Milica Popovic: a csapat sikere tesz a legboldogabbá

Mindent a labdarúgásnak rendel alá, s a mentális felkészülésre is legalább akkora figyelmet fordít, mint a fizikaira. Milica Popovic (22) egy vérbeli profi szemléletű játékos, aki a pályán határozott, a kapu előtt, a gólhelyzetekben kíméletlen, a játéktéren kívül viszont nagyon kedves, szerény és visszafogott személyiség. Nemcsak kitűnő támadó, aki 16 találattal vezeti az NB I góllövőlistáját, de remek csapatember is, akinek a közösségünk is sokat köszönhet. Interjú!

Gipsszel a bal kezén jelent meg a KÉSZ-St. Mihály-Szeged hétfői évzáróján Milica Popovic. 22 esztendős szerb támadónk, aki 16 góllal vezeti a Simple Női Liga góllövőlistáját, még az utolsó őszi találkozón, a Puskás Akadémia elleni meccsen sérült meg, ám – természetesen – végigjátszotta az összecsapást, s két találattal segítette a csapatot. Az MLSZ Teremlabdarúgó-kupán sajnos nem szerepelhetett a nyáron a Vojvodinától érkezett kiváló futballistánk, ám fel sem merült benne, hogy ne jönne vissza Szegedre az esztendőt búcsúztató rendezvényünkre, s ne ünnepelne együtt a társaival. Ott beszélgettünk vele az őszi szezon tapasztalatairól, eredményeiről és a tavaszi tervekről.

– Csinos kis gipsszel érkeztél vissza Szegedre, hogy van a kezed?

– A Puskás elleni november 22-i mérkőzésen rosszul estem, és fájdalmat éreztem, de őszintén szólva nem gondoltam rá, hogy komolyabb probléma lenne. Lehetséges, hogy a hideg időjárás is hozzájárult a balszerencséhez, ugyanis később kiderült, hogy eltört a kézközépcsontom, ezért most pár hétig gipszet viselek. Még jó, hogy mindez ez utolsó meccsen történt, mert most nincsenek edzéseink és találkozóink, így bőven van időm meggyógyulni és rendbe jönni.

– Korábban a szerb bajnokságban szerepetél a Sloga Zemun és a Vojvodina színeiben, nyáron döntöttél úgy, hogy külföldön is kipróbálod magad. Hogy érzed magad Magyarországon, mennyire jött be a környezetváltozás?

– Valóban, korábban még nem játszottam más országban, csak Szerbiában, így kíváncsian vártam az új kihívást. Mindenképpen bizonyítani akartam, hogy képes vagyok más közegben is helytállni, s valami nagy dolgot szerettem volna elérni. Nem is reméltem, hogy ennyire jó lesz a kezdés, s ilyen sok gólt tudok szerezni. A csapattársak segítsége nélkül azonban nem tudtam volna ennyire eredményes lenni az ősszel. Ők segítettek abban, hogy meccsről meccsre jobb és hatékonyabb legyek. Én abban hiszek, hogy közösen érjük el az eredményeket, a siker titka, hogy egységesek vagyunk.

– Hogy látod, miben más a magyar és a szerb liga, melyek a fő különbségek?

– Az edzések és a mérkőzések is mások itt, mint Szerbiában. A bajnokság roppant kiegyensúlyozott, nincs könnyű találkozó, minden csapat mindig mindent belead, rendkívül nagy a tempó, dinamikus a játék. Odahaza is nagyon keményen dolgoznak a játékosok, de nincs ekkora figyelem a női labdarúgásra, mint Magyarországon. A magyar liga sokkal professzionálisabb, itt nemcsak magasabb fizetésekért játszanak a lányok, mint nálunk, de a mentalitás is különbözik. Magyarországon a győzelemért, a jó eredményekért hajtanak elsősorban a futballisták, míg Szerbiában azért, hogy ki tudjanak törni, s komolyabb bajnokságokban – például a magyarban – és komolyabb csapatokban juthassanak szerződéshez. Számomra is nagy megtiszteltetést jelentett a KÉSZ-St. Mihály-Szeged hívása. Tisztában vagyok azzal, hogy az országomat is képviselem külföldön, ezért is nagyon fontos, hogy megmutassam, mit tudok. Óriási büszkeséget jelent, hogy Szegeden, Magyarországon elismerik a kemény munkámat, és ezáltal a lehető legjobb módon képviselhetem a szerb focit nemzetközi szinten.

– Könnyű volt a beilleszkedés a KÉSZ-St. Mihály-Szegednél?

– Nagyon gyorsan kialakult bennem a kötelék a csapattal, mind a pályán, mind azon kívül. A lányok nagyon pozitívak, és erős a közösségi szellem, úgyhogy igazán otthon érzem itt magam.

– Négy hónap alatt összesen huszonöt gólt szereztél a szegedi csapatban, bajnoki meccseken tizenhatszor találtál be, s rögtön vezéregyéniséggé váltál. Gondoltad volna, hogy a játékod és a személyiséged ennyire illeszkedik a Szent Mihály stílusához és felfogásához?

– Nem titok, hogy szeretem a közvetlen játékot, és mindig úgy igyekszem helyezkedni, hogy készen álljak az utolsó passzra. Arra koncentrálok, hogy veszélyes helyzeteket alakítsak ki az ellenfél kapuja előtt, s minél jobban tudjuk befejezni a támadásokat. Örülök, hogy jól illeszkedek a Szeged játékstílusába olyan támadóként, akinek a legfontosabb adottságai a gyorsaság, a mozgékonyság és az időzítés. Én azonban mindig az egészet nézem: a Szent Mihálynál nagyon jó csapattársaim vannak, akik érzik a játékomat, tudják, mikor indulok be, mikor futok, mikor kérem a labdát. Nagyon jók a játékkapcsolataink, nagyon jó a kémia a csapatnál, s ez az, ami engem is jobbá tesz.

– Melyik számodra a fontosabb, az, hogy az első helyen állsz a góllövőlistán, vagy az, hogy a csapat az előkelő, történelmi ötödik helyen telelhet?

– Természetesen az egyéni siker is fontos számomra, s hálás vagyok az elismerésért, de igazából az tesz a legboldogabbá, ha a csapattal előre tudunk lépni, fejlődni tudunk, s egyre feljebb jutunk a tabellán. Azért dolgozunk, hogy a következő időszakban, a következő szezonokban is mindig egy lépéssel előrébb jussunk.

– Melyik szegedi gólod áll a legközelebb a szívedhez, vannak kedvencek?

– A legjobb érzés a topcsapatok ellen a hálóba találni. Az első gólomra kimondottan büszke vagyok, amit az 1. fordulóban a Puskás Akadémia ellen idegenben szereztem. Emellett közel áll a szívemhez a Győr és a Pécs elleni duplám is, hiszen ezek az együttesek az előző bajnokságban legyőzték a Szent Mihályt, most viszont vissza tudtunk nekik vágni. Örülök, hogy ehhez én is hozzájárulhattam.

– Mit remélsz a tavaszi folytatástól, mire lehet képes Milica Popovic és a szegedi alakulat?

– A legelső, hogy csináljunk egy jó felkészülést. Az ünnepek után úgy kell majd visszatérnünk, hogy tiszta lappal indulunk, s elfelejtjük, ami eddig történt. Csak a következő félévre kell koncentrálni, s ugyanolyan keményen és hatékonyan kell felkészülni, mint nyáron tettük. Remélem, ugyanazzal a jó kémiával folytatjuk január közepétől, ahogy abbahagytuk, s mindenki kipihenten, feltöltődve, kellő energiával és optimistán kezd bele a munkába. Bízom abban is, hogy felépülnek a sérültjeink, s most már végre elkerülnek bennünket a sérülések, hiszen sok probléma sújtott bennünket ősszel. Egy jól sikerült felkészülés után pedig igyekszünk majd lépésről lépésre haladni, s meglátjuk, mit hoz a tavasz, mindenesetre én bizakodó vagyok, s jó dolgokat remélek a bajnokság második felétől is. Érdemes lesz figyelni a Szent Mihályra akkor is!

– A magyar NB I-ben nyújtott kiváló teljesítményedet Szerbiában is nyomon követik. Mi a klubnál is nagyon bízunk benne, hogy mihamarabb meghívót kapsz a válogatottba, még akkor is, ha hatalmas a konkurencia, s rengeteg a nagyon jó szerb támadó. Mi úgy gondoljuk, rászolgálsz a bizalomra és a lehetőségre. Mikor jöhet el a te időd?

– Mint minden futballistának, természetesen nekem is nagy-nagy célom, hogy a válogatottban szerepelhessek. Nincs annál komolyabb elismerés és megtiszteltetés, mint amikor a hazádért, az országodért küzdhetsz a nemzeti együttesben. Mindenki arra vár, hogy megkapja a lehetőséget, az esélyt, én is így vagyok ezzel. Igyekszem keményen készülni, hétről hétre a legjobb teljesítményt nyújtani, s remélem, hogy meghívót kapok, ám a döntés természetesen a szövetségi kapitány kezében van. Én mindent megteszek, ami rajtam múlik.

– Hogyan jellemeznéd magad labdarúgóként és emberként, milyen vagy a pályán és azon kívül?

– Ez fogós kérdés. (Nevet.) A pályán nem vagyok visszafogott és szerény, a pályán kívül viszont próbálok visszafogottan és szerényen viselkedni. Megpróbálom ezt a kettőt egyensúlyba hozni az életemben. Igyekszem egyenlő mértékben összpontosítani a test és a lélek fejlesztésére, legalább annyit foglalkozom a mentális területtel, mint amennyit a fizikai felkészüléssel az edzőteremben.

– A női labdarúgás szereplői számára kiemelten fontos, hogy elfogadják és értékeljék őket, hiszen bár évről évre óriási a fejlődés, és egyre több lehetőség nyílik a lányok számára is, a férfifutball iránt továbbra is nagyobb a figyelem világszerte. Milyennek látod most a sportágunk helyzetét és pályáját?

– Pozitív, hogy egyre több kislány focizik, s számukra is egyre több a lehetőség. Amikor én elkezdtem focizni, még fiúkkal játszottam, s alig vártuk, hogy egy női klub is megkezdje a működését, s oda mehessünk futballozni. Ma már sokkal könnyebb dolguk van a kislányoknak, hiszen sokkal több a női labdarúgással foglalkozó egyesület és edző is. A férfi- és a női labdarúgás egyébként ugyanarról szól: ugyanazokért a célokért dolgoznak és küzdenek a játékosok, mindenki a lehető legtöbbet szeretné kihozni magából. Természetesen a férfiak fizikailag erősebbek, de a lányok is sokat tesznek azért a pályán és az edzőteremben, csapatban és egyénileg is, hogy e téren is fejlődjenek. A női labdarúgásban nagy a potenciál, és látható az fejlődés, ezen az úton kell továbbhaladni. Amire szerintem még nagy szükség lenne, az a kiemeltebb médiafigyelem, a több élő közvetítés a televíziókban. Ha többet mutatnák a női labdarúgást, még vonzóbbá lehetne tenni a sportágunkat.

– Mostanra Milica Popovic is példaképe lett sok kislánynak, akár Szerbiában, akár nálunk, Szegeden, nagyon sokan követnek, s felnéznek rád. Hogy éled ezt meg?

– Tényleg? Ha így van, akkor természetesen nagyon büszke vagyok rá, s rendkívül jólesik. Azért edzek és dolgozom nap mint nap az apró részleteken, hogy a pályán és azon kívül is egyre jobb legyek. Ha valaki felfigyel rám és a munkámra, az nagy örömmel tölt el. Fontos egyébként, hogy a fiatalok odafigyeljenek az idősebb játékosokra, s minél több dolgot igyekezzenek tőlük ellesni. Én is ezt tettem, mikor fiatal voltam, azért néztem az idősebb és jobb játékosokat, hogy tanuljak tőlük, s ez által fejlődhessek.

– Ki volt a kedvenced, kire akartál hasonlítani?

– Kiskoromban egyértelműen Neymar, a mezszámommal is előtte tisztelgek. Nagyon szerettem a játékstílusát, a cseleit, a kreativitását és a bátorságát. Lenyűgözött, amilyen örömmel és szenvedéllyel focizott, amennyire élvezte a játékot. Amennyire tudom, igyekszem én is követni ebben, számomra ő az igazi példakép, még ha a stílusunk más is, hiszen én inkább úgy mozgok, mint Haaland vagy Mbappé. (Nevet.)

– Mik a legfontosabb céljaid a futballban?

– Mindig csak rövid távra tekintek előre, a holnap foglalkoztat. Remélem, hogy a KÉSZ-St. Mihály-Szegeddel tavasszal is olyan sikeresen tudunk szerepelni, mint ősszel, bízom benne, hogy felgyógyulnak a sérültjeink, s még erősebbek leszünk. Ha egy picit talán még erősíteni is tudnánk a keretet, akkor akár a topcsapatok ellen is még jobb eredményeket arathatnánk, még több bravúrt érhetnénk el.

– Közismert rólad, hogy a labdarúgás az első számú az életedben. Akadt azért időd rá, hogy felfedezd Szegedet? Mi az, amit megkedveltél városunkban, illetve országunkban?

– Nagyon kedvelem a Sztárboxot. (Nevet.) Szeretek vásárolni, például az Árkádban. Szeged egy gyönyörű és nagyon kedves város, igazán békés hely, ahol nagyszerűen érzem magam. Természetesen a labdarúgás a prioritás számomra, az első a futball, minden körülötte forog, mindent ennek rendelek alá, így más tevékenységre nem sok időm marad.

– Hogy telnek majd az ünnepek?

– Most először is pihenek és gyógyulok. Hazamegyek, s igyekszem minél több időt a családommal tölteni, hiszen ők nagyon fontosak számomra. Újévkor pár napot Párizsban töltök majd. A célom, hogy pihenten, egészségesen és jó erőben térjek majd vissza Szegedre a téli felkészülés kezdetén.

Pintér M. Lajos

Fotók: Gémes Sándor