
Egész héten pályán a Szent Mihály csapatai a kicsiktől a nagyokig, hétfőtől vasárnapig pattog a labda, még a teremben, de már a nagypályán is! Folyamatosan frissülő cikkünkben az eredmények, az összeállítások és az edzői nyilatkozatok!
Február 24. (hétfő) 20:00, Férfi futsal NB III 13. forduló, Kunhegyes:
Bánhalmai SE - Szent Mihály FC 0-13 (0-5). Szent Mihály: Garamvölgyi Gergő - Kovács Bende, Kopasz Balázs, Klippel Ádám, Tóth Attila. Cserék: Vér Dávid, Kovács Nimród, Huszár Lajos, Nagy Norbert.
Gólszerzőink: Tóth Attila 4, Klippel Ádám, Kopasz Balázs 3-3, Nagy Norbert, Kovács Nimród
Vér Dávid játékos-edző: "Egy kaotikus mérkőzésen vagyunk túl véleményem szerint. Az első félidő első felében iskolajátékot bemutatva futsalozott a csapat, de az óra elromlásával valamiért a mi játékunk is elromlott. Szerencsére a félidőben közösen megbeszéltük a hibákat, és újra futsalozni tudtunk a második félidőben. Büszke vagyok a fiúkra, hogy hétfőn este eljöttek erre a hosszú útra, és sikerült kapott gól nélkül megnyerni a mérkőzést. Remélem, jövő héten is tudunk nyerni, és a szerencse is mellettünk áll majd a többi mérkőzés végeredményben. Hajrá, Szent Mihály!"
A találkozóról folyamatosan frissülő, élő, szöveges közvetítést adtunk holnapunkon. A cikk IDE KATTINTVA érhető el.
Február 28. (péntek) 14:30, Vármegyei férfi U-19 A 14. forduló, Szentmihály:
Szegedi VSE - Szent Mihály FC 9-1 (3-0). Szent Mihály: Polgár Tamás - Zefer Zétény, Simkó Kristóf Benjámin, Kovács Nimród, Fülöp Levente, Barczány Kende Hunor, Kajcic Gergő, Mórocz Gergő, Nándori Barnabás, Faragó Mátyás, Muskó Gergely. Cserék: Szuck Márton Mózes, Zsótér Gergő Botond.
Gólszerzőnk: Nándori Barnabás
Szabó Dániel edző: "75 perc koncentráltság után elfáradtunk fejben, és az addig 5-1-es szépnek mondható eredményt gyorsan szinte megduplázta a jó erőkből álló SZVSE. Az erősségeinket párszor így is felfedeztem, és a mai nappal a legerősebb ellenfelünket már februárban letudtuk a tavaszra. Ha ez a 75 perc a kevésbé erős ellenfelekkel szemben 90 percre nő, sok szép eredményt érhet el a csapat tavasszal."
Február 28. (péntek) 18:00, Futsal U-9-es Bozsik-fesztivál, Makó:
A Szent Mihály ellenfelei voltak: Makó, Kiszombor, Földeák, Csanádpalota
Szent Mihály FC - Makó 1-2
Szent Mihály FC - Kiszombor 1-1
Szent Mihály FC - Földeák 4-2
Szent Mihály FC - Csanádpalota 0-0
A Szent Mihály U-9-es csapat tagjai: Benkó Zénó, Daróczi Ákos, Frank Márk, Huszta Máté, Pásztor Péter, Son Sehyun, Somogyi Zalán.
Tornyi Zita edző: "A mai napon illően lezártuk a termi időszakot az új mez garnitúra bemutatásával. Bár az elején még kicsit bátortalanul, megilletődve a pálya nagyságától kezdtünk, de a meccsek alatt belerázódtak szerencsére. A fiúk sok edzésen gyakorolt elemet valósítottak meg, próbálták egymást keresni passzokkal vagy egyedül megoldani a játékszituációt. A kapu előtt többször kialakítottunk gólhelyzetet, de a befejezéseken még kell dolgoznunk. Gratulálok mindenkinek és további sok sikert!"

Március 1. (szombat) 12:00, Akadémiai női U-19 11. forduló, Felcsút:
Puskás Akadémia FC - Szent Mihály FC. Szent Mihály: Aradi Jázmin - Papp Tamara, Kovács Nóra Lili, Horváth Lara, Pribék Andrea, Balázs Evelin, Milinker Nóra, Pálnik Johanna, Gyémánt Karina, Rabi Ramóna, Palotás Petra. Cserék: Kozma Vivien (k), Pallagi Vanda, Flach Diána Natália
A találkozó 3-0-s hazai vezetésnél a félidőben félbeszakadt több játékosunk súlyos sérülése után.
Március 1. (szombat) 13:00, Simple Női Liga NB I 13. forduló, Pécs:
Pécsi MFC - KÉSZ-St. Mihály-Szeged 2-1 (0-0). Szent Mihály: Anastasija Krstovic - Kránicz Viktória (Sovány Dorina, 69.), Ónodi Vanessza, Sajti Krisztina, Szabó Dóra, Sanda Malesevic, Sara Simonovic, Ivana Boricic, Németh Peónia, Nagy Lilla, Török Lilla.
Gólszerzőnk: Sajti Krisztina (81.)
Major László vezetőedző: "Mindenféleképpen pontot vagy pontokat szerettünk volna szerezni a Pécs ellen a tavaszi rajton, mert nagyon nehéz a sorsolásunk, a következő meccseink talán még nehezebbek lesznek. Úgy gondolom, a csapat ehhez mérten megfelelően teljesített, de ami az egyik oldalon bement, azok a lehetőségek nálunk sajnos kimaradtak. A jövő héten szerencsére végre teljes csapattal tudunk edzeni, és bízom benne, hogy a Puskás Akadémia ellen eredményesek leszünk."
A találkozóról folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adtunk honlapunkon. A cikk IDE KATTINTVA olvasható.
Március 1. (szombat) 15:00, Férfi felnőtt felkészülési mérkőzés, Algyő:
Algyő SK II. - Szent Mihály FC 2-4. Szent Mihály: Török Máté - Csobán Krisztián (Fülöp Levente), Csobán Róbert, Andróczki Tamás, Kovács Nimród - Hufnágel Péter, Farkas Ákos, Császi Álmos - Baján Zoltán, Mészáros Bence (Altorjay Boldizsár), Olajos Csaba (Kéri Zoltán).
Gólszerzőink: Altorjay Boldizsár, Baján Zoltán, Császi Álmos, Fülöp Levente
Szabó Dániel edző: "Koncentrált játékot mutatott a csapat szinte az egész mérkőzésen, kevés hibával. A labdakihozatalaink jól működtek, még 1-2 megoldást észre kell vennünk a későbbiekben, hogy több variációnk legyen. Még van min csiszolni a játékon, de az alapok úgy gondolom jól le lettek fektetve a tavaszi szezonra."
Március 2. (vasárnap) 12:00, Akadémiai női U-15 11. forduló, Tápé, KÉSZ Sport Aréna:
Szent Mihály FC - Puskás Akadémia FC 1-1 (1-1). Szent Mihály: Herke Naira - Szilágyi Lilla, Kálló Tímea Zsuzsanna, Elekes Jázmin, Kovács Bettina Boglárka, Olasz Zsófia, Kőrffy Olívia Kitti, Rácz Veronika Erzsébet, Herke Norina, Polonkay Dóra, Csúcs Lilien. Cserék: Katona Dóra Noémi, Ligeti Dóra, Orvos Maja.
Gólszerzőnk: Rácz Veronika Erzsébet
Olajos Csaba edző: "Nagy nyomást helyezett ránk az ellenfél az első percekben, és a középpályán nem találtuk még a megfelelő védekezési eszközöket. Egy elcsúszott letámadásunkból ránk tudott fordulni a vendégcsapat amivel meg is szerezték a vezetést. A gól után fokozatosan egyenlítődött ki a játék, és egyre többször tudtunk a kapu elé kerülni, és a szünet előtt sikerült egyenlíteni. Fordulás után talán mi kezdtünk jobban, helyzetekkel indítottuk a második játékrészt, de a kapuba nem sikerült betalálni. Kiegyenlített játékot és sok mezőnyharcot tartalmazó mérkőzés volt, és annak ellenére álltuk ki jól ezeket a szakaszokat, hogy ma nem voltunk annyira hatékonyak a védekező 1v1-ekben. Támadásban javultunk a második félidőre, és az átmeneteink is hatékonyabbá váltak, a pontosság vagy a megfelelő ütem hiányzott az utolsó átadásoknál. A végén mindkét csapat meg akarta nyerni a mérkőzést, s teremtettünk pár veszélyes helyzetet a vendégek számára, de végül sikerült rendezni a sorokat. Összességében tetszett, amit láttam, az egy pontra minimum rászolgáltunk, kis szerencsével akár nyerhettünk is volna, de ez a vendégek részéről is elmondható. A válogatott szünet alatt is lesz felkészülési mérkőzésünk, és dolgozunk, hogy minél több pontot gyűjtsünk a hátralévő mérkőzéseken, továbbá néhány játékhelyzetben azért nem voltunk kellően figyelmesek, amiket javítanunk kell a jövőben."

Március 2. (vasárnap) 13:30, Leány utánpótlás felkészülési mérkőzés, Gyula:
Gyulai Amazonok U-14 - Szent Mihály FC U-14 2-1 (1-1). Szent Mihály: Friebert Enikő - Nagy Dóra, Nagypál Viktória, Stumpf Kiara, Nagy Laura, Nagy Lilla, Boruzs Fruzsina, Bárdos Laura, Szakács Alexandra. Cserék: Sosterics Nóra, Nagy Viktória.
Gólszerzőnk: Bárdos Laura
Pigniczki Zoltán edző: "A helyzetkihasználást próbáltuk gyakorolni, de látszott, hogy még nem úgy megy, ahogy kellene. Sokkal több lehetőséget dolgoztunk ki, mint a hazaiak, de sajnos most kevesebbet értékesítettünk, mint ők. Ezen kell még javítani. A meccs összességében elérte a célját, egy hozzánk hasonló képességű ellenféllel szemben gyakorolhattunk, ami mindenképpen hasznos volt a bajnokság előtt."
Március 2. (vasárnap) 14:00, Akadémiai női U-17 11. forduló, Tápé, KÉSZ Sport Aréna:
Szent Mihály FC - Puskás Akadémia FC 3-4 (2-2). Szent Mihály: Török Stefi - Simon Adrienn Evelin, Papp Tamara, Boruzs Boglárka, Veres Doren, Gyovai Katinka, Tóth Panna Rita, Barna Bíborka, Papdi Jázmin, Baranyi Barbara, Budai Rebeka Réka. Cserék: Veres Dominika Letícia, Benke Napsugár.
Gólszerzőink: Barna Bíborka, Boruzs Boglárka és egy öngól
Fábián-Saleh Houssam edző: "Nem volt egyszerű hete a csapatnak. A már-már szokásossá vált betegségeken kívül két komoly sérülés is nehezítette a dolgunkat. Szerencsére jól reagáltak a lányok ezekre a balszerencsés szituációkra, és ahogy azt kell, csapatként együtt dolgozva vágtak bele a mai mérkőzésbe. Sikerült is a találkozó elején egy szép gólt szereznünk egy olyan kombináció után, amire kifejezetten készültünk. Ezek után komoly nyomást helyezett ránk a Puskás Akadémia, de jól védekezve egészen a félidő végéig tartani tudtuk őket. A félidei döntetlen után a második félidőben szerettük volna továbbra is ugyanazt a fegyelmezett játékot folytatni, mint az első félidőben, de az idő és az magas tempó felőrölt minket. Viszont újra meg kell dicsérnem a lányokat, hisz kétgólos hátrány után is még volt annyi tartásuk, hogy az utolsó percig kiélezetté tegyék a mérkőzést. Le a kalappal mindenki előtt! A körülmények ellenére mindent megtett a csapat, ilyen mentalitással kell továbbra is dolgozni. A héten komoly sérülést szenvedő Boginak és Nórinak mielőbb gyógyulást kíván az egész csapat!"
