozón vannak túl, s két döntetlen mellett egyszer hagyták el vesztesen a játékteret, vagyis még első sikerüket vadásszák. 2 ponttal a hatodik helyen tanyáznak, de egyelőre itt is rettentően sűrű a mezőny. Kovács Bettina, Purcsi Lilla és Szilágyi Lilla szerezte eddig a három gólunkat, valamennyi összecsapáson eddig egyszer tudtunk betalálni. Ahhoz, hogy megszülessen az első győzelem, minden bizonnyal majd meg kell ezt ugorni, a folytatásban feltétlenül javítani kell a helyzetkihasználáson. Szeptember 26-án (szombaton) 13 órakor az Illés Akadémia otthonában lépnek pályára a lányok. A szombathelyi gárda erejéről mindent elmond, hogy eddigi egyetlen bajnokiján idegenben múlta felül 3-2-re a Ferencvárost. Ezzel együtt is megpróbálunk ellenük meglepetést okozni.

Legfiatalabb akadémistáink, az U-15-ösök egy találkozót nyertek meg, s kétszer kaptak ki az eddigiek során. A gólkülönbségük viszont egészen kiváló, így 3 pontjuk pillanatnyilag a negyedik helyezéshez elegendő. Frank Attila brigádja Gondi Hanna már öt, Ligeti Dóra két gólnál jár, Radoi Fanni és Simon Anna egyszer köszönt be az ellenfeleknek. Az U-17-esekkel párhuzamosan most szombaton 13 órakor a "kicsik" is az Illés Akadémiával csapnak össze Vasban. A szombathelyi gárda korántsem tűnik verhetetlennek, a Fradi 13-0-ra páholta el őket a fővárosban. Hiba lenne természetesen lebecsülni az ellenfelet, ugyanakkor határozottnak és céltudatosnak kell lenni: ígéretes együttesünknek el kell hinnie, hogy meg tudja oldani a feladatot, s a három pontért kell útra kelni. Hajrá, csajok!

Az akadémiai előkészítő korosztály, az U-14 eddig hibátlan a regionális bajnokságban, mindkét összecsapását megnyerte. Még korai szakaszánál tart a pontvadászat, a neheze csak eztán következik, rangadók sora vár majd Olajos Csaba csapatára, ugyanakkor örömteli, hogy 6 ponttal a második pozíciót foglalják el lányaink. Dudás Lívia 6, Ludvig Jázmin 3, Csatordai Gréta és Szakács Alexandra 1-1 góllal kezdte a szezont. A budapesti és a főváros környéki alakulatokkal szembeni húzós derbik előtt még egy könnyebbnek tűnő találkozó vár a mieinkre, szeptember 26-án (szombaton) 11 órakor Tápén, a KÉSZ Sport Arénában kell érvényre juttatni a papírformát a sereghajtó Tiszakécske ellen. Szerezzük meg az újabb három pontot!

A fotón az U-19-es akadémisták.




