top of page

909 találat üres kereséssel

  • Futsal: kibrusztolta a diadalt Kecskeméten a Szent Mihály

    Körömrágós rangadón kiszenvedtük a rendkívül fontos három pontot, amivel a második helyre ugrottunk fel a tabellán. Folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adtunk a szerda esti csúcsderbiről! Dirner-Siland Futsal Club Kecskemét - Szent Mihály FC, Férfi futsal NB III 11. forduló, Kecskemét Dirner-Siland Futsal Club Kecskemét - Szent Mihály FC 1-2 (1-1). Kecskemét, II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Árpádvárosi Sportcsarnok, vezette: Minda Gábor (Kiss Márkó, Szarvas Szabolcs) Kecskemét: Czakó - Molnár R., Takács V., Somogyi, Kanyó J. Cserék: Márton, Kanyó M., Mráz, Mód, Herczeg. Szent Mihály: Garamvölgyi - Kopasz, Kovács B., Klippel, Tóth A. Cserék: Vér, Huszár, Farkas F., Olajos, Fábián-Saleh, Nagy N. Gólszerzők: Somogyi Sz., illetve Klippel Á., Tóth A. Olajos Csaba játékos-edző: "Messze a legkiélezettebb mérkőzésünket játszottuk ma, bár a Dirner ellen talán ez már megszokott. A hazaiak jó játékkal rukkoltak elő, így inkább a védekező tulajdonságainkat kellett a mai napon kamatoztatni, amiben sikerrel is jártunk. Azért mi is veszélyeztettünk, több ziccert hagytunk kihasználatlanul, és a lövéseink is célt tévesztettek. A végére ismét jött a vészkapus elleni létszámhátrányos játék, amit ma hibátlanul oldottak meg a fiúk! Az egyik legfontosabb három pont a mai, még három lépcsőfokot kell lépnünk, hogy elérjük a céljainkat." Élő közvetítés: 20:25: Kis csúszással kezdődik a mérkőzés, mert most ért véget az előző kézilabdameccs. Nagy létszámmal és komoly ambíciókkal érkeztünk, a tavaszi szereplést tekintve mondhatjuk, hogy mi vagyunk a mai rangadó esélyesei. Bízzunk benne, hogy a srácok érvényesítik is majd ezt a pályán! Megkezdődött a meccs, 15 perc csúszással. Klippel Ádám, a kapitányunk hozta játékba a labdát, Kovács Bendének passzolta azt hátrafelé. Hajrá, Szent Mihály! Vezetünk! Az első percekben jobbára a mi akaratunk érvényesült, de csak helyzetecskékig jutottunk. A 4. perc végén aztán Tóth Attila lefordult, egy az egyben ment volna kapura, faultolták a hazaiak. A szabadrúgást elvédekezte a Kecskemét, a kapus és a rosszul felálló sorfal mellett Klippel Ádám a kapu közepébe gurított, 0-1! Egy jobb oldali támadás után egyenlítettek a hazaiak a 7. percben. A becenterezett labdát szerencsétlen mozdulattal Fábián-Saleh Houssam perdítette a saját kapujába, úgy, hogy nem volt a közelben kecskeméti játékos. Pech, 1-1. A találat hivatalosan Somogyi Szilveszteré. A védekezésünkről szólnak ezek a percek, a 13. minutum is lecsorgott. Támad, mezőnyfölényben futsalozik a Dirner, mi pedig tartjuk magunkat és az 1-1-et. Veszélyesebb a hazai csapat egyelőre. A játékvezetők nagyon elnéztek egy hazai szögletet, amit kapuskirúgásnak ítéltek. Mi nem túl sportszerűen kihasználtuk, hogy mindenki megállt, Kopasz Balázs lépett ki, de a kapusba rúgta a ziccert. Keményebbé és feszültebbé vált a találkozó, rengeteg a parázs jelenet és a veszekedés. Érződik, hogy óriási a tét. A 16. percben járunk. Véget ért az első felvonás. Nem játszottunk jól, nem is érdemeltünk vezetést. Ennél jobb játék kell, ha haza akarjuk vinni a három pontot. Hiányzik ma tőlünk az improvizáció és a tavaszi szezonban eddig megszokott kombinatív futsal. Az őszi meccsünkhöz képest jelentősen megfiatalított Dirner ma eddig lendületesebb, dinamikusabb, mint mi vagyunk. A szünetben örülhetünk az 1-1-nek. Folytatódott a meccs. Az első sorcseréig mi domináltunk, nagy helyzeteink is akadtak Kopasz Balázs révén. Sajnos Balázs most nem tudott higgadt maradni, többször is kapusba lőtt. 5 perc telt a második félidőből. Naggyá tesszük Czakó Kristófot, a hazaiak kapusát! Farkas Ferenc vitte most kapura a labdát egy az egyben, ám ő is a hálóőrbe vágta azt. 7 perc pörgött le, még mindig 1-1. Körömrágós, kőkemény találkozó. Tóth Attila cselezgetett a kecskeméti hatoson belül, majd ütemtelenül elgurította a hosszú felé, s kimondottan lassan guruló játékszer utat talált az alsó sarokba. Vezetünk a 30. percben, 1-2! A középkezdés után azonnal válaszolna a Dirner, Garamvölgyi Gergőnek kell egy hatalmas bravúrt bemutatnia! Az utolsó öt percre fordultunk. Akadnak helyzetek itt is, ott is, semmi sem dőlt még el. Szentmihályi részről Farkas Ferenc hagyott ki egy ígéretes lehetőséget, s Klippel Ádám lőtt mellé. 4 perc 22 másodperc van hátra. Ennyit kell még valahogy "túlélni", hogy meglegyen a nagyon fontos három pont. Lehozta a kapusát a Kecskemét, öt a négy elleni játékkal próbálkoznak az utolsó három percben. Izgalmas és nehéz időszak elé nézünk. Hajrá, Szent Mihály! Tömény izgalom a hajrában! 13 másodperccel a vége előtt is akadt még egyenlítési lehetősége a Kecskemétnek, előtte nekünk is adódtak kitörési lehetőségeink négy az öt ellen, de maradt a 2-1 végül! Nem játszott jól a csapat, kiszenvedtük ezt a szűk, de rendkívül fontos győzelmet! Az ilyen találkozók azok, melyek érlelik az érmeket. Bízzunk benne, hogy rendkívül értékes lesz ez a mai három pont is. Gratulálunk a csapatnak! Friss: közben az SZTE EHÖK SE 6-2-re megverte az Apátfalvát. Ez azt jelenti, hogy a 20 pontos Szent Mihály a tabella második helyére ugrott a 18-18 ponttal álló Apátfalva és EHÖK elé. Folytatás február 18-án 20 órakor a Szent Gellért Fórumban az SZTE EHÖK SE ellen. Máris jön tehát az újabb sorsdöntő csúcstalálkozó... És akkor a frissített táblázat: Korábban írtuk, a meccs elé: Folytatja-e 2025. évi szárnyalását a Szent Mihály FC NB III-as futsalcsapata? Ez a fő kérdése a 11. forduló szerda esti találkozójának. Olajos Csaba legénysége az utóbbi hetek során bomba formába lendült. A mieink túl tudtak lépni a korábbi balszerencsés döntetleneken, s a legutóbbi három játéknapon három topcsapatot fektettek két vállra. Az apátfalvi diadal, a fiatal és lendületes Szeged-Grosics mattolása, majd az éllovas Csólyospálos hibátlan teljesítményének kitörlése egyaránt az igen komoly bravúr és a sokáig emlékezetes teljesítmény kategóriájába sorolható. Klippel Ádámék ennek köszönhetően 17 ponttal előre is törtek a táblázat harmadik helyére, s joggal álmodhatnak az éremszerzésről a bajnokság hajrájában. Ahhoz persze, hogy odaérjen a dobogóra a Szent Mihály, az utolsó négy fordulóban is ugyanazt a játékot kell mutatni, mely sikert hozott az Apátfalva, a Grosics és a Csólyospálos ellen. A szerda esti Bács-Kiskun vármegyei rangadó tehát komoly téttel bír az érmek szempontjából, tekintve, hogy a Csólyospálos mögött az ezüstre és a bronzra még nem kevesebb mint hat alakulat kacsingat. Köztük a Szeged és a Kecskemét (mely 13 ponttal most hatodik, de egy mérkőzéssel kevesebbet játszott!). Igazi presztízsmeccs lesz ez abból a szempontból is, hogy az őszi "odavágón" egy borzasztóan fordulatos összecsapáson úgy végeztek 7-7-re a felek, hogy a mieink lényegében az utolsó másodpercben engedték kicsúszni a kezükből a diadalt. Biztosak vagyunk benne, hogy mindkét legénység nagyon akarja a sikert, este negyed 11 körül kiderül, kinek jön majd össze! A bajnokság állása a szerda esti meccsek előtt: Velünk párhuzamosan az SZTE EHÖK SE az Apátfalvát fogadja. A fotó archív.

  • Ismertté váltak a Szent Mihály tavaszi meccsidőpontjai! (FRISSÍTVE)

    Tíz találkozó maradt a tavaszi szezonra. Március 1-jén Pécsen kezdünk. Mutatjuk, mikor szurkolhatunk NB I-es női együttesünknek! A Magyar Labdarúgó-szövetség közzétette a Simple Női Liga tavaszi fordulóinak napra, órára lebontott, pontos menetrendjét. A hetedik helyen telelő KÉSZ-St. Mihály-Szeged csapatára tíz mérkőzés vár még az NB I-ben. Mutatjuk, mikor lép pályára az együttes a márciusban folytatódó bajnokságban, mikor szurkolhatunk majd Sajti Krisztináéknak! A KÉSZ-St. Mihály-Szeged NB I-es női csapatának tavaszi programja: 13. forduló, március 1. (szombat) 13:00: Pécsi MFC - KÉSZ-St. Mihály-Szeged (Pécs) 14. forduló, március 8. (szombat) 14:30: KÉSZ-St. Mihály-Szeged - Puskás Akadémia FC (Szeged, Szent Gellért Fórum) 15. forduló, március 14. (péntek) 14:00: ETO FC Győr - KÉSZ-St. Mihály-Szeged (Győr) 16. forduló, március 22. (szombat) 15:00: KÉSZ-St. Mihály-Szeged - Diósgyőri VTK (Szeged, Szent Gellért Fórum) 17. forduló, március 29. (szombat) 15:00: Szekszárdi WFC - KÉSZ-St. Mihály-Szeged (Szekszárd) 18. forduló, április 12. (szombat) 16:30: KÉSZ-St. Mihály-Szeged - Soroksár SC (Szeged, Szent Gellért Fórum) 19. forduló, április 19. (szombat) 17:00: KÉSZ-St. Mihály-Szeged - MTK Budapest (Szeged, Szent Gellért Fórum) 20. forduló, április 27. (vasárnap) 17:00: Astra HFC - KÉSZ-St. Mihály-Szeged (Üllő) 21. forduló, május 3. (szombat) 17:00: KÉSZ-St. Mihály-Szeged - Viktória FC (Szeged, Szent Gellért Fórum) 22. forduló, május 10. (szombat) 16:00, Ferencvárosi TC - KÉSZ-St. Mihály-Szeged (Budapest)

  • A Szent Mihályban folytatja Kuntzl Norina

    A tehetséges fiatal középpályás az ETO Akadémián nevelkedett, az előző félévben pedig Szekszárdon szerepelt. Szegedre azzal a céllal érkezett, hogy minél több játéklehetőséghez jusson az NB I-ben. Ivana Boricic mellett Kuntzl Norina a Szent Mihály FC másik téli igazolása. A KÉSZ-St. Mihály-Szeged NB I-es csapatában folytatja pályafutását Kuntzl Norina. A tehetséges, 19 esztendős középpályás az ugyancsak élvonalbeli Szekszárdi WFC-től igazolt klubunkhoz. Az ifjú labdarúgó néhány hete már együttesünkkel tréningezik. Két felkészülési mérkőzésen is pályára lépett: a ZFK TSC Topolya ellen csereként mutatkozott be, a Politehnica Temesvár ellen kezdőként szerepelt, biztatóan mozgott, több kapura lövése is volt, sőt még gólt is szerzett. Bízunk benne, hogy hasznos tagja lehet fiatal, feltörekvő alakulatunknak! "Nagyon örülök, hogy Szegeden futballozhatok! Remekül érzem magam a Szent Mihálynál, fantasztikus a közösség, igazán befogadóak a lányok. A következő félévre az a legfontosabb célom, hogy visszanyerjem a kondim, erőnlétileg előre tudjak lépni, illetve természetesen szeretnék minél több játéklehetőséghez jutni. Azért dolgozom, hogy segítsek a csapatnak" - nyilatkozta új szerzeményünk. Azt is elmondta: bár a középpályán érzi igazán otthon magát, de több szerepkörben is megfordult már, így bármely poszton szívesen játszik, ahol a szakvezetésnek éppen szüksége van rá. Kuntzl Norina 2005. augusztus 4-én született. Ami korábbi klubjait illeti, a Petőházi SE-ben ismerkedett meg az alapokkal, majd hat éven keresztül Győrben, az ETO FC Akadémián nevelkedett, pallérozódott. Végigjárta az ETO korosztályos gárdáit az U-14-től az U-19-ig. A Győr színeiben mutatkozott be a felnőtt női NB I-ben is 2024. április 28-án a Ferencváros elleni idegenbeli bajnoki találkozón. Tavaly nyáron Szekszárdra szerződött, a Simple Női Liga őszi félévében a Tolna vármegyeieknél háromszor kezdőként, kétszer csereként szerepelt, így összesen hat felnőtt NB I-es találkozóval a háta mögött érkezett most télen Szegedre. Isten hozott a Szent Mihályban, Norina, sok sikert kívánunk céljaid valóra váltásához!

  • Döntetlen a Honvéd ellen

    A védekezésünk jól működött, a támadásoknál még hiányzott a frissesség. Nem esett gól női csapatunk budapesti edzőmeccsén. Gól nélküli döntetlennel zárult a KÉSZ-St. Mihály-Szeged vasárnapi felkészülési mérkőzése a Budapest Honvéd FC otthonában. A Simple Női Liga ötödik és hetedik helyezettje jó iramú, kemény összecsapást vívott, mely azonban kevés helyzetet hozott. A vendégek előtt picivel több lehetőség adódott, de lányaink ezúttal nem tudtak a hálóba találni. A hátsó alakzat viszont végig nagyszerűen zárt, remekül hatástalanította a fővárosiak rohamait. A női NB I március 1-jei rajtjára hangoló együttesünk egyébként erősen tartalékos összeállításban lépett ma pályára. Kisebb sérülés, illetve betegség miatt hiányzott Lena Marjanovic, Futaki Fruzsina és az átigazolás alatt lévő, Szekszárdról Szegedre tartó Kuntzl Norina is, Sara Simonovicra pedig egyéb, személyes okok miatt nem számíthattunk ezúttal. Bemutatkozott ugyanakkor az ugyancsak átigazolás alatt lévő montenegrói Ivana Boricic, aki a szerbiai ZFK Radnički 1923 Kragujevacból tart a Szent Mihályhoz. Az újonnan érkezőkkel kapcsolatban a következő napokban várható majd hivatalos bejelentés klubunk részéről. A Budapest Honvéd február 15-én viszonozza majd a KÉSZ-St. Mihály-Szeged látogatását. A két alakulat következő edzőmeccsét jövő szombaton 12 órai kezdettel rendezik a tápéi KÉSZ Sport Arénában. Felkészülési mérkőzésen: Budapest Honvéd FC - KÉSZ-St. Mihály-Szeged 0-0. Budapest, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont. Szent Mihály: Krstovic - Kránicz, Ónodi, Sajti, Szabó D., Malesevic, Boricic, Farkas N., Németh P., Nagy L., Sovány. Cserék: Aradi, Bokros (kapusok), Juhász E., Bagi, Horváth L., Pálnik Major László vezetőedző: "A felkészülési időszak első igazán mérvadó összecsapása volt ez a mai a Honvéd ellen. A védekezésünkkel hellyel-közzel elégedett lehettem. A támadásoknál a kreativitáshoz még kell a frissesség, ami egyelőre nincs meg a csapatban." A fotóról hiányzik Nagy Lilla, Németh Peónia, Sanda Malesevic és Anastasija Krstovic.

  • Szabó Dóra újra az U-19-es válogatottban!

    A Szent Mihály ifjú tehetségére két felkészülési mérkőzés vár a nemzeti együttesben Ciprus ellen. Gratulálunk, Dóri, és sok sikert kívánunk címeres mezben! A KÉSZ-St. Mihály-Szeged 17 éves támadója, Szabó Dóra ismét meghívót kapott a női U-19-es válogatott összetartására. A Rácz Zsófia szövetségi edző vezette válogatott február 16. és 25. között Cipruson edzőtáborozik, s hangol az áprilisi Európa-bajnoki selejtezőkre. A mieink két felkészülési mérkőzést is vívnak majd Ciprus U-19-es válogattja ellen február 21-én és 24-én. Mindkét meccs 11 órakor kezdődik a Sotira Municipality Stadionban. A női U-19-es Európa-bajnoki selejtezők tavaszi körében mind Magyarország, mind Ciprus a B-ligában szerepel. A mieink tavaly decemberben estek ki az A-ligából, s a céljuk az azonnali visszajutás az elitbe. Szabó Dóráék egy háromcsapatos csoportba kerültek, s házigazdaként léphetnek majd pályára Telkiben Törökország (április 2.) és Bosznia-Hercegovina (április 8.) ellen. A ciprusiakat Észtországgal, Moldovával és a Feröer-szigetekkel sorsolták össze. A csoportelsők mellett a hat csoport legjobb másodikja jut fel az A-ligába a 2026-os U-19-es Eb selejtezőire. Magyarország és Ciprus női U-19-es együttese egyébként legutóbb tavaly októberben Telkiben találkozott, s vívott két barátságos összecsapást. A magyarok akkor 2-0-ra, illetve 6-1-re nyertek. Fotó: MLSZ

  • Montenegrói válogatott középpályással erősítettünk

    Ivana Boricic a szerbiai ŽFK Radnički 1923 Kragujevacból érkezett a KÉSZ-St. Mihály-Szeged NB I-es női csapatához. Montenegrói válogatott középpályással erősített a Szent Mihály NB I-es női labdarúgócsapata. A 19 esztendős Ivana Boricic hétfőn írta alá szerződését klubunkkal. A fiatal labdarúgó múlt csütörtökön érkezett Szegedre, s vasárnap már be is mutatkozott együttesünkben a Budapest Honvéd FC elleni felkészülési mérkőzésen . Új játékosunk a szerb Szuperligában szereplő ŽFK Radnički 1923 Kragujevac mezét cseréli a Szent Mihályéra tavasztól. Ivana Boricic 2005. május 26-án született. Korábban hazájában a ŽFK Breznica Pljevlja, illetve a ŽFK Budućnost Podgorica alakulataiban futballozott. 2024 januárjában állt légiósnak, s igazolt a szerbiai Kragujevachoz. A jelenleg a tabella harmadik helyén tanyázó Radnički színeiben a 2024/25-ös bajnokságban öt találatot is szerzett, mellyel holtversenyben az élen állt az házi góllövőlistán. Ivana végigjárta a montenegrói női utánpótlás-válogatottakat egészen az U-19-ig, az U-17-es nemzeti együttesnek még csapatkapitánya is volt. A montenegrói labdarúgó-szövetség hivatalos statisztikái szerint a felnőttválogatottban 2021. február 21-én Észak-Macedónia ellen mutatkozott be, s eddig összesen 11 alkalommal kapott lehetőséget a nagyválogatott tagjaként. 2024-ben szerepelt többek között a Finnország elleni két Európa-bajnoki pótselejtezőn is, s kezdőként lépett pályára a montenegrói válogatott utolsó összecsapásán, a december 3-án Észak-Macedóniában 5-1-re megnyert barátságos találkozón is. Boricicnek két montenegrói válogatott klubtársa is lesz Szegeden kapusunk, Anastasija Krstovic (21) és középpályásunk, Sara Simonovic (20) személyében. Isten hozott a Szent Mihályban, Ivana, nagyon sok sikert kívánunk!

  • Mérkőzések, eredmények (6. hét)

    Továbbra is a futsalé a főszerep, de újabb felkészülési meccset vív NB I-es női csapatunk is, a vármegye II-es fiúkra pedig kupamérkőzés vár. Folyamatosan frissülő cikkünkben az eredmények, az összeállítások és az edzői nyilatkozatok! Február 4. (kedd) 20:00, Férfi futsal NB III 10. forduló, Szeged, Szent Gellért Fórum: Szent Mihály FC - Csólyospálosi FSE 10-8 (4-4). Szent Mihály: Garamvölgyi Gergő - Antal Balázs, Kovács Bende, Klippel Ádám, Tóth Attila. Cserék: Kocsis István, Csobán Róbert, Farkas Ferenc, Kopasz Balázs, Olajos Csaba, Fábián-Saleh Houssam. Gólszerzőink: Klippel Ádám, Farkas Ferenc 4-4, Tóth Attila, Antal Balázs Olajos Csaba játékos-edző: "Parázs csatán vagyunk túl. Az első félidőben nem túl jó kezdés után felvettük a fonalat, fordítottunk is, ám a végére vissza tudott jönni a vendégcsapat. Feszültté váltunk ettől, de a szünetben sikerült ezt helyre tenni, és visszavennünk a mérkőzés irányítását. A második etap első negyedórájában komoly előnyre tettünk szert, erre az ellenfél válasza a mindent egy lapra feltevő vészkapus játék volt. Erre nem is reagáltunk jól, szoros is lett a vége. Büszke vagyok a fiúkra, hogy mindhárom minket legyőzőnek vissza tudtunk vágni, de a céljaink elérése érdekében számunkra minden meccs döntő. Kiélezett a bajnokság, most következnek a közvetlen riválisok, igyekszünk folytatni jó sorozatunkat!" Február 8. (szombat) 9:00, Vármegyei fiú futsal U-15 E csoport 4. forduló, Szeged, Fodor József Élelmiszeripari Szakképző Iskola: A Szent Mihály FC csapata a sorozatos megbetegedések miatt sajnos létszámhiány miatt nem tudott kiállni a SZEOL SC "C", a Szentesi Kinizsi és a Sándorfalvi SKE elleni mérkőzésekre. Február 8. (szombat) 9:00, Vármegyei fiú futsal U-11 D csoport 4. forduló, Balástya: 9:35: Tiszasziget SE - Szent Mihály FC 4-1 (1-0). Szent Mihály: Jakab Zalán, Eichner-Tanács Kornél, Szabó Márton, Daróczi Ádám, Kormos Nimród. Gólszerzőnk: Eichner-Tanács Kornél 10:45: Szent Mihály FC - SZEOL SC "B" 2-8 (1-4). Szent Mihály:  Jakab Zalán, Eichner-Tanács Kornél, Szabó Márton, Daróczi Ádám, Kormos Nimród. Gólszerzőink: Daróczi Ádám, Eichner-Tanács Kornél 11:55: Sándorfalvi SKE - Szent Mihály FC 15-1 (7-0). Szent Mihály:  Jakab Zalán, Eichner-Tanács Kornél, Szabó Márton, Daróczi Ádám, Kormos Nimród. Gólszerzőnk: Kormos Nimród Tornyi Zita edző: "Öt fővel vágtunk neki az utolsó futsalfordulónak az U-11-es korosztályban. A fiúk nagyon lelkesek voltak, szép játékhelyzeteket alakítottak ki és a lefújásig hősiesen küzdöttek. Elöl a letámadásainkkal helyeztünk nyomást ellenfeleinkre, hátul pedig tiszta szereléseket és bravúros védéseket mutattunk be. Az utolsó mérkőzés második félidejének egy kisebb sérülés miatt már csak három mezőnyjátékossal vágtunk neki, amire a sándorfalvi csapat is lehozott egy játékost, hogy egyenlő feltételekkel folytassuk a játékot! Nagyon köszönjük a sportszerűséget! A fiúknak pedig gratulálok a mai teljesítményhez!" Február 8. (szombat) 10:00, Vármegyei leány futsal U-15 5. forduló, Békéscsaba: 10:45: Ujszegedi TC - Szent Mihály FC U-15 0-21 (0-10). Szent Mihály U-15: Herke Naira – Molnár Csenge, Olasz Zsófia, Kovács Boglárka, Rácz Veronika. Cserék: Katona Dóra, Szilágyi Lilla, Herke Norina, Elekes Jázmin, Csúcs Lilien. Gólszerzőink: Molnár Csenge 6, Rácz Veronika, Elekes Jázmin 3-3, Katona Dóra, Szilágyi Lilla, Olasz Zsófia 2-2- 2, Herke Norina, Kovács Boglárka, Csúcs Lilien 12:15: Szent Mihály FC U-15 - Gyulai Amazonok 12-0 (4-0). Szent Mihály U-15: Herke Naira – Molnár Csenge, Olasz Zsófia, Kovács Boglárka, Rácz Veronika. Cserék: Katona Dóra, Szilágyi Lilla, Herke Norina, Elekes Jázmin, Csúcs Lilien. Gólszerzőink: Molnár Csenge 4, Csúcs Lilien, Elekes Jázmin 3-3, Rácz Veronika, Olasz Zsófia 13:45: Békéscsaba 1912 Előre - Szent Mihály FC U-15 0-10 (0-6). Szent Mihály U-15: Herke Naira – Molnár Csenge, Olasz Zsófia, Kovács Boglárka, Rácz Veronika. Cserék: Katona Dóra, Szilágyi Lilla, Herke Norina, Elekes Jázmin, Csúcs Lilien. Gólszerzőink: Molnár Csenge 3, Elekes Jázmin, Rácz Veronika 2-2, Csúcs Lilien, Herke Norina, Kovács Boglárka Olajos Csaba edző: " A mai napon mindhárom mérkőzés döntő idejében jó tempóban, koncentráltan játszottunk. Sok megbeszélt játékelem visszajött, látványos akciókat vezettünk, szép gólokat szerezve. A felkészülésünket kiválóan egészítette ki idén is a futsal, hiszen ez egy másabb játék, eltérő dolgokat kíván a nagypályával szemben. Természetesen nagy öröm elsőnek lenni, büszke vagyok a lányokra mert az egész sorozat alatt igyekeztek a legjobb formájukat a pályára vinni. Bízom benne, hogy az itt szerzett tapasztalatokat tudjuk majd hasznosítani a tavasz folyamán. Köszönöm a klub, a kollégák és szülők segítségét és támogatását a tornák folyamán, innentől teljes fókuszban a nagypálya áll, hamarosan ott is megkezdődik a mérkőzések sora!" A békéscsabai tornáról külön cikkben adtunk folyamatosan frissülő, élő közvetítést. Február 8. (szombat) 13:00, Nemes István Vármegyei Férfi Magyar Kupa 2. forduló, Szentmihály: Szent Mihály FC - Kiskundorozsmai ESK 0-6 (0-2). Szent Mihály: Garamvölgyi Gergő (Török Máté, 46.) - Csobán Róbert, Csobán Krisztián (Fülöp Levente, 60.), Kovács Nimród, Andróczki Tamás, Nándori Barnabás (Mészáros Bence, 60.), Baján Zoltán (Farkas András, 46.), Császi Álmos, Hufnágel Péter, Klippel Ádám, Nagy Norbert (Vér Dávid, 74.). Szabó Dániel edző: "Reális eredménnyel zárult a mai mérkőzésünk. Lehetett volna szorosabb, ha például mi szerezzük meg az elején az egy-két helyzetünkből a vezetést, viszont ezek után már a védekezésre ment el szinte a teljes erőnk. Az eredménytől függetlenül sokkal jobban tetszett a játék, mint egy hete a Zsombó ellen, és hasznos volt számunkra az összecsapás. Egy hónapunk van még az első bajnoki mérkőzésig, sokat fogunk fejlődni addig." Február 8. (szombat) 13:00, Vármegyei leány futsal U-11 5. forduló, Balástya: 13:00: Sándorfalvi SKE - Szent Mihály FC 1-5 (1-1). Szent Mihály: Ludvig Jázmin, Frank Rebeka, Lajkó Boglárka, Farkas Anabell, Tóth Nikolett, Bajtai-Borszéki Bianka, Hegedűs Liliána, Sinkó Eszter. Gólszerzőink: Farkas Anabell, Lajkó Boglárka 2-2, Ludvig Jázmin 14:45: Gyulai Amazonok - Szent Mihály FC 1-10 (0-5). Szent Mihály: Ludvig Jázmin, Frank Rebeka, Lajkó Boglárka, Farkas Anabell, Tóth Nikolett, Bajtai-Borszéki Bianka, Hegedűs Liliána, Sinkó Eszter. Gólszerzőink: Ludvig Jázmin 5, Farkas Anabell 4, Lajkó Boglárka 15:20: Szent Mihály FC - Zsombó SE 3-2 (2-1). Szent Mihály: Ludvig Jázmin, Frank Rebeka, Lajkó Boglárka, Farkas Anabell, Tóth Nikolett, Bajtai-Borszéki Bianka, Hegedűs Liliána, Sinkó Eszter. Gólszerzőink: Farkas Anabell 2, Ludvig Jázmin Belaidi Ajád edző: "A mai napon egy rendkívül izgalmas tornával zártuk a téli U-11 futsalsorozatot, ahol sikerült megnyernünk mindhárom mérkőzést, a legjobb arcukat mutatták a lányok, szívvel-lélekkel küzdöttek végig, és igazi CSAPATTÁ kovácsolodtak. Ezúton szeretném megköszönni a csajsziknak és természetesen a szülőknek a támogatást, ami kellett a bronzéremhez és ehhez a sikerhez, ugyanis pontazonossággal végeztünk a második helyezettel, pár góllal lemaradva az ezüstről. Büszkén zárom soraim." Február 8. (szombat) 13:00, Vármegyei fiú futsal U-11 B csoport 4. forduló, Szeged, Szent Gellért Fórum: 13:00: Szent Mihály FC - Zsombó SE 2-3 (0-2). Szent Mihály: Balogh-Hódi Zénó, Kelemen Krisztofer Benett, Laczi Domonkos Gábor, Horváth Zsombor Gábor, Bárkai Dominik. Cserék: Hajós Botond, Fülöp-Király Huba. Gólszerzőink: Laczi Domonkos Gábor, Bárkai Dominik 14:10: ESK Kiskundorozsma - Szent Mihály FC 11-0 (4-0). Szent Mihály:  Balogh-Hódi Zénó, Kelemen Krisztofer Benett, Laczi Domonkos Gábor, Horváth Zsombor Gábor, Bárkai Dominik. Cserék: Hajós Botond, Fülöp-Király Huba. 15:55: Szent Mihály FC - KSE Balástya 1-2 (0-1). Szent Mihály:  Balogh-Hódi Zénó, Kelemen Krisztofer Benett, Laczi Domonkos Gábor, Horváth Zsombor Gábor, Bárkai Dominik. Cserék: Hajós Botond, Fülöp-Király Huba. Gólszerzőnk: Fülöp-Király Huba Baka Márk edző: "Hazai rendezésű futsalfordulót rendeztünk a Szent Gellért Fórumban. Izgatottan vártam az előző héthez képest, ahol betegségek miatt éppen ki tudtunk állni... 3 mérkőzésből 2-szer úgy kaptunk ki, hogy ellenfelünk nem volt jobb, és utolsó percekben kapott góllal veszítettünk. A legfájóbb az utolsó mérkőzés, amin lefújás előtt 5 másodperccel kaptunk ki! Ott ez fájó volt, viszont a gyerekek hatalmas fejlődésen mentek keresztül, és játékban meg is van az eredménye! Büszke vagyok a csapatra, összegezzük a futsal adta tapasztalatokat!" Február 9. (vasárnap) 9:00, Vármegyei női futsal U-17 A csoport 5. forduló, Mindszent: 9:45: Szentesi Kinizsi - Szent Mihály FC 1-11 (1-8). Szent Mihály: Kozma Vivien Renáta - Papp Tamara, Milinker Nóra, Gyovai Katinka, Bány Boglárka. Cserék: Török Stefi (k), Budai Rebeka Réka, Barna Bíborka, Baranyi Barbara, Simon Adrienn Evelin. Gólszerzőink: Bány Boglárka 5, Barna Bíborka 4, Milinker Nóra 2 11:15: Szent Mihály FC - Bugac KSE 5-1 (2-0). Szent Mihály:  Kozma Vivien Renáta - Papp Tamara, Milinker Nóra, Gyovai Katinka, Bány Boglárka. Cserék: Török Stefi (k), Budai Rebeka Réka, Barna Bíborka, Baranyi Barbara, Simon Adrienn Evelin. Gólszerzőink: Barna Bíborka 2, Gyovai Katinka, Milinker Nóra, Baranyi Barbara 12:45: Mocorgó UFC - Szent Mihály FC 0-12 (0-6). Szent Mihály:  Török Stefi - Papp Tamara, Milinker Nóra, Gyovai Katinka, Bány Boglárka. Cserék: Kozma Vivien Renáta (k), Budai Rebeka Réka, Barna Bíborka, Baranyi Barbara, Simon Adrienn Evelin. Gólszerzőink: Milinker Nóra 5, Budai Rebeka Réka, Barna Bíborka 2-2, Papp Tamara, Gyovai Katinka, Simon Adrienn Evelin Fábián-Saleh Houssam edző: "Ma egyértelműen azzal a céllal érkeztünk Mindszentre, hogy bebiztosítsuk a csoportelsőséget. Örülök, hogy ez sikerült is. Az első mérkőzésen hamar elkaptuk a fonalat, amit kisebb időszakokat leszámítva egész nap tartani is tudtunk. Ismét látványos akciókat bemutatva szép gólokat szereztek a lányok. Bízom benne, hogy ezt pár hét múlva a döntőben még tovább tudjuk majd fokozni! Most következik a nagypályás mérkőzések sora, amire már mindenki izgatottan készül. Jó hozzáállással dolgoznak a lányok a hétköznapokban, rendkívül elégedettek vagyunk velük! Gratulálok mindenkinek!" Február 9. (vasárnap) 13:00, Női felnőtt NB I-es felkészülési mérkőzés, Budapest: Budapest Honvéd FC - KÉSZ-St. Mihály-Szeged 0-0. Szent Mihály: Anastasija Krstovic - Kránicz Viktória, Ónodi Vanessza, Sajti Krisztina, Szabó Dóra, Sanda Malesevic, Ivana Boricic, Farkas Nina, Németh Peónia, Nagy Lilla, Sovány Dorina. Cserék: Aradi Jázmin, Bokros Veronika (kapusok), Juhász Enikő, Bagi Luca, Horváth Lara, Pálnik Johanna Major László vezetőedző:  "A felkészülési időszak első igazán mérvadó összecsapása volt ez a mai a Honvéd ellen. A védekezésünkkel hellyel-közzel elégedett lehettem. A támadásoknál a kreativitáshoz még kell a frissesség, ami egyelőre nincs meg a csapatban."

  • Női futsal: az aranyat és a bronzot is elhozta U-15-ben a Szent Mihály

    Fényes szentmihályi sikerrel zárult a vármegyei leány U-15-ös bajnokság! Klubunk az arany- és a bronzérmet is elhozta, s a gólkirálynőt is mi adtuk Molnár Csenge személyében. Folyamatosan frissülő tudósítással jelentkeztünk a békéscsabai zárótornáról! Az ötödik, azaz az utolsó fordulót rendezik szombaton a vármegyei leány U-15-ös futsalbajnokságban. A zárótorna helyszíne a Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnok lesz. A Szent Mihály U-15-ös együttese már fél kézzel fogja az első helyezettnek járó trófeát, ahogy a "kicsik", az U-14-es gárda tagjai is a jól megérdemelt bronzérmet, ám hat mérkőzést még le kell játszani ahhoz, hogy a hölgyek nyakába akaszthassák a medáliákat. A küzdelemsorozatot hibátlan teljesítménnyel vezetik Olajos Csaba tanítványai, U-15-ös lányaink mind a kilenc meccsüket megnyerték eddig. Olasz Zsófiék 102 gólt rámoltak be az ellenfeleknek, s csak 5-öt kaptak. Kilenc ponttal előzik meg a Gyulai Amazonokat és a Szent Mihály U-14-et is. Pigniczki Zoltán gárdája már valamennyi találkozóját letudta, szombaton nem lép pályára, Nagy Dóráék tehát páholyból nézhetik a többiek versengését. Az ő előnyük is megnyugtató, kilenc pont egyébként a szombati házigazdával, a Békéscsabával szemben a dobogóért folyó harcban. Sikerül-e Molnár Csengééknek százszázalékos mérleggel elhódítaniuk a serleget? Dobogóra pattannak-e a "kicsik" is? A tornáról folyamatosan frissülő tudósításban számolunk be honlapunkon, térjenek majd vissza az eredményekért, hírekért, információkért! Az állás a 4. forduló után: 1. Szent Mihály U-15 27 pont, 2. Gyulai Amazonok 18 pont, 3. Szent Mihály U-14 18 pont, 4. Békéscsaba 1912 Előre 9 pont, 5. Ujszegedi TC 0 pont A korábbi fordulókról szóló tudósításainkat IDE , IDE , IDE , illetve IDE kattintva olvashatják vissza! 9:45: Köszöntjük Önöket Békéscsabáról, ahol hamarosan kezdődik az U-15-ös vármegyei női futsalbajnokság ötödik, egyben utolsó tornája! Február 8. (szombat) 10:00, Vármegyei leány futsal U-15 5. forduló, Békéscsaba: 10:00: Békéscsaba 1912 Előre - Gyulai Amazonok 0-2 (0-1) Nagy iram és nagy küzdelem jellemezte az első félidőt. A békéscsabaiak előtt több lehetőség adódott, ám ezekkel nem tudtak élni, majd ahogy az lenni szokott, a szünet előtt betalált a Gyula, s 1-0-ra vezet. 2-0 lett a vége. A békéscsabaiak mindent megtettek ugyan az egyenlítésért, de ezen a találkozón egész egyszerűen nem volt szerencséjük. Mindkét együttes dicséretet érdemel, kiváló mérkőzést vívtak. 10:45: Ujszegedi TC - Szent Mihály FC U-15 0-21 (0-10) Szent Mihály U-15: Herke Naira – Molnár Csenge, Olasz Zsófia, Kovács Boglárka, Rácz Veronika. Cserék: Katona Dóra, Szilágyi Lilla, Herke Norina, Elekes Jázmin, Csúcs Lilien. Gólszerzőink: Molnár Csenge 6, Rácz Veronika, Elekes Jázmin 3-3, Katona Dóra, Szilágyi Lilla, Olasz Zsófia 2-2- 2, Herke Norina, Kovács Boglárka, Csúcs Lilien Jókedvűen léptek pályára az UTC-s lányok, akik óriási mentális és lelki erőről tettek tanúbizonyságot, hogy az eddigi komoly vereségeik ellenére is elutaztak Békéscsabára, egy cserével. A mieink kezdték a találkozót. Rácz Veronika előtt adódott két lehetőség, a másodikat máris értékesítette. A 2. percben Molnár Csenge jobb oldali centerezését lőtte a hálóba, 1-0 ide! Egy lecsorgó labdát egy lépésről vágott a kapuba Rácz Veronika a 3. percben, ő volt a legszemfülesebb a nagy tömörülésben, 2-0! Az 5. percben 3-0! Molnár Csenge a kapufát találta el, onnan a kapus vádlijára pattant a labda, majd a gólvonalon túlra. A jobb oldalon vezetjük támadásainkat. A sorcsere után Csúcs Lilien tört előre, Elekes Jázmin elé tálalt, aki az üres kapuba helyezett, máris 4-0 a 6. percben. A 9. percben középen törtük át az újszegediek védelmét, s Elekes Jázmin újabb góljával már 5-0! Kopíroztuk az előző akciót, ismét Elekes Jázmin volt eredményes, 6-0 a 11. percben. Ismét sorcsere következik. A 12. percben és a 13. percben újabb két gólt szereztünk! Rácz Veronika 5 méterről vette be az ellenfél kapuját, majd mire ezt lejegyeztük, Molnár Csenge egy gyönyörű lefordulásból mattolta a hálóőrt, 8-0! A 15. percben Molnár Csenge egyéni játék után lőtt gólt, becselezte magát, majd a hálóba vágta a labdát, 9-0. Nagy mosoly Herke Norina arcán, ő is beköszönt! A bal oldalt mozgatta meg, s onnan lőtt egy szép gólt, 10-0 a 19. percben. Szünet. 10-0-ról folytatják a lányok! Molnár Csenge kezdte a második félidő gólgyártását alig 25 másodperc elteltével, 11-0! Katona Dóra is elemében van, nagyon szép megmozdulás után lőtt a bal alsó sarokba. A 22. perc végén 12-0. Molnár Csenge a gólvonalról is tud gólt rúgni, most ezt tette a totálisan betömörülő UTC ellen. Csenge több gyönyörű testcsel után gurított a hálóba, 13-0, pontosan 24 percnyi játék után. Már nagyon vártuk Szilágyi Lilla gólját, a 26. percben ez is megszületett, 14-0! Somogyi Márta nagyszerű védéseit kell dicsérni, többször is kifogott támadóinkon! Rúgtunk három kapufát is, majd Kovács Boglárka lövése a felső lécről már a hálóba vágódott, 15-0 a 30. percben. A 31. percben ismét Szilágyi Lilla talált be, majd a 32. percben Olasz Zsófia lőtt gólt egy betörés után, 17-0! Olasz Zsófia újabb szép gólja a 35. percben. Szintén ugyanebben a minutumban Katona Dóra lapos lövéssel veszi be az UTC kapuját, 19-0. A 36. percben itt a huszadik, Molnár Csenge mindenkit kicselezett, még a kapust is, majd begurította a lasztit. A lefújás pillanatában Csúcs Lilien lőtte az utolsó gólunkat ezen a meccsen, 21-0! Itt a vége. Matematikailag minden eldőlt! Bajnok és aranyérmes a Szent Mihály U-15, bronzérmes a Szent Mihály U-14, a gólkirálynői címet pedig Molnár Csenge hódítja el. 11:30: Ujszegedi TC - Békéscsaba 1912 Előre 4-9 (3-4) Óriási az öröm az UTC-padon, nagyon szoros félidőt hoztak, 4-3-as békéscsabai előny mindössze a szünetben. 0-2-ről álltak fel az újszegediek, akik láthatóan rengeteget fejlődtek a torna alatt. Vastaps a végén, 9-4-re győzött a Békéscsaba, de volt 6-4 is. Somogyi Márta zseniálisan védett az UTC-ben, remekül helytálltak az újszegediek. 12:15: Szent Mihály FC U-15 - Gyulai Amazonok 12-0 (4-0) Szent Mihály U-15: Herke Naira – Molnár Csenge, Olasz Zsófia, Kovács Boglárka, Rácz Veronika. Cserék: Katona Dóra, Szilágyi Lilla, Herke Norina, Elekes Jázmin, Csúcs Lilien. Gólszerzőink: Molnár Csenge 4, Csúcs Lilien, Elekes Jázmin 3-3, Rácz Veronika, Olasz Zsófia A Gyula kezdte az összecsapást. Egy-egy nagy helyzet itt és ott! Rácz Veronika lövésénél a gyulai kapus, Csicsely Sára remekelt, míg Martyin Eszter kísérletét Herke Naira védte nagy bravúrral. Nincs még gól a 6. percben. A 8. percben tört meg a jég! Csodálatosan készített elő Szilágyi Lilla, majd Elekes Jázmin gurított közelről az üres kapuba, 1-0! A 10. percben Csúcs Lilien távolról, laposan lőtt az ellenfél hálójába, ebben kicsit a kapus is benne volt, de ki bánkódik emiatt, 2-0! Kovács Boglárka kétszer is megoldotta a nehezebbet, majd kétszer kihagyta a könnyebbet, a százszázalékos helyzetet. Herke Norina lövését is szépen védte Csicsely Sára, aki most remek teljesítményt nyújt a gyulai kapuban. 17 perc telt, egyelőre nincs újabb gól. Elekes Jázmin megküzdött a gólért, két védőt kellett lebirkóznia, majd kísérletébe a kapus is beleért, de róla már bepattant a harmadik. A 19. percben 3-0! A 20. percben Elekes Jázmin labdát szerzett az ellenfél térfelén, ügyesen indult meg, majd a léc alá bombázott, 4-0! Szünet, négygólos előnnyel. Itt a folytatás! A 23. és a 24. percben Molnár Csenge közelről szerzett két újabb gólt, 6-0! A torna gólkirálynője immár 43 találatnál jár. A 34. percben Kovács Boglárka zseniálisan passza egyedül találta Molnár Csengét, aki nem szokta elhibázni az ilyen helyzeteket. Ezúttal sem rontott, ezen a meccsen negyedszer eredményes, 7-0! Molnár Csenge a bal oldalon két védőt rázott le, majd a jobb alsóba bombázott, 8-0 a 36. perc végén! A 37. percben a jobb oldalról Csúcs Lilien tört be, ő is fejezte be góllal az akciót, 9-0! A 39. percben Rácz Veronika vett észre egy lyukat a gyulai védelemben, a passzra számító Békés vármegyeiek között egyedül tört be, s értékesítette is a ziccert, 10-0. Csúcs Lilien sem hagyta annyiban, ahogy fáradnak a gyulai lányok, egyre sűrűbb a góleső. Jobbról, éles szögből vágta be Lilien, 11-0! A 40. percben Olasz Zsófia lövése kijött a kapusról, Zsófi azonban érkezett a kipattanóra, s a hálóba lőtt, 12-0, ez a vége! 13:00: Gyulai Amazonok - Ujszegedi TC 9-0 (4-0) Élvezetes mérkőzés, de látszik a különbség a két együttes között, s nagyon fáradtak már az UTC-s lányok. 4-0-s Amazonok-vezetés a szünetben. 9-0 lett a vége, magabiztosan szerezte meg a három pontot a Gyula, mely ezüstéremmel zárja a versenysorozatot. 13:45: Békéscsaba 1912 Előre - Szent Mihály FC U-15 0-10 (0-6) Szent Mihály U-15: Herke Naira – Molnár Csenge, Olasz Zsófia, Kovács Boglárka, Rácz Veronika. Cserék: Katona Dóra, Szilágyi Lilla, Herke Norina, Elekes Jázmin, Csúcs Lilien. Gólszerzőink: Molnár Csenge 3, Elekes Jázmin, Rácz Veronika 2-2, Csúcs Lilien, Herke Norina, Kovács Boglárka Megkezdődött az utolsó találkozó is. Molnár Csenge a kapus lábai között lőtt a hálóba a 4. percben, 1-0-ra vezetünk! Másfél perc alatt három találat, Rácz Veronika, Csúcs Lilien és Herke Norina góljait szinte feljegyezni sincs idő. Örömfocit mutat be a Szent Mihály, 4-0 a 7. percben! Az igazán nagyok hosszú cselsorozat után spiccel is tudnak gólt rúgni, Elekes Jázmin volt eredményes a 9. percben, 5-0! Elekes Jázmin ismét életerős lövéssel vette be a csabai kaput, 6-0 a 11. percben! Szünet! Itt a második félidő, húsz perc múlva véget is ér a torna. Herke Naira szenzációs bravúrt mutatott be a békéscsabaiak első támadásánál a második félidőben, a célunk immár nem lehet más, mint kapott gól nélkül lehozni ezt a napot! Rácz Veronika ügyesen húzta el jobbra a kapus mellett a labdát, majd az üresen tátongó háló közepébe zúdította a játékszert. A 24. percben 7-0 az állás. Molnár Csenge élt egy lepattanó lehetőségével, ő a leggyorsabb és a legügyesebb, a védők közé lépve lőtt a kapuba. A 29. percben 8-0. Addig folyik a labda, míg Kovács Boglárkához nem ér, aki két lépésről pontosan céloz, a kapu jobb oldalában táncol a laszti, a 32. percben 9-0! Könnyen játszadozás után a 40. percben megszületett Molnár Csenge újabb találata, 10-0-ra vezetünk! Itt a vége! Százszázalékos teljesítménnyel bajnok a Szent Mihály U-15-ös együttese, a "kicsik", a Szent Mihály U-14 tagjai pedig bravúros bronzzal zárták a pontvadászatot! Molnár Csenge a gólkirálynői címet is hazahozta. Gratulálunk, lányok! A Csongrád-Csanád Vármegyei Leány U-15-ös futsalbajnokság végeredménye: 1. Szent Mihály U-15 36 pont, 2. Gyulai Amazonok 24 pont, 3. Szent Mihály U-14 18 pont, 4. Békéscsaba 1912 Előre 12 pont, 5. Ujszegedi TC 0 pont Gólkirálynő: Molnár Csenge (Szent Mihály U-15) 48 találattal Olajos Csaba edző: "A mai napon mindhárom mérkőzés döntő idejében jó tempóban, koncentráltan játszottunk. Sok megbeszélt játékelem visszajött, látványos akciókat vezettünk, szép gólokat szerezve. A felkészülésünket kiválóan egészítette ki idén is a futsal, hiszen ez egy másabb játék, eltérő dolgokat kíván a nagypályával szemben. Természetesen nagy öröm elsőnek lenni, büszke vagyok a lányokra mert az egész sorozat alatt igyekeztek a legjobb formájukat a pályára vinni. Bízom benne, hogy az itt szerzett tapasztalatokat tudjuk majd hasznosítani a tavasz folyamán. Köszönöm a klub, a kollégák és szülők segítségét és támogatását a tornák folyamán, innentől teljes fókuszban a nagypálya áll, hamarosan ott is megkezdődik a mérkőzések sora!"

  • Megye I-es élcsapatot fogadunk a kupában

    Tétmérkőzés a felkészülés kellős közepén: a Kiskundorozsma ellen lép pályára a Szent Mihály férficsapata a magyar kupában. Kiváló erőfelmérőnek ígérkezik a szombati összecsapás, ahol egy nagy visszatérőt is üdvözölhetünk együttesünkben. Bár még csak két és fél hete kezdte meg a felkészülést a Szent Mihály férfi felnőttcsapata, s a vármegyei II. osztály bajnoki rajtjáig még egy hónap van hátra, Szabó Dániel legénysége a múlt vasárnapi Zsombó elleni gyakorlás (4-1) után ezen a hétvégén már tétmérkőzésen is bemutatkozik a szurkolói előtt. A Nemes István Vármegyei Magyar Kupa 2. fordulójának őszről áthozott, utolsó összecsapásán a Magyar György vezette Kiskundorozsmai ESK-t látjuk vendégül szombaton 13 órakor Szentmihályon. A találkozó esélyese értelemszerűen a megye I. ötödik helyén telelő Dorozsma, mely a munkában is előbb tart, hiszen öt edzőmeccsen van túl, s február 15-én már bajnoki összecsapást is játszik. A kupában azonban az a szép, hogy bármi megtörténhet, egy mérkőzésen az úgynevezett "kicsik" is meglephetik a "nagyokat", alakulatunk tehát semmiképpen sem fog feltartott kézzel a pályára lépni. A srácok nagyon készülnek a derbire, mely amellett, hogy komoly téttel bír, nyilván a felkészülésük szempontjából is fontos és hasznos állomás lehet. "Amellett, hogy egy nagyon jó felkészülési mérkőzésnek tekintjük a Kiskundorozsma elleni találkozót, természetesen megpróbáljuk kihozni belőle, amit csak tudunk. Arra számítunk, hogy leginkább a védekezésen lesz a hangsúly, azt tudjuk majd gyakorolni, illetve a védekezésből vezetett gyors kontratámadásokat. Abból a szempontból is örülök ennek a meccsnek, hogy sokat tanulhatunk és profitálhatunk belőle a március 9-i SZEOL-FK Szeged elleni első bajnokink szempontjából. Emellett a megye II. élcsapatai, dobogósai elleni mérkőzésekre is jó alapot adhat. Mindent meg fogunk tenni, ami tőlünk telik, s ha jól sikerül ez a felkészülési találkozónak is tekinthető tétmeccs, akkor állunk elébe, hogy még egy legyen belőle" - nyilatkozta honlapunknak Szabó Dániel vezetőedző. A szakembertől megtudtuk, 18 fős kerettel állnak majd ki szombaton a Kiskundorozsmai ESK-val szemben. Akadnak hiányzóik, de szerencsére továbbra is nagyon szép létszám mellett dolgoznak, a csütörtöki edzésen is 18 fő vett részt a felnőttkeretből. Egy nagy visszatérőt is köszönthetünk majd a kupamérkőzésen, 21 esztendős tehetségünk, Nagy Norbert féléves deszki kitérő után húzza fel újra a Szent Mihály mezét. Ami a történelmet illeti, a Kiskundorozsma első számú csapatával eddig nyolcszor csaptunk össze: két-két győzelem és döntetlen mellett négy alkalommal szenvedtünk vereséget. Az összesített gólkülönbség (8-14) tekintetében is az ellenfél javára billen a mérleg nyelve. A szombati találkozóról természetesen beszámolunk majd itt a honlapon. Nemes István Csongrád-Csanád Vármegyei Magyar Kupa 2. forduló, Szent Mihály FC - Kiskundorozsmai ESK, február 8. (szombat) 13:00, Szentmihályi Sportpálya

  • Rangadó, Kupamérkőzés és Érmek (6. hét) - FRISSÍTVE

    1.2025 február 04. (kedd) 20 h. Szeged ,Szent Gellért Fórum ,fiú futsal NB III. : Szent Mihály FC- Csólyospálos 2.2025 február 08. (szombat) Szeged,Fodor József Szakközépiskola ,fiú futsal U-15 : - 9 h. Szent Mihály FC- SZEOL - 11,15 h. Szentesi Kinizsi- Szent Mihály FC - 12, h. Szent Mihály FC- Sándorfalva 3. .2025 február 08. (szombat)Balástya U-11 fiú futsal - 9.35 h. Szent Mihály FC- Tiszasziget SE - 10,45 h. SZEOL- Szent Mihály FC - 11,55 h. Szent Mihály FC- Sándorfalva: 2025 február 08.(szombat) Békéscsaba. U-15 leány futsal : -10,45 Szent Mihály FC - UTC -12.15 h. Szent Mihály FC- Gyulai Amazonok - 13,45 h. Békéscsabai Előre- Szent Mihály FC 2025 február 08.(szombat) 13 h. Szentmihály Nemes István Magyar Kupa : Szent Mihály FC- Kiskundorozsmai ESK 2025 február 08.(szombat )Balástya leány futsal U-11 : - 13 h. Szent Mihály FC- Sándorfalva - 14,45 h. Gyulai Amazonok- Szent Mihály FC - 15.20 h. Szent Mihály FC- Zsombó SE 2025 február 08. (szombat) Szeged ,Szent Gellért Fórum. U-11 fiú futsal : - 13 h. Szent Mihály FC-Zsombó SE - 14.10 h. Kiskundorozsma ESK- Szent Mihály FC - 15.55 h. Szent Mihály FC- KSK Balástya 2025 február 09.(vasárnap) Mindszent . U-17 női futsal : - 9,45 h Szentesi Kinizsi- Szent Mihály FC -11.15 h. Szent Mihály FC- Bugac - 12, h Mocorgó- Szent Mihály FC 2025 február 09.(vasárnap) 10 h Szentmihály .férfi U-19 edzőmérkőzés: ELMARAD!!!!!! Szent Mihály FC- Deszk SC 2025 február 09.(vasárnap) 13 h. Budapest női NB I edzőmérkőzés : Bp. Honvéd- Szent Mihály FC -

  • Nagypályás távozóink futsalban tovább erősítik a Szent Mihályt!

    Az élet úgy hozta, hogy Antal Balázs és Huszár Lajos tavasszal a nagypályán már ellenfelekként küzdenek a Szent Mihály ellen, de mindketten úgy készülnek, hogy barátaik ellen fognak futballozni. A két kiváló sportember egyike sem búcsúzott el a klubunktól, hiszen NB III-as futsalcsapatunk színeiben továbbra is számíthatunk és számítunk is rájuk! Két meghatározó játékos távozik tavasszal a Szent Mihály FC vármegyei II. osztályú nagypályás felnőttcsapatától, ám egyikük sem búcsúzik egyesületünktől. Mindketten a közösség részei, értékes tagjai maradnak, s nemcsak hogy visszavárjuk őket, ami a nagypályát illeti, de futsalban továbbra is bennünket erősítenek, a bordó-sárga színekért küzdenek tovább az NB III-ban. Huszár Lajos 2018 óta futsalozik a Szent Mihályban, nagypályán pedig 2021 februárja óta volt tagja az együttesünknek. A klubstatisztika szerint eddig 91 mérkőzésen szerepelt. Az éppen ma 47 esztendős remek sportember – Isten éltesse sokáig erőben, egészségben! – a megye II-es Röszkében folytatja. Antal Balázs 2019 őszén csatlakozott hozzánk, azóta 141 meccset húzott le a nagypályás és a futsalcsapatunkban, s mindkét gárdában igazi vezéregyéniséggé nőtte ki magát. A 31 éves futballista ugyancsak marad a megye második vonalában, a Mártély lesz az új állomáshelye. Velük beszélgettünk. 47 évesen a több játéklehetőséget kereste Huszár Lajos Huszár Lajos honlapunknak elárulta, érzi és látja, hogy Szentmihályon most a fiatalítás a cél, ennek szellemében építik a jövőt, ehhez maximálisan alkalmazkodva azt tartotta szem előtt, hogy több játéklehetőséghez jusson, hiszen úgy érzi, van még ehhez benne tűz, lelkesedés és akarat. „A váltásom oka, hogy több fiatal játékos is visszaigazol most a Szent Mihályhoz, a védelemben különösen sokan vagyunk, s teljesen megértem, hogy elsősorban a fiatalokra akarnak építeni. Én már 47 évesen idősebb játékosnak számítok, sebességben nyilván nem tudom felvenni a versenyt az ifjabbakkal, de a rutinom természetesen megvan. Röszkéről Mádi Józsi keresett meg egy baráti ajánlattal, s több játéklehetőséget ajánlott. Ahogy idősödik az ember, s közeledik a pályafutása végéhez, természetesen szeretne minél többet még a pályán lenni. Ez a szempont döntött, illetve az is, hogy szeretnék segíteni a megye II-ben pillanatnyilag utolsó előtti, tizenharmadik helyen álló röszkeieknek. Bízom benne, hozzá tudok járulni, hogy minél jobban szerepeljenek tavasszal” – fejtette ki. Huszár Lajos – aki jelenleg a magyar hallássérült futsalválogatott másodedzője is, 2022-ben pedig még az aranyérmes magyar válogatott játékosa volt a 40 év feletti hallássérültek futsal-világbajnokságán – azt mondta, csodálatos és feledhetetlen emlékek kötik klubunkhoz. „Nagyon kellemes és szép emlékekkel távozom a nagypályán, de nem búcsúztam el az egyesülettől, és nem is akarok, mert az NB III-as futsalcsapatban továbbra is szerepelni akarok, s egyébként is tartjuk a kapcsolatot a Szent Mihállyal. Nem elváltunk, csak barátilag váltottam klubot, s az is lehet, egyszer, akár ősszel még vissza is térek majd. Nagyon jóban voltam a vezetőséggel és a csapattal is, boldog vagyok, hogy szép éveket tölthettem el itt. Örülök neki, hogy Olajos Csaba továbbra is számít rám a futsal NB III-ban, hiszen a futsal is rendkívül közel áll a szívemhez, ez által szentmihályi maradok, s azért fogok dolgozni, hogy segítsek a srácoknak elhozni egy érmet ebben a pontvadászatban” – összegzett. Antal Balázs esetében az élethelyzet miatt lett szükséges a váltás Antal Balázs esetében elsősorban magánéleti, munkahelyi okok miatt történt meg a váltás. „A vármegye II-ben harmadik helyen álló Mártélyban folytatom tovább. A döntés azért született meg, mert a munkahelyem Hódmezővásárhelyen van, s elköltöztem Szegedről, így már nem tudtam vállalni, hogy naponta egy-egy órát oda-vissza kelljen autózni az edzésekre és az edzésekről. Helyben találtam magamnak új csapatot a nagypályán, ám az meg sem fordult a fejemben, hogy a futsalt ne folytassam Szentmihályon, továbbra is számíthatnak rám a klubnál az NB III-ban” – szögezte le. Kiemelte, úgy érzi, nagyon jól összeállt az együttes, nem véletlen, hogy a tavaszi szezon első három fordulójában három bravúros győzelmet arattak a három topcsapat ellen. Antal Balázs bizakodva tekint a folytatás elé, mint megjegyezte: a Kecskemét és az EHÖK elleni derbik lesznek a kulcsmeccsek, ha ezeket is sikerülne behúzni, akkor abszolút reális az éremszerzés, ami nagyon szép siker lenne a Szent Mihálynak. „Összességében csak a legjobbakat mondhatom a szentmihályi éveimről. Nagyon jó és korrekt viszonyt alakítottam ki mind a vezetőséggel, mind a csapattársakkal. Az évek során barátságok is szövődtek. Ha nem ilyen lett volna a mostani élethelyzetem, fel sem merült volna a távozás gondolata – különösen, hogy az eddigi legjobb szezonomat futom épp (a vármegye II-ben hat, a futsal NB III-ban tizenhét gólt szerzett eddig – a szerk.) , ám most muszáj volt a kézenfekvőbb megoldást választanom. Nagyon jó emlékekkel gondolok vissza a csapattársaimra, bármikor szívesen megyek vissza a srácok közé. A szentmihályi futsalcsapatban továbbra is nagyon szeretnék szerepelni, amíg a munkahelyi körülményeim és az egészségi állapotom lehetővé teszi, addig számíthatnak rám” – ígérte. Barátok ellen – extra motivációval! A tavaszi szezonban tehát két pikáns presztízsmérkőzésre készülhetünk, melyek időpontját máris érdemes rögzíteni a naptárban. A Huszár Lajossal a védelemben felálló Röszkéhez április 19-én látogatunk, az Antal Balázzsal a soraiban rohamozó Mártély május 11-én látogat Szentmihályra. Mindketten azt mondják, különleges élmény lesz a volt csapatuk, barátaink ellen pályára lépni, s arra számítanak, hogy mind saját jelenlegi gárdájuk, mind a Szent Mihály különleges motivációval harcol majd a három pontért. Lajos, Balázs! Köszönjük szépen az eddigi szolgálatot, s mi sem búcsúzunk, hiszen a továbbiakban is számítunk rátok, és vissza is várunk benneteket! Pintér M. Lajos

  • Szenzációs futsalbravúr a listavezető ellen!

    Gólzáporos mérkőzésen vette el az éllovas Csólyospálos veretlenségét a Szent Mihály FC. Olajos Csaba együttese háromból hármat nyert tavasszal, s a következő négy fordulóban éremért harcolhat. Szép volt, fiúk! A Szent Gellért Fórumban maradt kedden a Csólyospálos veretlensége! A futsal NB III listavezetője úgy érkezett meg Szegedre, hogy mind a kilenc korábbi találkozóját megnyerte a bajnokságban. A 10. forduló rangadóján a Szent Mihály FC azonban kellő önbizalommal léphetett ellenük pályára, hiszen tavasszal az Apátfalva és a Szeged-Csanád Grosics Akadémia ellen egyaránt bravúros győzelmet tudtunk aratni. Az első nyolc pedig változatos küzdelmet hozott. A vendégek láthatóan rendkívül magabiztosan kezdték a meccset, s az őket elkísérő, csapatukat végig sportszerűen biztató szurkolók sem gondolták, hogy bajba kerülhetnek. A mieinket az elején egy picit megfogta a csólyospálosiak határozott fellépése. Patyi Milán révén már a 2. percben a látogatók vezettek, ám ez a találat ébresztőt fújt, s a 6. percben Farkas Ferenc jóvoltából egyenlítettünk. Majd egy gyors gólváltást láthattunk Patyi és Farkas között a 7. és a 8. percben, ekkor 2-2-t mutatott az eredményjelző. Az első felvonás derekán túl két rendkívül szép átlövésgóllal került előnybe a Szent Mihály. A 13. percben Klippel Ádám, a 14. percben Tóth Attila mattolta a látogatók kapusát. A listavezető és drukkerei azonban nem ijedtek meg ettől, még csak zavarba sem jöttek. Agresszív letámadásra váltott a Csólyospálos, aminek meg is lett az eredménye, a 18. percben Magyar Zalán, majd Harkai Tibor is beköszönt, kihasználva a szentmihályiak apró hibáit. Remek félidőt követően 4-4-gyel fordultak az együttesek, gyakorlatilag egy új összecsapás kezdődött a szünet után. A második játékrész első percei álomfutsalt hoztak a Szent Mihály részéről. Ekkor lényegében bármivel próbálkoztunk, minden bejött. Garamvölgyi Gergő bravúrt bravúrra halmozott a kapuban, több gólnak látszó lövést is hatástalanított. Mezőnyjátékosaink is brillíroztak, fantasztikus összjátékok, csodálatos támadások és tűpontos passzok után látványos gólokat szereztünk. Klippel Ádám zsinórban háromszor talált a hálóba a 23., a 29. és a 32. percben. Ekkor 7-4-re vezettünk a favorit ellen, s levegőben lógott az óriási szenzáció! A Csólyospálos azonban nem véletlenül vezette százszázalékos teljesítménnyel a pontvadászatot, egyáltalán nem adta fel. Több mint hat perc volt még hátra, amikor kijöttek öt a négyre játszani. Ez a veszélyes taktika kezdetben nem vált be. Faultproblémáik is adódtak a vendégeknek, két kisbüntetőhöz jutottunk, ám ezeket nem tudtuk értékesíteni. Üres kapus gólokkal ugyanakkor tovább növeltük az előnyt: a 34. percben Antal Balázs és Farkas Ferenc talált be, majd Farkas a 36. percben már negyedszer volt eredményes, s 10-4-re alakította az állást. A listavezető ennek ellenére is kitartott a stratégiája mellett, s az élet igazolta döntésének helyességét. A 37. és a 38. percben négy(!) gólt is rúgtak a szélekről öt a négy ellen, Balogh Károly kétszer talált be, majd Patyi és Kovács Kevin iratkozott fel a góllövők közé. Két perccel a vége előtt 10-8-ra olvadt a vezetésünk. Az utolsó százhúsz másodpercet végignyomták a rendkívül lelkes, kiváló játékerőt képviselő csólyospálosiak, s bizony benne volt a pakliban, hogy kiegyenlítenek és pontot mentenek. A mieink hősiesen védekeztek, s ekkor a szerencse is mellénk állt, így végül 10-8-as diadallal zártuk a meccset. A Csólyospálos 27 ponttal továbbra is utcahosszal vezeti az NB III táblázatát, s ha hibátlanul már nem is szerzi meg az aranyérmet, a bajnoki címet aligha lehet elvenni tőle. Az ezüst- és a bronzéremről azonban a következő hetekben, a hátralévő négy fordulóban még több (akár öt!) csapat álmodhat, így a 17 pontjával jelenleg harmadik Szent Mihály FC is. Szép volt, srácok, csak így tovább! Futsal NB III 10. forduló: Szent Mihály FC – Csólyospálosi FSE 10-8 (4-4). Szeged, Szent Gellért Fórum, vezette: Mígh Tamás (dr. Tapodi Péter Ádám, Kiss Dávid). Szent Mihály: Garamvölgyi Gergő –Antal Balázs, Kovács Bende, Klippel Ádám, Tóth Attila. Cserék: Kocsis István, Csobán Róbert, Farkas Ferenc, Kopasz Balázs, Olajos Csaba, Fábián-Saleh Houssam. Csólyospálos: Menyhárt Dominik – Magyar Zalán, Szabó Bence, Harkai Tibor, Patyi Milán. Cserék: Kovács Kevin, Novikov János, Ábrahám-Furus Gergő, Balogh Károly, Tóth Dominik, Kertész Bence. Gólszerzők: Klippel Ádám, Farkas Ferenc 4-4, Tóth Attila, Antal Balázs, illetve Patyi Milán 3, Balogh Károly 2, Magyar Zalán, Harkai Tibor, Kovács Kevin Olajos Csaba, a Szent Mihály játékos-edzője: „Parázs csatán vagyunk túl. Az első félidőben nem túl jó kezdés után felvettük a fonalat, fordítottunk is, ám a végére vissza tudott jönni a vendégcsapat. Feszültté váltunk ettől, de a szünetben sikerült ezt helyre tenni, és visszavennünk a mérkőzés irányítását. A második etap első negyedórájában komoly előnyre tettünk szert, erre az ellenfél válasza a mindent egy lapra feltevő vészkapus játék volt. Erre nem is reagáltunk jól, szoros is lett a vége. Büszke vagyok a fiúkra, hogy mindhárom minket legyőzőnek vissza tudtunk vágni, de a céljaink elérése érdekében számunkra minden meccs döntő. Kiélezett a bajnokság, most következnek a közvetlen riválisok, igyekszünk folytatni jó sorozatunkat!” A bajnokság állása:

TÁMOGATÓINK

SzRT_TM_KLUB_VB_buszmegallo_STATIK_720x96_0819.jpg

KAPCSOLAT

E-mail: st.mihaly.fc@gmail.comszentmihaly.kft@gmail.com
Levelezési cím: 6723 Szeged, Zöldfa u. 16. 2/8

bottom of page