top of page
t6_Rajztábla 1.png

FRISS HÍREK

Különleges motiváció: korábbi ETO-játékosokkal izzasztanánk meg a Győrt



Kránicz Viktóriában hatalmas a bizonyítási vágy egykori csapata ellen, s az is feldobja, hogy szülei és barátai a pálya széléről szurkolnak majd neki. Rajta kívül Bokros Veronika és Kuntzl Norina is az ETO-ban lett NB I-es játékos, de Sanda Malesevic is lehúzott fél évet Győrben. Pikáns pénteki párbaj előtt a Szent Mihály!


A listavezető ETO FC Győrhöz látogat pénteken a Simple Női Liga 15. fordulójában a KÉSZ-St. Mihály Szeged. A bajnoki mérkőzésnek különös ízt ad, hogy együttesünk négy játékosa is szerepelt korábban a Rába-partiaknál, sőt, hárman közülük ott lettek élvonalbeli labdarúgók.


A csornai Kránicz Viktória (22) három és fél évet töltött el Győrben 2019-2022 között, ebből három szezont a felnőtt NB I-es gárdában, mellyel 2022-ben bajnoki ezüstérmes és magyarkupa-győztes is lett. Téli igazolásunk, az ugyancsak Győr-Moson-Sopron vármegyei Kuntzl Norina (19) hat éven át (2018-2024) nevelkedett az ETO Akadémián, s egy felnőtt NB I-es mérkőzésen be is mutatkozhatott a nagyok között. Bokros Veronika (20) két idényen keresztül (2019-2021) erősítette a nyugat-magyarországi klubot, s a ő színeikben állhatott a kapuba először az első osztályú pontvadászatban. Kapitányunk, Sanda Malesevic pedig 2022 őszén tett egy féléves kitérőt Győrben, mielőtt újra „hazatért” Szegedre. Valamennyien a szokásosnál is nagyobb izgalommal és harci kedvvel készülnek a soron következő bajnokira, ahogy Kránicz Viktória is megerősítette honlapunknak.


„Az ETO ellen pályára lépni mindig különleges érzés számomra, ilyenkor az átlagosnál sokkal nagyobb bennem a bizonyítási vágy, szeretnék még jobban teljesíteni. Azért is kiemelten fontos és kedves számomra ez a találkozó, mert miután a szülővárosomhoz közel játszunk, ezért a szüleim és a barátaim is ki tudnak jönni, hogy szurkoljanak nekem, nekünk. Fejben egyébként ugyanúgy készülök, mint minden más összecsapásra” – árulta el a kitűnő védő.


Kránicz Viktória hozzátette, máig szeretettel emlékszik az ETO-nál eltöltött évekre, melyekről szép emlékeket őriz. „A focikarrieremet nézve Győrben töltöttem a három legszebb évemet: ott pallérozódtam, ott lettem igazából futballista. Onnan kerültem be az utánpótlás-válogatottba is, szóval rengeteget köszönhetek a győrieknek meg az akkori edzőimnek. Elég hamar bekerültem a felnőttkeretbe, ahol igaz, hogy ritkán kaptam lehetőséget, de utólag visszagondolva érthető okokból: akkoriban még nem álltam készen sem fejben, sem fizikailag, hogy rendszeresen NB I-es felnőttmeccseket játsszak. Nagyon sok barátot is szereztem Győrben, akikkel ezóta is tartom a kapcsolatot, s rendszeresen találkozunk is” – mondta. A jelenlegi ETO-ból is többen csapattársai voltak akkoriban Vikinek, így például Kovács Laurával, Süle Dórával, Öreg Cintiával, Sali Rebekával, Vida Boglárkával, valamint Savanya Csillával, Nagy Fannival és Borok Dorinával is játszott együtt. Valamennyiüket jól ismeri, tudja, mire lehet tőlük számítani, mik az erősségeik, ami adott esetben sokat segíthet a pénteki győri bajnokin is.


Arról is beszélt, komoly kihívás lesz a Szent Mihálynak az éllovas elleni csörte, s bár a hazaiak az esélyesek, természetesen tisztelni kell őket, de nem szabad tőlük megijedni. „Mindenképp fegyelmezett védekezésre van szükség, s ki kell segítenünk egymást. Nyilvánvaló, hogy nekünk nem elsősorban Győrben kell győznünk, ezzel együtt képesek lehetünk meglepetést okozni. Arra kell törekednünk, hogy kontrákból építkezzünk, ha lehetőségünk nyílik rá, de összességében az a legfontosabb, hogy a védelem egyben legyen és fegyelmezett legyen” – szögezte le.


Viki végül elmondta: a sorsolásunk roppant nehéz, s bár még nem szereztünk pontot a tavaszi fordulókban a PMFC és a Puskás Akadémia ellen, de bizakodva és pozitívan kell előretekinteni. „Pécsett pontokat hullajtottunk, ha az a meccs jobban sikerül, az önbizalom-növelő indulást jelentett volna. Még véletlenül sem szabad azonban csüggednünk, menni kell tovább, s biztos vagyok benne, hogy jönni fognak a sikerek, ahogy beletesszük a munkát hétről hétre. Én is ezért dolgozom kőkeményen” – fogalmazott.


Pintér M. Lajos


Fotó: Budapest Honvéd Facebook-oldala

TÁMOGATÓINK

SZRT_TM_Radar_ADS_720x96_0730.jpg

KAPCSOLAT

E-mail: st.mihaly.fc@gmail.comszentmihaly.kft@gmail.com
Levelezési cím: 6723 Szeged, Zöldfa u. 16. 2/8

bottom of page