top of page

Keresés ezen a webhelyen

1234 találat üres kereséssel

  • Újra válogatón tehetségeink

    A Szent Mihály FC hat játékosa vesz részt október 20-án az U-14-es leány regionális válogató második kiválasztó edzésén! Mindent bele, lányok! A Szent Mihály FC hét játékosa kapott meghívót az U-14-es leány regionális válogató újabb, immár második kiválasztó edzésére a Magyar Labdarúgó Szövetségtől. Kocsispéter Luca kapus mellett Pálvölgyi Dorka, Dudás Lívia, Szakács Alexandra, Busa Borka, Szekeres Erina és Keszeli Violet került be az előkelő társaságba a keleti régióban. Közülük Dorka sajnos jelenleg sérült, így ő később csatlakozhat majd a programhoz, a másik hat tehetségünk viszont ott lesz majd a soron következő összetartáson. A keleti régióban a szezon második kiválasztó edzésének is a Szolnoki MÁV Utánpótlás Központ ad otthont október 20-án (kedden) 10 órai kezdettel. A kiválasztó edzést az MLSZ utánpótlás-koordinátorai, Szanyi Mária (aki az U-15-ös válogatott szövetségi kapitánya is egyben), valamint Sándor Dávid vezetik. Ezt követően a tervek szerint november 3-án és december 10-én tartják majd a következő foglalkozásokat régiónkban. A leány U-14-es regionális program a 2026/27-es idényben is az UEFA és az MLSZ közös projektjének keretében zajlik. A kezdeményezés célja, hogy az új korosztályos válogatottak szervezése és versenyeztetése révén továbbfejlesszék a fiatal tehetségek képzését és nyomon követését. Első lépésként az U-14-es regionális válogatottakat alakítják ki, melyben kiemelt szerepet kap a játékosok felkutatása és képességeik felmérése. A kiválasztó edzésekre ezúttal a 2013/14-es születésű játékosokat hívják meg mind a négy régióban (Kelet, Nyugat, Dél, Közép). Az ország legtehetségesebb 12-13 éves lányaiból jövő nyárra szeretnék kiválasztani azt a 20-26 főt, akik később az U-15-ös nemzeti válogatottunk gerincét alkothatják majd az UEFA Development Tornán, innen pedig továbbvezetnék a legígéretesebb focistákat az U-16-os és az U-17-es magyar válogatott felé. Lányainknak nagy-nagy szeretettel gratulálunk a meghívóhoz, büszkék vagyunk rájuk, és sok sikert kívánunk az őszi válogatókon! A fotó archív, illusztráció

  • Értékes siker a Vojvodina ellen

    Nagyszerű mérkőzésen remek teljesítménnyel verte meg a KÉSZ-St. Mihály-Szeged a szerb Szuperliga élcsapatát. Major László vezetőedző két újoncot is avatott a felnőttcsapatban, Alysa Vazquez és Mitri Rita is szép gólt szerzett. A válogatott szünetet kihasználva nemzetközi edzőmérkőzésen fogadta hétfőn Apátfalván a KÉSZ-St. Mihály-Szeged a ZFK Vojvodinát. Az újvidékiek a szerb Szuperliga egyik élcsapatának számítanak, jelenleg a harmadik helyen állnak, s az idei szezonban legyőzték a TSC Topolyát, illetve döntetlent játszottak a bajnok és kupagyőztes Crvena Zvezdával. A tesztmeccs tehát nemcsak jó gyakorlásnak, de kiváló erőfelmérőnek is ígérkezett. A mieinknél többen is hiányoztak, kisebb sérülés miatt nem játszhatott Komlós Lilla és Juhász Enikő, rajtuk kívül Sajti Krisztina és Németh Peónia sem állhatott rendelkezésre, s még nem tért vissza a kerethez a szerb, illetve a montenegrói U-19-es válogatottól Antelj Masa és Angelina Dresaj sem. Ez viszont lehetőséget teremtett arra, hogy több játékperchez jusson néhány feltörekvő fiatal, s Major László vezetőedző újoncokat is avasson a Szent Mihály Női Labdarúgó Akadémia növendékei közül. Ezen a találkozón mutatkozott be a felnőttcsapatban az U-19-es gárdánkat erősítő Pribék Andrea és az U-17-es alakulatunk kitűnősége, Herke Norina is. Örömünkre mindketten szépen vették ezt az akadályt, s jól teljesítettek a "nagyok" között. A két együttes összességében remek iramú, küzdelmes, helyzetekben gazdag, színvonalas mérkőzéssel szórakoztatta a közönséget. Mindkét kapu előtt bőséggel adódott lehetőség, zörögtek a kapufák, és kemény párharcokból sem volt hiány. Az első félidőben inkább mi játszottunk fölényben, több ziccert dolgoztunk ki, s Alysa Vazquez 25. percben szerzett bombagóljával megérdemelten vezettünk. A második játékrész elején érezhetően még nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak a vendégek, s egy szöglet után Lara Backovic fejesével a 61. percben egyenlítettek. Ezt követően sikerült azonban újítanunk, a 72. percben Horváth Anita egy mélységi indítással szöktette Mitri Ritát, aki ballal lőtt a hosszú sarokba, beállítva a 2-1-es végeredményt. A KÉSZ-St. Mihály-Szeged legközelebb vasárnap 15 órai kezdettel lép pályára, amikor a Kispest-Honvéd FC vendége lesz a Simple Női Liga 11. fordulójában. Női nemzetközi edzőmérkőzés: KÉSZ-St. Mihály-Szeged - ZFK Vojvodina (szerb) 2-1 (1-0). Apátfalva. Szent Mihály: Aradi - Papp T., Horváth A., Leal, Herke No., Mitkovska, Vazquez, Török, Szőke, Nagy L., Bradic. Cserék: Ivanics (k), Mitri, Horváth L., Baranyi, Gyovai, Pribék. Vezetőedző: Major László. Vojvodina: Pajovic - Backovic, Micic, Savic, Trivic, Milovanovic, Topic, Milosevic, Cingelic, Kocic, Vuksanovic. Cserék: Smajevic, Paunovic, Gacic, Sipka, Ostojic, Suvacki, Popov, Krivokapic, Milincic (k). Vezetőedző: Petar Kurcubic. Gólszerzők: Alysa Vazquez, Mitri Rita, illetve Lara Backovic Major László vezetőedző: "Rendkívül hasznos felkészülési mérkőzést játszottunk Szerbia egyik élcsapata ellen. Egy nagyon jó és mentálisan erős együttest tudtunk legyőzni, ami annyit jelent, hogy ezúttal mi voltunk az erősebbek. Értékesnek tartom a sikert, és örülök, hogy jól teljesítettek a lányok. Remélem, ezt a formát át tudjuk menteni a bajnoki fordulókra is. Köszönjük Apátfalva vendéglátását, hálásak vagyunk érte, hogy egy nagyon jó pályán játszhattunk edzőmeccset!" A teljes fotógaléria a Szent Mihály Facebook-oldalán, ITT érhető el. Fotók: Gémes Sándor

  • Mérkőzések, eredmények (41. hét)

    Pályán a Szent Mihály FC csapatai a kicsiktől a nagyokig, péntektől vasárnapig bajnoki és edzőmérkőzéseken pattog a labda. Folyamatosan frissülő cikkünkben az eredmények, az összeállítások és az edzői nyilatkozatok! Október 9. (péntek) 12:00, Női nemzetközi edzőmérkőzés, Tápé, KÉSZ Sport Aréna: KÉSZ-St. Mihály-Szeged - ZFK TSC Topolya (szerbiai) 0-4 (0-2). Szent Mihály: Ivanics Réka - Papp Tamara, Sajti Krisztina, Carina Leal, Németh Peónia, Alysa Vazquez, Gyovai Katinka, Nagy Lilla, Barna Bíborka, Biljana Bradic, Emili Mitkovska. Cserék: Aradi Jázmin (k), Horváth Lara, Baranyi Barbara, Török Lilla. Major László vezetőedző: "A mai edzőmérkőzés sok negatívuma mellett pozitívum, hogy rengeteg helyzetet alakítottunk ki. Két kapufát rúgtunk, és négy hatalmas lehetőséget dolgoztunk ki. Ha azonban ennyi ziccerből nem tudunk gólt szerezni, akkor az a realitás, hogy egy jobb csapat teljesen megérdemelten győz ellenünk." Október 10. (szombat) 9:00, Női megyei U-14 5. forduló, Tápé, KÉSZ Sport Aréna: Szent Mihály FC - Csanytelek SC 8-1 (3-0). Szent Mihály: Kis Anna, Busa Borka, Benecz Petra, Elekes Karina, Dudás Lívia. Cserék: Kovács Tünde, Sipos Dóra, Keszeli Violet. Gólszerzőink: Benecz Petra, Keszeli Violet, Busa Borka, Kis Anna, Elekes Karina, Sipos Dóra, Kovács Tünde és egy öngól Olajos Csaba edző: "Az első félidőben kapkodva és rossz döntéseket hozva játszottunk, de kisebb-nagyobb szerencsével vezetést szereztünk. Szünetben sikerült rendezni a sorokat, némiképp a játékunk is javult, amely mellé azért gólok is párosultak. A siker jó és örömteli, ehhez jár a gratuláció, de van még bőven feladatunk. További sok sikert kívánok a Csanytelek csapatának!" Október 10. (szombat) 11:00, Férfi megye IV. Tisza-Maros csoport 7. forduló, Makó: Magyarcsanádi SE - Szent Mihály FC II. 0-13 (0-6). Szent Mihály: Fődi Máté - Juhász Roland, Zsótér Gergő, Göblös Ádám, Tajti Levente, Nándori Barnabás, Barczány Kende, Borzók Máté, Mórocz Gergő, Lukács Zoltán, Fábián-Saleh Houssam. Cserék: Zefer Zétény, Varga Bence, Polgár Tamás, Szabó Dániel. Gólszerzőink: Lukács Zoltán 3, Borzók Máté, Nándori Barnabás, Fábián-Saleh Houssam 2-2, Zefer Zétény, Varga Bence, Polgár Tamás, Szabó Dániel Szabó Dániel játékos-edző: "Szép időben, szimpatikus ellenfél ellen könnyed győzelem, de az ilyen mérkőzések is fontosak. Örülök a sok gólszerzőnek, főleg akiknek az első nagypályás góljuk volt." Október 10. (szombat) 15:30, Akadémiai női U-15 6. forduló, Miskolc: Diósgyőri VTK - Szent Mihály FC 4-5 (2-1). Szent Mihály: Hovanecz Lilien - Szalkai Anna, Németh Kamilla, Bereczki Betti, Mészáros Doroti, Vámos Viktória, Simon Anna, Nagy Lilla, Ligeti Dóra, Radoi Fanni, Gondi Hanna. Cserék: Minorics Eszter, Stumpf Kiara, Bárdos Laura, Nagy Dóra, Boruzs Fruzsina, Czövek Dorina. Gólszerzőink: Gondi Hanna, Simon Anna 2-2, Radoi Fanni Kiállítva: Gondi Hanna Frank Attila edző: "A hosszú utazás megint rányomta a kezdésünkre a bélyeget, kicsit tompábban kezdtünk, és az ellenfél gólja után ébredtünk fel. Majd sikerült is egyenlíteni, de a félidő előtt megint az ellenfélnél volt az előny, egy elkerülhető szituációból szerezték meg a vezetést megint. Félidőben rendeztük a sorokat, átbeszéltük a dolgokat és ahogy kimentünk a második játékrészre mintha kicserélték volna a csapatot 5 perc alatt szereztünk 3 gólt. Ezzel már 4-2-re vezettünk. A bíró megpróbált belenyúlni a mérkőzésbe, felszabadításunk után érthetetlen módon 11-est adott a hazai csapatnak, amit be is lőttek, ezzel meccsben tartva őket. Ezt követően sikerült is egyenlíteniük, mert a lehetőségeinket sorra kihagytuk. A végén mi jobban akartuk a győzelmet, minden egyes labdáért csúsztak másztak a lányok, aminek meg is lett az eredménye, néhány perccel a vége, előtt újra mi szereztük meg a vezetést egy szabadrúgásból, amit már jól menedzseltünk le, de sajnos a végén még volt egy kiállítás tőlünk. Le a kalappal az egész csapat előtt, ahogy küzdöttek harcoltak egymásért a játékosok, erre lehet építeni a folytatásban. Nagyon fontos győzelmet arattunk, ezzel továbbra is komoly csata zajlik a felsőházba kerülésért. Gratulálok mindenkinek." Élő, szöveges közvetítésünk IDE KATTINTVA olvasható. Október 10. (szombat) 15:30, Akadémiai női U-17 6. forduló, Miskolc: Diósgyőri VTK - Szent Mihály FC 2-1 (1-1). Szent Mihály: Friebert Enikő - Katona Dóra, Szilágyi Lilla, Nagypál Viktória, Herke Norina, Nagy Viktória, Szabó Lizett, Kovács Boglárka, Pap Janka, Rácz Veronika, Elekes Jázmin. Cserék: Gácser Zoé, Csala Boglárka, Purcsi Lilla, Orvos Maja, Vígh Panka. Gólszerzőnk: Katona Dóra Kiállítva: Kovács Boglárka Szalma Gergely edző: "Sajnos nem úgy sikerült a mérkőzés, ahogyan elterveztük, a végeredmény ismét nem nekünk kedvezett. Tudjuk, hogy többet kell tennünk a győzelemért, ehhez nagyobb akaratra, kemény munkára és egy kis szerencsére is szükségünk lesz. Szeretnénk végre kilépni ebből a hullámvölgyből, és csapatszinten sikereket elérni. Ezen dolgozunk tovább, mert csak együtt, egymásért küzdve tudunk előrelépni." Élő, szöveges közvetítésünk IDE KATTINTVA olvasható. Október 11. (vasárnap) 10:00, Regionális női U-10 IX. csoport 2. forduló, Csólyospálos: A Szent Mihály FC U-10 eredményei: Szent Mihály FC - Sándorfalvi SKE 9-0 Szent Mihály FC - Tiszakécske VSE 1-1 Szent Mihály FC - Tótkomlósi TC 5-2 Szent Mihály FC - Szentesi Kinizsi SZITE 6-0 Szőke Flóra edző: "Nagyon ügyesek voltak a lányok, büszke vagyok rájuk! Nagyon sok gólt sikerült szereznünk, ami jól mutatja a csapat támadójátékát és lelkesedését. Külön öröm, hogy minden lány kivette a részét a mérkőzésekből. Végig mentek, hajtottak és küzdöttek, nem adták fel, és mindenki hozzátette a maga részét a csapat teljesítményéhez. Gratulálok mindenkinek!" Október 11. (vasárnap) 11:00, Regionális női U-14 Dél-Keleti csoport 5. forduló, Tápé, KÉSZ Sport Aréna: Szent Mihály FC - Vasas Kubala Akadémia 2-2 (1-1). Szent Mihály: Kocsispéter Luca - Benecz Petra, Keszeli Violet, Kis Lilla, Frank Rebeka, Szakács Alexandra, Ludvig Jázmin, Busa Borka, Dudás Lívia. Cserék: Lajkó Boglárka, Bakonyi Zoé, Szekeres Erina, Elekes Karina. Gólszerzőnk: Dudás Lívia 2 (az egyik büntetőből) Olajos Csaba edző: "Komoly megmérettetés várt ma ránk, a listavezető, csoportunk idei új tagja, a Vasas csapata látogatott hozzánk. Az egész mérkőzést tekintve igazi rangadót láthattunk hangulat és iram tekintetében is. A döntetlent abszolút igazságosnak vélem, a teljes meccs alatt a mezőnyharc dominált, de az első félidőben nekünk, míg a másodikban a vendégeknek volt több és veszélyesebb lehetőségük. Nagy dicséret illet minden játékosomat, komoly harci kedvvel, önbizalommal és koncentrációval játszottak! Bravó, hölgyeim!" Október 11. (vasárnap) 11:00, Női megyei U-12 Gyémánt csoport 2. forduló, Jánoshalma: A Szent Mihály Kft. U-12 eredményei: Szent Mihály Kft. - Bugac KSE 1-1. Gólszerzőnk: Mihály Amira Szent Mihály Kft. - Arany Bácska 21-1. Gólszerzőink: Krabót Zita, Török Tamara 6-6, Mihály Amira, Halász-Szabó Izabella 3-3, Virgoncz Loretta, Kocsispéter Lotte, Bajtai-Borszéki Bianka Szent Mihály Kft. - Astra HFC 9-0. Gólszerzőink: Mihály Amira 4, Török Tamara 2, Krabót Zita, Bajtai-Borszéki Bianka, Halász-Szabó Izabella Szent Mihály Kft. U-12: Tóth Nikolett (k), Török Tamara, Krabót Zita, Mihály Amira, Virgoncz Loretta, Sebők Hanna, Bajtai-Borszéki Bianka, Sinkó Eszter, Kocsispéter Lotte, Halász-Szabó Izabella. Balogh Árpád edző: "A mai megyei fordulóra nem hoztunk minden játékost, olyanoknak is szerettem volna játéklehetőséget biztosítani, akik eddig nem sokszor voltak idén. A lányok sokat dolgoztak ma, mindenki tudott játszani, a fejlesztésükhöz igazítva a játékperceket és az ellenfeleket. A Bugaccal vívtuk ezúttal is a legnagyobb csatát, az első félidőben eldönthettük volna a meccset, de nem tettük, az ellenfél taktikája pedig bejött, egyszer gólt is tudtak szerezni, de volt néhány ziccerük még, összességében igazságos a döntetlen, még akkor is, ha mi játszottuk a kombinatív, ők pedig az ívelgetős futballt. Kellenek az ilyen meccsek! A másik két találkozón picit az önbizalmon lehetett növelni és a passzjátékon tökéletesíteni, ami szerintem sikerült is a csapategység további erősítésével. Mindenkinek gratulálok a mai naphoz! Október 11. (vasárnap) 15:00, Férfi megye II. 8. forduló, Csengele: Csengele KSE - Szent Mihály FC 2-2 (1-1). Szent Mihály: Zsigó László (Török Máté) - Csobán Róbert, Csobán Krisztián (Mórocz Gergő), Kovács Nimród, Tajti Levente, Nándori Barnabás, Arany Máté, Kajcic Gergő, Baján Zoltán, Nagy Gergő (Olajos Csaba), Hufnágel Péter. Gólszerzőink: Nándori Barnabás, Olajos Csaba Szabó Dániel vezetőedző: "Nagyon nehéz meccsen vagyunk túl, de saját magunk dolgát nehezítettük meg. Higgadtabban, jobban függetlenítve magunkat a körülményektől, valamint jobb befejezésekkel ezt a mérkőzést meg kellett volna nyernünk. Viszont nem így tettünk, így reális a döntetlen. Ennél jobban kell játszani annak, aki Csengelén nyerni akar. Zsigó Lacinak jobbulást kívánunk!" Beharangozónk IDE KATTINTVA olvasható. Október 11. (vasárnap) 16:00, Női NB III 5. forduló, Szentmihály: Szent Mihály FC - PACAPIME Mórahalom VSE 5-0. Szent Mihály: Varga Viktória - Tornyi Zita, Kugler Hanna, Pilán Tímea, Fehér Zsuzsanna, Nagy Anita, Madarasné Buknicz Inez, Géczi Bettina, Csapó Zsófia. Cserék: Kiss Szandra (k), Fitala Dóra, Nagy Nikolett, Kovács Réka. Gólszerzők: Kugler Hanna 3, Pilán Tímea, Fehér Zsuzsanna Tornyi Zita játékos-edző: "A felkészülési mérkőzéshez képest egy bátrabb támadó játékot mutató Mórahalom volt az ellenfelünk a mai napon. A helyzetkihasználásunkon van még mit csiszolni, de magabiztosan itthon tartottuk a 3 pontot."

  • Akadémia: egyik szemünk nevet, a másik sír

    Bravúros győzelmet arattak U-15-ös akadémistáink, fájó vereséget szenvedtek az U-17-esek. Az U-14-es korosztály egy értékes döntetlennel tette teljessé a hétvégét. Ki-ki meccsekkel, sorsdöntő, izgalmas találkozókkal volt tele az elmúlt hétvége a Szent Mihály Női Labdarúgó Akadémia csapatainak háza táján. Az U-19-esek ezúttal nem léptek ugyan pályára, de a többi korosztályra "hatpontos", parázs ütközetek vártak. Az U-17-es és az U-15-ös akadémistáink Miskolcra utaztak, a DVTK-hoz, míg az akadémiára belépő U-14-esek a Vasas Kubala Akadémiát fogadták rangadón. Felemás érzésekkel zártuk a két napot, hiszen győzelemből, döntetlenből és vereségből is jutott a szegedi lányoknak. Mindegyik találkozó a várt elképesztően szoros csatát és öldöklő küzdelmet hozta, végül négy ponttal jöttünk ki a megmérettetésekből. Az U-17-es akadémistáink sajnos egyértelműen győzelmi esélyt szalasztottak el a Diósgyőr vendégeként. A mérkőzés nagy részében mi domináltunk, több helyzetet is alakítottunk ki, mint a miskolciak, de úgy tűnik, csak akkor zárhatjuk le a hetek óta tartó negatív szériát, ha csapatként sikerül előbbre lépnünk. Sajnos összességében nem játszottunk jól, gólt csak egy szögletből tudtunk elérni Katona Dóra jóvoltából. Rossz hír továbbá kulcsemberünk, Kovács Boglárka piros lapja is. Fontos lett volna az idegenbeli siker, hogy a hatodik-hetedik helyek valamelyikén tudjunk megtapadni, ezzel a vereséggel viszont 2 pontunkkal visszacsúsztunk a nyolcadik pozícióba. Az idei évből még hátralévő négy összecsapáson nem lehet más a feladat, mint üldözni és megpróbálni visszaelőzni a DVTK-t és az ETO-t. Október végéig most van idő készülni, csiszolni a játékot, erősíteni a közösséget, hiszen az újabb válogatott szünet után akkor folytatódnak az akadémiai pontvadászatok. Akadémiai női U-17 6. forduló, Miskolc: Diósgyőri VTK - Szent Mihály FC 2-1 (1-1). Szent Mihály: Friebert Enikő - Katona Dóra, Szilágyi Lilla, Nagypál Viktória, Herke Norina, Nagy Viktória, Szabó Lizett, Kovács Boglárka, Pap Janka, Rácz Veronika, Elekes Jázmin. Cserék: Gácser Zoé, Csala Boglárka, Purcsi Lilla, Orvos Maja, Vígh Panka. Gólszerzőnk: Katona Dóra Kiállítva: Kovács Boglárka Szalma Gergely edző: "Sajnos nem úgy sikerült a mérkőzés, ahogyan elterveztük, a végeredmény ismét nem nekünk kedvezett. Tudjuk, hogy többet kell tennünk a győzelemért, ehhez nagyobb akaratra, kemény munkára és egy kis szerencsére is szükségünk lesz. Szeretnénk végre kilépni ebből a hullámvölgyből, és csapatszinten sikereket elérni. Ezen dolgozunk tovább, mert csak együtt, egymásért küzdve tudunk előrelépni." Nincs rá jobb szó: szenvedélyes, őrült mérkőzést vívtak a Diósgyőrrel U-15-ös akadémistáink. A fordulatos csata során többször kerültünk hátrányba, de 1-2 után 4-2-re már mi vezettünk. A DVTK-nak innen még lendületet és hitet adott egy jogtalan büntető, 4-4-re egyenlítettek a hazaiak, ám az utolsó szó a Szent Mihályé és Simon Annáé volt, aki egy parádés szabadrúgásgóllal tette fel a pontot az i-re, biztosítva az 5-4-es diadalt. A bravúrt egyedül a Simon Annához hasonlóan két találatig jutó húzóemberünk, leggólerősebb támadónk, Gondi Hanna kiállítása árnyékolta be. Az ötödik gólunkat egyébként Radoi Fanni jegyezte. Frank Attila tanítványai ezzel a sikerrel 9 pontosak, s előreugrottak az előkelő ötödik helyre. Ha a következő hetekben is szépen dolgoznak tovább, az idei esztendőből hátralévő négy meccsen tovább erősíthetik pozíciójukat a középmezőny élén, sőt, közösen akár még nagyobbat is álmodhatnak! Akadémiai női U-15 6. forduló, Miskolc: Diósgyőri VTK - Szent Mihály FC 4-5 (2-1). Szent Mihály: Hovanecz Lilien - Szalkai Anna, Németh Kamilla, Bereczki Betti, Mészáros Doroti, Vámos Viktória, Simon Anna, Nagy Lilla, Ligeti Dóra, Radoi Fanni, Gondi Hanna. Cserék: Minorics Eszter, Stumpf Kiara, Bárdos Laura, Nagy Dóra, Boruzs Fruzsina, Czövek Dorina. Gólszerzőink: Gondi Hanna, Simon Anna 2-2, Radoi Fanni Kiállítva: Gondi Hanna Frank Attila edző: "A hosszú utazás megint rányomta a kezdésünkre a bélyeget, kicsit tompábban kezdtünk, és az ellenfél gólja után ébredtünk fel. Majd sikerült is egyenlíteni, de a félidő előtt megint az ellenfélnél volt az előny, egy elkerülhető szituációból szerezték meg a vezetést megint. Félidőben rendeztük a sorokat, átbeszéltük a dolgokat, és ahogy kimentünk a második játékrészre mintha kicserélték volna a csapatot 5 perc alatt szereztünk 3 gólt. Ezzel már 4-2-re vezettünk. A bíró megpróbált belenyúlni a mérkőzésbe, felszabadításunk után érthetetlen módon 11-est adott a hazai csapatnak, amit be is lőttek, ezzel meccsben tartva őket. Ezt követően sikerült is egyenlíteniük, mert a lehetőségeinket sorra kihagytuk. A végén mi jobban akartuk a győzelmet, minden egyes labdáért csúsztak-másztak a lányok, aminek meg is lett az eredménye, néhány perccel a vége, előtt újra mi szereztük meg a vezetést egy szabadrúgásból, amit már jól menedzseltünk le, de sajnos a végén még volt egy kiállítás tőlünk. Le a kalappal az egész csapat előtt, ahogy küzdöttek-harcoltak egymásért a játékosok, erre lehet építeni a folytatásban. Nagyon fontos győzelmet arattunk, ezzel továbbra is komoly csata zajlik a felsőházba kerülésért. Gratulálok mindenkinek." Az első nagy rangadóját játszotta a hétvégén akadémiai előkészítő korosztályunk, az U-14. Olajos Csaba lányai a listavezető Vasast látták vendégül, s a találkozón bebizonyították, hogy ott lesz a helyük a legjobbak között a kiemelt bajnokságban, s éremért is csatázhatnak, ha becsülettel edzenek, dolgoznak az egész szezonban. Bár az angyalföldiek kétszer is vezettek, Dudás Lívia révén mindkétszer egyenlíteni tudtunk, s a meccs összképe alapján a 2-2-es végeredmény teljesen reális és igazságos. A mieink így jelenleg három győzelemmel és egy döntetlennel rendelkeznek, s 10 pontjukkal a harmadik helyen tanyáznak az egy mérkőzéssel többet játszó Vasas és Honvéd mögött. Most már sorban jönnek a ki-ki meccsek, minden tudására szükség lesz tehát a gárdának a következő hetekben. Először is október 18-án (vasárnap) 10 órától a mindig veszélyes Gyulai Amazonok otthonában. Regionális női U-14 Dél-Keleti csoport 5. forduló, Tápé, KÉSZ Sport Aréna: Szent Mihály FC - Vasas Kubala Akadémia 2-2 (1-1). Szent Mihály: Kocsispéter Luca - Benecz Petra, Keszeli Violet, Kis Lilla, Frank Rebeka, Szakács Alexandra, Ludvig Jázmin, Busa Borka, Dudás Lívia. Cserék: Lajkó Boglárka, Bakonyi Zoé, Szekeres Erina, Elekes Karina. Gólszerzőnk: Dudás Lívia 2 (az egyik büntetőből) Olajos Csaba edző: "Komoly megmérettetés várt ma ránk, a listavezető, csoportunk idei új tagja, a Vasas csapata látogatott hozzánk. Az egész mérkőzést tekintve igazi rangadót láthattunk hangulat és iram tekintetében is. A döntetlent abszolút igazságosnak vélem, a teljes meccs alatt a mezőnyharc dominált, de az első félidőben nekünk, míg a másodikban a vendégeknek volt több és veszélyesebb lehetőségük. Nagy dicséret illet minden játékosomat, komoly harci kedvvel, önbizalommal és koncentrációval játszottak! Bravó, hölgyeim!" A fotón a DVTK ellen győztes U-15-ös csapatunk.

  • Antelj Masa a válogatott kezdőjében

    A Horvátország elleni mérkőzésen 45 percet töltött a pályán a szerb női U-19-es válogatottban a KÉSZ-St. Mihály-Szeged tehetséges középpályása. Gratulálunk, Masa, nagyon büszkék vagyunk rád! Második felkészülési meccsét is lejátszotta a szlovéniai tornán Szerbia női U-19-es válogatottja. A csütörtökön a hazaiaktól elszenvedett 2-1-es vereséget követően a szombati játéknapon Horvátországgal csaptak össze Kranjska Gorában. A találkozó 2-1-es félidőt követően a horvátok 3-1-es sikerével ért véget. A szerbeknél nagy büszkeségünkre a kezdő tizenegyben kapott helyet Antelj Masa, a KÉSZ-St. Mihály-Szeged futballistája. A szerb-magyar kettős állampolgársággal rendelkező 18 esztendős futballista védekező középpályásként játszott, megbízható teljesítményt nyújtott, s 45 percet töltött a pályán Dragisa Zecevic szövetségi kapitány együttesében. A két válogatott egyébként a 2027-es U-19-es Európa-bajnokság első selejtezőkörére készül. Horvátország majd az A-ligában szerepel, míg Szerbia a B-liga 3-as csoportjába kapott besorolást, ahol Montenegró, Észak-Macedónia és Azerbajdzsán lesznek az ellenfelei november 26. és december 2. között. A minitornát majd Szerbiában, a szövetség ópazovai sportközpontjában rendezik meg. Masának gratulálunk az újabb válogatott szerepléshez, és további sok sikert kívánunk! Lenti fotó forrása: Szerb Labdarúgó Szövetség

  • ÉLŐ: U-15-ös diadal, U-17-es vereség Miskolcon

    Folyamatosan frissülő, szöveges közvetítésben számoltunk be akadémiai U-15-ös és U-17-es csapatunk miskolci meccseiről! Diósgyőri VTK - Szent Mihály FC, Akadémiai női U-15, illetve U-17, 6. forduló, Miskolc, DVTK Edzőközpont Akadémiai női U-15 6. forduló, Miskolc: Diósgyőri VTK - Szent Mihály FC 4-5 (2-1). Vezette: Farkas Milán Lajos (Hankó Attila, Bene Máté). DVTK: Móricz Boglárka - Szabó Zselyke, Soós Gréta, Markó Zita, Szabó-Abuczki Éva, Szabó Szonja, Péter-Szabó Anna, Verebélyi Noa, Sziszák Zsófia, Vicsocsán Kitti, Szűcs Emma. Cserék: Tóth Laura, Tarba Aisa, Váradi Bianka, Kovács Emma. Edző: Túróczi Lóránt. Szent Mihály FC: Hovanecz Lilien - Szalkai Anna, Németh Kamilla, Bereczki Betti, Mészáros Doroti, Vámos Viktória, Simon Anna, Nagy Lilla, Ligeti Dóra, Radoi Fanni, Gondi Hanna. Cserék: Minorics Eszter, Stumpf Kiara, Bárdos Laura, Nagy Dóra, Boruzs Fruzsina, Czövek Dorina. Edző: Frank Attila. Gólszerzők: Verebélyi Noa, Szabó-Abuczki Éva, Sziszák Zsófia (11-esből), Szabó Szonja, illetve Gondi Hanna, Simon Anna 2-2, Radoi Fanni Kiállítva: Gondi Hanna Frank Attila edző: "A hosszú utazás megint rányomta a kezdésünkre a bélyeget, kicsit tompábban kezdtünk, és az ellenfél gólja után ébredtünk fel. Majd sikerült is egyenlíteni, de a félidő előtt megint az ellenfélnél volt az előny, egy elkerülhető szituációból szerezték meg a vezetést megint. Félidőben rendeztük a sorokat, átbeszéltük a dolgokat és ahogy kimentünk a második játékrészre mintha kicserélték volna a csapatot 5 perc alatt szereztünk 3 gólt. Ezzel már 4-2-re vezettünk. A bíró megpróbált belenyúlni a mérkőzésbe, felszabadításunk után érthetetlen módon 11-est adott a hazai csapatnak, amit be is lőttek, ezzel meccsben tartva őket. Ezt követően sikerült is egyenlíteniük, mert a lehetőségeinket sorra kihagytuk. A végén mi jobban akartuk a győzelmet, minden egyes labdáért csúsztak másztak a lányok, aminek meg is lett az eredménye, néhány perccel a vége, előtt újra mi szereztük meg a vezetést egy szabadrúgásból, amit már jól menedzseltünk le, de sajnos a végén még volt egy kiállítás tőlünk. Le a kalappal az egész csapat előtt, ahogy küzdöttek harcoltak egymásért a játékosok, erre lehet építeni a folytatásban. Nagyon fontos győzelmet arattunk, ezzel továbbra is komoly csata zajlik a felsőházba kerülésért. Gratulálok mindenkinek." Akadémiai női U-17 6 forduló, Miskolc: Diósgyőri VTK - Szent Mihály FC 2-1 (1-1). Vezette: Galambosi Dániel (Lukács István, Nagy Máté). DVTK: Qunaj Leonita - Stumpf Boglárka, Dobi Orsolya, Váradi Tímea, Tugyi Diána, Hajdu Maja, Lakatos Lilla, Kalydy Csenge, Puskás Marianna, Értékes Emma, Szőnyi Réka. Cserék: Nyíri Viktória, Szarvas Lili, Kakucsi Dóra. Edző: Újvári Krisztina. Szent Mihály FC: Friebert Enikő - Katona Dóra, Szilágyi Lilla, Nagypál Viktória, Herke Norina, Nagy Viktória, Szabó Lizett, Kovács Boglárka, Pap Janka, Rácz Veronika, Elekes Jázmin. Cserék: Gácser Zoé, Csala Boglárka, Purcsi Lilla, Orvos Maja, Vígh Panka. Edző: Szalma Gergely. Gólszerzők: Szőnyi Réka, Váradi Tímea, illetve Katona Dóra Kiállítva: Kovács Boglárka Szalma Gergely edző: "Sajnos nem úgy sikerült a mérkőzés, ahogyan elterveztük, a végeredmény ismét nem nekünk kedvezett. Tudjuk, hogy többet kell tennünk a győzelemért, ehhez nagyobb akaratra, kemény munkára és egy kis szerencsére is szükségünk lesz. Szeretnénk végre kilépni ebből a hullámvölgyből, és csapatszinten sikereket elérni. Ezen dolgozunk tovább, mert csak együtt, egymásért küzdve tudunk előrelépni." Élő közvetítés: A szöveges közvetítés szombaton 15:30-tól indul. Kereteink: Szent Mihály FC U-15: Hovanecz Lilien - Szalkai Anna, Németh Kamilla, Bereczki Betti, Mészáros Doroti, Vámos Viktória, Simon Anna, Nagy Lilla, Ligeti Dóra, Radoi Fanni, Gondi Hanna. Cserék: Minorics Eszter, Stumpf Kiara, Bárdos Laura, Nagy Dóra, Boruzs Fruzsina, Czövek Dorina. Edző: Frank Attila. Szent Mihály FC U-17: Friebert Enikő - Katona Dóra, Szilágyi Lilla, Nagypál Viktória, Herke Norina, Nagy Viktória, Szabó Lizett, Kovács Boglárka, Pap Janka, Rácz Veronika, Elekes Jázmin. Cserék: Gácser Zoé, Csala Boglárka, Purcsi Lilla, Orvos Maja, Vígh Panka. Edző: Szalma Gergely. Köszöntjük Önöket Miskolcról! Lányaink rendben megérkeztek, s be is melegítettek már. L alakban helyezkedik el a két pálya, melyeken csapataink játszani fognak. Mindkét mérkőzést figyelemmel kísérjük közvetítésünkben. Fél 4-kor kezd az U-15 és az U-17 is a DVTK ellen. Alapmezükben az együtteseink. Tiszta pirosban az U-15, a piros-sárga csíkos felsőben piros nadrággal és sportszárral az U-17. Kissé szeles, borús az időjárás. Nehéz lesz rálátnunk a két pályára, mert az ideális útvonalat lezárták a rendezők. Az U-15-ös meccs elkezdődött 15:33-kor. Az U-17-nél még lehet egy-két perc a kezdésig, most vonulnak fel a felek. Az U-15-nél diósgyőri nyomás az első percekben, egy helyzetig is jutott már a Diósgyőr. Az U-17-es találkozó is megkezdődött. Friebert Enikő hárít épp egy hazai szabadrúgást, majd sikerül felszabadítanunk. 0-0 az állás mindkét pályán. A 10. percben járunk az U-15-nél. Kiegyenlítődött a játék, mindkét gárda egy-egy szöglettel kísérletezett. Az U-17-ben sajnos diósgyőri fölény jellemző, több szabadrúgással. Egy lesgólt is elért a DVTK, de a partjelző már jóval korábban jelezte a lesállást, így nem kellett aggódnunk. Nincs találat egyik pályán sem. A 12. percben az U-15-nél vezet a Diósgyőr. Egy jobbról a kapu elé rúgott labdát testtel juttatott a hálóba a hazai csatár, 1-0 oda. Az U-17-ben is támadnak a miskolciak, de jól védekezünk. A 18. perchez érkeztünk az U-15-nél, 1-0 még mindig. A védelmünk nem tűnik stabilnak, sok az eladott labda, mi hozzuk helyzetbe a diósgyőrieket. Ha ezen nem változtatunk, könnyen megkaphatjuk a másodikat. Közben az U-17-eseink szerencsére átvették az irányítást, több helyzetet is kidolgoztunk, egy kétes szituációban nem kaptuk meg a büntetőt... Ezen a találkozón már megszerezhettük volna a vezetést, de még mindig 0-0. A 24. perc az U-15-ös pályán, két perccel lemaradva az U-17. Egy kapura lövésig jutottak, próbálkozunk támadásokkal a "kicsiknél", de az állás nem változott. Az U-17-ben támadunk, sok helyzetünk van, naggyá tettük a diósgyőri kapust, folyamatosan a kezéhez lövünk. Érik a gól - jegyezte meg Herke Naira is. Aztán egy ellentámadásból lesgólt kaptunk. Majd egy óriási hazai lehetőség, Friebert Enikő mutat be bravúrt. A tűzzel játszunk... Kiegyenlített az U-15-ös csapatunk, stílszerűen a 15-ös mezben futballozó játékosunk révén! Simon Anna remekül ment el a jobb oldalon, majd pontosan adott be, középen Radoi Fanni állt a kapussal szemben, s kisebb nehézségek árán végül 9 méterről juttatta a hálóba a labdát. Bravó, lányok, a 27. percben 1-1. A másik pályán az U-17-nél még nincs gól, 0-0-ra áll a meccs. A 33. percben vagyunk az U-15-nél, 1-1. Egy nagy diósgyőri helyzetnél hatalmasat védett Hovanecz Lili. Kicsit stabilizálódott a védekezésünk, de nem lehetünk nyugodtak. Az U-17-nél a hazai térfélen folyik a játék, nálunk van a labda, de most nem tudunk veszélyesek lenni a DVTK kapujára. Rossz hír, vezet a DVTK az U-17-ben. Egy kontratámadást be tudtak passzolni a centerhez, aki egy az egyben maradt Friebert Enikővel, s nem volt nehéz dolga megoldani. Kellemetlen, hiába a fölényünk, 1-0 a Diósgyőrnek. Ott a 33. percben járunk. Az U-15 a 36. percben 1-1. Újabb rossz hír, a 36. percben az U-15-nél is előnyhöz jutott a DVTK. Egy szabadrúgást íveltek a kapu elé, s többszöri próbálkozásra a hálónkba juttatták a labdát. Ez most nem a mi időszakunk. Az U-15-nél 2-1, az U-17-nél 1-0 az állás a miskolciak javára. Szünet az U-15-nél. Teljesen megérdemelten vezetnek a hazaiak. Ami az okot illeti, erőszakosabbak a miskolciak, mi sajnos gyámoltalanabbak vagyunk, 2-1 az állás. Az U-17-eseinknél éppen áll a játék egy ápolás miatt. Egy kis fény Miskolcról! Egyenlítettünk az U-17-ben! Előbb egy szabadrúgást ujjheggyel tolt ki a hazai kapus, majd a szögletet érintés nélkül csavarta a kapuba Katona Dóra, látványos találat, 1-1 a 44. percben! Nagyon kellett ez a gól! Az U-15-ösök megkezdték a második félidőt közben, 1-2-ről kellene visszakapaszkodnunk. U-17-ben most van szünet! Véget ért az első félidő, 1-1 az állás, szusszannak a lányok. Gól! A 43. percben egy kontrából váratlanul egyenlítettünk az U-15-ben! 2-2, Gondi Hanna volt eredményes. Sőt, a 44. percben már nálunk a vezetés, Simon Anna révén 2-3! Csodálatos egy percet produkáltak a "kicsik". Jót tettek a szünetben elhangzott edzői útmutatások! Egy bal oldali támadás után nagyszerűen jött a beadás, volt érkező középen, s játékosunk a kapu bal oldalába lőtt. Mi van itt? Így tovább, lányok! A 47. percben már 2-4! Mintha egy más csapat jött volna a pályára! A védelem mögé játsszuk a labdákat, melyekből ziccereket alakítunk ki, s azokat most sorra gólra is váltjuk! Gondi Hanna duplázott, két góllal vezet U-15-ös gárdánk Miskolcon! A 49. percben abszolút jogtalan tizenegyeshez jutott a Diósgyőr az U-15-nél. Majdnem megvan Hovanecz Lilinek! A jobb alsóra megy a lövés, kapusunk beleér, de sajnos gól, 3-4. Az előzményekről: Hovanecz Lili nagyot védett egy diósgyőri támadás végén, a kipattanóra egyszerre startolt egy védő és egy támadó, a mi játékosunk elrúgta a labdát, a hazai futballista elesett, a spori meg bekajálta, és megadta nekik a tizit. Ennyire lejt a pálya Miskocon!!! És közben az U-17-ben is elindult a második félidő, 1-1-ről folytatják a lányok. U-15-ben az 52. percben járunk, eseménydús a második játékrész, 4-3-ra vezetünk. Az U-15-ben már az 57. perchez érkeztünk. Nagy a diósgyőri nyomás, felhozta őket a tizenegyes. Két szögletet is rúghattak, az első volt veszélyesebb. Az U-17-nél egy távoli próbálkozásunk a felső lécen csattant. Mi támadunk, de ez a labdarúgásban még semmit sem jelent. A 63. percre fordultunk az U-15-ösöknél. Most nincs olyan fölényben a DVTK, mint korábban, s továbbra is 3-4. Az U-17-nél is kiegyenlítődött a játék, itt a hazaiak tudtak erősíteni egy kicsit. Elképesztő feszültség a két pályán, a tudósítóban és a szép számmal Miskolcra érkező Szent Mihály-szurkolókban is. Az U-17 az 57. percnél jár, 1-1. Öldöklő a küzdelem mindkét hatpontos összecsapáson! Rossz hír, 4-4 az U-15-nél. Erőszakosabb volt a hazai támadó, mint a mi védőnk, ennek az eredménye az egyenlítés a 67. percben. Eladtuk a kétgólos előnyt, az utolsó 13 percre marad a döntés - már ha lesz döntés... Jelenleg tehát mindkét pályán ikszre állunk. 72 perc telt el a "kicsik" meccsén, iszonyatos a küzdelem. Mindkét csapatban benne van a gól, abszolút nyílt az összecsapás a hajrában, veszélyesen támad mindkét alakulat. 4-4, de még bármi lehet. Az U-17-nél a 68. percre fordultunk, vagyis jön a találkozó utolsó negyede. Egyfajta állóháború alakult ki, helyzet nélkül, 1-1. Gól! Simon Anna csodálatos gólt rúgott, ismét nálunk az előny a 74. percben. Egy távoli szabadrúgást lőtt gyönyörűen a léc alá, a felső sarokba Anna! Ő is duplázni tudott, 5-4-re vezetünk az U-15-ösöknél akkor, amikor még 6 perc van hátra! Éreztük, hogy itt nem 4-4 lesz a vége, forrt a pálya, mindkét alakulat ment előre a győztes találatért. Reméljük, ez lesz az! Több fordulatot már nem szeretnénk. Egy kiállítás nehezíti az U-15-ünk dolgát. Az utolsó percre megfogyatkozunk, Gondi Hanna kapott piros lapot. Az U-17-nél a 75. perc, 1-1, nincs nagyobb helyzet. Vége! Hovanecz Lili véd az utolsó pillanatban egy szépet, majd ráfekszik a labdára, s harsan a hármas sípszó. 5-4-re győztünk, gratulálunk, lányok, hajrá, Szent Mihály! Az U-17-nél közben a 76. percben a semmiből szerez gólt a DVTK. 2-1 az állás, ez nem volt benne a játékban... Szűk negyedóránk van, hogy valahogy pontot mentsünk... Lepergett a 80. perc is, de nem tudunk sem dominanciát, sem helyzeteket kialakítani, 2-1-re vezet a Diósgyőr az U-17-eseknél. Négy percünk van még az egyenlítésre. Kovács Bogit állítják ki szövegelésért, feleslegesen, kár érte. Így még nehezebb lesz megszereznünk azt a gólt, amivel pontot tudnánk menteni. Vége, sajnos alulmaradtunk, 2-1 lett a DVTK-nak az U-17-es meccs. Bemutattuk, hogy kell kikapni. Jobbak voltunk, nyerni kellett volna, de mindent megtettünk azért, hogy veszítsünk Miskolcon. Nagyon nagy kár ezért. U-15-ös együttesünk a bravúros győzelemnek köszönhetően megelőzte a Diósgyőrt, s 9 ponttal az előkelő ötödik helyet foglalja el a tabellán. Az U-17-eseknél viszont 2 pontunkkal visszacsúsztunk a nyolcadik pozícióba, miután mai sikerével elénk vágott a 3 pontos DVTK. Edzői értékelések és további részletek később! Köszönjük a figyelmet! A meccsek elé: Rendkívül fontos mérkőzést játszik szombaton 15:30-tól női akadémiai U-15-ös és U-17-es együttesünk is Miskolcon. A két alakulat egy időpontban csap össze a DVTK korosztályos gárdáival, s tekintettel arra, hogy mindkét pontvadászatban igencsak közel állnak egymáshoz a felek a tabellán (mondjuk ki: közvetlen riválisok), a tét nem kicsi. Különlegesnek ígérkező közvetítésünkben - amennyiben a diósgyőri pályabeosztás lehetővé teszi - megkíséreljük, hogy egyszerre tudósítsunk, számoljunk be a két találkozó alakulásáról. Tartsanak tehát velünk szombaton 15:30-tól, és szurkoljanak a lányoknak! Hajrá, Szent Mihály! A fotó a hivatalos őszi csapatkép: felül az U-15-ös, alul az U-17-es együttesünk.

  • Hétvégi előzetes: három pontot csennénk Csengeléről

    A Csanytelek elleni döntetlent követően Csengelén szerezne fontos pontokat megye II-es férficsapatunk, mely egy bravúros idegenbeli sikerrel megerősítené helyét a középmezőnyben. Ellentétes utat járt be az utóbbi időszakban a Szent Mihály FC és a Csengele KSE a megye II-ben. A csengeleiek augusztus óta pontot sem tudtak még szerezni, míg a mieink három forduló óta őrzik veretlenségüket. Ez a tabellán is tükröződik, hiszen a Szent Mihály 10 ponttal a nyolcadik helyen tanyázik, míg vasárnapi vendéglátója 1 pontocskával a tizenharmadik pozícióban szerénykedik. Egyetlen pillanatra sem szabad azonban félvállról venni vagy lebecsülni a Csengelét, hiszen igaz, hogy folyamatosan létszámgondokkal küszködtek, de amelyik hétvégén össze tudták rántani a keretet, ott mindig versenyképesek tudtak lenni. Masszív, hajtós, küzdős, harcos focit játszó ellenfélről van szó, mely mindent el fog követni, hogy megszakítsa rossz sorozatát. A szentmihályiak célja sem lehet azonban más, mint a győzelem! „A múlt heti Csanytelek elleni találkozóhoz hasonlóan ismét egy olyan összecsapás vár ránk, amikor reálisan még szépíthetnénk a tabellán elfoglalt helyezésünkön. Ezután öt borzasztóan kemény mérkőzés következik majd. Természetesen azokon sem mondunk le arról, hogy pontot, pontokat szerezzünk, de az őszi szezonban most játszunk utoljára a táblázat második felében található ellenféllel, amit szeretnénk kihasználni. Nem téveszt meg bennünket, hogy a Csengele látszólag ezer sebből vérzik. Sosem könnyű ellenünk játszani, a Tiszasziget II. is csak 1-0-ra nyert ott két hete. Csengelén győzni mindig rendkívül nehéz, ezért azt mondom, abszolút háromesélyesnek tartom ezt a mérkőzést is. Az fog dönteni, hogy képesek leszünk-e a Röszke elleni meccsen vagy a Csanytelek ellen az első félidőben mutatott teljesítményt nyújtani. A célunk a három pont megszerzése, ám a legfontosabb, hogy a Csengele semmiképpen se kerüljünk közelebb hozzánk vasárnap” – nyilatkozta honlapunknak Szabó Dániel vezetőedző. Megtudtuk tőle, a csapat 15-16 fős kerettel utazik majd. Hiányozni fog Császi Álmos, Király Máté, Vörös Tibor, valamint a két sérült, Sáhó Soma és Ferge Attila. A Csengele az előző idényt tizenegyedikként zárta, két hellyel előttünk, s most is megvan rá az esély, hogy közel lesz egymáshoz a táblázaton a két csapat. Ezért is rendkívül fontos, ha tetszik: hatpontos csörte a vasárnapi. A Szent Mihálynak azért kell küzdenie, hogy ne csökkenjen, sőt, lehetőség szerint tovább nőjön a távolság az alakulatok között. Kun-Szabó Tibor gárdája – mint már utaltunk rá – nem kezdte a legfényesebben az új kiírást. Az első fordulóban 2-2-t játszott otthon a Csanytelekkel, azóta hat vereséget könyvelhetett el (a Földeák, az Öttömös, a Mártély, az Algyő II. és a Tiszasziget II. ellen, majd a Sándorfalva II. vendégeként múlt héten nem tudott kiállni). Ráadásul még gólt sem tudtak szerezni augusztus 26. óta (akkor Szécsényi Árpád ás Versegi Zsolt zörgették meg a csanytelekiek hálóját), 2-26 a jelenlegi gólkülönbségük. Biztosak lehetünk benne, hogy egy alaposan feltüzelt, felpaprikázott, motivált Csengele várja csapatunkat a hétvégén, s a hazaiak meg akarják majd mutatni, hogy sokkal több van bennük, mint amit az eddigiek során mutattak. Bele kell állni ebbe a találkozóba, akarati téren is fel kell velük venni a versenyt, hogy ne most kezdjék meg a visszakapaszkodást! Ami a két klub közös történelmét illeti, a két fél eddig már huszonhárom összecsapást vívott, melyek közül tizenkettőt nyert a Csengele, nyolcat a Szent Mihály, s háromszor ikszeltek. Az összesített gólkülönbség a mi szempontunkból 42-45. Az előző szezonban két egyaránt parázs, fordulatos, remek mérkőzést játszottunk velük, s mindkettőből mi kerültünk ki győztesen. Idehaza 4-1-re diadalmaskodtunk (gólszerzők: Nándori Barnabás 2, Olajos Csaba, Arany Máté, illetve Márton Márk), míg Csengelén 5-4-re húztuk be az ütközetet (gólszerzők: Baján Zoltán, Nándori Barnabás 2-2, Arany Máté, illetve Tóth Szilveszter, Szécsényi Árpád, Magyar György, Kócsó Dániel). Nagyon jó lenne folytatni ezt a szép sorozatot, és ismét elhozni a három pontot idegenből. Mindent bele, srácok! A megye IV. Tisza-Maros csoportban szereplő második számú csapatunk a 7. fordulóban szombaton 11 órai kezdettel a sereghajtó Magyarcsanádi SE vendégeként lép pályára Makón, a Maros-parti Sportpályán, szintén győzelmi reményekkel és esélyekkel. A tervek szerint 13-14 fős kerettel utazunk Makóra. Csongrád-Csanád Vármegyei II. osztály 8. forduló, Csengele KSE – Szent Mihály FC, október 11. (vasárnap) 15:00, Csengelei Sportpálya

  • Szerb vereség szoros meccsen

    Antelj Masa 45 percet játszott a szerb női U-19-es válogatottban Szlovénia ellen. Gratulálunk, Masa, büszkék vagyunk rád! A KÉSZ-St. Mihály-Szeged középpályása, Antelj Masa is pályára lépett csütörtökön Szerbia női U-19-es válogatottjában a Szlovénia elleni edzőmérkőzésen. A szerb-magyar kettős állampolgársággal rendelkező 18 esztendős játékos csereként szállt be, s 45 percet kapott szövetségi kapitányától. A mérkőzést 2-1-re a házigazda szlovénok nyerték. A két válogatott egyébként a 2027-es U-19-es Európa-bajnokság első selejtezőkörére készül. Szlovénia majd az A-ligában szerepel, míg Szerbia a B-liga 3-as csoportjába kapott besorolást, ahol Montenegró, Észak-Macedónia és Azerbajdzsán lesznek az ellenfelei november 26. és december 2. között. Antelj Masáékra egyébként ezen a héten még egy felkészülési meccs vár, szombaton Horvátországgal csapnak össze. Gratulálunk a válogatott szerepléshez, Masa, és további sok sikert kívánunk!

  • Dresajék újabb sikere

    Újra kezdőként lépett pályára a montenegrói U-19-es válogatottban a KÉSZ-St. Mihály-Szeged támadója. Másodszor is legyőzte Ciprust a montenegrói női U-19-es válogatott. A két együttes keddi összecsapásán 4-0-s hazai siker született, míg csütörtökön Podgoricában 3-1-re nyert a házigazda. Ahogy az első találkozón, úgy ezúttal is Montenegró kezdő tizenegyében kapott helyet a KÉSZ-St. Mihály-Szeged játékosa, Angelina Dresaj. A 18 esztendős támadó ezúttal 87 percet töltött a pályán, s jó teljesítménnyel járult hozzá az újabb diadalhoz. Montenegró és Ciprus is a novemberben végén, december elején esedékes U-19-es Európa-bajnoki selejtezőkre hangol. Mindkét gárda a B-ligában szerepel, ahogy egyébként Magyarország válogatottja is. A montenegróiak csoportellenfelei Szerbia, Észak-Macedónia és Azerbajdzsán lesznek majd. Angelina Dresajnak szeretettel gratulálunk az újabb válogatott fellépésekhez, büszkék vagyunk rád, Jolie, csak így tovább! Fotó: Fudbalski Savez Crne Gore

  • Mérkőzések, eredmények (39. hét)

    Pályán a Szent Mihály FC csapatai a kicsiktől a nagyokig, péntektől vasárnapig bajnoki mérkőzéseken pattog a labda. Folyamatosan frissülő cikkünkben az eredmények, az összeállítások és az edzői nyilatkozatok! Szeptember 25. (péntek) 17:00, Férfi megyei U-13 Fehér csoport 3. forduló, Szegvár: FC Szegvár - Szent Mihály FC 1-3 (1-1). Szent Mihály: Jakab Zalán - Harajka Ádám, Németh Martin, Keserű Kristóf, Murányi Gergő, Berényi Zsolt, Seyhun Son, Juhász Mór, Balogh Nikolasz. Cserék: Nagyiván Attila, Balogh-Hódi Zénó, Kiss Kevin. Gólszerzőink: Juhász Mór 2, Keserű Kristóf Kopasz Balázs edző: "Nagyon boldoggá tesz, hogy a múltkori teljesítmény után fel tudtunk állni, és meg tudtuk mutatni, hogy mire vagyunk képesek. Ebből kell táplálkozni, és előremenni, nagyon fontos győzelem volt ez. Ebből lehet építkezni tovább!" Szeptember 26. (szombat) 11:00, Regionális női U-14 Dél-Keleti csoport 3. forduló, Tápé, KÉSZ Sport Aréna: Szent Mihály FC - Tiszakécske VSE 7-0 (4-0). Szent Mihály: Kocsispéter Luca - Kis Lilla, Bakonyi Zoé, Szakács Alexandra, Busa Borka, Benecz Petra, Keszeli Violet, Ludvig Jázmin, Dudás Lívia. Cserék: Csatordai Gréta, Lajkó Boglárka, Elekes Karina. Gólszerzőink: Dudás Lívia 4, Bakonyi Zoé, Ludvig Jázmin, Lajkó Boglárka Balogh Árpád edző: "Ahogy az lenni szokott, a mai mérkőzésen is akadtak pozitívumok és negatívumok is. Előbbiekkel kezdeném: igazi csapatként működtünk, passzoltunk, ha kellett, megpróbáltuk egyénileg megoldani ha éppen úgy hozta a helyzet és a védelmünk egy-két megingástól eltekintve nagyon stabilan állt a lábán. Ha valaki elrontotta, nem szidták a társak, hanem biztatás jött. Az ellenfelünk taktikája alapvetően hosszú előreívelt labdákból és labdaszerzésből állt, kapusunk két-három ziccert is megfogott, így kapott gól nélkül hoztuk le a meccset. Amiben javulni és fejlődni kell, az mindenképpen a befejezések, amelyek sokszor nem sikerültek a legjobbra: vagy lesen voltunk, vagy nem volt szerencsénk, vagy a lövés volt gyenge. Ma ez belefért, de mondtam a lányoknak, hogy ennél valószínűleg csak nehezebb mérkőzéseik lesznek, ott majd jobban oda kell figyelni. Összességében sokat tudtak szerintem tanulni a mai mérkőzésből, én pedig nagyon sok sikert kívánok Nekik a továbbiakban! Hajrá, Szent Mihály!" Szeptember 26. (szombat) 12:30, Akadémiai női U-19 5. forduló, Budapest: MTK Budapest - Szent Mihály FC 1-1 (0-0). Szent Mihály: Török Stefi - Veres Dominika, Papp Tamara, Budai Rebeka, Rácz Veronika, Gyovai Katinka, Bujdosó Sarolta, Bány Boglárka, Oláh Maja, Baranyi Barbara, Simon Adrienn. Cserék: Papdi Jázmin, Gligor Emese, Purcsi Lilla. Gólszerzőnk: Baranyi Barbara Fábián-Saleh Houssam edző: "A mai mérkőzésen megmutatta az igazi arcát a csapat. Már az első percektől kezdve kőkeményen, jó mentalitással álltak bele a lányok a mérkőzésbe. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen bár a gólok sokáig várattak magukra, végig érezhető volt, hogy előbb-utóbb betalálunk. Ziccereink, kapufáink és büntetőnk is volt, de semmi nem akart összejönni egészen a hajráig, amikor végre megtört a jég. A vezető gólunkra azonban jól reagált a hazai csapat, és szinte a semmiből érkezett a gyors válasz. A mai mérkőzés tanulsága, hogy a helyzeteinket hatékonyabban kell kihasználnunk, és a megszerzett előnyt is jobban kell tudnunk kezelni. Ezekben mindenképpen előre kell lépnünk. Összességében azonban elégedett vagyok a lányok teljesítményével. Ezzel a mentalitással és játékkal idén lehet keresnivalónk! Bízom benne, hogy ezt a lendületet sikerül továbbvinnünk, és amit ma elvett tőlünk a szerencse, azt a jövőben visszaadja majd." Szeptember 26. (szombat) 13:00, Akadémiai női U-15 4. forduló, Szombathely: Illés Akadémia - Szent Mihály FC 0-1 (0-1). Szent Mihály: Hovanecz Lilien – Szalkai Anna, Németh Kamilla, Bereczki Betti, Mészáros Doroti – Radoi Fanni, Minorics Eszter – Bárdos Laura, Ligeti Dóra, Simon Anna – Gondi Hanna. Cserék: Bitó Nikoletta (k), Stumpf Kiara, Czövek Dorina. Gólszerzőnk: Simon Anna Frank Attila edző: "A hosszú utazás meglátszódott a csapaton az első percekben. A 10. percben már 2-0-ra kellett volna vezetnünk, de a koncentráció, figyelem hiányzott ezekben a percekben, hogy higgadtan be tudjuk fejezni az akcióinkat. Egy szélső labdaszerzés utána egyéni villanásból megszereztük a vezetést. Ezt követően is mi uraltuk a játékot, mi irányítottunk. Az első félidőben szintén voltak még helyzeteink, ziccereink amik sorra kimaradtak. Félidőben átbeszéltük a dolgokat, továbbra is mezőnyben zajlott a játék, és mikor a kapu elé érkeztünk, mindig rossz döntéseket hoztunk. Ha odafigyelünk, akkor a második félidőben is 2-3 gólt kellett volna rúgni és nem csak helyzetekig, kapufáig jutottunk volna. Viszont a védelem stabilan állt a lábán, egymást kisegítve jól álltuk a sarat és magabiztosan hozták le a mérkőzést kapott gólt nélkül. Nem volt egyszerű mérkőzés, igazából csak mi tartottuk életben az ő reményeiket, de az ilyen küzdelmes, brusztolós mérkőzések fogják jobban összekovácsolni a társaságot. A helyzetkihasználást sokat kell még gyakorolni, de maga a mérkőzés igazi csapatmunka volt. Le a kalappal, gratulálok mindenkinek!" Szeptember 26. (szombat) 13:00, Akadémiai női U-17 4. forduló, Szombathely: Illés Akadémia - Szent Mihály FC 4-1 (1-0). Szent Mihály: Friebert Enikő - Szilágyi Lilla, Nagy Viktória, Orvos Maja, Katona Dóra, Kőrffy Olívia, Kovács Boglárka, Nagypál Viktória, Herke Norina, Szabó Lizett, Elekes Jázmin. Cserék: Gácser Zoé, Csala Boglárka, Vígh Panka, Pap Janka. Gólszerzőnk: Elekes Jázmin Olajos Csaba edző: "Nem várt könnyű feladat ránk ma, hiszen a hosszú út mellett a tavalyi bajnokkal mértük össze az erőnket. Jól kezdtünk, az első öt percben rögtön két komolyabb lehetőségünk is volt, de sajnos nem tudtunk villámrajtot venni. Ezzel szemben a hazaiak viszont az első komolyabb lehetőségüket gólra is váltották, és magukhoz ragadták a kezdeményezést. Sokat dolgoztak a lányok mezőnyben és a védelemben, támadásban volt néhány kontránk, veszélyes szögleteink is volt, de nem sikerült egyenlíteni. Szünet után szerkezetet váltottunk, próbáltunk változtatni a nagyobb stabilitás reményében. Ez többé-kevésbé meg is valósult, de a félidő közepére kissé elfáradtunk fejben és fizikálisan, két gyors góllal lezárta a pontok sorsát az Illés. A lányok akaratát-tartását dicséri, hogy szinte rögtön sikerült megszerezni a szépítő találatot. Összességében megérdemelt hazai győzelem született, a mentalitás és a beletett mezőnymunka rendben volt, viszont nagyobb koncentrációval, kapu előtti odafigyeléssel szorosabb mérkőzés kerekedhetett volna a maiból." Szeptember 26. (szombat) 14:00, Férfi megye II. 6. forduló, Röszke: Röszke SK - Szent Mihály FC 0-3 (0-1). Szent Mihály: Zsigó László - Csobán Róbert, Csobán Krisztián, Tajti Levente, Zatykó Norman, Nándori Barnabás, Barczány Kende (Király Máté), Baján Zoltán (Zefer Zétény), Hufnágel Péter, Nagy Gergő, Lukács Zoltán (Ferge Attila). Gólszerzőink: Nándori Barnabás 2, Nagy Gergő Szabó Dániel vezetőedző: "Túl sok mondatot ma nem kell mondanom. Hatalmas munka, küzdés, győzelem! Gratulálok mindenkinek!" Beharangozónk IDE KATTINTVA olvasható. Szeptember 26. (szombat) 16:00, Simple Női Liga NB I 10. forduló, Felcsút: Puskás Akadémia FC - KÉSZ-St. Mihály-Szeged 6-1 (4-1). Szent Mihály: Aradi Jázmin - Horváth Anita, Komlós Lilla, Sajti Krisztina, Carina Leal, Alysa Vazquez, Barna Bíborka (Horváth Lara), Antelj Masa (Mitri Rita), Szőke Flóra (Olasz Zsófia), Nagy Lilla (Németh Peónia), Biljana Bradic. Gólszerzőnk: Carina Leal Major László vezetőedző: "Az összes eddigi bajnoki mérkőzésünkön helytálltunk, amit a helyezésünk és a gólkülönbségünk is abszolút tükröz. A Puskás elleni összecsapáson is tisztességgel játszottak és küzdöttek a lányok, de az igazat megvallva nem nagyon volt esélyünk a lényegesen jobb hazaiakkal szemben." Beharangozónk IDE KATTINTVA olvasható. Szöveges online közvetítésünk IDE KATTINTVA olvasható. Szeptember 27. (vasárnap) 10:00, Férfi megye IV. Tisza-Maros csoport 5. forduló, Szentmihály: Szegedi Pázsit SE - Szent Mihály FC II. 3-4 (1-2). Szent Mihály: Török Máté - Juhász Roland, Király Máté, Zsótér Gergő, Göblös Ádám, Tajti Levente, Arany Máté, Kajcic Gergő, Császi Álmos, Ferge Attila, Fábián-Saleh Houssam. Cserék: Varga Bence, Polgár Tamás. Gólszerzőink: Király Máté, Fábián-Saleh Houssam, Kajcic Gergő, Juhász Roland Szabó Dániel edző: "Egy nagyon jó Pázsit ellen sikerült nyernünk az utolsó percben. 3-1 után jobban le kellett volna menedzselni ezt a mérkőzést, de pont emiatt vagyunk ebben a bajnokságban, hogy a keret nagy része ezt is megtanulja a tapasztalatszerzéssel. Gratulálok mindenkinek a győzelemhez!" Szeptember 27. (vasárnap) 10:00, Női megyei U-14 3. forduló, Csongrád: Csongrád Plútó Taxi - Szent Mihály FC 1-14 (1-9). Szent Mihály: Dudás Lívia - Kis Anna, Csatordai Gréta, Lajkó Boglárka, Benecz Petra. Cserék: Sipos Dóra, Busa Borka. Gólszerzőink: Csatordai Gréta 6, Busa Borka 3, Dudás Lívia 2, Kis Anna, Lajkó Boglárka, Sipos Dóra Olajos Csaba edző: "A szép napos időhöz illően kombinatív játékot, sok helyzetet és gólt is hozó mérkőzést játszottunk ma. Játékosaimmal egyetemben nagy dicséret illeti vendéglátóinkat is, eredménytől függetlenül kiváló kapusteljestménnyel és bátor mezőnyjátékot mutattak végig, jó volt ezt látni!" Szeptember 27. (vasárnap) 13:00, Női megyei U-12 Gyémánt csoport 1. forduló, Bugac: A Szent Mihály Kft. U-12 eredményei: Szent Mihály Kft. - Bugac KSE 3-1. Gólszerzőink: Virgoncz Loretta, Mihály Amira, Krabót Zita Szent Mihály Kft. - Astra HFC 4-0. Gólszerzőink: Mihály Amira 3, Krabót Zita Szent Mihály Kft. - Arany Bácska 21-0. Gólszerzőink: Mihály Amira 5, Krabót Zita, Sinkó Eszter 4-4, Tóth Nikolett, Siklósi Klára, Jóljárt Regina 2-2, Forrai Anna, Halász-Szabó Izabella Szent Mihály Kft. U-12: Tóth Nikolett (k), Krabót Zita, Siklósi Klára, Mihály Amira, Virgoncz Loretta, Forrai Anna, Jóljárt Regina, Sinkó Eszter, Halász-Szabó Izabella. Balogh Árpád edző: "Az első idei vármegyei U-12 fordulón számunkra teljesen ismeretlen ellenfelek vártak ránk, így arra számítottunk, hogy komoly megmérettetésben lesz ma részünk. Nem is csalódtunk, a hazai Bugac nagyon megnehezítette a dolgunkat, de remek csapatmunkával és nagy küzdelemben 3-1-re győztünk. A kiskunfélegyházi Astra is nagyon jó erőkből állt, a 4-0-s sikerünk ennek ellenére lehetett volna több is. A mérkőzés során egy sajnálatos sérülés is nehezítette a dolgunkat: Virgoncz Loretta bokája fordult alá a rendkívül rossz minőségű talajon, gyógyulást kívánunk neki, mihamarabb várjuk vissza és reméljük, hogy nem súlyos a sérülés. Az Arany Bácska még nagyon kezdő volt, de legalább így a csapatból mindenki gólt tudott szerezni. Összességében sok pozitív dolgot vihettek a lányok ma haza, a csapategységnek is nagyon jót tett a három meccs, hiszen sok újoncunk van, össze kell még szokniuk, de úgy gondolom, hogy jó úton járunk. Szép volt, lányok, csak így tovább!" Szeptember 27. (vasárnap) 14:00, Női NB III 3. forduló, Szentmihály: Szent Mihály FC - Gyulai Amazonok 1-5 (0-3). Szent Mihály: Kiss Szandra - Kovács Rebeka, Tornyi Zita, Kugler Hanna, Pilán Tímea, Fehér Zsuzsanna, Nagy Anita, Madarasné Buknicz Inez, Géczi Bettina. Cserék: Varga Viktória (k), Fitala Dóra, Nagy Nikolett, Kovács Réka, Csapó Zsófia. Gólszerzőnk: Kugler Hanna

  • Mérkőzések, eredmények (40. hét)

    Pályán a Szent Mihály FC csapatai a kicsiktől a nagyokig, péntektől vasárnapig bajnoki mérkőzéseken pattog a labda. Folyamatosan frissülő cikkünkben az eredmények, az összeállítások és az edzői nyilatkozatok! Október 2. (péntek) 19:30, Férfi megye IV. Tisza-Maros csoport 6. forduló, Szentmihály: Szent Mihály FC II. - Eperjes FC 1-1 (0-1). Szent Mihály: Zsigó László - Juhász Roland, Király Máté, Zsótér Gergő, Nagy Gergő, Barczány Kende, Kajcic Gergő, Császi Álmos, Nándori Barnabás, Lukács Zoltán, Borzók Máté. Cserék: Varga Bence, Mórocz Gergő. Gólszerzőnk: Lukács Zoltán Göblös Ádám játékos-edző: "Az ellenfél igazán sportszerűtlen módszerekkel próbált előnyt kovácsolni magának, és sajnos a játékvezetés nem igazán tudta megfogni ezt az egészet. Ami minket illeti, teljesen elégedett vagyok minden futballistánk játékával. Aki eljött, mindenki jól teljesített ezen a kicsit hűvösebb hangulatú, de annál szebb játékot hozó péntek esti mérkőzésen. A játék és a csapatkommunikáció is rendben volt a részünkről, úgy érzem, egyre javuló tendenciát mutat az együttesünk, hétről hétre fejlődünk, előrelépünk, ennek szellemében megyünk és dolgozunk tovább." Október 3. (szombat) 9:00, II. U-7-es és U-9-es Bozsik-fesztivál, Makó: Hajzer Béla edző a tornáról: "Két korosztállyal szerepeltünk szombaton a makói Bozsik-tornán. Összességében a legnagyobb örömöt a csapat létszáma adta, de a jó eredmény sem maradt el. Összesen 14-en voltunk, talán még soha ennyien. Mindkét korosztályban avattunk újoncokat." Szent Mihály FC U-7: Gyimesi László, Méreg Zalán, Pásztor Gréta, Názárovits Dániel, Kiss Domonkos, Király Bence, Hajós Roland. Legjobbjaink: Hajós Roland, Názárovits Dániel, Pásztor Gréta. Hajzer Béla edző: "A legkisebb korosztály az elvártaknak megfelelően keményen küzdött. A résztvevők szinte mindegyike most ősszel csatlakozott csapatunkhoz. Az út elején tartunk, de a szorgalmukkal elégedett vagyok." A Szent Mihály FC U-9 eredményei: Szent Mihály FC - Makó 4-2 Tiszasziget - Szent Mihály FC 2-6 Szőreg - Szent Mihály FC 2-1 Szent Mihály FC - Földeák 5-1 Szent Mihály FC U-9: Király Viktória, Trényi Zsombor, Kiss Benedek, Huszta Máté, Názárovits Mihály, Zám András, Pásztor Gyula. Legjobbjaink és gólszerzőink: Huszta Máté, Kiss Benedek, Názárovits Mihály. Hajzer Béla edző: "Ebben a korcsoportban már több rutinosnak számitó résztvevő is volt. Ez játékukon is meglátszott. Megfelelő hozzáállással, jól küzdöttek. Mindenkivel elégedett voltam. Folytatjuk a korosztályban szereplő gyerekek egyéni képzését." Október 3. (szombat) 10:00, Női megyei U-14 4. forduló, Békéscsaba: Jamina SE - Szent Mihály FC 1-21 (0-13). Szent Mihály: Kis Anna, Szakács Alexandra, Keszeli Violet, Ludvig Jázmin, Elekes Karina. Cserék: Kovács Tünde, Sipos Dóra, Kis Lilla, Mocselini Minka. Gólszerzőink: Keszeli Violet, Szakács Alexandra 5-5, Elekes Karina, Ludvig Jázmin, Kis Lilla 3-3, Kis Anna, Mocselini Minka Olajos Csaba edző: "A lányok a megbeszélt és az edzéseken gyakorolt elemekből sok mindent a pályára vittek, továbbá örömteli, hogy újabb játékosunk játszotta le első hivatalos mérkőzését. Gratulálok a lányoknak és további sok sikert kívánok a Jamina csapatának!" Október 3. (szombat) 10:00, Férfi megyei U-13 Fehér csoport 4. forduló, Székkutas: Székkutas TC - Szent Mihály FC 1-6 (1-0). Szent Mihály: Bakonyi Botond - Jakab Zalán, Balogh-Hódi Zénó, Kiss Kevin, Seyhun Son, Keserű Kristóf, Murányi Gergő, Juhász Mór, Balogh Nikolasz. Cserék: Nagyiván Attila. Gólszerzőink: Bakonyi Botond, Juhász Mór 2-2, Keserű Kristóf, Nagyiván Attila Baka Márk edző: "Székkutason jártunk U-13-as bajnoki mérkőzésen. Szeretnék gratulálni a játékosainknak, a kitartásnak meglett az eredménye, a győzelem. Ellenben borzasztóan csalódottak vagyunk, mivel a játék maga a tudásunk alatt volt. Sokkal több van bennünk és a játékunkban! Dolgozunk tovább!" Október 3. (szombat) 11:00, Akadémiai női U-19 6. forduló, Tápé, KÉSZ Sport Aréna: Szent Mihály FC - Diósgyőri VTK 1-3 (0-2). Szent Mihály: Török Stefi - Papp Tamara, Oláh Maja, Simon Adrienn, Budai Rebeka, Gyovai Katinka, Olasz Zsófia, Bujdosó Sarolta, Bány Boglárka, Baranyi Barbara, Pribék Andrea. Cserék: Kovács Boglárka, Rácz Veronika, Milinker Nóra, Veres Dominika, Kovács Nóra, Papdi Jázmin. Gólszerzőnk: Pribék Andrea Fábián-Saleh Houssam edző: "Nehéz szavakat találni a mai teljesítményünkre. Mélyen a tudásunk és a saját elvárásaink alatt játszottunk, ezért a csapat nevében is elnézést kérek mindenkitől! Ismételten át kell gondolnunk, hogy mit akarunk ettől a szezontól." Október 3. (szombat) 16:00, Simple Női Kupa 4. forduló, nyolcaddöntő, Budapest: MTK Budapest - KÉSZ-St. Mihály-Szeged 1-1 (0-0), tizenegyesekkel 6-5. Szent Mihály: Aradi Jázmin - Horváth Anita, Komlós Lilla, Sajti Krisztina, Carina Leal, Alysa Vazquez, Barna Bíborka (Mitri Rita), Antelj Masa (Nagy Lilla), Szőke Flóra (Németh Peónia), Emili Mitkovska (Angelina Dresaj), Biljana Bradic. Gólszerzőnk: Carina Leal Major László vezetőedző: "A bajnokságban egy teljesen nyílt meccsen 1-0-ra kaptunk ki a fővárosban az MTK-tól, most a 95. percben egyenlítettek ki a kék-fehérek, majd tizenegyesekkel búcsúztattak bennünket a kupában. Le a kalappal a lányok előtt, nagyszerűen futballoztak, szervezettek és fegyelmezettek voltak, rászolgáltak volna a bravúros győzelemre és a továbbjutásra! Remélem, bő egy hónap múlva idehaza a Simple Női Liga mérkőzésén revansot tudunk majd venni az MTK-n!" Beharangozónk IDE KATTINTVA olvasható. Szöveges online közvetítésünk IDE KATTINTVA olvasható. Október 4. (vasárnap) 11:00, Akadémiai női U-15 5. forduló, Tápé, KÉSZ Sport Aréna: Szent Mihály FC - MTK Budapest 0-7 (0-4). Szent Mihály: Hovanecz Lilien – Stumpf Kiara, Németh Kamilla, Bereczki Betti, Mészáros Doroti – Vámos Viktória, Minorics Eszter – Ligeti Dóra, Radoi Fanni, Simon Anna – Gondi Hanna. Cserék: Bitó Nikoletta (k), Bárdos Laura, Szalkai Anna, Boruzs Fruzsina, Nagy Dóra, Nagy Lilla. Frank Attila edző: "Sajnos ezen a mérkőzésen messze a tudásunk alatt teljesítettünk, és már az első félidőben olyan hátrányba kerültünk, amelyből nehéz volt visszajönni. Nem az eredmény miatt vagyok elsősorban csalódott, hanem azért, mert hiányzott belőlünk az a bátorság, agresszivitás, futómennyiség és küzdeni akarás, amit korábban már többször megmutattunk. Nem mertük felvállalni a játékhelyzeteket, sokszor lélek nélkül futballoztunk, és nem hittünk eléggé önmagunkban. Az ellenfél sprintben közlekedett a pályán, és minden hibánkat kihasználta, de ebből a mérkőzésből tanulnunk kell, és tovább kell dolgoznunk. Bízom benne, hogy a következő találkozón már ismét azt a csapatot látjuk a pályán, amelyik bátran futballozik, küzd egymásért, és képes megmutatni a valódi tudását." Október 4. (vasárnap) 12:30, Regionális női U-10 VIII. csoport 2. forduló, Kecskemét: A Szent Mihály Kft. U-10 eredményei: Szent Mihály - Mercedes Kecskeméti LC 1-8. Gólszerzőnk: Frank Maja Gyulai Amazonok - Szent Mihály 3-3. Gólszerzőink: Pásztor Villő 2, Frank Maja Békéscsaba 1912 Előre SE - Szent Mihály 0-4. Gólszerzőink: Frank Maja 3, Pásztor Villő Szolnoki MÁV Utánpótlás FC - Szent Mihály 2-4 Gól: Frank Maja 3, Pálvölgyi Blanka Szent Mihály Kft. U-10: Frank Maja, Pásztor Villő, Jóljárt Petra, Lévai Dorina, Mezei Emese, Pálvölgyi Blanka, Kiss Noémi. Legjobb játékos: Frank Maja Szőke Flóra edző: "Ma négy mérkőzésen léptünk pályára, és nagyon büszke vagyok a lányokra! Mind a hét játékos hatalmasat küzdött, és mindenki kihozta magából a maximumot. Voltak nagyon szép megoldásaink, és bár vannak még hiányosságaink, ezeken dolgozni fogunk, és ki fogjuk javítani őket. A mai teljesítményükért minden egyes játékosomnak jár az elismerés. Nagyon büszke vagyok a lányokra." Október 4. (vasárnap) 12:30, Regionális női U-12 VIII. csoport 2. forduló, Kecskemét: A Szent Mihály Kft. U-12 eredményei: Szent Mihály - Mercedes Kecskeméti LC 6-1. Gólszerzőnk: Dánó Léna 6 Szent Mihály - Békéscsaba 1912 Előre FC 8-1. Gól: Mihály Amira 5, Dánó Léna 3 Szent Mihály FC - Gyulai Amazonok 4-2. Gól: Mihály Amira 2, Dánó Léna 2 Szent Mihály FC - Szolnoki MÁV Utánpótlás FC 5-1. Gól: Dánó Léna 3, Mihály Amira 2 Szent Mihály Kft. U-12: Tóth Nikolett, Siklósi Klára, Kocsispéter Lotte, Jóljárt Regina, Mihály Amira, Bajtai-Borszéki Bianka, Halász-Szabó Izabella, Forrai Anna, Sinkó Eszter, Dánó Léna (vendégjátékos, Hódmezővásárhelyi FC). Legjobb játékos: Dánó Léna Balogh Árpád edző: "A mai tornára úgy készültünk, hogy nem tudtuk milyen ellenfelek várnak ránk, hiszen a tavalyihoz képest alaposan átalakult a mi gárdánk is, így azt kértem a lányoktól, hogy az edzéseken gyakorolt alapelvek mentén igyekezzünk mindent megtenni a mai napon, és harcosan, bátran játsszunk. Ez meg is történt, néhány kilengéstől eltekintve parádésan játszottunk, annak ellenére, hogy négy fontos hiányzónk is volt. A nyitások még nem mindig voltak meg, sokszor egy-az egyben kellett megoldani az adott játékhelyzetet, ami nem gond, de több labda nélküli mozgást várok majd legközelebb. Az is igaz, hogy 5 kislánynak is ez volt az első U-12-es nagyobb pályás tornája, így a távolságokat még szokni kell, de mind a 4 mérkőzéssel alapvetően elégedett vagyok, és a lőtt 23 gól akkor is elismerésre méltó, ha ebben a korosztályban igazán még nem számít az eredmény. Gratulálok, lányok, csak így tovább!" Október 4. (vasárnap) 13:00, Akadémiai női U-17 5. forduló, Tápé, KÉSZ Sport Aréna: Szent Mihály FC - MTK Budapest 2-5 (0-5). Szent Mihály: Friebert Enikő - Katona Dóra, Nagypál Viktória, Szilágyi Lilla, Herke Norina, Szabó Lizett, Nagy Viktória, Rácz Veronika, Kovács Boglárka, Purcsi Lilla, Elekes Jázmin. Cserék: Gácser Zoé, Csala Boglárka, Orvos Maja, Kőrffy Olívia, Pap Janka, Vígh Panka, Olasz Zsófia. Gólszerzőnk: Orvos Maja, Kovács Boglárka Szalma Gergely edző: "A mérkőzés elején ismét megvolt a lehetőségünk arra, hogy megszerezzük a vezetést, azonban ezúttal sem tudtunk élni vele. Ezt követően mezőnyben több jó periódusunk is volt, helyenként tudatosan és bátran futballoztunk. Ugyanakkor az első félidőben későn ismertük fel, hogy ellenfelünk miből próbál építkezni, és ebben a helyzetben sokszor inkább az érzelmek, mintsem a tudatos játék vitték előre a csapatot. Ezen a szinten minden pillanatban koncentráltnak kell lennünk, és a hét során begyakorolt taktikai feladatokat a mérkőzésen is felelősséggel kell megvalósítanunk. A szünetben pontosítottuk a feladatokat, több pozícióban is változtattunk, aminek a második félidőben már látható eredménye volt. Védekezésben stabilabbá, támadásban pedig veszélyesebbé váltunk, két gólt szereztünk, és nem kaptunk gólt. A csereként pályára lépő játékosok is nagyon jól szálltak be, frissességet, energiát és megfelelő hozzáállást hoztak a csapatba. A mérkőzés második félideje mindenképpen olyan teljesítmény, amelyre lehet építeni. Fontos, hogy felismerjük, miben kell előrelépnünk, miközben megőrizzük azt a bátorságot, akaratot és energiát, amely a fordulás után jellemzett bennünket. Ha ezekhez a megfelelő koncentráció és tudatosság is párosul, akkor a mutatott játék mellett az eredményességben is lépésről lépésre előre tudunk haladni." Október 4. (vasárnap) 13:00, Regionális női U-12 IX. csoport 1. forduló, Kiskunhalas: A Szent Mihály FC U-12 eredményei: Kiskunhalasi FC - Szent Mihály FC 0-3 Szentes Kinizsi SZITE - Szent Mihály FC 1-4 Tiszakécske VSE - Szent Mihály FC 0-5 Gólszerzőink: Kálmán-Tari Dorka 2, Répás Emma 10 Szent Mihály FC U-12: Kovács Boglárka, Orcsik Flóra, Répás Emma, Sólya Villő, Pásztor Csilla, Tálas Fanni, Kálmán-Tari Dorka. Czékus Renáta edző: „Ez volt az első őszi tornájuk a lányoknak. Tetszett, amit láttam tőlük: pontos átadások, remek indítások, lelkes játékosok. Nagyon meg vagyok elégedve a lányok játékával és az edzéseken nyújtott teljesítményükkel.” Október 4. (vasárnap) 15:00, Férfi megye II. 7. forduló, Szentmihály: Szent Mihály FC - Csanytelek SC 2-2 (2-0). Szent Mihály: Török Máté - Csobán Róbert, Csobán Krisztián, Kovács Nimród, Tajti Levente, Zatykó Norman (Mórocz Gergő), Nándori Barnabás, Arany Máté (Polgár Tamás), Baján Zoltán, Nagy Gergő, Fábián-Saleh Houssam (Olajos Csaba). Gólszerzőink: Arany Máté, Fábián-Saleh Houssam Szabó Dániel vezetőedző: "Összességében igazságos döntetlen született, mert egy félidő a miénk volt, egy az övék. Ami fájó benne, hogy 3-4 helyzetünk volt a 3-0-hoz, de ezekkel nem tudtuk lezárni a mérkőzést. Kár érte, de a 3 ponthoz még egy kis határozottság kellett volna. Reméljük, Csengelén ezt pótoljuk." Beharangozónk IDE KATTINTVA olvasható.

  • A 41. Hét Programja

    1.2026 oktober 09.(péntek) 12 h, Tápé NB I edzőmérkőzés : Szent Mihály FC- Topolya 2.2026 október 10.(szombat) 9 h.,Tápé megyei leány U-14 : Szent Mihály FC- Csanytelek 3.2026 október 10.(szombat) 11 h, Makó férfi Megye IV: Magyarcsanád- Szent Mihály FC 4.2026 október 10.(szombat) 15,30 h Miskolc, Női akadémia U-17 : DVTK- Szent Mihály FC 5.2026 október 10.(szombat) 15,30 h. Miskolc. leány akadémiai U-15 : DVTK- Szent Mihály FC 6.2026 október 11.(vasárnap) 10 h. Csólyospálos, leány U-10 7.2026. október 11.(vasárnap) 11 h Tápé leány regionális U-14 Szent Mihály FC - Vasas Kubala Akadémia 8.2026 október 11(vasárnap) 11 h-.tól, Jánoshalma leány megye U-12 : Szent Mihály- Bugac Szent Mihály- Arany Bácska Szent Mihály- Astra 9.2026 október 11.(vasárnap) 15 h. Csengele. Megye II : Csengele KSE- Szent Mihály FC 10.2026 október 11.(vasárnap) 16 h Szentmihály . női NB III : Szent Mihály FC- Mórahalom VSE

TÁMOGATÓINK

SzRT_TM_KLUB_VB_buszmegallo_STATIK_720x96_0819.jpg

KAPCSOLAT

E-mail: st.mihaly.fc@gmail.com, szentmihaly.kft@gmail.com
Levelezési cím: 6753 Szeged, Budai Nagy Antal u. 76.

bottom of page