Ónodi Vanessza: a nagy, közös cél összehozta a csapatot

A pályán és a pályán kívül is igazi vezére volt a KÉSZ-St. Mihály-Szeged ötödik helyezett csapatának a magunk mögött hagyott bajnokságban Ónodi Vanessza. Valamennyi mérkőzésen kezdőként szerepelt, a legtöbb időt töltötte a gyepen a játékosok közül, s amellett, hogy kulcsszerepe volt a védekezésben, két gólt is fejelt, és gólpasszokat jegyzett. Mesterünk, Major László és gólvágónk, Milica Popovic után csapatkapitányunkat kértük értékelésre.

Soha nem látott magasságokba jutott a 2025/26-os szezonban a KÉSZ-St. Mihály-Szeged, mely az előkelő ötödik helyezést szerezte meg a női NB I-ben. Ezzel a történelmi szerepléssel az együttes lényegében túl is teljesítette az előzetes elvárásokat. A csapatkapitány szerint mi volt a siker kulcsa?

Nagyon büszke vagyok rá, hogy ősszel és tavasszal is ugyanolyan jó teljesítményt tudtunk nyújtani, s megőriztük a télen a legtöbbek által meglepetésnek tartott ötödik helyünket. Ősszel sokan még nem ismertek, talán kicsit le is néztek bennünket. Hatalmas fegyverünkké vált Milica Popovic gyorsasága, akkor még nem készültek rá annyira az ellenfelek, s mindenkit le tudott futni: bámulatosnak tartom, hogy egy tulajdonképpeni középcsapat színeiben 16 gólnál tartott a téli szünetben! A télen sajnos meghatározó labdarúgót veszítettünk el Sajti Krisztina személyében, aki mellettem játszott, amióta Szegeden vagyok. A helyére érkező Tijana Zarkoviccsal össze kellett szoknunk, ám szerencsére jól beilleszkedett, s kitűnően kommunikált a pályán. Ekkor már nehezítette a helyzetünket, hogy az ellenfelek külön készültek Milica Popovicból, tudták, hogy ő az elsődleges célszemély a támadásépítéseinkben, de ennek ellenére sem sikerült őt semlegesíteniük, a tavasszal rúgott kilenc gólja is önmagáért beszél. Fontos volt, hogy három igazi bravúrt is fel tudtunk mutatni ebben a bajnokságban: a bronzérmes Győrt idehaza 2-1-re győztük le, idegenben 0-0-ra végeztünk ellenük, az MTK-t pedig 3-2-re vertük a Szent Gellért Fórumban az utolsó fordulóban. Szegedi éveim alatt ez volt az együttes legjobb mérkőzése, legnagyszerűbb produkciója. Egy válogatottakkal teli MTK-t múltunk felül, ráadásul teljesen megérdemelten, hiszen a kék-fehérek kapusa, Erős Evelin bizonyult a mezőny legjobbjának, óriási védéseket mutatott be, több ziccerünket is kifogott.

Te mikor hitted el, hogy valóban meglehet az ötödik hely, melyről hosszú időn keresztül csak álmodni mertünk?

Őszintén bevallva csak az MTK elleni mérkőzést követően, amikor véget ért a pontvadászat. Természetesen benne volt ez a levegőben az azt megelőző hetekben és hónapokban is, az öltözőben beszéltünk róla, de elsősorban arra koncentráltunk, hogy végezzük a dolgunkat, s a pályán bizonyítsunk. Szerencsére kevés kisiklással tudtuk végigcsinálni ezt az idényt.

A Honvéd elleni vereséggel kicsit döcögősen indult a tavasz, az Újpest ellen nem tudtuk itthon tartani a három pontot, majd peches, de kínos vereséget szenvedtünk a kiesőjelölt Szekszárdtól. Kívülről úgy tűnt, ez lehetett a fordulópont, hiszen az utolsó hat bajnokin 13 pontot söpört be a gárda...

Igen, én is úgy éreztem, hogy ott fordult meg valami, ez a bosszantó vereség felpaprikázott bennünket a folytatásra. Borzasztó nagy csalódás volt mindenkinek, hogy 3-2-re alulmaradtunk Szekszárdon. Játékosok és edzők is feltették maguknak a kérdést, hogy mi történt, összedugtuk a fejünket, s őszintén kibeszéltük, illetve értékeltük, mik voltak a problémák. Innentől kezdve megpróbáltuk elfelejteni ezt a kilencven percet, s tiszta fejjel mentünk tovább. Elkötelezetten harcoltunk az ötödik helyért, ami a klub történetének legkiemelkedőbb eredménye. Összességében nézve a tavaszi fordulókat, a Honvéd ellen sajnos még nem tudtunk komplett csapattal felállni, a Diósgyőr ellen mellénk állt a szerencse, de rengeteget dolgoztunk is érte, az Újpesttel szemben pedig reális volt a hazai iksz. Ezt követően szerintem jól jött, hogy az ETO elhalasztotta a meccsünket, többet tudtunk gyakorolni, jobban fel tudtuk térképezni a következő ellenfeleket. Az utolsó hat fordulóban aratott négy győzelem (a Pécs, a Budaörs, a Viktoria és az MTK ellen), valamint a győri döntetlen azt mutatja, hogy jól dolgoztunk. Bejött az is, hogy átálltunk a háromvédős rendszerre, ami szerintem jobban feküdt nekünk, több ember tudott a támadásokba bekapcsolódni, ami Milica Popovicnak is nagy segítséget jelentett. A biztonság sem sérült hátul, miközben a szélsők megoldották azt a feladatot, hogy előre és hátra is sokat fussanak. Azt hiszem, a legtöbben jobban élveztük ezt a játékrendszert, mint a korábbi szerkezetet, hiszen többet tudtunk hozzátenni a csapatjátékhoz, főleg a támadásépítésekhez.

A Simple Női Liga utolsó szakaszában először a közvetlen rivális Péccsel csaptunk össze idehaza, majd a bennmaradásért harcoló alakulatok (Viktoria, Budaörs), végül a legerősebb topcsapatok (Győr, Ferencváros, MTK) következtek. Melyek voltak ezek közül a legnehezebb találkozók a pályáról nézve?

Talán furcsán hangozhat, de kiesés elől menekülő csapatok elleni mérkőzések voltak a legnehezebbek. A Pécs ellen például iszonyat kemény meccset vívtunk, de remekül válaszoltunk a bekapott gólra, s onnantól kezdve dominálni tudtunk. Nagyon jó csapat a baranyai, de úgy érzem, sikerült kihasználnunk a kevés hiányosságukat középpályán, illetve támadásban. Az az igazság, hogy futballistaként egy Pécs vagy egy Újpest ellen könnyebb játszani, mint egy Viktoria, egy Szekszárd vagy egy Budaörs ellen, akik az életükért küzdenek, ezért tényleg mindent bevetnek: ha kell, csúnyán játszanak, ha kell, akkor odarúgnak vagy elkésnek. Ugyanakkor az is igaz, hogy a Szombathely és a Budaörs elleni találkozókon végül a mi malmunkra hajtotta a vizet, hogy pontosan tudtuk, annyira kellenek nekik a pontok, annyira eredménykényszerben futballoznak, hogy le fognak támadni bennünket, s lesz terület mögöttük. Sokat számított az is, hogy Szombathelyen vissza tudott térni Szabó Dóra, aki elképesztő lendületet adott nekünk. Már ott a beszállása után futószalagon alakítottuk ki a helyzeteket, s góllal jött vissza, ami megsüvegelendő teljesítmény, személyesen is azonnal gratuláltam neki ehhez a páratlan tetthez.

Télen választottak meg csapatkapitánnyá a Szent Mihálynál. Ebben a minőségben mennyire volt más ez a félév, mint a korábbiak?

Alapvetően nem okozott akkora változást, hiszen korábban Sajti Krisztinek is a „segédje” voltam, sokat beszélgettünk, s akkor is számíthattak rám a lányok, ahogy most is. Természetesen nem volt könnyű feladat a csapatkapitány tisztség, de úgy érzem, segítettem a többieknek abban, amiben tudtam, s amiben kérték. Külön megtiszteltetést és örömöt jelentett, hogy nemcsak a szakmai stáb jelölt ki erre a pozícióra, hanem a csapat is megszavazott. Nem tagadom, valamekkora terhet azért éreztem emiatt, de szerintem jól tudtam kezelni a pályán és azon kívül is.

Melyek voltak a fő feladataid csapatkapitányként, mivel kellett a legtöbbet foglalkoznod?

Valljuk be, egy csapat életében nem mindig minden szép és jó és tökéletes, természetesen akadnak nehezebb pillanatok és megoldandó problémák is. A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy sikerüljön megtalálni az összhangot, az egyensúlyt és az egységet az öltözőben, ahol értelemszerűen vannak tapasztaltabb és rutintalanabb, illetve magyar és külföldi játékosok egyaránt. Ezzel nagyon sokat foglalkoztam. Úgy érzem, rengeteget jelentettek a Papp Róbert által a mérkőzések előtt bevezetett sorversenyek, melyek összehozták a társaságot, s a meccseken azt mutattuk, hogy igazi csapatként tudunk együttműködni. Az a rutin is bevált, hogy a találkozók előtt a kijáróban a cserékkel együtt összeálltunk, s nemcsak én motiváltam az együttest, hanem mindig arra törekedtem, hogy bárki elmondhassa a gondolatait, ha szeretné. A nagy, közös cél is összehozta a gárdát, hiszen valamennyien tudtuk, miért küzdünk, mit akarunk elérni ebben a szezonban.

Az elmúlt évek során alapemberré váltál Szegeden. 2024. szeptember vége óta valamennyi bajnokin a kezdőcsapatban szerepeltél, így volt ez az idei bajnokságban is. Te töltötted a legtöbb időt a pályán a gárdából, csak egyetlen meccsen cserélt le a szakmai stáb. Gólokat szereztél, gólpasszokat adtál, miközben akár belső védőként, akár hatosban a védekezés oszlopa voltál. Hogy értékeled, egyénileg milyen szezont hagytál magad mögött?

Nem mondhatom, hogy tökéleteset, hiszen mindig van hová fejlődni, ezért úgy fogalmaznék, hogy elfogadható szezonom volt. A tavaszi fordulókban jobban élveztem, amikor hatos pozícióban játszhattam, s többet léphettem fel a támadásokkal is: gólt fejeltem, gólpasszokat adtam, és szerintem a játék is jobban ment. Nagyon büszke vagyok arra, hogy csapatkapitányként vezethettem a Szent Mihályt, s 2024. szeptember vége óta valamennyi bajnokin a kezdőcsapat tagja lehettem.

Akad-e benned bármivel kapcsolatban hiányérzet így az idény végén?

Nem szívesen mondanék ilyet, annyira szép ez az ötödik helyezés. Egy-egy mérkőzés kapcsán persze eszembe jut, hogy ha újrajátszhatnánk, akkor lehetne más az eredmény. Összességében nagyon büszke vagyok a csapatra, valamint a szakmai stábra, Major Lászlóra, Papp Róbertre, Garamvölgyi Gergőre, Mikuska Tamásra, Godó Viktóriára. Hadd emeljem ki, nagy köszönettel és hálával tartozunk a sérült játékosoknak is, akik végig velünk voltak, segítettek és támogattak bennünket!

Ha már itt tartunk, komoly veszteségek érték a KÉSZ-St. Mihályt ebben a bajnokságban, hiszen több kulcsember – Szabó Dóra, Suták Dorka, Szőke Flóra – már a legelején kidőlt súlyos, hosszú sérülés miatt. Ez talán még értékesebbé teszi az elért eredményt.

Abszolút így van! Valamennyien óriási veszteséget jelentettek, s külön növeli az ötödik hely értékét, hogy olyan játékosok nélkül értük el, akiknek végig a kezdőben lett volna a helyük és a szerepük. Szőke Flórára és Suták Dorkára a középpályán tudtunk volna építeni, Szabó Dóráról pedig mindent elmond, hogy hét hónappal a műtétjét követően gólokkal tért vissza.

Mennyit jelentett az, hogy Milica Popovicra és az ő találataira gyakorlatilag mindig számíthattatok? A tavaly nyáron igazolt szerb támadónk egyetlen meccset hagyott csak ki, 21 bajnokin szerzett 25 góljával második lett a góllövőlistán az FTC-s Nagy Vanessza mögött. Ki számított erre a szezon kezdetén!?

Nagyon szerettük volna, hogy gólkirály legyen, az MTK elleni meccsen is igyekeztünk ehhez hozzásegíteni. A szünetben tudtuk meg, hogy Nagy Vanessza két gólt lőtt a Puskás ellen, így Popinak is kellett volna a második félidőben még kettő, hogy utolérje. Gondolkodtam rajta, elmondjam-e neki, nem helyezek-e ezzel túl nagy nyomást rá, de úgy döntöttem, elmondom, s azt is hozzátettem, hogy a magam részéről minden segítséget meg fogok adni ahhoz, hogy újabb gólokat szerezzen. Ez végül nem jött össze, de Popi klasszisára jellemző, hogy még akkor sem elsősorban magáért küzdött, hanem a csapatért, gólpasszt és több remek átadást adott a jobb helyzetben lévő társainak. Ugyan nem lett meg a gólkirályi cím, de így is gyönyörű, hogy 25 gólt szerzett, s második lett Nagy Vanessza mögött. Nem megbántva a Fradi válogatott klasszisát, de nyilvánvalóan könnyebb a bajnokcsapatban ilyen sokszor betalálni, ahol folyamatosan kiszolgálják a társak, mint az ötödik helyezett együttesben, ami tovább növeli Popovic teljesítményének az értékét. Rengeteg köszönhetünk Milicának, de ő is sokat köszönhet nekünk, s így is van jól, hiszen ez ez csapatjáték! S ha már az előbb kérdezted, talán ez a pici kis hiányérzet maradt bennem: Popi megérdemelte volna a gólkirályi címet! Ezzel együtt boldog vagyok, hogy közösen olyan eredményt értünk el a 2025/26-os szezonban, amire Szegeden női együttes korábban még nem volt képes!

Fotók: Gémes Sándor