top of page
t6_Rajztábla 1.png

FRISS HÍREK

Keresés

Mérlegen az utánpótlás: a leány U-12

ree

Sorozatunkban a Szent Mihály FC együtteseinek 2024/25-ös szezonját értékeljük az edzők segítségével. A felnőtt női csapat után a leány U-12 következik.


Az idény utolsó tornáját május utolsó hétvégéjén játszotta le preakadémiai U-12-es korosztályunk, mely második szezonját zárta le. A lányok hazai környezetben, Tápén köszöntek el a közönségtől a tizedik tornán. Balogh Árpád tanítványai nagyot léptek előre a 2024/25-ös kiírás során, sok örömöt szereztek maguknak, edzőiknek, szüleiknek és klubunknak is.


„Ebben a korosztályban hivatalosan még nem számolják az eredményt, nem írják a gólszerzőket, aminek érthető okai vannak: a lányokat ne az eredmény befolyásolja, hanem tanulják meg a legfontosabb alapjátékelemeket, amelyeket később, éles helyzetekben megfelelően tudnak alkalmazni, és erre építkezve továbblépni. Mi, edzők azért jegyeztük az eredményeket, gólokat is, de a játék taktikai és technikai elemeiben is figyeltük az előrelépést. A számokat is rögzítsük: 32 mérkőzésen 25 győzelem, 4 döntetlen, 3 vereség, 136-30-as gólarány, és az őszi-tavaszi szezon között jelentős fejlődést, javulást láttam, hiszen tavasszal például ki sem kaptunk. A házi gólkirályunk Ludvig Jázmin lett 53 találattal (mellette 10 gólpassz), Pálvölgyi Dorka 25, Lajkó Boglárka pedig 14 gólt lőtt. Illetve itt jegyezném meg, hogy az U-12-es korosztályunk téli vármegyei U-13-as leány futsalbajnokságban aranyérmet szerzett, amire nagyon büszkék lehetnek a lányok!” – vágott bele az értékelésbe Balogh Árpád.


Kiemelte: a szakmai céljuk elsődlegesen az volt, hogy a játékosokat minél hatékonyabban felkészítsék technikai és taktikai szempontból is az U-14-es korosztályra. „Úgy látom, hogy a lányok tavaly óta sokat léptek előre, ez köszönhető a szakmai iránymutatásainknak, edzésmunkájuknak, összességében ennek az egy évnek, amelyet futballal töltöttek. A jövőben azonban, úgy gondolom, hogy technikailag még inkább előrébb kell lépnünk, ugyanis a taktikai elemeket csak úgy tudjuk megvalósítani, ha mögötte megfelelő technikai képzettség van, ezért erre a következő idényben igyekszünk még nagyobb hangsúlyt fektetni” – szögezte le.


Elárulta: összesen az U-12-es tornák alkalmával 18 játékos lépett pályára, közülük négy kiemelkedő lány csak egy tornán volt velük, ők a magunk mögött hagyott az idényben már a Szent Mihály FC U-14-es regionális csapatában játszottak, ahol rengeteg tapasztalatot tudtak szerezni, és nagyon sokat fejlődhettek. A csapat gerincét a többi 14 játékos alkotta, akik közül ketten még U-10-es korosztályúak, de majdnem az összes U-12-es tornán szerepeltek ők is, mert tudásban már tartanak ezen a szinten, és egy korosztállyal feljebb Balogh Árpád szerint mindig van lehetőség a fejlődésre.


„Kiemelni nem szeretnék senkit, összességében a maga szintjén mindenkivel elégedett vagyok, az edzések és a tornák nagy részén mindenki igyekezett tudása legjavát adni, és úgy érzem, hogy csapatként is egészen összekovácsolódtunk, azzal együtt, hogy természetesen van még hova fejlődnünk. A 14 játékos közül hatan 2013-as születésűek, ami azt jelenti, hogy ők feljebb lépnek egy korosztályt, név szerint Benecz Petra, Pálvölgyi Dorka, Dudás Lívia, Kovács Boróka, Kocsispéter Luca, valamint Bakonyi Zoé. Nekik köszönjük az eddigieket, sok sikert kívánunk, és reméljük, hogy ott is megállják a helyüket, és tudtak valamit továbbvinni abból, amit adtunk nekik. 8 játékos tehát marad, közülük Kis Lilla és Farkas Anabell már ebben az idényben is meghatározó tagjai voltak az U-12-nek. Az U-10-es korosztályból érkezik még Pópity Natália, Sinkó Eszter, Tóth Nikolett, Virgoncz Loretta, így jelenlegi állás szerint a következő idényben 12 játékossal vágunk neki az U-12-es tornáknak, ugyanakkor a fiatalabbak közül jövőre is szeretnék beépíteni, valamint várjuk az új jelentkezőket is, akik kipróbálnák ezt a nagyszerű sportágat” – vázolta a vezetőedző.


Balogh Árpádtól megtudtuk: a következő idényre a felkészülés várhatóan augusztus elején kezdődik. Az edzéseket ugyanúgy, mint idén, egy időben tervezik tartani az U-10-es korosztállyal, természetesen differenciálva az aktuális technikai és taktikai tudásnak, céloknak megfelelően.


„Az iskola utolsó tanítási napja után átállunk a nyári edzésekre – ami várhatóan heti egy focit jelent majd –, és augusztusban pedig újult erővel, kipihenve tudjuk kezdeni a szakmai stábbal a lányok felkészítését. Kellemes nyári szünetet, tartalmas kikapcsolódást kívánok a klub minden játékosának, a szülőknek, valamint a szakmai stábnak, vezetőségnek egyaránt, egy fizikálisan és mentálisan megterhelő, de tartalmas év után! Hajrá, lányok, hajrá, St. Mihály!” – összegzett Balogh Árpád preakadémiai vezetőedző.


Évértékelőnk korábbi epizódjai:


 
 

TÁMOGATÓINK

SzRT_TM_KLUB_VB_buszmegallo_STATIK_720x96_0819.jpg

KAPCSOLAT

E-mail: st.mihaly.fc@gmail.comszentmihaly.kft@gmail.com
Levelezési cím: 6723 Szeged, Zöldfa u. 16. 2/8

bottom of page