top of page

789 találat üres kereséssel

  • Szárnypróbálgatók

    Vasárnap fiú tizenegy éves csapatunk befejezte a 2023-2024-es idény futsal bajnokságát. A Törőcsik Andrásnak emléket állító csoportban szerepeltünk, melynek végeredménye: A Bozsik program könnyebb mérkőzései után játékosaink első bajnoki szárnypróbálgatásainak lehettünk szemtanúi, igen komoly ellenfelekkel szemben. A Sándorfalva csapata kiemelkedett a mezőnyből, minden mérkőzésüket megnyerték, mögöttük viszonylag kiegyensúlyozott volt a mezőny. Mi a három győzelmünkkel és egy döntetlenünkkel elégedettek lehetünk ,és vagyunk is, főleg úgy, hogy sok szép megoldás láttunk a csapattól a pályán a bajnokság egésze alatt , látjuk a fejlődést, és ez egy fiatal csapat, játékosaink nagy része még a következő idényben is együtt tud maradni, és ebben a korosztályban játszani. Szeretnénk megköszönni az edzőknek, játékosoknak a mérkőzéseket, a szülőknek a segítséget, szeretetet. Piros-sárgában pályára léptek: Jakab Zalán, Keserű Kristóf, Szeles-Fürtön Vendel, Fülöp-Király Huba, Berényi Zsolt, Szeles-Fürtön Gellért, Papp Marcell, Eichner-Tanács Kornél, Szabó Márton, Kelemen Krisztofer, Simon Anna, Bereczki Bettina, Ligeti Dóra, Palotás Panna, Szalkai Anna, Boruzs Fruzsina Hajrá, Szent Mihály!

  • Szombati Mérkőzés Dömping: 3. Hét

    Újságunk minden hétfőn közli a Szentmihályi labdarúgás teljes heti programját, mely megtalálható a "Mérkőzések" menüben is. Utóbbira azért is hívnánk fel tisztelt olvasóink figyelmét, mert ott a legfrissebb információkat találják meg, így az esetleges hétközi változások is azonnal átvezetésre kerülnek. Jó szurkolást, hajrá Szent Mihály! 2024. január 17. szerda: 1.Férfi futsal NB III. 20:30 h. Kecskemét Dirner-Siland Futsal Club - St. Mihály FC 2024. január 20. szombat: 2. Fiú futsal U13 9:00 h. Bordány, DAFC Szeged - St. Mihály FC 3. Férfi futsal U17 9:45 h. Bácsalmás, St. Mihály FC - Deszk SC 4. Férfi futsal U17 10:30 h. Bácsalmás, St. Mihály FC - Bácsalmás 5. Női futsal U17 10:45 h, Jánoshalma, Makó - St. Mihály FC 6. Fiú futsal U13 11:15 h. Bordány, Csongrád - St. Mihály FC 7. Fiú futsal U1312:00 h. Bordány, St. Mihály FC - HFC 8. Férfi futsal U17 12:00 h.. Bácsalmás, UTC - St. Mihály FC 9. Női futsal U17 12:15 h, Jánoshalma, St. Mihály FC - Balástya 11. Férfi futsal U17 13:00 h. Bácsalmás, Bácsalmás A- St. Mihály FC 12. NB I. Női teremtorna 13:15 h. Szigetszentmiklós, MTK - St. Mihály FC 13. Női futsal U17 13:45 h, Jánoshalma, Arany Bácska - St. Mihály FC 14. NB I. Női teremtorna 14:45 h. Szigetszentmiklós, Puskás Akadémia Felcsút - St. Mihály FC 15. Férfi futsal U17 15:15 h. Bácsalmás, KSE Balástya - St. Mihály FC 16. Leány futsal U-13 15:15 h. Bordány, Sándorfalva - Szent Mihály FC 17. Leány futsal U-13 16:00 h. Bordány, St. Mihály - Gyula és KGYSK 18. Férfi futsal U-17 16:00 h. Bordány, St. Mihály FC - Sándorfalva SK 19. NB I. Női teremtorna 16:15 h. Szigetszentmiklós, Szekszárd - St. Mihály FC 20. NB I. Női teremtorna 16:45 h. Szigetszentmiklós, St. Mihály FC - MTK 2024. január 21. vasárnap 21. NB I. Női teremtorna 10:00 h. Szigetszentmiklós, St. Mihály FC - Puskás Akadémia Felcsút 22. NB I. Női teremtorna 11:00 h. Szigetszentmiklós, St. Mihály FC - Szekszárd További mérkőzések az NB I-es teremtornán (helyosztók) később lesznek megadva.

  • A 2. hét eredményei

    A hét folyamán csapataink 16 bajnoki mérkőzésen lépnek pályára. Az elsőt szerda este 18 órakor, az utolsót vasárnap este 16 órakor játszottuk . A legfontosabb információkat a mérkőzések lefújása után ebben a cikkben összegezve is publikáljuk. 1.2024. 01. 10. 18:00. Női futsal 5. forduló DAFC Szeged Szent Mihály FC 1-5 Játékosaink: Aradi Jázmin, Szabó Dóra, Balázs Evelin, Rabi Ramóna, Bozóki Csenge, Fischer Márta, Arnold Sára, Horváth Lara, Pálnik Johanna Gólszerzőink: Bozóki Csenge, Szabó Dóra, Rabi Ramóna, Pálnik Johanna, Horváth Lara Hadár Attila (edző) - "Sportszerű meccsen, megérdemelt győzelmet szereztünk! Látszott a csapaton a sok pihenő, dolgozunk tovább!" 2. 2024. 01. 10. 20:00 Női futsal 5. forduló St. Mihály FC I - KSE Balástya 7-5 (4-3) Játékosaink: Varga Viktória, Kovács Rebeka, Pilán Tímea, Nagy Anita, Csapó Zsófia, Csúri Alexandra, Nagy Nikolett, Fehér Zsuzsanna, Pacsuta Dóra, Lovászi Zsuzsanna Gólszerzőink: Pilán Tímea 3, Pacsuta Dóra 2, Lovászi Zsuzsanna, Fehér Zsuzsanna Pacsuta Dóra (edző) - "Gólzáporos mérkőzésen tudtunk felülkerekedni ellenfelünkön, így győzelemmel kezdhetjük az évet. Becsúszott pár hiba, ami előfordul, de nagyon szép megoldásokat is mutattak a lányok, úgyhogy bizakodóak vagyunk a további munkát illetően." 3. 2024 01. 13. 9:45 Leány U17 Futsal 2. forduló: St. Mihály - Békéscsaba 3-1 (3-1) Gólszerzőink: Olasz Zsófia, Papdi Jázmin, Olasz Zsófia 4. 2024 01.13. 10:30 Leány U17 Futsal 2. forduló: St. Mihály - Mocorgó UFC 4-0 (3-0) Gólszerzőink: Kovács Bettina Boglárka, Olasz Zsófia, Herke Norina, Szilágyi Lilla 5. 2024 01. 13. 12:00 .Leány U17 Futsal 2. forduló: Szentesi Kinizsi - St. Mihály 1-4 (1-2) Gólszerzőnk: Papdi Jázmin 2, Szilágyi Lilla, Veres Dominika Játékosaink: Vasi Abigél, Herke Naira - Veres Dominika, Purcsi Lilla, Boruzs Boglárka, Kálló Tímea, Papdi Jázmin, Olasz Zsófia, Polonkay Dóra, Szilágyi Lilla, Kovács Bettina Boglárka, Herke Norina, Csúcs Lilien Olajos Csaba (edző)- "Az első két találkozó ismét a tempó felgyorsításáról szólt, lassan jöttünk bele a játékba. Védekezésben egyik mérkőzésen sem volt nagy gond, jó kapusteljesítményekkel, de ma a labdával pontatlanok voltunk, nem voltunk elég koncentráltak. Összjátékban és a kapu előtt nem azokat a döntéseket hoztuk amit tudunk, és a játékunk irama is hagyott kivánnivalót maga után. A harmadik mérkőzésen már egészen jól néztünk ki támadásban is, több szép akciónk is volt a jó védekezés mellett. Pozitívum, hogy sokan tudtak játéklehetőséghez jutni, előkészítvén a felkészülést. A következő forduló előtt van két hetünk, elkezdődik a felkészülés is ami segíteni fog abban, hogy egyre jobb játékot vigyünk a pályára." 6. 2024 01.13. 13:35 h. Leány U11 Futsal 3. forduló Békéscsaba - St. Mihály FC 2-20 (0-13) Gólszerzóink: Ludvig Jázmin 7, Boruzs Fruzsina 7, Simon Anna 3, Pópity Natália 2, Lajkó Boglárka 7. 2024 01, 13.14:45 h. Leány U11 Futsal 3. forduló : St. Mihály FC - Arany Bácska 14-3 (8-1) Góloszerzőink: Simon Anna 5, Boruzs Fruzsina 7, Ludvig Jázmin 2 8. 2024 01. 13. 15:55 h. Leány U11 Futsal 3. forduló Szentesi Kinizsi - St. Mihály FC 2-11 (1-7) Gólszerzőink: Simon Anna 7, Boruzs Fruzsina 2, Ludvig Jázmin 2 Játékosaink: Ludvig Jázmin, Tóth Katalin, Boruzs Fruzsina, Hegedűs Liliána, Simon Anna, Benecz Petra, Lajkó Boglárka, Pópity Natália, Frank Rebeka Belaidi Ajád (edző) - "Szegváron kezdte az idei év első futsal tornáját a lány U11 csapat. A mai napról csak pozitívumokat tudok elmondani, mindenki maximális fókusszal lépett pályára, betartva a taktikai utasításokat. Örülök, hogy csapatként és egyénileg is a legtöbbet hozták ki a lányok a mai tornából!" 9. 2024 01.13. 14:45 h. Leány U13 Futsal 1. forduló: St. Mihály FC - Gyulai Amazonok 0-3 (0-2) 10. 2024 01.13. 15:30 h. Leány U13 Futsal 1. forduló: Sándorfalva - St. Mihály FC 4-3 (3-1) Gólszerzőink: Katona Dóra, Szendrei Hanna 2 Játékosaink: Csanki Boglárka, Szendrei Hanna, Katona Dóra Noémi, Szalkai Anna, Bereczki Betti, Ligeti Dóra, Nagy Laura, Palotás Panni, Eichner-Tanács Rebeka, Vajas Boglárka Balogh Árpád( edző): "Első futsal tornánkon kissé megilletődötten kezdtünk, aztán egyre ügyesebbek lettek a lányok. Második meccsünkön már a játék is egyre jobb lett, 0-3-ról és 1-4-ről is majdnem felhoztuk. Legközelebb biztos vagyok benne, hogy pontot, pontokat szerzünk." 11. 2024 01. 14. 9:35 h. Fiú U11 Futsal 4. forduló: Tiszasziget SE - St. Mihály FC 8-5(3-3 ) Gólszerzőink: Simon Anna 3, Boruzs Fruzsina 2 12. 2024 01. 14. 10:45 h. Fiú futsal 4. forduló : St. Mihály FC - SZEOL SC 3-2 (2-0) Gólszerzőink: Boruzs Fruzsina 2, Simon Anna 13. 2024 01.14. 11: 55 h. Fiú futsal 4. forduló : Sándorfalva SK - St. Mihály FC 6-1 (4-1) Gólszerzőnk: Simon Anna Játékosaink: Szabó Márton, Eichner-Tanács Kornél, Kelemen Krisztofer, Keserű Kristóf, Fülöp-Király Huba, Simon Anna, Palotás Panni, Szalkai Anna, Boruzs Fruzsina, Jakab Zalán Belaidi Ajád - “Az utolsó téli futsal fiú U11 tornára látogattunk Balástyára, az esemény pikantériája, hogy a keretben volt 4 tehetséges Pre-Akadémia játékosunk, így izgalmassá tettük a rendkívül erős csoportunkat, meglepve ellenfeleinket. Elégedett voltam a mai napon látott játékkal, mindenki becsülettel csinálta amit megbeszéltünk, kapusunk kiemelkedő teljesítményét mindenképp kiemelném. Azon fogunk dolgozni, hogy tovább fejlődjünk, a hiányosságokat pótoljuk! Jár a gratuláció a gyerekeknek!” 14. 2024 01. 14. 13:45 h. Fiú U13 Futsal 2. forduló: St. Mihály FC - DAFC 0-8 (3-0) 15. 2024 01. 14. 14:30 h. Fiú U13 Futsal 2. forduló: FC - St. Mihály FC 23-0 (14-0) 16. 2024 01. 14. 16:00 h. Fiú U13 Futsal 2. forduló: St. Mihály FC - Csongrád 1-8 (1-3) Gólszerző: Szögi László Csapatunk: Krajcsovicz Bálint, Garamvölgyi Gergő, Szögi László, Makalicza Gábor, Szabó Noel, Tóth Zsombor, Kis Koppány Balogh Árpád (edző)- "A csapatunk nagy része része most ősszel kezdett el futballozni, tanulják még ezt a sportot, de azért igyekeztek a fiúk mind a három mérkőzésen. Tapasztalatszerzésnek nagyon jó volt, amit a későbbiekben biztos vagyok benne, hogy tudunk, tudnak hasznosítani."

  • Lena Marjanović-ot üdvözöljük csapatunkban

    Bejelentjük női NBI-es csapatunk első igazolását a 2024-es év tavaszi idényére! A mai napon 2025. nyaráig szóló kontraktust írtunk alá Lena Marjanović-csal. Lena 2002. november 16-án, Újvidéken született, játszott többek közt olyan profi csapatokban, mint a Vojvodina, a Spartak Szabadka, vagy a Topolya SC. A kitűnő belső védő fiatal kora ellenére rutinos, remek játékosnak számít, sokat gazdagodtunk Vele. Isten hozott Szegeden, Lena, a Szent Mihály színeiben!

  • A 2. Hét Mérkőzései

    Újságunk minden hétfőn közli a Szentmihályi labdarúgás teljes heti programját, mely megtalálható a "Mérkőzések" menüben is. Utóbbira azért is hívnánk fel tisztelt olvasóink figyelmét, mert ott a legfrissebb információkat találják meg, így az esetleges hétközi változások is azonnal átvezetésre kerülnek. Jó szurkolást, hajrá Szent Mihály! Női futsal 5. ford. 2024. január 10. (szerda) 18 h. Bordány: DAFC Szeged - St. Mihály FC II Női futsal 5. ford. 2024. január 10. (szerda) 20 h. Bordány: St. Mihály FC I - KSE Balástya Női futsal U-17 2. ford. 2024. január 13.(szombat) 9,45 h Csongrád: Békéscsaba Előre - St. Mihály FC Női futsal U-17 2. ford. 2024. január 13.(szombat) 10.30 h. Csongrád: St.Mihály FC - Mocorgó SE Nöi futsal U-17 2. ford. 2024. január 13.(szombat) 12 h. Csongrád: Szentesi Kinizsi - St. Mihály FC Leány futs. U-11 3. ford. 2024. január 13.(szombat) 13,34 h. Szegvár: Békéscsaba Előre - St. Mihály FC Leány futs U-11 3. ford. 2024. január 13(szombat) 14,45. h. Szegvár: St. Mihály FC-Arany Bácska Leány futs. U-13 1. ford. 2024. január 13.(szombat) 14,45 h. Balástya: St. Mihály FC - Szentesi Kinizsi Leány futs. U-13 1. ford.2024. január 13.(szombat) 15,30 h. Balástya: St. Mihály FC - Sándorfalvi SKE Leány futs U-11 3. ford. 2024. január 13.(szombat) 15.55 h. Szegvár: Szentesi Kinizsi - St. Mihály FC Leány futs. U-13 1. ford. 2024. január 13.(szombat) 17 h. Balástya: Gyulai Amazonok - St. Mihály FC 12. Fiú futs. U-11 4. ford. 2024. január 14. (vasárnap) 9,35 h. Balástya: Tiszasziget SE - St. Mihály FC 13.  Fiú futs. U-11 4. ford. 2024. január 14. (vasárnap) 10,45 h. Balástya: St. Mihály FC - SZEOL SC 14. Fiú futs. U-11 4. ford. 2024. január 14. (vasárnap) 11.55 h. Balástya: Sándorfalvi SKE - St.Mihály FC 15. Fiú futs. U-13 2. ford. 2024. január 14. (vasárnap) 13,45 h. Székkutas: St. Mihály FC - DAFC Szeged 16.  Fiú futs. U-13 2. ford. 2024. január 14. (vasárnap) 14.30 h. Székkutas: St. Mihály FC - HFC 17. Fiú futs. U-13 2. ford. 2024. január 14. (vasárnap) 16 h. Székkutas: Csongrád TPSE - St. Mihály FC

  • Apu, apu, gyere, kezdődik!

    Közel egy hónap szünet után NB I-es női csapatunk 2024. január 09-én Vajda Fangyó irányításával megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra. Távozónk nincs, egy új játékossal tárgyal az egyesület, a felek közel állnak a megegyezéshez, napokon belül várható a fontos bejelentés. A csapat célkitűzése a 6-8. hely elérése a Simple Liga női NB I-ben A felkészülési program nagy vonalakban kialakult, egy-két edzésmérkőzés időpontja, illetve helyszíne kérdéses: 2024. január 20-21. NB I-es Teremtorna Szigetszentmiklós 2024. január 27. 13 h. Tápé Szent Mihály FC - Temesvári Politechnika (Románia) 2024. február 03-04. Spartac Szabatka (Szerbia) (helyszín, pontos időpont később) 2024. február 10-11. TSC Magyarkanizsa (Szerbia) (helyszín, pontos időpont később) 2024. február 17-18. Resica (Románia) (helyszín, pontos időpont később) 2024. február 24. 13 h. Tápé Szent Mihály FC - Astra Jó felkészülést, fényes sikereket kívánunk, hajrá lányok!

  • Két Gyönyörű Győzelem

    Az újév első szombatján U-15-ös hölgyeink játszottak futsal bajnoki körmérkőzéses tornát Mindszenten, a két évvel idősebb korosztály között. Öröm volt nézni a lányok játékát, a kombinatív látványos futballt. Ennél is szívmelengetőbb volt, csapatként mutattunk meg a gólörömöt, a fiatal újoncok befogadását, az egységet. Külön köszönjük a szülök áldozatát az utazás segítésében, illetve szurkolásukat. Leány Futsal U17 "Savanya Csilla" csoport, 1. forduló eredményei: Pályára léptek: Vasi Abigél, Herke Naira kapusok, Boruzs Boglárka, Papdi Jázmin, Rózsa Sára, Olasz Zsófia, Szilágyi Lilla, Kovács Bettina Boglárka, Herke Norina, Csúcs Lilien mezőnyjátékosok. Gyulai Amazonok - St. Mihály 4-1 (4-1) Gólszerző: Kovács Bettina Boglárka St. Mihály - Szentesi Kinizsi 13-1 (6-0) Gólszerzők: Papdi Jázmin 3, Csúcs Lilien 3, Kovács Bettina Boglárka 2, Szilágyi Lilla 2, Boruzs Boglárka, Olasz Zsófia, Herke Norina Mocorgó UFC - St. Mihály 2-6 (2-4) Gólszerzők: Boruzs Boglárka 2, Csúcs Lilien 2, Papdi Jázmin, Olasz Zsófia Olajos Csaba edző értékelése - "Várták a lányok a futsal idény kezdetét, bár picit nehezítő tényező volt, hogy a szünetből érkezve mi nyitottuk az évet. Az első mérkőzés a szakággal való ismerkedéssel telt, a nálunk rutinosabb és jobb játékot mutató Gyula megérdemelten győzött, de a második félidőben már mutatkoztak biztató jelek a játékunkban. A második mérkőzés első percétől kezdve magabiztosan játszottunk, szép akciókat vezetve szereztük a góljainkat. A harmadik mérkőzést sem kezdtük rosszul, de visszahoztuk a mérkőzésbe az ellenfelet, ami miatt volt is egy kis zavar a fejekben egy rövid ideig, de be tudtuk biztosítani a győzelmet. Összességében jól sikerült a rajt, a játékunk szépen alakulni fog még a további fordulók során, örülök, hogy több megbeszélt dolgot rögtön visszajött a pályán, ami dicséretes a jövőre nézve."

  • Testvérek

    Nemrég - szükségszerűen és jól megérdemelten - nevezték ki Ivány Tamást a Szeged 2011 Kft. Operatív Igazgatójának. Újságunk ez alkalomból - de a közelgő idényre is tekintettel - készített közös riportot vele, illetve Ügyvezető igazgató asszonyunkkal, Bereczki Ibolyával. Kedves Tamás, engedd meg, hogy elsőként gratuláljunk kinevezésedhez, és sok sikert kívánjunk munkádhoz, amit nagy kihívásnak tartunk, de - ismerve eddigi kiváló szolgálatodat a szegedi labdarúgásban - biztosak vagyunk sikeredben. A Szeged Grosics, és Szegeden a Szent Mihály immár hét éve az - országban példátlan egységben és sikerességgel - működteti Szeged labdarúgását, a kék - fekete klub a férfi, míg a piros - sárga a női szakágat versenyeztetve. Egy profán kérdéssel kezdünk: milyen, jó, vagy rossz testvérek vagytok? Bereczki Ibolya: Elöljáróban annyit, hogy testvér egyesületünkkel Magyarországon egyedüli modellként működtetjük a minőségi labdarúgást Szegeden. Mi adjuk a Szeged-Grosics kötelező női utánpótlás-csapatait, pályakapacitásainkból a lehető legtöbbet biztosítunk a fiúknak, míg a lányok használhatják a Szent Gellért Fórum fejlett infrastruktúráját. Sportszakmai szempontból a modell hatékonyan működik, egyértelműen kiváló kapcsolat van a két egyesület közt. Ivány Tamás: Én is csak a legjobbakat tudom elmondani a két klub kapcsolatáról, és nem csak fizikai értelemben. Sokat tudunk tanulni egymástól, és mentálisan is erősítjük egymás közösségét. Persze, vannak súrlódások, ezek közép, és alsó szinten keletkeznek, döntő részben információ-áramlási problémákból adódóan, de van mód ennek javítására, fejlesztésére. Mivel lehetne építeni a kapcsolatot? Ivány Tamás: Rengeteg kiaknázatlan terület van még. A teljesség igénye nélkül, közös marketing és kommunikáció, az utánpótlás csapatok edzőmérkőzései, közös csapatösszetartó programok. Bereczki Ibolya: Egyetértek Tamással, a klubszintű jó kapcsolatot kellene csapatszintűvé tenni. A két felnőtt csapat is tudna együttműködni kölcsönös érdekek mentén. Az én nagy álmom évente egy kettős mérkőzés a Szent Gellért Fórumban. Ez a közönségszervezésben is sokat segítene. Van-e egymás közti tehetségáramlás? Bereczki Ibolya: Ezt a lehetőséget sajnos nem igazán használjuk ki. A preakadémiánkból a tehetséges fiúkat a Szeged Grosics felé irányítjuk (női klubként ez mennyiségileg nem jelentős), míg a lányoknál a visszaáramlás nem túl markáns, pedig rengeteg tehetséges ifjú hölgy játszik a Szeged Grosics Bozsik, illetve alsó korosztályos csapataiban. Ivány Tamás: Egyetértek Ibolyával. Véleményem szerint ezzel a problémával nekünk, vezetőknek kell foglalkozni, és intézményi megoldást kell találnunk. Az a jelenleg élő idea, hogy csapatszinten (edzői szinten) megtalálják egymást az érdekelt felek, inkább csodavárás, mint realitás. Milyen fejlesztésekben gondolkoznak 2024-ben? Bereczki Ibolya: Létfontosságúnak érzem az infrastrukturális kapacitás fejlesztését, hiszen Szegeden a magas szintű utánpótlás-képzéshez nincs elég pálya, ezért a szentmihályi műfüves pálya világítással történő ellátása a fejlesztés első számú prioritása. Ivány Tamás: Elkötelezett hívei vagyunk a szegedi focinak, évről-évre mindent megteszünk, hogy a legjobb körülményeket biztosítsuk labdarúgóinknak, ez 2024-ben is így lesz. Végül egy év eleji keresztkérdés: mit várnak testvéregyesületük felnőtt csapatától 2024-ben? Ivány Tamás: A középmezőnyben 6-7 helyen végeznek az NB I-ben a lányok. Bereczki Ibolya: Feljutást! Köszönjük a rövid interjút, mely két keresztény identitású szegedi futball klub együttműködésének óriási lehetőségeit villantotta meg 2024 hajnalán. Hogyan is búcsúzhatnánk másképp? MINDÖRÖKKÉ SZEGED Újváry Tivadar

  • Férfimunka

    Férfi Csongrád-Csanád Vármegyei másodosztályú élcsapatunk (2023-24.-es őszi szezon 5. helyezés) tegnap, azaz 2023. december 16.-án az esti órákban tartotta idényzáró vacsoráját Szegeden az Agárúr kávézóban. Mind a klub- , mind a szakmai vezetés, mind a játékosok pozitívan értékelték az őszt, joggal állíthatjuk: "a csapat körül minden rendben van" A jelenlévők nemcsak ősszel a pályán, a vendéglőben is bizonyítottak,a sörözés az Agárúr termeiben igazi csapat, illetve férfimunka volt.

  • Az 1. Hét Mérkőzései

    1.2024. január 06. 10,45 h. Mindszent Női Futsal U-17: Gyulai Amazonok - Szent Mihály FC 2. 2024. január 06. 12,15 h. Mindszent Női Futsal U-17: Szent Mihály FC - Szentesi Kinizsi 3. 2024. január 06. 13,45 h. Mindszent Női Futsal U-17: Mocorgó FC - Szent Mihály FC

  • DICSŐSÉG

    Rovatunk a Szent Mihály színeiben dicsőséget(érmet) szerzett játékosoknak ,edzőknek mond köszönetet, állít név szerinti emléket. 1. 2022-2023 női Csongrád-Csanád megyei  futsal bajnokság bajnokcsapata : Kiss Szandra Sashalmi Erika Koncz Bernadett Csúri Alexandra Sávai Vivien Kovács Rebeka Marsi Krisztina Géczi Bettina Madaras Szandra Fehér Zsuzsanna Nagy Anita Varga Viktória Kugler Hanna Nagy Vivien 2. 2022-2023 női futsal U-17 Csongrád-Csanád megyei bajnokság  bajnokcsapata : Aradi Jázmin Horváth Lara Bagi Luca Gyémánt Karina Bózóki Csenge Arnold  Sára Suták Dorka Kozma Vivien Gligor Emese Vajda Zsófia Vincze Kincső Fischer Márta Balázs Evelin Szabó Dora Futaki Fruzsina Palotás Petra Hadár Attila 3. 2022-2023 női futsal U-17 Csongrád-Csanád megyei bajnokság  bronzérmes csapata : Vasi Abigél Veres Dominika Boruzs Boglárka Dobos Emese Gyovai Katinka Szücs Vanessza Purcsi Lilla Mikó Hédi Csonka Viktória Papdi Jázmin Siket Szonja Kálló Tímea Mészáros Nóra Kovács Réka Boros-Kovernyik Natali Bakai Bianka Budai Rebeka Olajos Csaba 4.2021-2022.-es idény NB II Keleti csoport Női bajnokcsapata : Csontos Zsanett Palotás Petra Marcea Denisa- Larisa Tornyi Zita Farkas Nina Réka Papp szidonia Nagy Lilla Micic Sladana Skoric Tamara Lovászi Zsuzsanna Fischer Márta Balázs Evelin Sajti Krisztina Mocsári Nikolett Nagy Vivien Rabi Ramóna Koncz Bernadett Pacsuta Dóra Dékány Dóra Lipták Lilla Pilán Timea Szántó Adrienn Kiss Beatrix Kugler Hanna Sávai Vivien Major László Lehota István Garamvölgyi Gergely Győri Róbert 5.. 2021-2022.-es idény női futsal U-19 ezüstérmes csapata: Gergely Kata Fischer Márta Palotás Petra Szabó Dóra Rabi Ramóna Pallagi Vanda Balázs Evelin Bozoki  Csenge Ábrahám Anna Gligor Emese Suták Dorka Tóth Kinga Hadár Attila 6. 2021-2022.-es idény férfi futsal U-19 bajnokcsapata: Salamon Milán Faragó Mátyás Kovács Bende Nagy Norbert Kovács Nimród Patkó Barnabás Vörös Tibor Barcsány Kende Miklós Benjamin Kopasz Balázs Magyari Dániel Simkó Kristóf Fábián Saleh Houssan 7. 2021-2022-es idény női futsal bronzérmes csapatunk: Kiss Szandra Géczi Bettina Fehér Zsuzsanna Buknicz Inez Sávai Vivien Szécsényi Anett Kugler Hanna Madaras Szandra Koncz Bernadett Csúri Alexandra Molnár Krisztián 8.2020-2021 idény Leány U-16 országos 3/4 pálya Bajnokcsapata : Tajti Kamilla Gergely Kata Kazi Diána Palotás Petra Balázs Evelin Mező Fanni Suták Dorka Fischer Márta Bozóki Csenge Rabi Ramona Kovács Brigitta Pallagi Vanda Solya Kamilla Papp Ildikó Szabó Dóra Ábrahám Anna Fürtön Diána Pálhik Johanna Vajda Zsófia Tóth Luca Kazi László 9.2020-2021 bajnokság Férfi U-19 B bajnokság bronzérmes csapata. Török Máté Révész Márk Sántha Boldizsár Tamucza Máté Vörös Tibor Bondár Bálint Barcsány Kende Gligor Elöd Kovács Bende Magyari Dániel kopasz Balázs Noska Dominik Mészáros Márk Noska Szabolcs Nagy norbert Patkó Barnabás Faragó Mátyás Miklós Benjamin Kovács Nimród Farkas Benedek Szabó Dániel 10. 2020-2021.-es idény Női felnőtt Csongrád megyei ezüstérmes csapata : Nacsa Izabella Hethési Kinga Széchényi Anett Kugler Hanna Kovács Rebeka Fehér Zsuzsanna Géczi Bettina Buknitz Inez Sávai Vivien Kiss Szandra Koncz Bernadett Varga Viktória Frankó Nikolett Csúri Alexandra Nagy Enikő Mezei Nikolett Tóth Réka Sasvári Annabella 11. 2020-2021.-es idény Női futsál U-19 Csongrád megye ezüstérmes csapata: Balázs Evelin Kazi Diána Palotás Petra Mező Fanni Fischer Márta Bozóki Csenge Rabi Ramona Kovács Brigitta Pallagi Vanda Solya Kamilla Szabó Dóra Ábrahám Anna Fürtön Diána Pálhik Johanna Tóth Luca Makra Lili Nagy Lilla Mocsári Nikolett Suhajda Lilla Végh Anna Fakas Nina Mészáros Eszter Kazi László 12. 2020-2021.-i idény Férfi futsal NB III bronzérmes csapata : Garamvölgyi Gergő Csobán Róbert Olajos Csaba Hufnágel Péter Klippel Ádám Csobán Krisztián Bacsa Dániel Antal Balázs Kovács Bende Nagy Norbert Szántai Gergely Hodi Zsuzsanna Fábián-Saleh Housszan Huszár Lajos Farkas Ferenc 13.2020-2021.-idény Női futsal Csongrád Megye bronzérmes csapata : Nacsa Izabella Széchényi Anett Kugler Hanna Fehér Zsuzsanna Géczi Bettina Buknitz Inez Sávai Vivien Kiss Szandra Koncz Bernadett Varga Viktória Frankó Nikolett Csúri Alexandra 14. 2019-20.-as regionális Női háromnegyed pályás bajnokság bajnokcsapata : Tóth Luca Pallagi Vanda Balázs Erika Égi Barbara Mező Fanni Suták Dórka Fischer Márta Rabi Ramona Makra Lili Nagy Lilla Ábrahám Anna Fürtön Diána Palotás Petra Németh Anna Gergely Kata Polák Nikoletta Hemm Karola Papp Ildikó Kupihár Blanka Vajda Zsófia Kazi Diána Sólya Kamilla Tanács Luca Tajti Kamilla Matok Kitti Domján Szimonetta Gugcsó Mirjan Tóth Vivien Baranyi Réka 15. 2019-2020.-i idény Férfi futsal NB III bronzérmes csapata : Garamvölgyi Gergő Csobán Róbert Olajos Csaba Hufnágel Péter Klippel Ádám Csobán Krisztián Antal Balázs Kovács Bende Szántai Gergely Hodi Zsuzsanna Fábián-Saleh Housszan Huszár Lajos Zsiga Zoltán Kiss Levente Farkas Benedek Magyar Béla Virág Attila Vér Dávid 16.2019-20.-es Női futsal Csongrád Megyei bajnokság Bajnokcsapata : Tóth Luca Pallagi Vanda Mező Fanni Suták Dorka Palotás Petra Vajda Zsófia Balázs Evelin Sólya Kamilla Fürtön Diána Polák Nikolett Kazi Diána 17, 2019-2020.-es Női futsal Csongrád Megyei bajnokság Ezüstérmes csapata : Németh Anna Ábrahám Anna Tóth Vivien Fischer Márta Makra Lili Kupihár Blanka Rabi Ramóna Tajti kamilla Gergely Kata Gyémánt Karina Hemm Karola Komáromi Csenge 18.2018-2019.-es idény Csongrád Megyei bajnokság Bronzérmes Női csapata Varga Viktória Hethési Kinga Fehér Zsuzsanna Podoba Erika Sütó Eszter Börcsök Ágota Nagy Enikő Csúri Alexandra Kovács Rebeka Koncz Bernadett Lovászi Zita Gouth Renáta Nacsa Izabella Czibere Adrien Baksa Katalin Kovács Csenge Kiss Szandra Varga Viktória Szabó Laura Emerencia Németh Valéria Frankó Nikolett Reisz Adrien Otilia Kardos Bernadett 19.2018-2019 Csongrád megyei leány U-17 futsál bajnokság aranyérmes csapata : Telek Vanda Nagy Nikolett Török Lilla Mészáros Eszter Végh Anna Körösi Anna Kalocsai Anett Kelemen Zsófia Rajtik Regina Lázar Izabella 20. 2018-2019 Csongrád megyei leány futsal bajnokság ezüstérmes csapata : Tóth Alina Savanya Csilla Nagy Lilla Csinádi Nóra Sajti Krisztina Lázár Izabella Makra Lili Fürtön Diána Juhász Enikő Mocsári Nikoletta Farkas Nina Vigh Patricia Boka Sára Rajtik Regina 21. 2018-2019.-es Futsal férfi NB III bajnokság. Bronzérmes csapata : Kovács Tibor Garamvölgyi Gergő Csobán Robert Farkas Ferenc Olajos Csaba Kis Levente Zsiga Zoltán Csobán Krisztián Baján Zoltán Hufnágel Péter Szántai Gergely Khorusz Oszkár Huszár Lajos Urbán Nikolász Hatala Ákos Zatykó Norman 22. 2018-2019.-es MLSZ Leány U-14,dél-nyugat csoport Bajnokcsapata : Tóth Luca, Tóth Vivien Polák Nikolett Suták Dorka Ábrahám Anna Papp Ildikó Rabi Ramona Telek-Horváth Alexa Solya Kamilla Fischer Márta Széll Saffi Hemm Karola Mező Fanni Dezső Dorina Loky Anna Tajthy Virág Vajda Zsófia 23. 2018-19.-es Csongrád megyei női futsal bajnokság Ezüst érmes csapata : Kelemen Zsófia Kugler Hanna Végh Anna Szécsényi Anett Őrhalmi Fanni Soós Krisztina kalocsai anett Körössi Anna Lovászi Zsuzsanna Mészáros Eszter Boka Ivett Telek Vanda Savanya Csilla Kis lizet Sajti krisztina 24. 2018-2019,-es MLSZ Kiemelt U-16 bajnokság Bronzérmes csapata Csinádi Nóra, Tóth Alina Juhász Enikö Farkas Nina Savanya Csilla Nagy Lilla Rajtik Regina Vadnay Sára Makrai Lili Mező fanni Sajti Krisztina Mocsári Nikolett Vigh Patricia Boka Sára Szegi Kamilla Lázár Izabella Rabi Ramona Tóth Luca Papp Ildikó Fürtön Diána Loky Anna ,Fischer Márta 25. 2017-2018.-es Csongrád megyei női futsal U-17 bajnokcsapata: Kelemen Zsófia Tóth Alina Kalocsay Anett Savanya Csilla Török Lilla Mészáros Eszter Juhász Enikő Végh Anna Nagy Lilla Csinádi Nóra Vigh Patricia Simon Barbara Nagy Nikolett Kiss Virág 26. 2017-18.-as Csongrád megyei bajnokság női U-17 bajnokcsapata Kelemen Zsófia Kalocsay Anett Mészáros Eszter Végh Anna Nagy Lilla Csinádi Nóra Nagy Nikolett Siroki Éva Varga Krisztina Kugler Hanna Puskás Dóra Széchenyi Anett Tóth Vivien Sáfár Anett Tóth Vivien Kis Lizett Soos Krisztina Pördi Anita Soos Izabella Rövid Leticia Siroki Éva Rajtik Regina Szabó Izabella Csinádi Nóra Balogh Ágnes Bánhidi Jázmin 27. 2017-18.-as idény Csongrád megyei női futsal bajnokság bajnokcsapata : Siroki Éva Varga Krisztina Kugler Hanna Puskás Dóra Széchenyi Anett Tóth Vivien Sáfár Anett Tóth Vivien Kis Lizett Rövid Leticia Szántó Adrien Széchényi Anett Nagy Lilla Pedersen Ella Vigh Patricia Savanya Csilla Kupihár Fruzsina Juhász Enikő Körössy Anna Kis Virág Tóth Alina Mocsári Nikolet Mező Fanni Fürtön Diána 28.2017-2018,.- as női NB II bajnokság bajnokcsapata : Temesvári Tekla Harczel Boglárks Pilán Timea Gouth Renáta Zimányi-Kovács Anikó Szántó Adrien Sasvári Annabella Frankó Nikolet Szélpál Nóra Török Lilla Schildkraut Fruzsina KOncz Bernadett Szil Tünde Sávai Vivien Lipták Dóra Tóth Zsuzsanna Vass Nóémi Cselenák Kinga Kardos Bernadett Szalai Ágnes Patocskai Rita Veress Zita Lipták Lilla 29. 2017-2018.-as idény Csongrád megyei leány U-14 ezüstérmes csapata : Kupihár Blanka Sipos Kata Suták Dorka Gyuris Viktória Savanya Csilla Mező Fanni Tóth Alina Polák Nikolett Fürtön Diána Pördi Anita Nagy Lilla Tóth Luca Mocsári Nikolett Rajtik Regina Kis Virág Vigh Patricia Juhász Enikő 30. 2017-2018.-as idény Csongrád megyei női bajnokság bronzérmes csapata : Nacsa Izabella Hethési Kinga Szolga Judit Kis Szandra Böröcz Gabriella Kovács Csenge Kiss Boglárka Csúri Alexandra Varga Viktoria Simon Sára Szécsényi Anett Dékány Dóra Frankó Nikolett Oláh Szabina Veres Zita Cselenák Kinga Szántó Adrien Sasvári Anabella 31, 2016-2017.-es Csongrád megyei női felnőtt bajnokság bronzérmes csapata : Nacsa Izabella Hethési Kinga Kovács Rebeka Szolga Judit Kis Szandra Böröcz Gabriella Kiss Boglárka Csúri Alexandra Varga Viktoria Dékány Dóra Sasvári Anabella Frankó Nikolett Oláh Szabina Cselenák Kinga Kardos Bernadett Jankulár Zita Motovszky Mónika Szécsényi Anett Rohonka Gréta Tóth Vivien Nagy Enikő Juhász ERika Gouth Renáta Sávai Vivien Puskás Dora Szücs Bernadett Dancsik Petra Szarka Dóra Simon Sára Olajos Csaba 32. 2016-2017.-es bajnokság leány U-15 Országos bajnokság bronzérmes csapata : Simon Barbara Csehó-Kovács Rebeka Kalocsay Anett Juhász Enikő Siroki Éva Szeri Anna Török Llilla Tóth Alina Varga Krisztina Csinádi Nóra Pedersen Ella Nagy Nikolett Vigh Patricia Végh Anna Kis Lizet Szőke Zsuzsanna Kelemen Zsófia Soos Krisztina Soos Izabella Mészáros Eszter Hódi Zsuzsanna 33.2013-2014- es idény megye III. Felnőt bajnokság bajnokcsapata: Burzon Márk Becsei Gellért Laska Sándor Somogyi Tamás Molnár Richárd Sándor Csaba Mangó Ferenc Ács Sándor Baján Zoltán Rumpf Tamás Szalma István Nagy Attila Rovó Tamás Tóth Zoltán Hágelmann Tamás Bányik Ferenc Halász Krisztián Jani Levente Kaszab Zsolt Nagypál Zoltán Himer István Hevesi Szabolcs Szabó Ádám Kaliczka Sándor Szekeres István Németh László Miklos- Nagy Ferenc Csobán Robert Rabi György Répás Sándor Csobán Zoltán Csobán Krisztián Olajos Csaba Hilák Dániel

  • 2023. Évértékelő

    Edzőinket kérdeztük, milyen élményekkel, sikerekkel gazdagodtak a 2023-mas évben, milyen elvárásokkal, várakozással tekintenek a következő évre, és hogyan töltik az óév utolsó napját. Mi volt 2023. legszebb, legnagyobb futballélménye? Bereczki Ibolya ügyvezető: „Mindenképpen a magyar válogatott EB kijutását, csoportgyőzelmét emelném ki. Csodás idők járnak a magyar futballra, sokat számít a támogató környezet, amelyben dolgozhatunk.” Baján Zoltán (Férfi megye II.): „Számomra a legnagyobb élmény az volt idén, hogy ebben a félévben én irányítottam a csapatot, ami azért is különleges számomra, mert bárkitől is kértem bármit, mindenki teljes szívvel és odaadással csinálta a dolgát. Bár volt egy-két meg nem értés egymás közt, mindig dűlőre tudtunk jutni, és úgy gondolom, hogy jó csapategységet tudtunk alkotni. Igaz, nem volt könnyű a jó kedvet és hangulatot fenntartani, de a srácok nagyon jó emberek, így mondhatom, könnyű volt velük együtt dolgozni. A szezon első fele volt még, ami szerintem igazán irigylésre méltó az eredmények alapján!” Balogh Árpád (U11, U12, U14): „Ez igaz, hogy még januárban volt, de amikor az U11-es csapatommal, 70%-ban lányokkal, ötből a 2. helyen végeztünk a futsal csoportunkban fiú csapatok ellen, ráadásul a legkevesebb gólt kapva, az szép élmény volt.” Belaidi Ajád (U10, U11): "Az idei év legnagyobb futball élménye számomra, hogy alsó korosztályos csapataim fejlődését követhetem nyomon hónapról hónapra, és a gyerekek pozitív energiái járnak át." Fábián-Saleh Houssam (Leány U17): „2023-ban számos jó élmény érte a csapatot. Kettőt emelnék most ki. Ilyen volt a nyári edzőtábor, ami remek hangulatban telt, és csapatépítés szempontjából is rendkívül hasznos volt. A másik élmény az MTK elleni hazai bajnoki mérkőzésünk volt. Ezen a mérkőzésen állt össze minden a legjobban, a lányok úgy játszottak, ahogy igazán tudnak. Remélem a jövőben még sok ilyen lesz!” Hadár Attila (Leány U19): „Az Illés Akadémia elleni őszi első U19-s bajnoki győzelmünk 6-4-re!” Olajos Csaba (Leány U15, Férfi futsal): „Több részre bontanám ezt a kérdést, ha a magyar futballt tekintjük, mindenképp kiemelendő a férfi válogatottunk egész éves teljesítménye és játéka, illetve Szoboszlai Dominik Angliába igazolása és teljesítménye is örömre, büszkeségre ad okot. Ami klubunkat illeti, az évet éremesővel nyitottuk, a leány U17-es bajnokságban elért első és harmadik helyezés, illetve a fiúk futsal NB III-mas ezüstje is kedves emlék. Végül saját csapatomnál az ETO elleni hazai győzelmet, és az U14-es válogatott kerettagjaink teljesítményét emelném ki.” Pacsuta Dóra (U7, U9, Női felnőtt csapat): „Számomra az volt a legnagyobb élmény, amikor a lányok 3-1-ről fordítottak 5-3-ra legnehezebb ellenfelünk, a Csanytelek csapata ellen.” Szabó Dániel (U19): „A magyar - szerb meccs élőben kiszurkolva, amivel gyakorlatilag kijutott a válogatott. U19-ben az óriási közösség, ami kialakult. 36-an léptek pályára ősszel tétmeccsen.” Terjéki Tamás szakmai vezető: „A 2023-mas év igazán elkényeztetett futball élmények tekintetében. Voltak egyesületi és személyes sikerek is, de én mégis a válogatott EB kijutását tenném első helyre, melyhez kapcsolódóan nekem egyből két fontos élményem is van. A bulgáriai 97. perces gól, amit a kollégákkal közösen szurkoltunk ki Tápén, majd a Montenegró elleni meccs a Puskásban, amit a családommal együtt élőben láthattunk.” Tornyi Zita (U7, U9): „Számomra a legszebb élmény az volt 2023-ban, amikor edzőként először voltam a gyerekekkel futsal tornán, és ott megszereztük az első gólunkat. Együtt örült az egész csapat a gólnak, nem számított, hogy a cserepadon volt abban a pillanatban, vagy a pályán. A legnagyobb futballélmény szerintem egyértelműen Magyarország kijutása a 2024-es EB-re.” Tóth László (Leány Regionális U16): "Több is volt szerencsére. Az egyik ilyen, hogy az U16-os leány csapatommal sikerült győzelemmel kezdeni a szezont, a másik, hogy a zsúfolt versenynaptár ellenére sikerült a barátokkal elmenni a Fradi-Újpest meccsre" Török Bence (Leány Regionális U19): „A magyar válogatott egyenes ágon történő Eb kijutását emelném ki, ami gyakorlatilag egész éven keresztül átívelő élményt jelentett. Ezen kívül novemberben a helyszínen, a San Siroban tekinthettem meg az AC Milan-Dortmund Bajnokok Ligája mérkőzést, ami életre szóló élmény számomra.” Vajda Fangyó (Női NBI Vezetőedző): "2023. legemlékezetesebb futballélménye számomra az előző csapatomhoz köthető. Májusban a bajnokság utolsó mérkőzése döntött a 3. helyről a bajnokságban. Hazai pályán játszottunk, a Sloga ellen. Ellenfelünknek a döntetlen is megfelelt volna, mert 1 ponttal több volt nekik az utolsó forduló előtt. A félidőben még 2:1-re vezettek ellenünk, de a második félidőben 4 gólt lőttünk, és 5:2 re nyertünk, ami azt jelentette, hogy dobogós helyen végezett egy 8 ezer lakosú kisvárosi csapat, és magunk mögött tudhattunk Nisi, Beográdi, Újvidéki csapatokat. Ezt átélni akkor nagy élmény volt." Mit vár a csapatától 2024-ben? Bereczki Ibolya: „Meghatározó, nagy jelentőségű sikert szeretnénk elérni a következő évben, mind klubunk szintjén, szervezeti felépítésünk és működésünk szempontjából, mind pedig az eredményesség szempontjából. Női NBI-es csapatunkat tekintve, a befektetett erőforrások, és az eredményesség összhangjának megteremtését várom." Baján Zoltán: „A tavaszi szezon előtt lesz bőven lehetőségünk jól felkészülni, és azzal, hogy most már, úgymond, tudjuk, mire számíthatunk az ellenfelektől, azt remélem, hogy több pontot szerzünk majd, mint ősszel, a fontos ragadókat behúzzuk, és tovább építjük az eddig is remek közösségünk színvonalát! Szeretnék én is fejlődni, hogy még többet tudjak segíteni a brigádnak.” Balogh Árpád: „Az U14-eseimtől azt várom, hogy maradjanak kitartóak, és ne keseredjenek el, tegyenek meg mindent a pályán, szívvel lélekkel, innentől kezdve nem számít az eredmény. Biztos vagyok benne, hogy a befektetett munka meghozza a gyümölcsét. Az U12-es lány csapatomtól azt várom, hogy a lányok edzésen és a tornákon minél inkább fel tudjanak készülni a nagyobb korosztályokra, és hogy ehhez minden segítséget meg tudjak nekik adni, ezáltal szakmailag és emberileg is fejlesztve magam.” Belaidi Ajád: "2024-ben szeretném, ha folytatódna ez a gyarapodás amit a gyerekeknél elértünk, minél több fiúval és lánnyal megszerettetni a labdarúgás szépségeit, a közösség építő erejét, és nem utolsó sorban a fejlődésük biztosítását. Nagy öröm lenne számomra, ha később az általunk nevelt gyerekek a klub korosztályos csapatait erősítenék!" Fábián-Saleh Houssam: „Elsődlegesen azt várom a következő évtől, hogy tovább fejlődjünk. Bízok benne, hogy elkerülnek majd minket a sérülések, és egyéb hátráltató problémák, mert sok munka vár ránk. Jó a csapattal dolgozni, így természetesen szeretném, ha jövőre minden téren sok sikerélmény érne mindenkit!” Hadár Attila: „Mindenféleképp felsőházi rájátszást, illetve dobogós helyezést, ami bónusz lenne!” Olajos Csaba: „Mindenképp a játékosok fejlődésének folytatását várom, hiszen célunk, hogy minden játékosból kihozzuk a maximumot. Játékban is előrelépést várok, belépő akadémiai korosztályként nincs könnyű dolgunk, de nagyon szorgalmasok a lányok, ez a pályán is meg fog mutatkozni. Egyre több tudással rendelkeznek a játékosok, bízom benne, hogy ehhez jó teljesítmény is fog párosulni. Közösségi értelemben már most sincs okunk a panaszra, ezen közeg fenntartására, illetve az új érkezők bevonása mindig, tehát jövőre is fontos szempont.” Pacsuta Dóra: „A minimum, amit várok, hogy tartsuk az őszi színvonalat. Persze, a cél az, hogy fejlődjünk és minden meccsen egyre jobb és jobb játékot produkáljunk. A legfontosabb pedig, hogy a lányok jól érezzék magukat az edzéseken és a meccseken. Ezt nekem kell biztosítani, úgyhogy magam felé is vannak elvárásaim a tavaszra.” Szabó Dániel: „Ugyanezt a munkamorált, amivel az eredményesség is jönni fog.” Terjéki Tamás: „Minden csapattól fejlődést várok, a következő akadály leküzdését, amelytől jobbá fognak válni. Ez minden csapatnál más és más. U15 - Azt várom, hogy legyenek erősek és türelmesek. Jó úton járnak, előbb-utóbb a befektetett munka meg fog térülni. Sokat tanultak, de még több az, ami előttük áll. U17 - Azt szeretném, hogy higgyenek végre magukban. Itt az ideje, hogy megértsék, hogy tehetségesek és ügyesek. Jelenleg nem csak az ellenfelekkel, hanem saját magukkal is küzdenek, ez pedig így sok. Voltak az idén szép momentumok bőven, volt nagyon jó meccsük, ez szolgáljon bizonyítékul, hogy igenis képesek rá. U19 - Azt várom, hogy megtanuljanak esélyesként játszani, legyenek “éhesek” a sikerre. Fontos, hogy az egyes célok elérése után se kényelmesedjenek el. Keressenek új kihívásokat, egyre magasabbra és magasabbra tegyék maguknak a lécet. Egyénileg és csapatként is ez a fejlődés útja. Edzők - Hiszen igazából nekem ez a “csapatom”. Szeretném, ha tovább tudnánk vinni ezt a mostani baráti közösséget, hiszen sokkal több ez, mint munkaközösség. Azt várom, hogy az új munkatársakat (mert remélem, hogy tovább tudunk majd bővülni) befogadják és segítsék, hogy ők is értékes tagjai lehessenek majd az egyesületünknek.” Tornyi Zita: „Úgy érzem, hogy nagyon szuper kis csapat kovácsolódott össze már az őszi szezonban, ezt szeretném megtartani és együtt fejlődni tovább. Télen még vár ránk 2 futsal forduló, ahol úgy érzem, hogy bennünk van az, hogy a Deszk csapatát megverjük, a Móraváros ellen pedig szorosabb eredményt érjünk el. Illetve szeretném, ha az elkövetkező évben nem kellene a létszám hiány miatt aggódni a Bozsik tornákon sem.” Tóth László: "A csapatomtól azt várom a fejlődésen túl hogy tavasszal legalább 1 ponttal többet szerezzünk mint az ősszel." Török Bence: „Csapatomtól azt várom, hogy a bajnokságban több pontot tudjunk összegyűjteni tavasszal, mint azt ősszel tettük. Bízom benne, hogy egyénileg és csapatszinten is fejlődni fogunk, mert az ehhez szükséges potenciál ott van a lányokban.” Vajda Fangyó: "2024-ben természetesen azt várom a csapattól, hogy a tavaszi idényben jól szerepeljen, és 6-8. hely valamelyikén végezzünk. Szilárd védelmet, tudatosan felépített támadó játékot szeretnék látni, ami a részünkről sok lőtt és kevés kapott góllal jár. Ezért rengeteget kell dolgozni, de bízom benne, hogy a lányok is így gondolkodnak." Hogyan, és hol tölti az év utolsó napját, mi lesz a menü? Bereczki Ibolya: „Csendes lesz az óév búcsúztatása és az újév köszöntése nálunk, sertéssülttel, vegyes zöld salátával az asztalon.” Baján Zoltán: „Egy baráti társasággal töltjük az év utolsó napjait a Cserhátban, finom sültestálak mellett, és remélhetőleg kellemes hangulattal fűszerezve.” Balogh Árpád: „Barátokkal töltöm a szilvesztert, társaságban, egyikük házában, szendvicsek, saláta, pizza lesz a menü.” Belaidi Ajád: "Az év utolsó napját is focival töltöm, a fiú csapatommal csapunk egy újévi játékot, este egy kis nyugalomra, beszélgetésre vágyom az egész éves hajtás után, egy pohár itallal a családom körében." Fábián-Saleh Houssam: „Idén nem tervezünk nagy szilveszteri bulit. Otthon leszünk, szűk családi körben. Társasjáték és sok beszélgetés lesz a "program" és természetesen az újévi virsli és pezsgő se marad majd el!” Hadár Attila: „Családdal töltöttem az Ünnepeket, a Karácsonyi menü természetesen töltöttkáposzta, halászlé, pulyka- és kacsasült volt. A Szilvesztert munkával töltöm a tűzoltóságon, de január első hetében a családdal elutazunk Szlovákiába síelni!” Olajos Csaba: „Családi körben tervezzük az átlépést az újesztendőbe, az asztalra pedig az ilyenkor megszokott ételek kerülnek (pl. sertés), s persze a lencse sem maradhat el.” Pacsuta Dóra: „Az év utolsó napját otthon töltöm a családommal. Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs mi lesz a menü. Én segítek, amiben csak kell, de nem tudom, mit csinálok. Valószínűleg társasozunk pár órát, megvárjuk az éjfélt, aztán mindenki alszik egy jót.” Szabó Dániel: „Otthon, csendben. A menüt majd aznap eldöntjük, talán egy lazac wellington.” Terjéki Tamás: „A Karácsony nálunk mozgalmas családi ünnep, a végére általában kicsit el is fáradok. Az év végét így inkább csendes elvonulásban töltöm a szűk családommal, távol a város zajától. A főszerepet ilyenkor a társasjátékok kapják, majd a közös esti mozizás. A gyerekek gyorsan felnőnek, szeretném kihasználni ezeket az alkalmakat, amíg még megtehetem. A menü? Hagyományos ételekkel készülünk. Este malac, az újévben pedig lencsefőzelék szokott az asztalra kerülni. Idén lehet, hogy kipróbálok valami újat, ugyanis találtam egy különleges chili con carne receptet…” Tornyi Zita: „Párommal fogjuk együtt köszönteni az újévet Szegeden. A menü lencseleves lesz, lencse salátával és virslivel.” Tóth László: "Nagynénémhez megyek ebédre, általában meglepetés a menü, ami biztos, hogy sertésből lesz, a babona miatt. Utána pedig a barátokkal töltjük az estét. Virsli és kölyök pezsgő biztosan lesz." Török Bence: „A délelőtt a sportról és a pihenésről fog szólni a hódmezővásárhelyi uszodában, a délutánt és az estét pedig családi körben fogom tölteni Székkutason, ahol hagyományos szilveszteri ételeket és italokat fogunk fogyasztani, amelyek közül a rétest várom a legjobban.” Vajda Fangyó: "Az év utolsó napját egy nagyobb baráti társasággal, nálam idehaza töltjük. A menü elég gazdag lesz. Sült malac, töltött húsok, rostélyos hús, saláták, köretek, rizs, burgonya, franciasaláta..." Sikerekben gazdag, boldog Új évet kívánunk minden kedves olvasónknak!

TÁMOGATÓINK

SzRT_TM_KLUB_VB_buszmegallo_STATIK_720x96_0819.jpg

KAPCSOLAT

E-mail: st.mihaly.fc@gmail.comszentmihaly.kft@gmail.com
Levelezési cím: 6723 Szeged, Zöldfa u. 16. 2/8

bottom of page