789 találat üres kereséssel
- Csengele KSK- Szent Mihály FC 5-1
Csengelén a közvetítésnek -eddig technikai problémai voltak, elnézést kérünk érte. Lassan vége az első félidőnek, reméljük innen tudunk tudósítani - Sajnos nyoma sincs az elmúlt hetek jó játékának, ez a félidő az ördögé-Csengelén nem egyszerű nyerni, s a játékunkban( se védekezésben , se támadásban nincs az a plusz ami ehhez kellene ) Kitört a szünet . Természetesen nem kellene feladni, Baján Zolinak lesz munkája- valamit kitalálni- a szünetben. Kezdünk. Eldőleni látszik , a csengelei bal szél elszalad , majd a tehetetlen Török Máté mellet jobb alsóba helyeznek a lilák 3-0 Az idő telik ,s Mi szépen ki sodródtunk a mérkőzésből. Rosz megoldások sokasága, és tanácstalanság. Cserék: Zatykó Norman, Baján Zoltán lejőn,jOlajos Csaba,Nagy Norbert be. Naggyá tesszük a Csengelét 4-0, s még egy tizenegyest is adunk a hazaiaknak Ebbe beleszaladtunk, könnyű síppal befujt 11.-es, melyet Török Máté kivédett, de a kipattanót berúgják 5-0 Cseréink : Belaidi Ajád , Androczki Tamás ,Kovács Bende lejött Altorjai Boldizsár, Elek Ádám ,Sallai Mór bejött. Szépítünk ,a kapufáról lecsorgó labdát Sallai Mór (első labdaérintésből ) a halóba rúgja. 5-1 Még 10 perc Percek óta a csengelei kapu elött zajlik a játék, Sallai Mór kerül nagy helyzetbe - nincs gól Minda Gábor nem mer csengelei lest behúzni- (legalábbis ha nem két méteres, vagy nagyobb ) Teljesen megérdemelt csengelei győzelem (arányiban is )- egy indiszponált Szent Mihály ellen. Gratulálunk a lila- fehéreknek köszönjük olvasóink figyelmét.
- Szent Mihály FC- Szekszárd UFC 2-0
Ivana Trbojevic indítja a játékot. Az első helyzet Ivanáé, de kivár a csatár, az ötösön blokkolják. Szent Mihály: Krstovic, Marjanovic, Futaki, Koszo, Papp, Nagy L., Sajti, Sovány, Malesevic, Ónodi, Trbojevic 6. perc: vezethetnénk, 2-3 lehetőségünk is volt, szerencsénk viszont kevesebb. 17. perc: a kezdeti eseménydús időszak után leült a mérkőzés. Egy jobboldali szögletet Sajti Krisztina fejelte a Szekszárdi kapuba 1-0 A gól óta érthetetlenül, főleg védekezésben, megzavarodtunk. Sovány Dorina dolgozott nagyot, szöglet lett a jutalma, a végén Koszo mellé fejelt egy üreskapust. Fölényben játszik a vendég csapat. 39. perc: Trbo fejesét védi könnyedén Török Noémi. Szünet: kiegyenlített a játék, talán nem érdemtelenül vezetünk. Nagy a meleg, és sokat kellett futni a játékosoknak, kérdés lesz az erőnlét. Izgalmas második félidő vár játékosra, szurkolóra egyaránt. Elkezdődött a második félidő A szerelésekről: mi a klasszikus kék-feketében, ők sárga-sárga-sárgában. Csere se itt, se ott. Nagy Lilla lehetőség, az utolsó pillanatban blokkolták a lövést. Az ólomlábú idő lassan a 60. perchez ér, vannak kisebb lehetőségek, nagyon kéne egy megnyugtató gól. Kettőt cserélünk le Ónodi, Koszo - be Horváth Lara, Balázs Evelin Papp Szidi nagyszerű keresztlabdáját Nagy Lilla helyzetből lőtte el - Török bravúrral védett. 70. perc Sovány Dorina, Sanda Malesevic eldönthette volna - mindketten kihagyták a helyzetet Papp Szidónia lő egy hatalmas kapufát. Horváth Lara egy-egyben vezeti kapura a labdát, Török ezt is védi. Még 5 perc, és a hosszabbítás. Sanda Malesevic gyönyörű beadását a lecsorgóból lőtte be Sovány Dorina 2-0 Letelt a 90 perc Újabb kettős csere: le Ivana Trbojevic, Papp Szidónia, be Balázs Bettina, Farkas Nina. Itt a vége!! A győzelmet - mint egy falat kenyeret - Ezer Annának ajánlom. Elnézést Tőle - nem akartam megbántani. N.T.
- A Szombat a Nőké, A Vasárnap A Fiúké
Szombaton 16 h-i kezdettel A Szent Gellért Fórumban NB I-es női csapatunk igen fontos mérkőzésen fogadja a Szekszárd UFC-t. Negyedszer találkozunk velük, és még nem sikerült egyszer sem nyernünk. Ezért beharangozónkban paradigmát váltunk, hiszen eddig háromszor indultunk úgy a mérkőzésbe, hogy jobb csapat vagyunk a Szekszárdnál, és nyerni fogunk. Ők meg szerényebben, de sokkal nagyobb hittel, akarattal mentek a pályára, és az övék lett a show. Most három esélyt hirdetünk, és a múltba nézve kiisszuk a keserű poharat: 2022 október 15. : Szekszárd UFC- Szent Mihály FC 1-1 Magabiztosan, a győzelemért utaztunk a történelmi borvidékre, aztán kaptunk egy jó nagy pofont. A hazaiak ellenünk megszerezték - és nagyon meg is ünnepelték - első NB I-es pontjukat. Mi gyalázatosan rosszul játszottunk, és csak a Jóistennek köszönhetjük, hogy Csizi Fanni késői góljával kiegyenlítettünk (81.perc) és pontot mentettünk, megúszva a világszégyent. 2023 április 29.: Szent Mihály FC- Szekszárd 4-4 Később kiderült, hogy ezzel a döntetlennel benntartottuk a Szekszárdot, és kiejtettük a Kelent. Elég a meccs alakulását leírni, elolvasni, hogy teljesítményünkről, arról a flúgos menetről mindent megtudjunk. 4. perc 0-1 9. perc Nagy Lilla 1-1 39. perc 1-2 58. perc Papp Szidónia 2-2 62. perc Sanda Malesevic 3-2 70. perc Ivana Trbojevic 4-2 81. perc Ezer Anna 4-3 91. perc 4-4 Nem ide tartozik (persze egyszer erről is szólni kell, mint sok mindenről), de Anna nagyszerű idényt futott tavaly 15 mérkőzésen 10 NB I-es gólt adott a Szekszárdnak, Nekünk 8 mérkőzésen 0-t. 3. 2023. október 14.: Szekszárd UFC - Szent Mihály FC 4 - 2 Aki ott volt, átélte, és emlékezik a mérkőzésen nyújtott ámokfutásunkra, és a mérkőzés utáni fájdalmunkra. Várakozásról, összeállításról, esélyekről most nem érdemes szólni, hiszen ezen a mérkőzésen csak az eredmény számít, mely sok mindent meghatároz már a következő napokra is. Vasárnap 16:30 Csengele - Szent Mihály FC Nagyon jó sorozatban vannak a fiúk, így szinte bűn lenne ha sorozatunkat nem akarnánk folytatni, és nem a győzelemért utaznánk északra. Statisztika: 18 mérkőzés 6 győzelem 3 döntetlen 9 vereség 31 lőtt gól, 31 kapott gól Keret: Török M. .,Vér D., Huszár L., Hufnágel P., Elek Á. ,Olajos Cs. ,Csobán R., Dr. Klippel Á., Kopasz B. ,Andróczki T., Csobán K., Sallai M., Belaidi A. ,Nagy N., Zatykó N.,Dr. Altorjay B., Baján Z. Mindkét mérkőzésről élő közvetítés lesz honlapunkon.
- Sok Fontos Mérkőzés (15. hét)FRISSITVE
2024 április 11. (csütörtök) 11 h. , Tápé , leány U-15 Akadémiai : Szent Mihály FC- Puskás Akadémia 2024 április 11. (csütörtök) 13 h. .Tápé. női U-17 Akadémiai : Szent Mihály FC- Puskás Akadémia 2024 április 13.(szombat) 9 h. Makó : Bozsik U-7 ,U-9 2024 április 13.(szombat) 10 h. Szentmihály , fiú U-14 Szent Mihály FC- Ásotthalom VASÁRNAP 14.30 2024 április 13. (szombat) 11. h,11:30 h.12 h. Jánoshalma , leány U-12 : Szent Mihály FC-Arany Bácska Szent Mihály FC- Kecskemét Szent Mihály FC- Békéscsaba 2024 április 13 (szombat) 14 h. Kecskemét női U-19 reg. Mercédes- Szent Mihály FC HALASZTVA 2024 április 13.(szombat) 16 h. Szent Gellért Fórum Szeged Női NB I: Szent Mihály FC- Szekszárd 2024 április 13 h.(szombat) 16 h. Szentmihály, női Megye : Szent Mihály FC- Kiskundorozsma 2024 április 14. (vasárnap) 10 h. Szentes , női U-16 regionális. Szent Mihály Fc- Tiszakécske 2024 április 14. (vasárnap) 11 h. Szentmihály Férfi U-19 : Szent Mihály FC- Szőreg RSE 2024 április 14. (vasárnap) 13 h. Felcsút Női U-19 Akadémiai : Puskás Akadémia - Szent Mihály FC 2024 április 14.(vasárnap) 16:30 h. Csengele , Megye II: Csengele- Szent Mihály FC
- Heti eredmények (14.)
Csongrád-Csanád Vármegyei U19 Alsóház 1. forduló St. Mihály FC - Algyő SK 0-2 (0-0) Játékosaink: Polgár Tamás, Simkó Kristóf, Kopasz Balázs, Nagy Gergő (Juhász Roland), Barczány Kende (Faragó Mátyás), Kajcic Gergő, Mórocz Gergő (Jászberényi Miklós), Kovács Bende, Nándori Barnabás (Zólyomi Vid), Miklós Benjamin (Nagy Csongor), Nagy Norbert (Juhász Marcell) Szabó Dániel edző - Remek tapasztalat volt a srácoknak, hogy megye 1-es játekosok ellen játszhattak. Remélem jövőre a B ligás csapatoknak is része lehet ebben. Harcolunk tovább. Csongrád-Csanád Vármegyei U14 "Zöld" 13. forduló Röszke - St. Mihály FC 8-2 (5-2) Gól: Csejtei Sándor 2 Játékosaink: Krajcsovicz Buda Bálint, Tóth Zsombor, Szalkai Anna, Szabó Noel, Rostás Róbert, Garamvölgyi Gergő, Szőllősi Norbert, Palotás Panni Szögi László, Makalicza Gábor, Bereczki Betti, Gyepes Ádám, Kiss Koppány Balogh Árpád edző - A bajnokság 3. helyezettje ellen bátor, harcos kezdést és meccset terveztünk, de gyors 3 góllal nyitott az ellenfél. Ezután felvettük a ritmust, hajtottunk, ügyesek voltak a gyerekek, kezdtünk csapatként működni! Újabb gólra gyors kettővel válaszoltunk, de a félidő vége előtt megint kaptunk egyet. Azonban a szünetben rendeztük a sorokat, és nagy elánnal mentünk ki a második játékrészre. Helyzetet helyzet hátán dolgoztunk ki, 5-6 ziccerünk is volt, de sajnos mindet elhibáztuk. Egyre fáradtunk, így a végén a hazaiak kontrákból lőttek hármat, ekkora különbség nincs és nem is volt a két csapat között. A kapu előtt kell határozottabbnak lennünk, de a fejlődés és a csapategység egyre erősebbé válása megkérdőjelezhetetlen, jelentőset fejlődtünk ősz óta. U11 Bozsik Torna Játékosaink: Jakab Zalán, Kelemen Benett, Eichner-Tanács Kornél, Keserű Kristóf, Szabó Márton, Magyari-Ferenc Márk, Nyári Levente, Frank Rebeka Belaidi Ajád edző - Tavasz második Bozsik tornája következett a fiúkkal, ismét erős ellenfelekkel találkoztunk, akik fizikumban is jóval előttünk járnak, ennek köszönhetően sajnos felül kerekedtek rajtunk. Sokat kell még fejlődni minden téren, hogy fel tudjuk venni velük a versenyt, ezen fogunk dolgozni a továbbiakban! Csongrád-Csanád Vármegyei Női felnőtt 10. forduló Mocorgó FC - St. Mihály FC 0-11 (0-6) Gólok: Fehér Zsuzsanna 2, Marsi Krisztina 2, Zsótér Krisztina (öngól), Sávai Vivien 2, Pilán Tímea, Csapó Zsófia 2, Tornyi Zita Játékosaink: Kiss Szandra, Kovács Rebeka, Tornyi Zita, Kugler Hanna, Pilán Tímea, Fehér Zsuzsanna, Marsi Krisztina, Sávai Viven, Csapó Zsófia Pacsuta Dóra edző - Napsütéses, idilli, virágos környezetben léphettek pályára a lányok szombat délelőtt. Az első perctől kezdve magunkhoz ragadtuk az irányítást és dolgoztuk ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket, azonban a hazai csapat remekül állta a sarat és az első gólra 18 percet kellett várni. Ezután azonban megtört a jég és gólra gól taktikát követve szépen növekedett a különbség a két csapat között. Voltak nagyon szerencsés gólok, szép beadások érkezések, voltak egész a védőinktől felépített támadások vagy éppen 16 méteres pókhálózó bombák. Összességében nagyon ügyesek voltak a lányok, ahogy a pálya úgy ők is kivirágoztak a sok gól hatására. A héten készülünk tovább, hiszen rendkívül nehéz mérkőzések állnak előttünk. Női NBI edzőmérkőzés TSC Magyarkanizsa - KÉSZ-St. Mihály Szeged 1-2 (0-2) Játékosaink: Aradi Jázmin, Németh Peónia (Juhász Enikő),Marjanovic Léna, Sajti Krisztina (Balázs Bettina),Ónodi Vanessza, Ezer Anna (Farkas Nina), Papp Szidónia, Knezevic Milana, Trbojevic Ivana, Malesevic Sanda, Sovány Dorina (Bozóki Csenge) Gólszerzőink: Trbojevic Ivana, Knezevic Milana Vajda Fangyó - Sok szép periodust, majd váratlan és érthetetlen hibákat hozott a mérkőzés, mely jól szolgálta a Szekszárd elleni felkészülést. Leány Regionális U16 15. forduló Szolnoki MÁV - St. Mihály FC 8-0 (2-0) Játékosaink: Rácz Barbara, Redenczki Brigitta, Danyi Alexandra, Nánási Timea, Nagy Vivien, Márkus Helga, Csonka Viktória, Tóth Adél, Kovács Mira, Gera Tamara, Török Maja, Topal Jázmin, Molnár Zsófi Csongrád-Csanád Vármegyei II. osztály 18. forduló Röszke SK - St. Mihály FC 1-2 (0-2) Gólszerzőink: Kovács Bende, Klippel Ádám Játékosaink: Vér Dávid, Csobán Róbert, Elek Ádám, Csobán Krisztián, Zatykó Norman, Kopasz Balázs, Belaidi Ajád, Altorjay Boldizsár, Baján Zoltán, Olajos Csaba, Kovács Bende, Hufnágel Péter, Répás Sándor, Klippel Ádám, Andróczki Tamás Baján Zoltán (edző) - Tavasszal sem volt könnyebb dolgunk, mint ősszel a Röszke csapata ellen. Fiatalok, erősek, akaratosak, és egyáltalán nem adják könnyen magukat. Bárki, aki tegnap a pályán volt, remek teljesítményt nyújtott nálunk, aminek a gyümölcse a három pont, amit egy igen férfias és hajtós meccsen egy igazi rangadóhoz mérten tudtunk megszerezni. Talán a szezon egyik legjobb első játékrészét tudhattuk magunk mögött, de ha reálisan nézzük, akkor bizony a második félidőben a hazaiak produkáltak hasonlót, mint mi. Többet jelent számunkra a tegnapi győzelem, talán, mint amit a három pont jelent. Büszke vagyok a csapatmunkára, és az óriási szívvel való játékra is. Nem sok csapat fog itt nyerni, de nekünk sikerült. A jövő héten is, ha így tudunk játszani, nem hinném, hogy bajba kerülnén,k de nem szabad elfelejtenünk, hogy egy olyan szakasz következik, amiben három fontos mérkőzést is játszunk, hiszen két bajnoki, és egy Kupa forduló is előttünk van. Szeretném megköszönni a kilátogatók biztatását, és gratulálok Csobán Robinak a 300. mérkőzéséhez. Team work make a dream work. Leány regionális U10 7. forduló St Mihály FC - Gyulai Amazonok 2-1 Gólszerzőnk: Ludvig Jázmin 2 St Mihály FC - Kecskeméti LC 1-1 Gólszerzőnk: Ludvig Jázmin St Mihály FC - Bordány SK 5-1 Gólszerzőink: Pálvölgyi Dorka 4, Ludvig Jázmin 1 Játékosaink: Frank Rebeka, Ludvig Jázmin, Pópity Natália, Hegedűs Liliána, Pásztor Júlia, Lajkó Boglárka, Pálvölgyi Dorka, Szalkai Anna Belaidi Ajád edző - Hazai rendezésű U10 leány tornára került sor, saját környezetben játszottunk a lányokkal Tápén következő mérkőzéseinken. Elégedett vagyok a látottakkal, ugyanis újra el tudom mondani, hogy a lányok egyéni és csapat szinten is hétről hétre jól teljesítenek, és kezdenek összeszokni, igyekeznek minden utasítást betartani. Általában mi dominálunk a mérkőzéseken, ez ma sem volt másképp. Csongrád-Csanád Vármegyei U19 "A" Alsóház 2. forduló KSE Balástya - St. Mihály FC 3-0 (2-0) Játékosaink: Polgár Tamás, Fülöp Levente, Muhi Balázs, Simkó Kristóf, Zólyomi Vid, Kovács Nimród, Kovács Bende, Nagy Gergő, Juhász Roland, Barczány Kende, Jászberényi Miklós, Kajcic Gergő, Mórocz Gergő, Juhász Marcell, Nándori Barnabás, Pálfi Gergő, Miklós Benjamin, Faragó Mátyás Szabó Dániel - Minden helyzetünket kihagytuk, míg az ellenfél a kapu előtti határozottságával megnyerte a meccset. Meg is van a tavasz hátralévő részére, hogy mit fogunk gyakorolni.
- Játékosaink segítettek az EB-selejtezőn
Április 5-én pénteken Szegeden kezdte meg Európa bajnoki selejtező sorozatát a Magyar Női A válogatott. Az Azerbajdzsán elleni 1-1-re végződő mérkőzésen labdaszedőként működtek közre klubunk leány U15-ös labdarúgói! A mérkőzés óriási élmény volt a lányok számára, testközelből figyelhették az ország legjobb labdarúgóit tétmérkőzésen.
- Csobán Róbert
Klubunk meghatározó pillanatát éltük meg 2024 április 06-án Röszkén, a Röszke SK- Szent Mihály FC bajnoki mérkőzésen: Patina építésünk most egy újabb csúcsra ért fel: Csobán Róbert 300. tétmérkőzését játszotta színeinkben. Régi ígéretünk, és terveink szerint immár méltó módon elkezdhetjük építeni székházunk ikonosztázát. Robi, és klubunk futball filozófiája tökéletesen azonos, így dicsérő énekek helyet csak annyit hirdetnénk: ha egy kapcsolat ilyen szintre érik, az már örök. Csobán Róbert pályafutása: 2005-2011 Szegedi VSE 2011-2012 Tápé ESK 2013-2013 Gyálarét SK 2014- Szent Mihály FC .
- Szomszédvárban
A régi időkben Szentmihálynak (és természetesen Röszkének) egy Szentmihály-Röszke bajnoki pont azt jelentette, mint a zöldeknek, liláknak a Fradi-Újpest rangadó. Ma már nálunk máskép jár az idő, jó szurkolóinkból sokan elhunytak, sok új lakó költözött a faluba, őket még be kell hozni a múltunkba is - nem csak az egyre szebb jelenbe. Röszkén viszont lassabbak az identitást változtató folyamatok. Így egy igazi, vérbeli szomszédvári rangadó vár ránk ma, sok nézővel (elsősorban hazaival), nagy-nagy küzdelemmel. Az utóbbi időben a két klub viszonylag keveset találkozott, a szomszéd gyakran nem volt itthon, a harmadosztályban volt sokat. A mérleg viszont kiegyenlített, érdekessége, hogy döntetlen még nem volt, most - így reggelre kelve kiegyeznénk egy mai remivel: 4 mérkőzés 2 győzelem 0 döntetlen 2 vereség 8 lőtt 7 kapott gól +1 a gólkülönbség A mérkőzés ma 16:00-kor kezdődik a röszkei pályán (Hátha kedvet kap egy-egy Szentmihály polgár, hogy átlépje a Pocokfalvi határátkelőt). Akiknek ma lehetőségük lesz hozzátenni a szomszédvári futball történelemhez: Vér D. Kovács B. Kovács N. Csobán K. Csobán R. Elek Á. Dr. Klippel Á. Hufnágel P. Kopasz B. Zatykó N. Olajos Cs. Belaidi A. Huszár L. Andróczki T. és Baján Z.
- Program:14. Hét
2024 április 02. (kedd) 14 h. Szentmihály , férfi U-19 : Szent Mihály FC- Algyő SK 2024 április 05.(péntek) 17 h. Röszke ,fiú U-14 : Röszke SK- Szent Mihály FC 2024 április 06 (szombat) 9 h. Makó Bozsik U-11 különböző ellenfelekkel 2024 április 06.(szombat) 10 h. ,Mindszent ,női CS-CS Megye : Mocorgó- Szent Mihály FC 2024 április 06- 11 h. Magyarkanizsa Női NB I edzőmérkőzés : TSC- Szent Mihály FC 2024 április 06.(szombat) 12 h. Szolnok leány U-16 Dél-Kelet : Szolnoki MÁV- Szent Mihály FC 2024 április 06(szombat) 16 h. ,Röszke Megye II Röszke SK- Szent Mihály FC 2024 április 07(vasárnap) 9 h. -tól ,Tápé, leány U-10 Szent Mihály FC- Gyula Szent Mihály FC-Bordány Szent Mihály FC- Kecskemét 2024 április 07.(vasárnap) 13 h. ,Balástya , fiú U-19 : KSK Balástya- Szent Mihály FC
- Nagy Bravúr
Férfi U-19-es csapatunk kedden az első osztályú bajnokság rájátszásában - nem túlzás - korszakváltó, hatalmas bravúrt ért el, pedig vereséget szenvedett. Szent Mihály FC - Algyő SK 0-2 Történt, hogy a rájátszás első fordulójában az Algyő a hétvégi mérkőzésre halasztást kért tőlünk (arra hivatkozva, hogy nem tudnak kiállni), amibe természetesen sportszerűen beleegyeztünk. Aztán az olajvárosiak a meccsnapon megjelentek egy friss, ropogós csapattal, lehozták a Megye I-es csapatuk meghatározó, komoly játékosait, akik elkenünk először játszottak ebben a bajnokságban. Heckó Kiril, Dudás Lázár, Csányi András, Bogdán Bence. Nem kell nagy jóstehetség, hogy tudjuk, ők rövidesen NB-s játékosok lesznek. Gyorsan kiderült, hogy paradigmát váltottak az algyőiek, mindenképpen bent akarnak maradni, ezért vetették be ellenünk a nehéztüzéreket is. Más szituációban, esetleg mások, ezen felháborodnának, sportszerűtlenséget kiáltva, mi ezt nem tesszük, sőt ennek az ellenkezőjét gondoljuk, és pozitívan kommunikálunk. Csapatunk története messze legerősebb ellenfelével szemben remek játékot produkált, csodálatosan helytállt akár - kis szerencsével- pontot, pontokat is szerezhetett volna. Az Algyőiek új erős motiváltságukkal, felértékelik a bajnokságot, jót tesznek neki, eben a tízesben maradni, itt szerepelni további rangot jelent. Ez a mérkőzés megmutatta, hogy Szabó Dani vezetésével mennyit fejlődtek a srácok, és hogy komoly távlatok vannak a csapat előtt. Akik pályán voltak e remek teljesítmény alkalmával: Polgár Tamás, Simkó Kristóf, Kopasz Balázs, Nagy Gergő (Juhász Roland), Barczány Kende (Faragó Mátyás), Kajcic Gergő, Mórocz Gergő (Jászberényi Miklós), Kovács Bende, Nándori Barnabás (Zólyomi Vid), Miklós Benjamin (Nagy Csongor), Nagy Norbert (Juhász Marcell) Köszönjük Mester, Köszönjük Srácok.
- Húsvét hétvégi eredményeink
Leány U15 13. forduló FTC Telekom - St. Mihály FC 4-0 (2-0) Játékosaink: Vasi Abigél, Kovács Bettina (Csanki Boglárka), Boruzs Boglárka, Kálló Tímea (Purcsi Lilla), Papdi Jázmin, Rózsa Sára (Polonkay Dóra), Olasz Zsófia (Szendrei Júlia), Szilágyi Lilla, Varga Kitty, Herke Norina, Csúcs Lilien (Vajda Flóra) Olajos Csaba - "Sokszor találtuk már magunkat szemben a Ferencvárossal, és általában rövid periódusok erejéig tudtunk méltó ellenfelük lenni. Ma nem így volt, fegyelmezett, bátor játékot mutattunk a kezdő sípszótól. A félidő derekán egy szöglet után, illetve egy talán beadásnak szánt lövés után két góllal vezettek a hazaiak, de nekünk is voltak veszélyes ellentámadásaink. Szünet után a pálya adta lehetőségek miatt a mezőnyharc folytatódott, ahol derekasan helytálltunk, jól semlegesítettük a hazaiak próbálkozásait. A mérkőzés végére fáradtunk el kicsit leginkább koncentrációban, ahol két ziccerből kettőt értékesített az FTC. Összességében tudatos, a körülményekhez illő futballt mutattak be ma lányok, és kicsit pontosabb végjátékkal gólt-gólokat szerezhettünk volna. A vereség ellenére dicséret illeti ma a gyerekeket, mert mindent megtettek. Még egy mérkőzésünk van az alapszakaszból, ezt a tendenciát kell folytassuk!" Leány U17 13. forduló FTC Telekom - St. Mihály FC 2-1 (1-0) Gólszerzőnk: Gyovai Katinka Kezdő: Vasi Abigél - Papp Tamara, Oláh Maja, Simon Adrienn, Bagi Luca - Gyovai Katinka, Vajda Zsófia, Tóth Panna - Baranyi Barbara, Gyémánt Karina, Milinker Nóra. Cserék: Kozma Vivien, Barna Bíborka, Bány Boglárka, Siket Szonja Fábián-Saleh Houssam értékelése - Nagyon jó mentalitással mentek bele a lányok a mai mérkőzésbe. Tudtuk, hogy nagy nyomást fog helyezni ránk a Ferencváros, így egyértelmű célunk az volt, hogy jól megszervezzük a védekezésünket. Azt gondolom ez többnyire sikerült is! Igaz, volt bőven lehetősége a hazai csapatnak, de jól álltuk a sarat, és olykor szerencsénk is volt. Kaptunk két egyébként elkerülhető gólt, amire egy szerzett találattal tudtunk válaszolni. Le a kalappal a lányok előtt, büszke vagyok rájuk! Ma csapatként küzdöttek és bizonyították, hogy kellő fegyelemmel és koncentrációval sok mindenre képesek, még arra is hogy a bajnokság fő esélyese is alaposan megszenvedjen velünk! Ebből kell merítenünk a továbbiakban! Csongrád-Csanád Vármegyei U14 12. forduló St. Mihály FC - Tömörkény KSE 2-1 (0-1) Gólszerzőink: Szabó Noel, Csejtei Sándor Játékosaink: Szögi László, Tóth Zsombor, Gyepes Ádám, Boruzs Fruzsina, Szabó Noel, Szőllősi Norbert, Palotás Panni, Garamvölgyi Gergő, Csejtei Sándor, Ligeti Dóra, Szalkai Anna, Bereczki Betti, Kiss Koppány Balogh Árpád - Két kulcsemberünk hiányzott, és most jött a legfontosabb meccsünk idén, úgyhogy mindent bele kellett adnunk a Tömörkény ellen. Idegenben sokkal jobban játszva ősszel 1-0-ra kaptunk ki, így ideje volt a visszavágásnak is. Az első játékrészben nem találtuk a ritmust, keveset mozogtunk, csak eseti szép megoldásaink voltak. A vendégek egy hibát követően meg is szerezték a vezetést, mi erőlködtünk, de csak a játékrész vége felé éledtünk fel. A második félidőben még jobban kezdtünk játszani és két kapufát is elértünk, de gólt nem. Fejben nem adtuk fel, nagyot küzdöttek a játékosok, a cserék is frissítettek a csapaton, aminek meg is lett az eredménye, 7 perccel a vége előtt sikerült az egyenlítés! Volt még bennünk lendület, mindent egy lapra téve támadtunk tovább, így 2 perccel a vége előtt megszereztük a győztes gólt is! Nagyon megérdemelte a Csapat, itt ma csak mi nyerhettünk, ideje volt már ennek a sikernek. A 3 ponttal meg is előztük riválisunkat a tabellán. Gratulálok és köszönöm a mai délutánt! Csongrád-Csanád Vármegyei Női Felnőtt 9. forduló KSE Balástya - St. Mihály FC 0-1 (0-1) Gólszerzőnk: Tornyi Zita Játékosaink: Varga Viktória, Csúri Alexandra, Tornyi Zita, Kugler Hanna, Pilán Tímea, Fehér Zsuzsanna, Nagy Anita, Nemesi Ilona, Marsi Krisztina Edző: Pacsuta Dóra Simple Női Liga NBI 17. forduló ETO FC Győr - KÉSZ-St. Mihály Szeged 8-0 (4-0) Játékosaink: Krstovic Anastasija - Futaki Fruzsina, Papp Szidónia (Jovanovic Andrijana, Bozóki Csenge), Sajti Krisztina, Juhász Enikő, Knezevic Milana, Ónodi Vanessza (Farkas Nina), Horváth Lara (Balázs Evelin, Balázs Bettina), Trbojevic Ivana, Németh Zsófia Peónia Vezetőedző: Vajda Fangyó Csongrád-Csanád Vármegyei II. osztály 17. forduló St. Mihály FC - Zsombó SE 6-1 (3-1) Gólszerzőink: Baján Zoltán, Belaidi Ajád 3, Kovács Bende, Répás Sándor Játékosaink: Török Máté, Csobán Róbert (Nagy Norbert), Csobán Krisztián, Kopasz Balázs, Belaidi Ajád (Répás Sándor), Baján Zoltán (Fülöp Levente), Kovács Bende (Fábián-Saleh Houssam), Olajos Csaba (Farkas Ákos), Hufnágel Péter, Klippel Ádám, Andróczki Tamás Edző: Baján Zoltán Baján Zoltán (edző) - Kissé nehézkesen indult a mérkőzés előtti időszak, de én bizakodó maradtam mindezek ellenére. A pályán nyújtott teljesítmény nem tükrözte az előbb leírtakat. Fontos volt, hogy hamar vezetést tudjunk szerezni ami meg is jött az első tíz perc játék után. Innentől kezdve még több helyzetet tudtunk kialakítani, ami gólokkal és kapufákkal jelezte hogy igenis komolyan vesszük a mérkőzést. Aki kilátogattak a mérkőzésre szép gólokat és jó egyéni teljesítményeket láthattak. A második félidőben sem vettünk vissza próbáltuk a nyomást fenntartani, és az első félidei góljainkat meg is dupláztuk. Remek időben számunkra megintcsak fontos mérkőzést tudtunk megnyerni és ezzel ismét itthon tudtuk tartani a három pontot. Úgy gondolom nem volt kétség afelől ki nyeri a mérkőzést. Szeretném meg köszönni a támogatást a szurkolóknak és azoknak a családtagoknak akik rendbe kijárnak a meccseinkre és bíztatnak minket. Dokinak és Ajádnak is nagyszerűen sikerült a mérkőzés nálam mindketten a maximális értéket ütötték meg de tudom hogy még ennél is tudunk jobban játszani. A jövő héten egy nehezebb mérkőzésre számítok így a munka terén sem fogunk visszább venni. Innentől arra koncentrálunk. Leány Országos U19 13. forduló St. Mihály FC - FTC Telekom 1-8 (1-3) Gólszerzőnk: Bozóki Csenge Játékosaink: Aradi Jázmin (Szaniszló Viola), Fischer Márta (Papp Tamara), Arnold Sára, Milinker Nóra (Vajda Zsófia), Futaki Fruzsina (Sajti Krisztina), Nagy Lilla, Horváth Lara, Pálnik Johanna, Bagi Luca, Rabi Ramóna, Bozóki Csenge Hadár Attila - Megérdemelt Fradi siker született a mai napon, sajnos nagyon elfogytunk létszámban, sérülések és sérülések megelőzése végett! Nagyon örülök, és köszönöm az U17-es játékosainknak, hogy kisegítik a csapatunkat ilyen nehéz helyzetekben! A mai napon csak dicséret illeti a Lányokat, nagyot küzdöttek, az eredmény kicsit csalóka, de ilyen a foci! Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok!
- Futaki Fruzsina
A Szent Mihály Futball Club büszkén jelenti, hogy játékosunk, Futaki Fruzsina meghívást kapott a Magyar Női U-19-es Válogatott EB selejtezős keretébe. Fruzsi pályafutásának nagyon szép, de nehéz szakasza következik, válogatottsággal, érettségivel. Biztosak vagyunk Fruzsi örömeiben, és sikereiben, mert nagyon tehetséges, és kemény lány.














