789 találat üres kereséssel
- Összefoglaló a 7. hétről
1.Futsal NB III 12. forduló 02.13. Szent Gellért Fórum St. Mihály FC - NNC Frogs Lajosmizse 2-6 (0-3) St. Mihály: Garamvölgyi - Csobán R., Kopasz B., Kovács B., Fábián-Saleh H., Huszár L., Olajos Cs., Nagy N., Vér D., Ferge A. Gólszerzők: Csobán R., Kopasz B. Olajos Csaba játékos edző értékelése: "Az első félidőben kiegyenlített volt a játék, mindkét oldalon akadtak lehetőségek. A játékrész utolsó negyedében volt egy rövidzárlat, ahol három hibánkat azonnal megbüntette az ellenfél. Ennek tudatában a szünet után meg kellett próbálnunk nyíltabban játszani, adok-kapok alakult nem csak gólokban, hanem a párharcokban is, aminek köszönhetően nem tudtunk közelebb kerülni hozzájuk. Megérdemelt vendégsiker született, de pozitívum, hogy a létszámelőnyös játékokból tudtunk gólokat szerezni, a felállt védekezésünk stabil volt, a gólokat nem ilyen helyzetekből kaptuk. Van még három mérkőzésünk, ahol ezeken az elemeken javítva lesz keresnivalónk." . U17 Futsal "Hidegkuti" 3. forduló 2. St. Mihály FC - KSE Balástya 2-2 (1-0) Gólszerzőink: Novák Ádám, Nádori Barnabás 3. Bácsalmási PVSE - St. Mihály FC 7-4 (3-2) Gólszerzőink: Novák Ádám 2, Juhász Marcell, Kajcic Gergő 4. St. Mihály FC - Sándorfalvi SKE 9-0 (3-0) Gólszerzőink: Nádori Barnabás 2, Kajcic Gergő, Novák Ádám 2, Mórocz Gergő, Juhász Marcell 2, Császár Ádám St. Mihály: Polgár Tamás, Juhász Marcell, Mórocz Gergő, Császár Ádám, Kajcic Gergő, Novák Ádám, Nádori Barnabás, Muhi Balázs Szabó Dániel(edző) : Elég balszerencsésen alakult a torna, a Balástya az utolsó másodpercekben egyenlített , s a körbejátszások sem alakultak jól .Ennek ellenére volt okunk az örömre- játékunk helyenként igen mutatós volt,és szép gólokat lőttünk. U17 Futsal "Buzánszky" 4. forduló 5. St. Mihály FC - Bácsalmási PVSE 1-6 (1-1) Gólszerzőnk: Udvari Milán 6. Deszk SC - St. Mihály FC 11-0 (8-0) 7. St. Mihály FC - UTC 0-7 (0-5) St. Mihály: Juhász Roland, Nagy Csongor, Udvari Milán, Zólyomi Vid, Jászberényi Miklós, Ferge Milán, Nagy Gergő, Németh Dominik Szabó Dániel (edző) Gratulálok csapatomnak a tornához ,annak befejezése kapcsán. Tanulni jöttünk,s azt kiválóan szolgálta a sorozat 8. Leány U15 nemzetközi edzőmérkőzés St. Mihály FC - Politechnica Temesvár 0-3 (0-2) St. Mihály: Vasi A. (Herke Na.) - Kálló T., Veres D. (Katona D.), Szilágyi L., Herke No.(Nagy V.), Papdi J., Olasz Zs. (Polonkay D.), Rózsa S., Kovács B. (Purcsi L.), Varga K. (Sosterics N.), Csúcs L. Olajos Csaba edző: "Idei első mérkőzéshez híven megszeppenten kezdtünk, két elkerülhető góllal szerzett vezetést az ellenfél. A félidő utolsó harmadára felvettük a ritmust, mezőnyjátékban javultunk. A szünet után rendeztünk pár dolgot, amivel a játékunk is feljavult de támadásban nem voltunk kellően veszélyesek, agresszívak. A második játékrészben feljavultunk védekezésben, de támadásban nem tudtunk komoly helyzetet kialakítani. Első mérkőzésnek jó erőfelmérő volt Románia egyik legjobb csapata ellenében. Sajnos egy sérülés is tarkította a mérkőzést, ezúton is gyors gyógyulást kívánunk csapatunk fontos tagjának, Veres Dominikának, veled vagyunk!" 9. Leány U17 nemzetközi edzőmérkőzés St. Mihály FC - Politechnica Temesvár 2-9 (0-7) Gólok: Szabó Dóra, Baranyi Barbara Kezdő keret: Kozma Vivien, Papp Tamara, Oláh Maja, Vajda Zsófia, Gyovai Katinka, Dobos Emese, Milinker Nóra, Gyémánt Karina, Pribék Andrea, Baranyi Barbara Cserék: Kovács Réka, Szabó Dóra, Mészáros Nóra, Tóth Panna Fábián-Saleh Houssam: "Ma egy rendkívül jó erőkből álló Temesvár volt az ellenfelünk. Fizikálisan erősek és kellőképpen szervezettek voltak. Sajnos az első félidőben rengeteg hibát vétettünk, amit a vendég csapat rendre kihasznált, így a félidőre már tetemes hátrányt szedtünk össze. A második félidőre rendeztük a sorokat, ami egy kiegyensúlyozott félidőt eredményezett. Bosszantó, hogy rengeteg ki nem kényszerített hibánk volt, viszont valamelyest pozitív, ahogy a lányok kimentek a második félidőre... Ez a felkészülési találkozó is rengeteg tanulsággal szolgált, mindenki igyekszik majd levonni a megfelelő következtetéseket!" Leány U17 futsal "Savanya Csilla" 4. forduló 10. St. Mihály FC - Mocorgó UFC 11-2 (3-2) Gólszerzőink: Csúcs Lilien 4, Varga Kitty 3, Kovács Bettina Boglárka, Herke Norina, 2 öngól 11. Békéscsabai Előre - St. Mihály FC 0-9 (0-5) Gólszerzők: Olasz Zsófia 3, Csúcs Lilien 2, Varga Kitty, Boruzs Boglárka, Kovács Bettina Boglárka, Herke Norina 12. St. Mihály FC - Gyulai Amazonok 3-0 (1-0) Gólszerzők: Varga Kitty Olajos Csaba értékelése a lányok szuper mai teljesítményéről - Fokozatosan épült fel a játékunk a mai napon, az elején érződött a tegnapi játék fáradtsága a lányokon. A második mérkőzésen már pörgősebb játékot mutattunk, szép akció gólokat szerezve. A számunkra a selejtezőket záró mérkőzésre a védekezésünk is kompakt volt, e mellett jó időben szereztük a gólokat, és helyzeteink is akadtak még. Nagyon büszke vagyok a lányokra, megérdemelték ezt a tökéletes napot, mert sokat dolgoztak és dolgoznak érte! Ezt a mai gyönyörű napot Veres Dominika gyógyulásának ajánljuk! 13. U19 edzőmérkőzés: St. Mihály FC- UTC 0-1 Szabó Dániel (edző)Hiányzókkal,fáradsággal,és góliszonnyal küszködtünk. Egy borzalmas nap volt,jobb ha feledjük. Leány U13 futsal "Vágó Fanny" 3. forduló 14. Sándorfalvi SK - St. Mihály FC : 0-1 (0-1) Gól: Simon Anna 15. St. Mihály FC - Szentesi Kinizsi: 8-2 (3-1) Gól: Gajda Lorina 4 gól, Simon Anna 2 gól, Bereczki Betti 1 gól, Katona Dóra 1 gól. 16. Gyulai Amazonok - St. Mihály FC: 2-0 (0-0) Balogh Árpád edző beszámolója - Szerettük volna megragadni az utolsó esélyünket a döntőbe jutásra, ennek megfelelően - a sok hiányzó ellenére - fegyelmezett, pontos, harcos játékot kértem a lányoktól. A Sándorfalva ellen az addigi 2 tornán 12 gólt kaptunk, most azonban lezártuk a reteszt, és szinte egyetlen lövést sem engedtünk ellenfelünknek. Remekül zárt a védelem és a jó játékot egy győztes gól koronázta. A Szentes ránk ijesztett vezető góljával, de ezután felszabadultan játszottak a lányok, eddigi legnagyobb különbségű győzelmünket aratva. Jött az utolsó mérkőzés, ahol egy nagyon szervezett Gyula ellen a félidei 0-0 után a második játékrész felénél legjobb játékosunk megsérült, hiányát megérezte a csapat és végül 2-0-ra kikaptunk. Előtte megvoltak a helyzetek, kapufát is lőttünk, sajnos most ez így alakult. Büszke vagyok a lányokra, ettől függetlenül szép napot zártunk és szervezett, valódi csapat benyomását keltettük, akiknek van céljuk. Gratulálok csajok, hajrá St. Mihály! A csapat tagjai voltak: Szendrei Hanna, Szalkai Anna, Bereczki Betti, Ligeti Dóra, Katona Dóra, Vass Krisztina, Simon Anna, Gajda Lorina 17. NBI Edzőmérkőzés KÉSZ-St. Mihály Szeged - ZFK Sloga Zamun 0-4 (0-0) KÉSZ-St. Mihály Szeged: Schildkraut Fruzsina, Ónodi Vanessza (Bozóki Csenge), Németh Zsófia Peónia (Balázs Bettina), Marjanovic Léna (Sajti Krisztina), Papp Szidónia (Balázs Evelin), Farkas Nina (Micic Sladana), Knezevic Milana, Trbojevic Ivana, Malesevic Sanda, Nagy Lilla, Jovanovic Andrijana (Juhász Enikő) Vezetőedző: Vajda Fangyó Leány U17 Futsal "Schildkraut Fruzsina" 4. forduló 18. St. Mihály FC - Arany Bácska 16-1 (9-0) Gólszerzőink: Horváth Lara 5, Pribék Andrea 3, Szabó Dóra 3, Papp Tamara 2, Gyémánt Karina 2, Gyovai Katinka 19. SZEOL SC - St. Mihály FC 0-17 Gólszerzőink: Horváth Lara 3, Pribék Andrea 4, Szabó Dóra 2, Papp Tamara 1, Gyémánt Karina 1, Kovács Réka 2, Budai Rebeka 4 20. St. Mihály FC - Makó FC 4-1 Gólszerzőnik : Pribék Andrea 3, Horváth Lara 1 St. Mihály: Kozma Vivien, Papp Tamara, Horváth Lara, Szabó Dóra, Gyovai Katinka, Budai Rebeka, Pribék Andrea, Gyémánt Karina, Kovács Réka 21. Férfi megyei kupa 2. forduló PFSZSE - St. Mihály FC 1-3 (0-1) Gólszerzőink: Kopasz Balázs, Antal Balázs, Sallai Mór St. Mihály: Török Máré, Csobán Róbert (Farkas Ákos), Csobán Krisztián, Kopasz Balázs, Antal Balázs, Sallai Mór (Vér Dávid), Kovács Bende, Hufnágel Péter, Altorjay Boldizsár (Kovács Nimród), Andróczki Tamás (Huszár Lajos), Nagy Norbert (Zatykó Norman) Baján Zoltán (edző)Egy remek vasárnap délután mérkőztünk meg Pusztamérges elem. Az történt amire számítottam is, harcos első félidő sok helyzet pontatlan játék és egy gólos előny. A szünetben jól néztünk ki és tudtuk hogy tudjuk megnyerni a meccset meg is beszéltük ezeket a pontokat. A szünet után gyorsan két góllal növeltük az előnyt ami már biztossá tette számunkra a továbjutást. Nehéz egy ilyen meccsre felpörögni a felkészülési időszakban de ezek ellenére sikeresen vettük az akadályt. A munka folytatódik hamarosan kezdődik a szezon.
- A 8. Hét
.1. 2024 február. 21 . (szerda) 19.00 . h:. Bordány ,Női futsal Felnőtt : Szent Mihály II - Szent Mihály I. 2. 2024 február 22. (csütörtök) 19.30 .h. :Kecskemét , Férfi futsal NB III : SG Futsal Sport Pro-Sport Kft.- Szent Mihály 3. 2024 február 24. (szombat) 9:00 h.: Apátfalva Leány futsal U-13: Szent Mihály - Sándorfalva 4. 2024 február 24. (szombat) 9:45. h. : Balástya Férfi futsal U-17 : Szent Mihály - Bácsalmás 5.2024 február 24. (szombat) 10:00: Budapest Leány U-15 edzőmérkőzés: Újpest - Szent Mihály 6.2024 február 24. (szombat) 10:00: Budapest Leány U-17 edzőmérkőzés : Újpest - Szent Mihály 7.. 2024 február 24. (szombat) 10:30 h.: Apátfalva Leány futsal U-13: Szentes - Szent Mihály 8. 2024 február 24. (szombat) 10:30. h. : Balástya Férfi futsal U-17 : Szent Mihály - Sándorfalva 9. 2024 február 24. (szombat) 12:00. h. : Balástya Férfi futsal U-17 : Balástya - Szent Mihály 10. 2024 február 24. (szombat) 12:45 h.: Apátfalva Leány futsal U-13: Szent Mihály - Gyula 11. 2024 február 24. (szombat) 13:00: Tápé Női edzőmérkőzés : Szent Mihály - Astra Budapest 12. 2024 február 24.(szombat) 14:00: Szentmihály Férfi edzőmérkőzés : Szent Mihály - Forráskút 13. 2024 február 24. (szombat) 14:00 : Apátfalva Férfi futsal U-19 : Szent Mihály - Sándorfalva 14. 2024 február 24. (szombat) 15:30 : Apátfalva Férfi futsal U-19 : Bácsalmás - Szent Mihály 15. 2024 február 24. (szombat) 17:45 : Apátfalva Férfi futsal U-19 : Szent Mihály - Deszk 16. 2024 február 25. (vasárnap) 09:00 Apátfalva Leány futsal U-11: Szent Mihály - Zsombó 17. 2024 február 25. (vasárnap) 10:10 Apátfalva Leány futsal U-11: Szentes - Szent Mihály 18.16. 2024 február 25. (vasárnap) 11:55 Apátfalva Leány futsal U-11: Szent Mihály - Békéscsaba 19. 2024 február 25. (vasárnap) 13: 00 Apátfalva Fiú futsal U-13 : Szent Mihály - Déli Apró 20.. 2024 február 25. (vasárnap) 14: 30 Apátfalva Fiú futsal U-13 : Csongrád - Szent Mihály 21... 2024 február 25. (vasárnap) 16: 45 Apátfalva Fiú futsal U-13 : Szent Mihály - HFC
- Koszo Sydney és Sovány Dorina
Tegnap Portugáliába repült a Magyar Női U-19-es válogatott, a gép fedélzetén két játékosunkkal a törzstag Koszo Sidneyvel, és az újonc Sovány Dorinával. Kemény 11 napos munka vár a lányokra. – Három kemény mérkőzés vár ránk Portugáliában, hiszen a 2023-ban Eb-szereplő osztrák válogatott ellen, illetve a portugálok ellen lépünk pályára, akik az utóbbi három felkészülési mérkőzésükön erős ellenfelekkel találkozva egy mérkőzést sem veszítettek el. Mindkét csapat támadójátéka példaértékű, gyors, technikás, ráadásul fizikailag is kiváló játékosok alkotják együttesüket. Ami pedig Lengyelországot illeti, válogatottuk hozzánk hasonló játékerőt képvisel. Az áprilisi Eb-selejtezőig nem lesz több edzőtáborunk, ezért ez a felkészülési torna lesz a főpróba. Úgy gondolom, hogy ezek a mérkőzések jól szolgálják a felkészülésünket a hazai rendezésű Eb-selejtezőre. Biztos vagyok benne, hogy taktikailag, illetve mentalitásban is fogunk tudni előre lépni – nyilatkozta Szarvas Alexandra szövetségi edző. SYDNEY, DORINA, NAGYON BÜSZKÉK VAGYUNK RÁTOK!
- Szent Mihály FC-ZFK Sloga Zemun
Élő közvetités13.45 h.-től Nemes ellenfelünk Belgrád egyik kerületének női csapata. Amikor még Nándorfehérvárnak hívták a települést, e városrész neve Zimony volt. A ŽFK Sloga Zemun egy szerbiai női futballklub.1969-ben alapították, és Szerbia legrégebbi női futballklubja. Jelenleg a legmagasabb szintű szerb női labdarúgó-bajnokságban, a Prva ženska liga harmadik helyén áll. A csapat háromszor nyerte meg a bajnokságot és ötször a női kupát, ezzel a második legeredményesebb női klub lett a Mašinac Niš mögött. A csapat színe tiszta piros. Kezdtünk 0-0 Szent Mihály : Schildkraut, Ónodi ,Németh ,Marjanovic ,Papp, Farkas ,Knezevic ,Trbojevic ,Malasevic,Nagy L.,Jovanovic Az első két lehetőség a pirosban játszó vendégeke, kétszer megverték a jobb oldali védelmünket, Schildkraut a helyén volt. Aztán harmadszor is- egy vendég lesgól lett a vége. Kiegyenlitett lett a játék-. s szerb csapathóz méltóan kemény ,és gyors. Megint egy ajtó-ablak helyzet a vendégeknek ,mellé, marad a 0-0 Újra Szerbia diktál- unalmas már- két nagy helyzetük volt ismét. 40. perc igy a helyes fogalmazás : tartjuk a 0-0.-t Kitört a SZÜNET Ismét kezdünk : Egy kényszerű cserénk volt Marjanovic húzta helyette Sajti Krisztina állt be. Trbjevic,,majd Knezevic sarkalás végül Papp Szidónia lő- nagyon fölé- helyzetecske . Vezet Zimony sok-sok helyzet után a tizenhatoson belül nem szabadítunk föl, ezt kihasználják a vendégek 0-1 Már 0-2, Ónodi Vanessza mellett megy el a balszélsőjük, s kilövi a jobb alsó sarkot. Kettőt cserélünk le Farkas Nina, és Németh Peonia- föl Sladana Micic, és Balázs Bettina. Rögtön egy Micic hiba a tizenhatoson belül a vendégek nem is hibázzák el. 0-3 Kaptunk egy érintés nélküli szöglet gólt is 0-4 Két tehetségünk a pályán Balázs Evelin , Bozoki Csenge, Juhász Enikő lejött Papp Szidonia . Ónodi Vanessza , Adriana Jovanovic Egy szépítő gól lehet a cél, de ettől is messze vagyunk ! Trbojevic lő egy zúgó felső lécet. Ez az utolsó érdemi esemény. Rosszul játszottunk , nem tudunk mást írni, mondani. Bizzunk a jövőben , most meg megköszönjük a figyelmet.
- Szenzációs hír
Margret Kratz Magyarország Női Szövetségi Kapitánya holnap, azaz vasárnap idejének nagy részét Szegeden tölti. Munkanapját a Szent Mihály női labdarúgásának szenteli. Első napirendként egy munkaebéden vesz részt, ahol a szegedi potenciális válogatottjelölt labdarúgókkal találkozik, valamint egyeztet a megyei igazgatóval a Dél-Alföld női labdarúgásáról. Kora délután a Kapitány Asszony Tápén megtekinti a Kész-St. Mihály Szeged - ZFK Sloga Zemun edzőmérkőzést. Margret Kratz várhatóan bejelenti, hogy április elején Nemzeti Csapatunk Szegeden edzőtáborozik, és a Szent Gellért Fórumban játssza első hazai EB selejtező mérkőzését. Ez óriási megtiszteltetés, egyben óriási lehetőség Szegednek, Szentmihálynak.
- Pusztamérges Nyolcadszor
Kupamérkőzésre hív a harang! Vasárnap 14 h.-kor játsza le a Szentmihályi Futball 2024 első tétmérkőzését. Mégpedig A Nemes István Csongrád-Csanád Vármegyei Kupa Csongrád 16 közé jutásért lépnek pályára férfi labdarúgóink. Rohan az idő,már több mint egy évtizede ,hogy rendszeresen tétmeccseket vívtunk a szőlőtermesztésről .és a homoki rizlingjéről híres község csapatával. Eddig összesen hétszer találkoztunk,négyszer nyertünk,egy remi,és két vereség tartozik még a mérlegünkbe: 1.2011.09.23 Pusztamérges- Szent Mihály 6-1 2.2011.11.20 Szent Mihály- Pusztamérges 2-2 3.2012.05.20 Szent Mihály-Pusztamérges 1-2 4.2012.06.10 Pusztamérges-Szent Mihály 1-4 5.2012,10.08 Pusztamérges- Szent Mihály 1-3 6.2013.05.25 Szent Mihály- Pusztamérges 3-1 7.2015. 09.02 Pusztamérges- Szent Mihály 0-1 (kupa mérkőzés) A fenti intenzív sorozat után hosszú csend következet , s majd jó egy évtized után ismét összehozott a sors , s vasárnap kora délután ismét egymásnak feszül a két gárda ,hogy eldöntse ki méltó a megyei kupa 16 csapata közé. Az idei kiírásban a döntetlen az alacsonyabb osztályú csapatnak kedvez,így győzelmi kényszerrel utazunk Mérgesre. Elvárás a továbbjutás,hisz még mindig kísért a tavaly előtti emlék,mikor is otthon elszórakoztuk a Székkutas elleni mérkőzésünket,illetve háromgólos előnyünket rátolva a Kutast az országos főtáblára. Keretünk : Androczki Tamás Csobán Róbert Zatykó Nórman Hufnágel Péter Nagy Norbert Csobán Krisztián Kopasz Balázs Farkas Ákos Antal Balázs Sallai Mór Vér Dávid Ferge Attila Kovács Bende Baján Zoltán Török Máté Huszár Lajos Altorjai Boldizsár Kovács Nimród
- A 7. Hét Alkalmai
2024 február 13. (kedd) 20:00 Futsal NB III Szeged Szent Gellért Fórum Szent Mihály FC- NNG Frogs Lajosmizse 2. 2024 február 17 (szombat) 09:00 U-17 Férfi Futsal "Hidegkuti", Apátfalva Szent Mihály FC-KSE Balástya 3. 2024 február 17 (szombat) 10:30, U-17 Férfi Futsal "Hidegkuti", Apátfalva Bácsalmás- Szent Mihály FC 4. 2024 február 17. (szombat) 12:00 Leány U-15 Edzőmérkőzés, Tápé Szent Mihály FC- Politechnika Temesvár 5. 2024 február 17 (szombat) 12:45 h. U-17 Férfi Futsal "Hidegkuti", Apátfalva Szent Mihály FC- Sándorfalva 6. 2024 február 17. (szombat) 14:00 Női U-17 Edzőmérkőzés, Tápé Szent Mihály FC- Politechnika Temesvár 7. 2024 február 17. (szombat ) 14:00 U-17 Férfi Futsal " Buzánszky", Apátfalva Szent Mihály FC- Bácsalmás 8. 2024 február 17. (szombat ) 15:30 U-17 Férfi Futsal " Buzánszky", Apátfalva DESZK SC- Szent Mihály FC 9. 2024 február 17. (szombat ) 17:45 U-17 Férfi Futsal " Buzánszky", Apátfalva Szent Mihály FC- UTC 10. 2024 február 18. (vasárnap) 9:00 h. Futsal Női U-17 "Savanya" Apátfalva Szent Mihály FC- Mocorgó Mindszent 11. 2024 február 18. (vasárnap) 9:45 h. Futsal leány U-13 Gyula Sándorfalva- Szent Mihály FC 12. 2024 február 18. (vasárnap) 10:30 h. Férfi U-19 Edzőmérkőzés, Szentmihály Szent Mihály FC- UTC 13. . 2024 február 18. (vasárnap) 10:30 h. Futsal Női U-17 "Savanya" Apátfalva Békéscsaba- Szent Mihály FC 14 . 2024 február 18. (vasárnap) 11:15h. Futsal leány U-13 Gyula Szent Mihály FC- Szentesi Kinizsi 15. 2024 február 18. (vasárnap) 12:45 h. Futsal leány U-13 Gyula Gyulai Amazonok- Szent Mihály FC 16. 2024 február 18. (vasárnap) 12:45 h. Futsal Női U-17 "Savanya" Apátfalva Szent Mihály FC- Gyulai Amazonok 17. 2024. február 18. (vasárnap) 14 h. Női NB I Edzőmérkőzés, Tápé Szent Mihály FC- ZFK Sloga Zemun 4. 2024 február 18. (vasárnap) 14 h. Férfi Magyar Kupa. Pusztamérges Pusztamérges- Szent Mihály FC 19. 2024 február 18. (vasárnap) 14:00 h. Futsal Női U-17 "Schildkraut" Apátfalva Szent Mihály FC- Arany Bácska 20. . 2024 február 18. (vasárnap) 15:30 h. Futsal Női U-17 "Savanya" Apátfalva SZEOL- Szent Mihály FC 21. 2024 február 18. (vasárnap) 10:30 h. Futsal Női U-17 "Savanya" Apátfalva Szent Mihály FC- Makó SC
- Schildkraut Fruzsina és Krstovic Anastasija - Válogatott kapusaink
Női NBI-es csapatunk két kapusa, Schildkraut Fruzsina a magyar, Krstovic Anastasija pedig a montenegrói női válogatott tagjaként képviselhetik országukat és klubunkat az UEFA Nemzetek Ligájában, február 19-28. között. Fruzsina a magyar női válogatott tagjaként Telkiben kezdi a felkészülést. A válogatott két nemzetközi mérkőzést játszik majd, Belgium csapata ellen: Magyarország - Belgium (2024. február 23. 17:45 Felcsút) Belgium - Magyarország (2024. február 27. 20:00 Leuven) A montenegrói női válogatott Podgoricán edzőtáborozik majd, Anastasija részételével. A ligában Észak-Írország válogatottjával lépnek pályára: Montenegró - Észak-Írország (2024. február 23.) Észak-Írország - Montenegró (2024. február 27.) Gratulálunk nektek, és sok sikert kívánunk, Ana és Fruzsi!
- Eredmények (6.Hét)
A héten csapataink 12 tétmérkőzést játszottak, az elsőt szerdán 18 h.-kor az utolsót vasárnap 12 h.-kor. 1. KSE BALÁSTYA - SZENT MIHÁLY FC 0-6 (0-4) Szent Mihály FC: Aradi Jázmin, Arnold Sára, Horváth Lara, Balázs Evelin, Rabi Ramóna, Fischer Márta, Sovány Dorina, Pálnik Johanna, Bozóki Csenge Gólszerzőink: Sovány Dorina 2, Fischer Márta, Bozóki Csenge, Horváth Lara, Balázs Evelin Hadár Attila (edző): "Jól játszva, megérdemelt győzelmet arattunk! Kicsit hiányérzetem van a kimaradt helyzetek miatt, de ez a téli felkészülés közepén, ez a fáradtság rovására írható!" 2.SZENT MIHÁLY FC-SZENTESI KINIZSI 7-1 (4-0) Szent Mihály FC: Varga Viktória, Csapó Zsófia, Lovászi Zsuzsanna, Pacsuta Dóra, Kiss Szandra, Pilán Tímea, Csúri Alexandra, Fehér Zsuzsanna, Kovács Rebeka, Nagy Nikoletta Gólszerzők: Csuri Alexandra 2, Pilán Tímea, Lovászi Zsuzsanna, Csapó Zsófia, Nagy Nikolett illetve Milinker Nóra Pacsuta Dóra (edző): "Felállt védekezés ellen mindig nehezebb elkezdeni a játékot, ez most sem volt másképp. Azonban a lányok egy kis idő után belejöttek a meccsbe. A játék képét tekintve úgy gondolom, nem volt kérdés a 3 pont sorsa. Kapusaink ismét sziporkáztak, hiszen saját épségüket nem kímélve egymás utáni ziccereket hárítottak, akár kézzel, akár fejjel. Folytatjuk a munkát, hiszen nehéz mérkőzések állnak előttünk. Csapatkapitányunknak pedig mielőbbi felépülést kívánunk, aki egy rossz mozdulat után sajnos nem tudta folytatni a mérkőzést." U17 Futsal "Buzánszky" 3. forduló 3. Deszk SC - Szent Mihály FC 10-0 (4-0) Bácsalmási PVSE - Szent Mihály FC ELMARADT 4. Szent. Mihály FC - UTC 0-7 (0-4) St. Mihály: Kiss-Molnár Bence, Juhász Roland, Jászberényi Miklós, Chadaide Zénó, Udvari Milán, Ferge Milán, Németh Dominik, Tófalvi Kristóf, Zólyomi Vid Fotón: A leány U19 hazaúton Jánoshalmáról. 5. Leány U19 Edzőmérkőzés Arany Bácska - Szent Mihály FC 0-8 Gólszerzőink: Balázs Evelin 3, Arnold Sára 2, Horváth Lara 2, Pálnik Johanna Hadár Attila edző: "Nagyon jó pályán, illetve egy nagyon jó létesítményben tudtunk ma edzőmérkőzést játszani Jánoshalmán! Jó iramú, sportszerű mérkőzésen szereztük meg a győzelmet! Maximálisan meg voltam elégedve a látottakkal, jó úton járunk a felkészülésben. Természetesen nagyon sok munkát el kell végeznünk a bajnoki rajtig, gratulálok a Lányoknak a mai játékhoz!" Fotón: A leány U17 a Topolya elleni edzőmérkőzés után. 6. Leány U17 Edzőmérkőzés Szent Mihály FC - Topolya SC 2-0 Gólszerzőink: Pribék Andrea, Dobos Emese St. Mihály: Kozma Vivien, Bagi Luca, Tóth Panna, Simon Adrienn, Papp Tamara, Gyovai Katinka, Dobos Emese, Gligor Emese, Siket Szonja, Baranyi Barbara, Pribék Andrea Cserék: Vajda Zsófia, Oláh Maja,Barna Bíborka, Milinker Nóra, Kovács Réka, Kovács Nóra Fábián-Saleh Houssam edző: "A mai nap folyamán lejátszottuk az első téli felkészülési mérkőzésünket. A lányok jól álltak bele a munkába az újévben, így nem csoda, hogy mindenki izgatottan várta az első ilyen megmérettetést. A játékunk még közel se volt az igazi. Volt bőven technikai, illetve taktikai pontatlanság és hiba, de ez ilyenkor a felkészülés kellős közepén még teljesen normális. Örülök a győzelemnek, de ami fontosabb, hogy bőven láttam biztató teljesítményt egyénileg és csapat szinten is. Külön öröm, hogy volt alkalmunk kísérletezni és lehetőséget adni az új játékosoknak. Célunk, hogy játékunk hétről hétre javuljon!" A mérkőzésről készült fotók elérhetők képgalériánkban! (fotós: Masa Bence) 7. NBI Edzőmérkőzés Spartak Szabadka II - KÉSZ-Szent Mihály Szeged 2-2 (0-2) Gólszerzőink: Trbojevic Ivana, Marjanovic Lena KÉSZ-St. Mihály Szeged: Schildkraut Fruzsina (Krstovic Anastasija), Farkas Nina (Sovány Dorina), Koszo Sydney (Sajti Kriszina), Marjanovic Lena, Németh Zsófia Peónia, Ónodi Vanessza (Balázs Bettina), Malesevic Sanda, Trbojevic Ivana, Nagy Lilla, Papp Szidónia (Jovanovic Andrijana), Knezevic Milana (Micic Sladana) Vezetőedző: Vajda Fangyó A mérkőzés élő közvetítése cikkünkben olvasható! Fotón: Leány U19-es csapatunk a mérkőzések után. Leány U17 Futsal 3. forduló 8. Szent Mihály FC - KSE Balástya 11-0 (6-0) Gólszerzőink: Dobos Emese 2, Gyémánt Karina 2, Gligor Emese 2, Bagi Luca, Budai Rebeka 3, Bány Boglárka 9. Szent Mihály FC - Makó FC 9-0 (6-0) Gólszerzőink: Gyémánt Karina 2, Gligor Emese 3, Bagi Luca, Budai Rebeka, Bány Boglárka, Barna Bíborka 10. SZEOL SC - Szent Mihály FC 1-6 (0-2). Gólszerzőink: Bagi Luca, Dobos Emese, Gyémánt Karina 3, Bány Boglárka St. Mihály: Aradi Jázmin, Bagi Luca, Gligor Emese, Dobos Emese, Gyémánt Karina, Budai Rebeka, Barna Bíborka, Bány Boglárka, Mészáros Nóra Fábián-Saleh Houssam edző értékelése: "A szombati felkészülési mérkőzés után vágtunk bele a következő futsal fordulóba. A fáradtság jelei egész nap látszottak a lányokon, így természetes, hogy nehezen lendültek bele a játékba. Ettől függetlenül minden mérkőzésen a mi akaratunk érvényesült. Szereztünk szép gólokat jó összjátékok után, valamint jó volt látni, hogy a héten tanultakat is alkalmazni tudtuk. Köszönöm a hétvégi teljesítményét mindenkinek!"
- ÉLŐ: Spartak Szabadka - St. Mihály 2-2
Női NBI-es csapatunk a tavaszi felkészülés következő állomásaként a szabadkai Spartak II. csapatával lép pályára, holnap, azaz február 10-én, szombaton, 13 órai kezdéssel a Spartak otthonában. 11:30: Megérkeztünk Magyarkanizsára! Érkezéskor meglepetésként érte a csapatunkat, hogy a mérkőzés 12 óra helyett egy órával később, 13 órakor kezdődik. Ennek megfelelően közvetítésünk is 12:45-kor kezdődik majd. 12:45: Magyarkanizsán orkán erejű szél van, sajnos nem ideálisak a körülmények, de ennek ellenére reméljük, hogy hasznos mérkőzésnek nézünk elébe. Csapatunk fehér mezben, piros nadrággal és sportszárral, a Spartak pedig kék-fehér csíkos mezben, kék nadrágban, fehér sportszárral lép pályára. Összállítások: Spartak II: Ungur Iris, Jovic Gabriela, Backovic Lara, Golubovic Milana, Cvetkovic Elena, Maljkovic Milica, Djokic Stasa, Josic Monja, Ninkovic Masa, Rajic Marija, Arsenin Olivera Cserék: Pilja Milica, Jovanic Milica, Radonjic Andjela, Ivandekic Tamara KÉSZ-St. Mihály Szeged: Schildkraut Fruzsina, Farkas Nina, Koszo Sydney, Marjanovic Lena, Németh Zsófia Peónia, Ónodi Vanessza, Malesevic Sanda, Trbojevic Ivana, Nagy Lilla, Papp Szidónia, Knezevic Milana 13:00 A mérkőzés elkezdődött. 10. perc: Széllel szemben játszunk. Két kapura lövés történt, mindkét fél részéről, Papp Szidónia és Djokic Stasa támadását a kapusok sikeresen védték. 0-0 17. perc: VEZETÜNK! Trbojevic Ivana a széllel szemben óriási gólt lő az ellenfél kapujába. 0-1 21. perc: Lena Marjanovic szabadrúgásból, majdnem félpályáról a szél ellenében nagy erővel lő, és talál! Tapsol a közönség, elképesztő gólt látunk! 0-2 30. percnél: Papp Szidónia megszerezte a labdát a tizenhatos vonal előtt, lövését a szerb kapus védte. Szabadrúgás a Spartaknak, ez sem talál kapuba. 43. perc: Ajtó-ablak helyzetet hagyott ki a Spartak, Jovic Gabriela bal oldali beadását ziccerben a kapu mellé lőtte Arsenin Olivera. St. Mihály szabadrúgás: Malesevic Sanda a tizenhatos bal sarkából íveli fel a labdát, de nem talál kapuba. -SZÜNET- Nagyon meggyőző az első félidőben mutatott játékunk, megérdemelten vezet a csapatunk. 14:02 Kezdődik a második félidő St. Mihály cserék: Lementek: Schildkraut Fruzsina, Farkas Nina, Ónodi Vanessza, Papp Szidónia, Knezevic Milana Beálltak: Krstovic Anastasija, Sovány Dorina, Balázs Bettina, Jovanovic Andrijana, Micic Sladana 50. perc: Tizenegyeshez jutott a Spartak, a tizenhatoson belül szabálytalankodott Micic Sladana. Rajic Marija magabiztosan a bal sarokba lő, kapusunk, Krstovic Anastasija próbál védeni, de a labda messze a kapu sarkában landol. 1-2 Megfordult a mérkőzés képe, a Spartak zárkózik, küzd, a mi teljesítményünk jelentősen alább adott, igen rosszul kezdtük a második félidőt. 64. percnél: Kijöttünk a szorításból, voltak lehetőségeink is az utóbbi percekben. A játék átterelődött a Spartak térfelére. 65. perc: St. Mihály csere: Koszo Sydney helyére Sajti Krisztina érkezik a pályára. 70. perc: Nagy Lilla hosszú passza center pozícióban találja Malesevic Sandát, aki rögtön kapura pörget, a Spartak hálóőre viszont védi a támadást. 85. perc: Nagy Lilla lő a tizenhatos jobb sarkától, a kapus a gólvonalon másodjára tudja megfogni a labdát. 90. perc: Labdát veszítünk a védelemben, 25 méterről a jobb alsó sarokba talál Arsenin Olivera. Kiegyenlít a Spartak. 2-2 Vége a mérkőzésnek. SPARTAK SZABADKA - KÉSZ-ST. MIHÁLY SZEGED 2-2 Ellentétes félidők voltak, az első félidőben nagyon jól játszottunk. A lányok az edzésterhelés csúcsán vannak, nagyon fáradtak, mindent összevetve ez egy nagyon hasznos edzőmérkőzés volt számunkra.
- 13 Szent Mihály GÓL
A fotón: Leány U19-es csapatunk Tegnap a 7. fordulóval folytatódott a Csongrád-Csanád Vármegyei Női meghívásos futsal bajnokság. Csapatainkra nem várt megoldhatatlan feladat, sőt, egy kellemes estét reméltünk lányainknak, szurkolóinknak (úgy is lett). Először - mégpedig hat órakor - az utánpótlás korú játékosainkat szerepeltető gárda lépett pályára. KSE BALÁSTYA - SZENT MIHÁLY FC 0-6 (0-4) KSE Balástya: Gulyás Kíra,Tóth Alexandra, Kis Lívia, Van Der Duim Luna, Király Bernadett, Bitó Tímea, Deák Noémi, Balázs Nóra, Van Der Duim Demi, Urbán Vanessza Szent Mihály FC: Aradi Jázmin, Arnold Sára, Horváth Lara, Balázs Evelin, Rabi Ramóna, Fischer Márta, Sovány Dorina, Pálnik Johanna, Bozóki Csenge Gólszerzőink: Sovány Dorina 2, Fischer Márta , Bozóki Csenge, Horváth Lara, Balázs Evelin Könnyed ujjgyakorlat volt, persze tegyük hozzá, a Balástya némileg tartalékosan állt ki. A második félidő közepétől a hazaiaknak volt egy tíz perces jó védekezést produkáló periódusa, gratulálunk ezért Nekik, s természetesen játékosainknak a különösen szép, és eredményes játékhoz. Hadár Attila (edző): "Jól játszva, megérdemelt győzelmet arattunk! Kicsit hiányérzetem van a kimaradt helyzetek miatt, de ez a téli felkészülés közepén, ez a fáradtság rovására írható!" Este nyolckor megyei csapatunk lépett a bordányi parkettre. SZENT MIHÁLY FC-SZENTESI KINIZSI 7-1 (4-0) Szent Mihály FC: Varga Viktória, Csapó Zsófia, Lovászi Zsuzsanna, Pacsuta Dóra, Kiss Szandra, Pilán Tímea, Csúri Alexandra, Fehér Zsuzsanna, Kovács Rebeka, Nagy Nikoletta Szentesi Kinizsi: Kovács Nóra, Csuzi Afrodité, Milinker Nóra, Szabó Gréta, Meleg Nikolett, Danyi Alexandra, Borda Nikolett Gólszerzők: Csuri Alexandra 2, Pilán Tímea, Lovászi Zsuzsanna, Csapó Zsófia, Nagy Nikolett illetve Milinker Nóra A mérkőzés többségi részében nagy kedvvel játszottak a lányok, különösen Csúri Alexandra, és Pilán Tímea gyors összjátékai voltak igen látványosak, és eredményesek. Nagy öröm volt látni a sérüléséből felépülő Nagy Nikolett gólját. Pacsuta Dóra (edző): "Felállt védekezés ellen mindig nehezebb elkezdeni a játékot, ez most sem volt másképp. Azonban a lányok egy kis idő után belejöttek a meccsbe. A játék képét tekintve úgy gondolom, nem volt kérdés a 3 pont sorsa. Kapusaink ismét sziporkáztak, hiszen saját épségüket nem kímélve egymás utáni ziccereket hárítottak, akár kézzel, akár fejjel. Folytatjuk a munkát, hiszen nehéz mérkőzések állnak előttünk. Csapatkapitányunknak pedig mielőbbi felépülést kívánunk, aki egy rossz mozdulat után sajnos nem tudta folytatni a mérkőzést."
- Csoport Bronz
Öröm volt négy hétvégén keresztül nézőként, szurkolóként részt venni a Szent Mihály FC U 9-es futsal csapatának mérkőzésein. A lányok, fiúk igazi, őszinte focit játszottak, szenvedéllyel élték meg benne a jót, és rosszat. Tudtak egy-egy gólnak, győzelemnek nagyon örülni, és nagyon szomorúak is voltak egy-egy kudarc esetén. Még taktikával nem foglalkoztunk (ebben a korban nem is kell, mentek a fiúk, amerre vitte a szívük). A záró fordulóban látszott, sokat fejlődtek a játékosaink e 12 meccs alatt, de még ennél is fontosabb volt a közösség érése, a csapatélmény. A Szent Mihály Futball Club ezúton (is) megköszöni Tornyi Zita edzői és pedagógiai munkáját, a szülők segítségét, szeretetét. Ez a bajnokság véget ért, a következő mérkőzéseink a Bozsik torna keretében várhatóan 2024. március 23-án lesznek. Futballistáink : Balogh-Hódi Zénó Daróczi Ádám Kormos Nimród Horváth Zsombor Gábor Juhász Mór Bajusz Boglárka Daróczi Ákos Böhler Zétény Zalán Harajka Ádám Nidermajer Zente Szilárd Tandari Levente László Lajkó Boglárka Ludvig Jázmin Tornyi Zita (edző) "Együtt a paprika ereje, és a nap szeretete."















