790 találat üres kereséssel
- Gyémántok !
Gyémántok:Egy futballclub ékkövei , legnagyobb értékei maguk a labdarúgók ,ezért- immár 25 . alkalommal - tisztelgünk azon hölgyek,és urak előtt, kik legalább egyszer magukra öltötték- Szent Mihály szárnyas kardos címerével díszített- piros-sárga mezünket.(női,vagy férfi első csapat) Ez idényben(2024 ősz ) volt,és van is mit ünnepelni : Bővült " ikonosztázunk " Csobán Róbert,és Olajos Csaba után a klub tagja lett Baján Zoltán , és Csobán Krisztián is Hufnágel Péter is mérföldkövet ért el 200. tétmérkőzésével. Az első tízben- mely nagy dicsőség - nem sok változás történt- egyedül Klippel Ádám jött fel a 9. helyről a 8.-ra. Léhúsegesebb női játékosunk Sladana Micic 114. mérkőzéssel. A Remek teljesítményt nyújtó Sajti Krisztina szintén elhagyott egy mérföldkövet 109 mérkőzésével már a 14. az örök rangsorban. Nemrég köszöntöttük Németh Zsófia Peóniát 50. mérkőzése alkalmából. A lista újoncai : Sara Simonovic, Jelena Petrovic ,Kránicz Viktória ,Mészáros Bence ,Göblős Ádám ,dr. Farkas András. Simkó Kriston,Mórócz Gergő,Kajcic Gergő Isten hozott Közénk fiúk, lányok Színeinkben 2012.-es megalakulásunk óta 236 női,és férfi labdarúgó lépett legalább egyszer pályára.. 1. Csobán Róbert 313 mérkőzés 2. OLajos Csaba 311 mérkőzés 3 . Baján Zoltán 310 mérkőzés 4. Csobán Krisztián 301 mérkőzés 5. Fábián- Saleh Houssam ,208mérkőzés 6 .Hufnágel Péter 202 mérkőzés 7. Belaidi Ajád 157. 8. Klippel Ádám 156 mérkőzés 9. Garamvölgyi Gergő 145 mérkőzés 10. Antal Balázs 137 mérkőzés 11-12. Kovács Bende,Sladana Micic 114-114 mérkőzés 13. , Pilán Tímea 112 14. Sajti Krisztina 109 mértkőzés 15. Pa pp Szidónia 104 mérkőzés 16. Nagypál Zoltán 101 mérkőzés 17. Szántai Gergely 95 mérkőzés 18. Huszár Lajos 90 mérkőzés 19. Nagy Norbert 87 mérkőzés 20. Vér Dávid 84 mérkőzés 21.Hágelmann Tamás 83 mérkőzés 22. Szalma István 82 mérkőzés 23. Tamara Scoric 81 mérkőzés 24, Magyar Béla 80 mérkőzés 25-26. Kaszab Zsolt , Farkas Nina 75- 75 mérkőzés 27. Simon István 74 mérkőzés 28. Zimányi-Kovács Anikó 73 29-30 .Szél Bence, Harczel Boglárka 72-72 mérkőzés 31.-34 Rabi György, Sándor Csaba, Andróczki Tamás,,Nagy Lilla 71-71 mérkőzés 35.Rovó Tamás 70 mérkőzés 36-37. Sávai Vivien, Mangó Ferenc 69-69 mérkőzés 38-39. , Szil Tünde, Vass Noémi 68-68 mérkőzés 40. Sanda Malesevic 66 mérkőzés 41.-42. Csontos Zsanet , Jankulár Zita 65-65 mérkőzés 43.Török Lilla 64 mérkőzés 44. Kopasz Balázs 63 mérkőzés 45-47 . Szabó Dániel, Géczi Bettina , Redeczki Andrea, 60-60 mérkőzés 48.-49. Farkas Ferenc ,Varga Zsuzsanna 59-59 mérkőzés 50, Temesváry Tekla 58mérkőzés 51.-_52.Tóth Zoltán (11) , Fehér Zsuzsanna 57-57 mérkőzés 53.-55...Nagy Ákos, Kis Levente , Jelena Koprena 53-53 mérkőzés 56.-58 . Németh Zsófia Peonia ,Ács Sándor, Bartalis Barbar a 51-51 mérkőzés 59.. Lipták Lilla 50 mérkőzés 60.-61. , Schildkraut Fruzsina , Börcsök Ágota 49-49 mérkőzés 62-.63. Horváth Melinda, Miklós-Nagy Ferenc 47-47 mérkőzés 64.-65. Marcea Larisa-Denisa. Baksa Katalin 46-46 mérkőzés 66,. Szántó Adrienn , 45 mérkőzés 67-.70 Koszo Sydney , Farkas Benedek, Gantner Gergő, Guth Renáta 43- 43 mérkőzés 71.-73..Milana Knezevics Koncz Bernadett,Mészáros Márk 42-42 mérkőzés 74 . Juhász Enikő 41 mérkőzés 75.-76. Balázs Bettina, Zatykó Norman , 40-40 mérkőzés 77-78. Dékány Dóra , Ábrahám Máté 39-39. mérkőzés 79-81 . Hódi Zsuzsanna, Jani Levente, Halász Krisztián, 38-38 mérkőzés 82-84. Pacsuta Dóra .Savanya Csilla , Hatala Ákos 37-37 mérkőzés 85,-88. .Farkas Ákos Marlo Sweatmann, Bajusz Endre, Bányik Ferenc 36-36 mérkőzés 89-95 .Török Máté , Onodi Vanessza Tornyi Zita .Bacsa Dániel, Lovász Zita, Nagy Attila, Kohlrusz Oszkár 34-34 mérkőzés 96.-97. Urban Nikolasz, Somogyi Tamás, 33-33 mérkőzés 98. - 99. Kovács Nimród , Burzon Márk 32 100-102. ,Sallai Mór Czibere Andrea, Zsiga Zoltán 31-31 mérkőzéssel 103.-107Répás Sándor , Ivána Trbojevic ,Suták Dorka Kónya András, Cselenák Kinga 30-30 mérkőzés 108,-109. Papp Tibor, Tóth Zoltán (8), 29-29 mérkőzés 110.-112.Lipták Dóra, Kovács Tibor, Frankó Nikolett 28-28 mérkőzés 113-114 Bakai Péter, Kelemen Zsolt 27-27-mérkőzés 115-117 . , Lovászi Zsuzsanna Kószó Máté, Sasvári Annabella, 25-25 mérkőzés 118-121. , Anastazia Krstovic , Illés Attila, Molnár Tamás, Laska Sándor 24-24 mérkőzés 122.-126 . Sovány Dorina , Elek Ádám ,Mesitz Zoltán, Becsei Gellért, Balogh Imre 23-23 mérkőzés 127.-134 Futaki Fruzsina,Horváth Lara,Császi-Álmos Attila Boros Kinga, Ocskó Noel, Farkas Ádám, Erdei Sándor, Rumpf Tamás 22-22 mérkőzés 135 . Papp Dorina 21 mérkőzés 136.-139 Nagy Vivien Vigh Patrícia, Kozma György, Hevesi Szabolcs 20-20 mérkőzés 140 . Szalai Ágnes, 19 mérkőzés, 141-144. Altorjai Boldizsár ,Kiss-Lantos Hanna, Kerekes Eszter, Urbán László18-18 mérkőzés 145.-150 ,Léna Marjanovic Adriana Jovanovic Görög Zsófia, Kardos Bettina, Tóth Gábor, Babarczi Márk 16-16 mérkőzés 151-157. , No ska Dominik, Horváth Orsolya, Szabó Edina, Gyarmati Róbert, Lukács Tamás, Szentmártoni Csaba, Mészáros Eszter 15-15 mérkőzés 158,-161 Jelena Petrovic ,Sara Simonovic , Sárosi Csilla , Herczeg Andrea-13-13 mérkőzés 162-165 Balázs Evelin , Ezer Anna ,Fátyol Martin,Tóth Zsuzsanna 12-12 mérkőzés 166.-176 Szabó Dóra,Kránicz Viktória ,Dr. Farkas András , Magyari Dániel , Szilágyi Zsolt, Gál Bianka , Schmidt Dániel, Csányi Endre, Lévai Nikolett 11-11 mérkőzés 177.-181. Fülöp László .Szalai János, Kacziba Attila, Domonkos Róbert, Kovács Gábor, 10-10 mérkőzés 182-188. ,Ferge Attila . Mészáros Bence ,Horváth Martin, Rupp Attila, Csontos Bence, Horváth Hanna, Miron Eugénia 9-9 mérkőzés 189-193. Göblös Ádám , Csízi Fanni, Puskás Dóra, Fodor Norbert, Kaiser Dezső, Fülöp Dávid 8-8 mérkőzés 194.-198..Vincze Noémi, ,,Szántó Dániel, Szőri Zsolt, Nagy Ferenc, Buknitz Zoltán 7-7 mérkőzés 199.-209. Bozoki Csenge,Aradi Jázmin ,Rabi Ramona ,Vörös Tibor,Suták Gergő,, Ramor Korina, Marancsik Adrienn, Tóth Dániel, Balassa Attila, Patocskai Rita , Gaszner Márton 6-6 mérkőzés 210.-217 Csapó Zsófia, .Mocsári Nikolett, Virág Attila , Szabó Bernadett, Duranyik Zsolt, Kapa Márk, Fogas Péter, Veress Zita 4-4 mérkőzés 218- 226 Palotás Petra,Pallagi Vanda,Kajcic Gergő Kiss Beatrix , Lippai György, Szabó Ádám, Berényi Zsolt, László Henriett, Szabó Bálint 3-3 mérkőzés 227-236. Nándori Barnabás Ovári Gábor, Hoffmann Krisztina, Duranyik Roland, Lehotzky Tamás, Vigh Dániel, Szarka Dóra, Vasilica Nadejda, Könczöl Kristóf 2-2 mérkőzés 237-263 Pálhik Johanna Simkó Kristof ,Mórocz Gergő ,Boros Veronoka Kugler Hanna, , Fischer Márta ,, Szabó Rebeka, Szabó Dominika , ,Tóth Gábor II, Bacsa András, Szántó Imre, Hilák Dániel, Kaliczka Sándor, Szekeres István, Mémeth László, Rupper Zsolt, Rácz István , SzécsényiAnett, Gyöngyösi, Szőke Lajos, Bite Roland, Németh Patrik, Herczeg Patrik , Kalocsay Anett Telek Vanda , Nagypál Fatima 1-1 mérkőzés
- Gyémántjaink
1. Csobán Róbert 313 mérkőzés 2. Olajos Csaba 311 mérkőzés 3 . Baján Zoltán 310 mérkőzés 4. Csobán Krisztián 301 mérkőzés 5. Fábián- Saleh Houssam ,208mérkőzés 6 .Hufnágel Péter 202 mérkőzés 7. Belaidi Ajád 157. 8. Klippel Ádám 156 mérkőzés 9. Garamvölgyi Gergő 145 mérkőzés 10. Antal Balázs 137 mérkőzés 11-12. Kovács Bende,Sladana Micic 114-114 mérkőzés 13. Pilán Tímea 112 14. Sajti Krisztina 109 mértkőzés Pa pp Szidónia 104 mérkőzés 16. Nagypál Zoltán 101 mérkőzés 17 . Huszár Lajos 90 mérkőzés 18 . Szántai Gergely 95 mérkőzés 19. Nagy Norbert 87 mérkőzés 20. Vér Dávid 84 mérkőzés Hágelmann Tamás 83 mérkőzés 22. Szalma István 82 mérkőzés 23. Tamara Scoric 81 mérkőzés 24, Magyar Béla 80 mérkőzés 25-26. Kaszab Zsolt , Farkas Nina 75- 75 mérkőzés 27. Simon István 74 mérkőzés 28. Zimányi-Kovács Anikó 73 29-30 .Szél Bence, Harczel Boglárka 72-72 mérkőzés 30.-33 Rabi György, Sándor Csaba, Andróczki Tamás, Nagy Lilla 71-71 mérkőzés 34.Rovó Tamás 70 mérkőzés 35-36. Sávai Vivien, Mangó Ferenc 69-69 mérkőzés 37-38. , Szil Tünde, Vass Noémi 68-68 mérkőzés 39. Sanda Malesevic 66 mérkőzés 40-41. Csontos Zsanett, Jankulár Zita 65-65 mérkőzés 42.Török Lilla 64 mérkőzés 43. Kopasz Balázs 63 mérkőzés 44-46. Szabó Dániel, Géczi Bettina , Redeczki Andrea, 60-60 mérkőzés 47.-48. Farkas Ferenc ,Varga Zsuzsanna 59-59 mérkőzés 49, Temesváry Tekla 58mérkőzés 50.-51.Tóth Zoltán (11) , Fehér Zsuzsanna 57-57 mérkőzés 52.-54...Nagy Ákos, Kis Levente , Jelena Koprena 53-53 mérkőzés 55.-57 . Németh Zsófia Peonia ,Ács Sándor, Bartalis Barbar a 51-51 mérkőzés 58. Lipták Lilla 50 mérkőzés 59.-60. Schildkraut Fruzsina , Börcsök Ágota 49-49 mérkőzés 60-61. Horváth Melinda, Miklós-Nagy Ferenc 47-47 mérkőzés 62-63. Marcea Larisa-Denisa. Baksa Katalin 46-46 mérkőzés 64. Szántó Adrienn 45 mérkőzés 65-68. Koszo Sydney , Farkas Benedek, Gantner Gergő, Guth Renáta 43- 43 mérkőzés 69-70..Milana Knezevics Koncz Bernadett,Mészáros Márk 42-42 mérkőzés 71 . Juhász Enikő 41 mérkőzés 72.-73. Balázs Bettina, Zatykó Norman , 40-40 mérkőzés 74-75. Dékány Dóra , Ábrahám Máté 39-39. mérkőzés 76-78 . Hódi Zsuzsanna, Jani Levente, Halász Krisztián, 38-38 mérkőzés 79-81. Pacsuta Dóra .Savanya Csilla , Hatala Ákos 37-37 mérkőzés 82,-85. .Farkas Ákos Marlo Sweatmann, Bajusz Endre, Bányik Ferenc 36-36 mérkőzés 86-92 .Török Máté , Onodi Vanessza Tornyi Zita .Bacsa Dániel, Lovász Zita, Nagy Attila, Kohlrusz Oszkár 34-34 mérkőzés 93.-94. Urban Nikolasz, Somogyi Tamás, 33-33 mérkőzés 95. - 96 Kovács Nimród , Burzon Márk 32 94-97 ,Sallai Mór Czibere Andrea, Zsiga Zoltán 31-31 mérkőzéssel 98.-102 Répás Sándor , Ivána Trbojevic , Suták Dorka Kónya András, Cselenák Kinga 30-30 mérkőzés 103,-104. Papp Tibor, Tóth Zoltán (8), 29-29 mérkőzés 105.-107.Lipták Dóra, Kovács Tibor, Frankó Nikolett 28-28 mérkőzés 108-109 Bakai Péter, Kelemen Zsolt 27-27-mérkőzés 111-113 . , Lovászi Zsuzsanna Kószó Máté, Sasvári Annabella, 25-25 mérkőzés 114-117. , Anastasiia Krstovic , Illés Attila, Molnár Tamás, Laska Sándor 24-24 mérkőzés 118.-122 . Sovány Dorina , Elek Ádám ,Mesitz Zoltán, Becsei Gellért, Balogh Imre 23-23 mérkőzés 123.-130 Futaki Fruzsina,Horváth Lara,Császi-Álmos Attila Boros Kinga, Ocskó Noel, Farkas Ádám, Erdei Sándor, Rumpf Tamás 22-22 mérkőzés 131 . Papp Dorina 21-21 mérkőzés 132.-135 Nagy Vivien Vigh Patrícia, Kozma György, Hevesi Szabolcs 20-20 mérkőzés 136 . Szalai Ágnes, 19 mérkőzés, 137-140. Altorjai Boldizsár ,Kiss-Lantos Hanna, Kerekes Eszter, Urbán László18-18 mérkőzés 141.-146 ,Léna Marjanovic Adriana Jovanovic Görög Zsófia, Kardos Bettina, Tóth Gábor, Babarczi Márk 16-16 mérkőzés 147-153. , No ska Dominik, Horváth Orsolya, Szabó Edina, Gyarmati Róbert, Lukács Tamás, Szentmártoni Csaba, Mészáros Eszter 15-15 mérkőzés 154-157. Jelena Petrovic ,Sara Simonovic , Sárosi Csilla , Herczeg Andrea-13-13 mérkőzés 158-161 Balázs Evelin , Ezer Anna ,Fátyol Martin,Tóth Zsuzsanna 12-12 mérkőzés 162.-169 Szabó Dóra,Kránicz Viktória , Magyari Dániel , Szilágyi Zsolt, Gál Bianka , Schmidt Dániel, Csányi Endre, Lévai Nikolett 11-11 mérkőzés 170.-174. Fülöp László .Szalai János, Kacziba Attila, Domonkos Róbert, Kovács Gábor, 10-10 mérkőzés 175-181. ,Ferge Attila . Mészáros Bence ,Horváth Martin, Rupp Attila, Csontos Bence, Horváth Hanna, Miron Eugénia 9-9 mérkőzés 182-187. Göblös Ádám , Csízi Fanni, Puskás Dóra, Fodor Norbert, Kaiser Dezső, Fülöp Dávid 8-8 mérkőzés 188.-192..Vincze Noémi, ,,Szántó Dániel, Szőri Zsolt, Nagy Ferenc, Buknitz Zoltán 7-7 mérkőzés 193.-203. Bozoki Csenge,Aradi Jázmin ,Rabi Ramona ,Vörös Tibor,Suták Gergő,, Ramor Korina, Marancsik Adrienn, Tóth Dániel, Balassa Attila, Patocskai Rita , Gaszner Márton 6-6 mérkőzés 204.-211 Csapó Zsófia, .Mocsári Nikolett, Virág Attila , Szabó Bernadett, Duranyik Zsolt, Kapa Márk, Fogas Péter, Veress Zita 4-4 mérkőzés 212- 220 Palotás Petra,Pallagi Vanda,Kajcic Gergő Kiss Beatrix , Lippai György, Szabó Ádám, Berényi Zsolt, László Henriett, Szabó Bálint 3-3 mérkőzés 221-229. Nándori Barnabás Ovári Gábor, Hoffmann Krisztina, Duranyik Roland, Lehotzky Tamás, Vigh Dániel, Szarka Dóra, Vasilica Nadejda, Könczöl Kristóf 2-2 mérkőzés 230-255 Pálnik Johanna, Simkó Kristóf, Mórocz Gergő, Boros Veronika Kugler Hanna, , Fischer Márta ,, Szabó Rebeka, Szabó Dominika , Tóth Gábor II, Bacsa András, Szántó Imre, Hilák Dániel, Kaliczka Sándor, Szekeres István, Németh László, Rupper Zsolt, Rácz István , Szécsényi nett, Gyöngyösi, Szőke Lajos, Bite Roland, Németh Patrik, Herczeg Patrik , Kalocsay Anett Telek Vanda , Nagypál Fatima 1-1 mérkőzés
- Videón a Honvéd elleni csörte
Nagyot küzdöttünk, de sajnos vereséggel zártuk az évet. Íme a Kispest elleni meccs összefoglalója! Felkerült az MLSZ YouTube-csatornájára a KÉSZ-St. Mihály-Szeged - Budapest Honvéd női NB I-es mérkőzés videós összefoglalója. Mint arról szöveges online közvetítésünkben beszámoltunk , csapatunk ugyan hatalmasat harcolt, de a nagy küzdelem ezúttal enervált támadójátékkal párosult, így 1-0-s vereség lett a vége az évzáró bajnokin. A szerencse sem állt mellénk, hiszen 0-0-nál Lena Marjanonic a felső lécet találta telibe, gyönyörű lövése gólt érdemelt volna. Az igazsághoz tartozik persze az is, hogy a meccs legjobbja kapusunk, Anastasija Krstovic volt, aki a Kispest mesterlövésze, Csuhai Vivien három ziccerét is óriási bravúrral hárította. A találkozó kapcsán vezetőedzőnk, Hadár Attila, valamint a játékosok közül Kránicz Viktória és Koszo Sydney értékelt. Tekintsék meg a Honvéd elleni összecsapás legérdekesebb jeleneteit!
- Németh Peó ötvenszer húzta fel a 83-ast
Félszázadik mérkőzését játszotta le nemrég a Szent Mihályban balhátvédünk, Németh Peónia, akit ebből az alkalommal kis meglepetéssel köszöntött a klub. A 21 esztendős játékossal a számmisztikáról, a legemlékezetesebb meccseiről, a védekezés kulisszatitkairól, az orvosi egyetemről és az ünnepi mézeskalácssütésről is beszélgettünk. A Ferencváros ellen ötvenedszer lépett pályára a Szent Mihályban balhátvédünk, Németh Zsófia Peónia. A szombathelyi származású futballista két éve, 2022 nyarán érkezett Szegedre, ahol amellett, hogy klubunkat erősíti, harmadéves orvostanhallgatóként koptatja az egyetem padjait. A rendkívül elhivatott, céltudatos és csupa szív játékost egy kis ajándékkal lepte meg egyesületünk jubileumi meccse után, ennek kapcsán kérdezte honlapunk. „Nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy már ötvenszer játszhattam a Szent Mihály színeiben. Őszintén szólva, mikor kilenc szombathelyi év után idejöttem Szegedre, nem is gondoltam, hogy idáig eljuthatok. Akkoriban abba akartam hagyni a focit, mert úgy gondoltam, nem tudom majd összeegyezteti az orvosi egyetemmel. Hálás vagyok a klub vezetőinek, akik biztattak, lehetőséget adtak számomra. Belevágtam, és szerencsére az elmúlt két év fél esztendőben kiderült, hogy az egyetemi tanulmányokat és a focit együtt is lehet csinálni” – kezdte Peó. Orvosként az embereken szeretne segíteni Hogy mi a titok? A jó időbeosztás! Játékosunk precízen megtervezi a menetrendjét, az idejét percre pontosan beosztja, hogy mindkét fronton helyt tudjon állni. Ahogy a futballban meg kell harcolni először a csapatba kerülésért, majd a mérkőzéseken az ellenfelek támadóival, úgy az egyetemen sincs semmi kedvezmény, élsportolóként is minden tárgyból és minden vizsgán ugyanúgy kell teljesítenie, mint a többieknek. Még szerencse, hogy a vizsgaidőszakok alapvetően azokra a hónapokra esnek, amikor az NB I-es bajnokság szünetel... Peó elárulta, gyermekkora óta arról álmodik, hogy orvos lesz, kőkeményen dolgozik ezért a célért, s a családjától is megkap minden támogatást hozzá. „Gyermekkorom óta azért tanulok, hogy orvos legyek, mert szeretnék segíteni az embereken. Az orvosláson belül rengeteg elképzelésem van, hogy mire szeretnék majd specializálódni. Labdarúgóként nagyon vonzó számomra a sportorvoslás, de érdekel a radiológia is, ami a sportsérülések diagnosztikájának területén nyújthat segítséget. A jövő évtől következnek majd a klinikai tárgyak, úgy gondolom, ekkor tudok majd igazán komoly tapasztalatot szerezni, hogy milyen végső irányt érdemes választanom a szakmában” – részletezte. Ötven meccs legszebb emlékei A korábbi utánpótlás-válogatott kiváló védő immár a harmadik szezont húzza le a Szent Mihály NB I-es csapatában. Amikor arról faggattuk, a több mint félszáz mérkőzése közül melyik volt a legemlékezetesebb, három összecsapást idézett fel kapásból. „Korábbi egyesületem, a Haladás elleni derbik természetesen mindig rendkívül pikánsak számomra. Nagyon büszke voltam rá, hogy a 2023/24-es szezonban, mikor 2-2-t játszottunk velük itthon, én kaptam meg a legjobb játékosnak járó elismerést. Közel áll a szívemhez a 2022/23-as idényből a Győr elleni találkozó is, ahol megszereztem az első NB I-es gólomat a Szent Mihály színeiben. Emellett fontos volt még a legutóbbi bajnokságból az utolsó 2023. évi meccs is, mikor borzasztóan rossz pályán, iszonyatosan kemény csatában, idegenben 2-0-ra le tudtuk győzni az Astrát a téli szünet előtt, ami komoly lökést adott nekünk a tavaszi folytatásra” – sorolta. Ami a mostani szezont illeti, Peó a Simple Női Liga tizenkét fordulója során kilencszer kapott bizalmat kezdőként, egyszer pedig csereként szállt be. Úgy érzi, az idei bajnokság sokkal nehezebb és kiegyenlítettebb, mint a korábbiak, közelebb kerültek egymáshoz a csapatok, és igencsak acélos a két újonc, a Budapest Honvéd és a Pécs is. A Szent Mihály téli hetedik helyét ezért nem tartja rossznak. „Úgy érzem, csapatszinten jobban együtt vagyunk a tavalyi évhez képest, ami az eredményekben is meglátszik. Értékesnek tartom a Soroksár, a Szekszárd és az Astra elleni győzelmeket, sajnálom, hogy a végén a Haladás és a Honvéd ellen hibáztunk. Ősszel szerintem tényleg csapatként funkcionáltunk, ez vezetett a hetedik helyhez” – fogalmazott. A párharcokban akar fejlődni A saját teljesítményével kapcsolatban elmondta, elégedett azzal, hogy sokszor be tudott lépni a támadásokba, s próbálta segíteni a szentmihályi akciókat. Úgy látja viszont, hogy az egy az egy elleni párharcokban fejlődnie kellene még, valamint abban, hogy a felívelt labdákat ne taccsra fejelje ki, hanem úgy játssza meg, hogy nálunk maradjon a játékszer, s mi építkezhessünk tovább. Peón egyébként rendre nagy a nyomás, hiszen gyors, jól cselező jobbszélsőkkel küzd meg az NB I-es meccseken. „A legtöbb játékos, akivel szembekerülök, gyorsabb nálam, ezt helyezkedéssel próbálom meg ellensúlyozni. Emellett természetesen összedolgozunk a csapattársakkal, a belső védők adott esetben kisegítenek, illetve taktikailag is odafigyelünk arra, hogy ha véletlenül beívelik mögém a labdát, akkor keresztezéssel tudjuk elhárítani az ebből adódó bajokat” – avatott be a csapatvédekezés kulisszatitkaiba. Balhátvédünk egyébként bízik abban, hogy a tavaszi tíz fordulóban sikerül még feljebb kapaszkodni a tabellán, képesnek tartja erre az együttest. Szerinte az előttünk álló gárdák elleni mérkőzések is erről tanúskodtak. „Idegenben meg tudtuk verni az ötödik Honvédot, bár akkor talán ők játszottak kicsit jobban, itthon is csak egy góllal kaptunk ki tőlük, amikor érzésem szerint szinte végig mi domináltunk. A hatodik Diósgyőr otthonában egy nagyon értékes 1-1-et értünk el, úgy, hogy a hajrában emberhátrányban fociztunk. Nagyon erős az NB I mezőnye, de úgy érzem, van okunk reménykedni, s azért kell dolgoznunk és harcolnunk, hogy felérjünk az ötödik-hatodik pozícióba. Ez az ősz azonban azt is bizonyította, hogy az összes csapat ellen muszáj felkészülni taktikailag, mert nincs gyenge alakulat, bárki bármely hibánkat azonnal ki tudja használni. Minden egyes összecsapáson oda kell figyelnünk a koncentrációra, száz százalékot kell nyújtanunk ahhoz, hogy megtartsuk a helyünket a középmezőnyben vagy akár még feljebb lépjünk” – fejtette ki, hozzátéve: véleménye szerint kulcsfontosságú lesz tavasszal az Astra és a Szekszárd elleni idegenbeli, valamint a Soroksár és a Szombathely elleni hazai találkozó, ezeket mindenféleképpen meg kellene nyerniük a szentmihályi lányoknak. A 83-as jelentése és értéke A Vas vármegyéből érkezett védő azt is hangsúlyozta, az elmúlt két és fél évben nagyon megszerette Szegedet, melyet remek egyetemi városnak tart. Az első időszak nem volt könnyű számára, hiszen messze került otthonról, s csak ritkán tudott hazalátogatni Szombathelyre. Megosztotta velünk, hatalmas mérföldkő volt az életében, hogy idén összeköltözött Szegeden a barátjával, s nagyon sokat jelent számára, hogy nincs egyedül. Emellett a tanulását és a pihenését is jelentősen megkönnyítette, hogy most már nem kollégiumban lakik – fűzte hozzá. Az egyesületnél is jól érzi magát, s nagyra értékeli, hogy a Szent Mihálynál mindenben segítik és támogatják a játékosok prioritásait, tiszteletben tartják az ő esetében is, hogy a labdarúgó-pályafutása mellett orvosi egyetemre is jár. Honnan jött a 83-as szám, melyet a szentmihályi mezén visel? – tettük fel a kérdést Peónak, s rögtön kiderült, nem áll tőle távol a számmisztika sem. „Gyermekkoromban a 8-as és a 3-as voltak a kedvenc számaim, általában ezek voltak a mezszámaim, a válogatottnál is legtöbbször 3-asban játszottam. Amikor Szegedre kerültem, Papp Szidi viselte a 8-ast, Pacsuta Dóri a 3-ast, így próbáltam kicsit kombinálni. Eleve nagyon szeretem ezt a két számot, ráadásul a barátom augusztus 3-án született, így az ő születési dátumából is adódott a 83. Valóban játszottam a számokkal, megvan tehát az oka a 83-asnak, ami azóta nagyon a szívemhez nőtt, büszke vagyok rá, ez számomra egy igen különleges szám, aminek megvan a jelentése és az értéke az életemben” – vázolta. Mindezek után nem is kívánhatunk mást kitűnő futballistánknak, hogy majd a 83., azt követően pedig a 100. szentmihályi mérkőzése után is közösen ünnepelhessünk és értékelhessünk! Peó ezzel tökéletesen egyetért. „Mindenképpen az a célom, hogy elérjem a századik meccset, sőt, akár többet is. Emellett nagyon szeretném, ha odaérnénk a bajnokság végére az ötödik helyre. Bár védő vagyok, de szívesen segíteném gólokkal is a csapat jó szereplését, s jó játékkal, illetve további fejlődéssel akarok hozzájárulni ahhoz, hogy a Szent Mihály minél meghatározóbb együttese legyen a magyar élvonalnak” – beszélt terveiről. Mézeskalácsban és sajtos rúdban is erős A pontvadászat márciusi folytatása még elég messze van, lassan decemberre fordulunk, s következnek az ünnepek. Peó számára persze ez az időszak sem könnyű, hiszen az egyetemi vizsgákra kell gőzerővel tanulni. Ezzel együtt természetesen jut majd idő a szeretteivel való együttlétre és egy kis pihenésre is, sőt, még karácsonyi finomságok elkészítésére is vállalkozik. „Szombathelyen fogunk ünnepelni, sütögetünk majd a családdal, de Budapestre is megyünk nagy családi találkozóra. Mézeskalácsot és sajtos rudat biztosan fogok én is sütni, ezeket nagyon szeretem elkészíteni, de mostanság a receptekkel is próbálkozom. Emellett nagyon szeretek elmenni futni a barátommal, ez az, ami a tanulás közepette igazán kikapcsol” – árulta el. Pintér M. Lajos Fotók: Gémes Sándor
- Szabó Dóráék nem bírtak a svédekkel
Svédország érvényesítette a papírformát Telkiben, 5-1-re győzött. Két szentmihályi játékos is lehetőséget kapott az U-19-es válogatottban az Eb-selejtezőtorna első meccsén. Szabó Dóra kezdőként 72 percet játszott, Koszo Sydney csereként a 84. percben lépett pályára a magyar női U-19-es válogatottban a szerdai Svédország elleni Eb-selejtezőn. A telki torna nyitómeccsén a skandinávok érvényesítették a papírformát, s 5-1-es győzelmet arattak a mieink ellen. A Szent Mihály futballistái közül Szabó Dórát a kezdő tizenegybe jelölte Rácz Zsófia szövetségi edző. Dóri a jobb szélen játszott, s elsősorban a támadásokban próbálta kamatoztatni gyorsaságát. Az első tizenöt percet követően azonban a svédek egyértelműen mezőnyfölényben játszottak, a magyar válogatott jobbára védekezésre kényszerült. A szünetre kétgólos hátrányba kerültünk, s bár az 53. percben Sinka Napsugár révén sikerült szépítenünk, a vendégek nem ismertek kegyelmet, újabb három találatot értek el, s végül négy góllal nyertek. Szabó Dórit a 72. percben Murár Viktória váltotta, Koszo Sydney pedig a 84. percben szállt be a középpályára éppen gólszerzőnk, Sinka helyett. A folytatásban szombaton 13 órakor Hollandia, majd jövő kedden 13 órakor Skócia ellen lehet javítani. Az első három helyezett küzdhet tovább tavasszal a lengyelországi Eb-re jutásért az A-ligában, míg a negyedik kiesik a B-ligába. U-19-es női Eb-selejtező: Magyarország - Svédország 1-5 (0-2). Magyarország: Ascher - Jákri, Bozsik (Csákri, 46.), Nyul, Török - Szabó D. (Murár, 72.), Sinka (Koszo, 84.), Kern, Szarvas - Németh V. (Égi, 72.), Vincze. Szövetségi edző: Rácz Zsófia. Gólszerzők: Sinka N. (53.), illetve B. Hultbäck (33.), N. Jensen (44.), F. Schröder (60.), A. Larsson (72.), H. Sjödahl (75.) Fotó: MLSZ
- Hetedikként telelünk
Márciusig már nem változik a Simple Női Liga táblázata. A hetedik helyen telelhet a női NB I-ben a KÉSZ-St. Mihály-Szeged csapata. Ez azt követően vált biztossá, hogy az MLSZ 2025. március 5-ére írta ki a 12. fordulóból a pálya használhatatlansága miatt elmaradt Szekszárd - Pécs mérkőzés pótlását. (Korábban ugyanis olyan hírek is szárnyra kaptak, hogy a két együttesnek még idén le kell játszania a meccset.) A Simple Női Liga táblázata ezek szerint tavaszig már nem módosulhat. A Szent Mihály az eddigi tizenkét játéknapon négy győzelmet aratott, egy döntetlent ért el, s hétszer maradt alul. A gólkülönbségünk 12-25. Tizenhárom ponttal a hetedik helyről várhatják a lányok a bajnokság márciusi folytatását. Az élvonalban legközelebb, jövőre a Pécsi MFC vendégeként lépünk majd pályára.
- A svédek ellen kezdenek Szabó Dóráék
A Szent Mihály két labdarúgója is Eb-selejtezőt játszhat szerdán a magyar női U-19-es válogatottban. Svédország ellen kezdi meg szereplését szerdán a telki Európa-bajnoki selejtezőcsoportban a magyar női U-19-es válogatott. Mint korábban beszámoltunk róla , Rácz Zsófia szövetségi edző a KÉSZ-St. Mihály-Szeged két ifjú tehetségét hívta be a keretbe, Szabó Dórának és Koszo Sydneynek is fontos szerep juthat a következő napok tétmérkőzésein címeres mezben. Harmadik kiválóságunk, Futaki Fruzsina pedig a tartalékok között kapott helyet. Magyarország U-19-es női együttese az A-ligában küzd a 2025-ös kontinensviadalon való részvételért. Lányainknak kőkemény ellenfelei lesznek, november 27-én (szerdán) 13 órakor Svédországgal, november 30-án (szombaton) 13 órakor Hollandiával, december 3-án (kedden) 13 órakor pedig Skóciával mérik össze tudásukat. A csoport első három helyezettje 2025 tavaszán, a második A-ligás selejtezőkörben harcolhat tovább a lengyelországi Eb-n való részvételért, míg az utolsó kiesik a B-ligába. A mieink első számú célja, hogy minden meccsen jó eredményt elérve megőrizzék A-ligás tagságukat, ami borzasztóan nehéz feladatnak ígérkezik ebben a mezőnyben. "Nagyon várom már ezeket a mérkőzéseket. Imádok a válogatottnál lenni, s a rendkívül erős három ellenféllel szemben is mindent meg fogok tenni azért, hogy megszerezzük a győzelmeket, a pontokat " – mondta honlapunknak korábban , a Ciprus elleni októberi felkészülési összecsapásokat követően Koszo Sydney. Szabó Dóra is nagyon készült rá, hogy bizonyíthasson. "Igazi európai topcsapatok ellen mérkőzhetünk meg az Eb-selejtezőtornán, ami óriási kihívás lesz. A célunk, hogy kihozzuk magunkból a maximumot, azért fogunk küzdeni, hogy minél több meccset nyerjünk, s megőrizzük az A-ligás tagságunkat" – beszélt a tervekről. Rácz Zsófia szövetségi edző az MLSZ honlapján így tekintett az Eb-selejtezőtorna elé: "Minden mérkőzésre úgy megyünk ki, hogy győzni szeretnénk, de alapvetően az A-ligás tagság megtartása a célkitűzésünk az őszi Eb-selejtezőn is. Mindezek mellett játékosaink értékes tapasztalatotokkal gazdagodhatnak, melyeket a jövőben akár az A-válogatottban is tudnak kamatoztatni, hiszen fontos, hogy a lányok úgy kerüljenek fel a felnőttválogatottba, hogy már találkoztak a nemzetközi elithez tartozó csapatokkal. Az Eb-selejtező mindenképpen jó erőfelmérő lesz a számunkra. A játékosoknak egytől egyig a maximumot kell nyújtaniuk a pályán, és a pályán kívül is. A mi erőnk a csapategységben rejlik. Nagy jelentősége lesz annak is, hogy azok a kulcsjátékosok, akik külföldön játszanak, át tudják adni a külföldön szerzett tapasztalataikat a többieknek. Amit tudunk, azt bátran fel kell vállalnunk, mert ez lesz a kulcs a jó szerepléshez. A gyerekek szeretnek hazai pályán játszani, hiszen a családtagok, illetve a barátok élőben tudják támogatni őket". Fotó: MLSZ
- Ana Krstovic dobogós bravúrja
Montenegrói kapusunk kifogott a ferencvárosi Czellér Dorottyán, csodálatos hárítását az MLSZ is nagyra értékelte. Kis csúszással, de - a 12. fordulót követően - közzétette a Simple Női Liga 11. fordulójának toplistáját az MLSZ YouTube-csatorna. Az eggyel ezelőtti játéknap legszebb védései közé kapusunk, Anastasija Krstovic egyik remek hárítása is bekerült a Fradi ellen 6-0-ra elveszített meccsről. Nem montenegrói válogatott klasszisunkon múlott a súlyos vereség, Ana az FTC ellen is nagyszerűen teljesített. Az 56. percben például a mezőny legjobbja, Túróczy Anna zseniális kiugratásával a tizenhatoson belülre betörő jobbszélső, Czellér Dorottya életerős kísérletét tolta szögletre zseniális vetődéssel és reflexszel. A Szent Mihály hálóőrének bravúrja az MLSZ szerint a forduló harmadik legszebb védése volt. Ana idén másodszor került fel a toplistára, korábban a Szekszárd elleni büntetővédését is bronzos helyre rangsorolták. Nem lennénk rajta meglepődve, ha a Honvéd ellen bemutatott sok-sok bravúrja közül valamelyik pár nap múlva még előkelőbb pozícióban bukkanna fel!
- Megtorpantak akadémistáink
Az elmúlt két hét eredményei nem a legfényesebbek, de az U-19-es lányok nem mondtak le felsőházi álmaikról. Az U-17-es és az U-15-ös együttes továbbra is a Péccsel és a Diósgyőrrel vív nagy csatát. Nem bírtak a Ferencvárossal és az MTK-val a Szent Mihály akadémistái, igencsak keserű a szánk íze a második kör első két fordulója után a kiemelt országos női bajnokságokban. A mérleg hat mérkőzésen hat vereség, a Fradi ellen 3-20-as, az MTK-val szemben 2-18-as gólkülönbség, nulla megszerzett pont. Ezt bizony nem tehetjük ki az ablakba! Aggasztó, hogy sajnos nem néztek ki jól a csapataink ezeken a találkozókon, s nem érdemes homokba dugni a fejünket, a szakmai stáboknak a játékosokkal együtt meg kell fejteni, mi okozta a megtorpanást, s hogyan lehet minél gyorsabban visszatalálni a helyes útra. Ez az év végi hullámvölgy bizony minden együttesünk szereplésére, helyezésére rányomja a bélyegét. Az U-19-es, az U-17-es és az U-15-ös hölgyeknek is javítaniuk kell a Diósgyőrrel szemben a december 8-i évzárón, hogy kellemes élményekkel, bizakodva telelhessenek az akadémiai korosztályaink. Az U-19-es bár féltávkor még az első helyen fordultak, az FTC elleni fájó 2-7 és az MTK-tól idehaza elszenvedett 1-6-os zakó után egészen az ötödik helyig zuhantak vissza, jelen pillanatban tehát nincsenek felsőházat érő pozícióban. A két vereség után különösképpen hiányzik a Szombathelyen hagyott két pont, hiszen emlékezetes, nem is oly rég 2-0-s előnyt adtak el a mieink az Illés Akadémia otthonában. Nincs persze veszve még semmi, ha december 8-án az idei utolsó meccsen javítani tudnak Palotás Petráék, és legyőzik Tápén az éllovas Diósgyőrt. Az élmezőny ugyanis borzasztóan tömör. 17 ponttal vezeti a táblázatot a DVTK, a Puskás Akadémia, az MTK és az FTC egyaránt 16 pontos, míg a mieink 14 ponttal kacsingatnak felfelé. Ha összeszedik magukat Terjéki Tamás lányai, rendet tesznek a fejekben, s a miskolciak ellen begyűjtik a három pontot, jó esélyük van rá, hogy a tavaszi négy forduló előtt visszaszerzik a felsőházi helyet. Ehhez jóval több kell, mint a legutóbbi három bajnokin, s ismételjük: mindenképpen nyerni kell majd a Diósgyőr ellen december 8-án. Idegenben már sikerült 3-1-re, miért ne jöhetne össze idehaza is? Gigászi ütközet várható a listavezető ellen! Az U-17-es alakulat 5-0-ra maradt alul a Ferencvárossal szemben Tápén, majd szűk, 3-1-es vereséget szenvedett az MTK otthonában. Fábián-Saleh Houssam gárdája továbbra is 4 pontos, amivel a hetedik helyet foglalja el a Diósgyőrt megelőzve. Még mindig azt mondhatjuk, hogy adott esetben a 9 pontos Pécs és a 10 pontos Győr sincs látótávolságon kívül, ám ehhez bravúrok kellenek a következő fordulókban. Az első feladat adott, december 8-án el kell hozni mindhárom pontot a DVTK otthonából. Korántsem lehetetlen küldetés, hiszen itthon 5-0-ra Barna Bíborkáék bizonyultak jobbnak. Vasakarattal kell küzdeni az egyik acélvárosban, hogy összejöjjön az újabb siker, mely további reményeket adhat a tavaszi folytatásra! A legfiatalabb korosztályunk sajnos két komoly pofont kapott. Az FTC 8-1-es diadallal távozott tőlük, majd az MTK 9-0-ra gázolta el U-15-ös lányainkat, akiknek mentségére szóljon, hogy több kulcsjátékosuk hosszú időre dőlt ki betegség vagy sérülés miatt. Kissé viharvert csapatunk nem tudott ellenállni a fővárosi rohamoknak. Olasz Zsófiáékat ugyan megelőzte a Diósgyőr, de a hatodik miskolciak ugyanúgy 6 pontot gyűjtöttek eddig, mint a hetedik szentmihályiak. A két fél december 8-i összecsapása tehát arról dönt, ki telel a hatodik pozícióban. Szeptemberben a KÉSZ Sport Arénában 3-1-re a mieink diadalmaskodtak, most is csak egy győzelem adhat lehetőséget az előrelépésre, ám ehhez játékban nagyot kell javulni az elmúlt hetekben mutatott teljesítményhez képest. Olajos Csaba tanítványai bizonyára hatalmas elszántsággal fognak készülni, reméljük, minél teljesebb keret utazhat majd Diósgyőrbe, hogy megpróbálja elhúzni a rivális nótáját! A nyitóképen a Szent Mihály U-17-es csapatának Fradi elleni hazai mérkőzése. Fotó: Godó Viktória
- A 48. Hét Alkalmai
2024 november 26.(kedd) 20 h. Szeged Szent Gellért Forum , Futsal NB III : Szent Mihály FC- Bánhalma 2024 november 30.(szombat) 11 h. Szentmihály. férfi U-19 : Szent Mihály FC- Tiszasziget SE 2024 november 30.(szombat) 12,30 h. Szabadka .női U-17 edzőmérkőzés : Szabadka- Szent Mihály FC 2024 november 30.(szombat) 12,30 h. Szabadka. leány U-15 edzőmérkőzés : Szabadka- Szent Mihály FC 2024 december 01. (vasárnap) 10 h. Kecskemét . regionális női U-16 : Mercédesz- Szent Mihály FC
- Mérkőzések, eredmények (47. hét)
Egész héten pályán a Szent Mihály csapatai a kicsiktől a nagyokig, szerdától vasárnapig pattog a labda, folyamatosan frissülő cikkünkben az eredmények, az összeállítások és az edzői nyilatkozatok! November 20. (szerda) 20:30, Férfi futsal NB III 5. forduló, Szeged, Szent Gellért Fórum: SZTE EHÖK SE - Szent Mihály FC 4-4 (3-3). Szent Mihály: Vér Dávid - Kopasz Balázs, Kovács Bende, Klippel Ádám, Tóth Attila. Cserék: Kocsis István, Kovács Nimród, Huszár Lajos, Farkas Ferenc, Antal Balázs, Olajos Csaba, Máriás Bence, Fábián-Saleh Houssam. Gólszerzőink: Klippel Ádám (2.), Tóth Attila (2.), Farkas Ferenc (19.), Antal Balázs (35.) Olajos Csaba: "Jó tempóval, gyors játékkal kezdtük el a meccset, kétgólos vezetés is lett ennek a jutalma. Tudtuk, hogy a hibákra, labdaszerzés utáni pillanatokra épít az ellenfél, amiket könyörtelenül meg is büntettek. A szünet előtt ismét volt egy gólváltás, ami azért véleményes körülmények között született. Nagy rohamokkal kezdtük a második félidőt, de gólt az ellenfél szerzett, és sajnos nagyon nehezen tudtuk ezt feltörni. Volt mérkőzés labda itt is, ott is, kihasználatlanul. Amiatt szomorú vagyok, hogy nem tudtuk élni a jó kezdés lehetőségével, belelaposodtunk a mérkőzésbe, amivel visszajöttek. Ezekre kell jobban odafigyelnünk a jövőben, s ez esetben ezeket a mérkőzéseket meg fogjuk nyerni." November 23. (szombat) 9:00, Bozsik U-11-es fesztivál, Makó: Szent Mihály - Tiszasziget 0-1 Szent Mihály - Makó FC 2-0 Szent Mihály - MUFC 2-0 Szent Mihály - Apátfalva 1-0 Szent Mihály - Csanádpalota 2-1 Szent Mihály U-11: Eichner-Tanács Kornél, Kormos Nimród, Daróczi Ádám, Berényi Zsolt, Juhász Mór, Kardos Kornél, Bárkai Dominik, Harajka Ádám, Szabó Márton, Horváth Zsombor, Katsidis Steven Efstathios. Baka Márk edző: "Makón jártunk az utolsó Bozsikon, havas pályán és hóesésben fociztak a gyerekek. Jó hangulattal és kiváló teljesítménnyel rukkoltak elő a srácok. Mindenki, aki idén részt vett a Bozsikokon, annak elégedett vagyok a teljesítményével, és büszke vagyok rájuk!" November 23. (szombat) 10:00, Preakadémiai regionális női U-10 5. forduló, Tápé: Szent Mihály - Mercedes Kecskeméti LC 0-1 Szent Mihály - Csólyospálos 1-1. Gólszerzőnk: Tóth Nikolett Szent Mihály - Gyulai Amazonok 1-1. Gólszerzőnk: Farkas Anabell Szent Mihály U-10: Sinkó Eszter, Farkas Anabell, Bajtai-Borszéki Bianka, Tóth Nikolett, Frank Maja, Kis Lilla. Belaidi Ajád edző: "Fegyelmezett, koncentrált játék jellemezte a mai utolsó, hazai rendezésű tornánkat, amit a lányok hideg télies időjárási körülmények között játszottak le. Ezt az eredmények is tükrözik, hisz mindhárom mérkőzésünkön szoros, kiegyenlített küzdelem volt megfigyelhető. Úgy gondolom, jól érezték magukat a lányok, ma is sok tapasztalattal és élménnyel térhettek haza. Ezzel az őszi szezon befejeződött, amit ezúton is szeretnék megköszönni a csapatnak." November 23. (szombat) 11:00, Akadémiai női U-15 9. forduló, Budapest: MTK - Szent Mihály FC 9-0 (1-0). Szent Mihály: Herke Naira - Purcsi Lilla, Kálló Tímea Zsuzsanna, Katona Dóra Noémi, Kovács Boglárka Bettina, Ligeti Dóra, Olasz Zsófia, Polonkay Dóra, Rácz Veronika Erzsébet, Palotás Panni, Herke Noria. Cserék: Csala Boglárka, Orvos Maja. Olajos Csaba edző: "Erősen megtizedelődtünk az elmúlt hetekben, sorban váltják egymást a betegek, és egy-egy sérülés is alakítja a hétvégi keretünket. Az első félidőben tisztesen helytálltunk a nagy nyomás ellenére, kis szerencsénk is volt egyes esetekben, de tettünk is érte, hogy legyen is. Voltak lehetőségeink támadásban is, ziccerünk és több lövésünk is akadt, de a szünet előtti pillanatokban vezetést szerzett a hazai csapat. Aztán - ahogy a múlt héten is - egy teljesen más csapat futott ki a második félidőre. Az első félidei harcosság és koncentráció és fegyelem elillant, és többségében könnyebbnél könnyebb gólokat engedtünk-ajándékoztunk az ellenfélnek. Számomra értelmezhetetlen ez a második játékrész, mert sok mindenre gondoltam az első félidő után, de erre végképp nem. Még vár ránk egy bajnoki két hét múlva, most az a legfontosabb hogy a betegek, sérültek visszatérjenek, és megfelelően fel tudjunk készülni az idény utolsó meccsére." November 23. (szombat) 13:00, Simple Női Liga NB I 12. forduló, Szeged, Szent Gellért Fórum: KÉSZ-St. Mihály-Szeged - Budapest Honvéd 0-1 (0-1). Szent Mihály: Anastasija Krstovic - Sajti Krisztina (Futaki Fruzsina, 75.), Lena Marjanovic, Kránicz Viktória, Németh Peónia - Koszo Sydney, Ónodi Vanessza, Sanda Malesevic - Jelena Petrovic (Sara Simonovic, 75.), Szabó Dóra (Juhász Enikő, 83.), Sovány Dorina (Horváth Lara, 46.). Vezetőedző: Hadár Attila. Hadár Attila: "Gratulálok a Honvédnak a győzelemhez! Nagyon jó iramú mérkőzést játszottunk, melyet egy szerencsés, szép góllal nyertek meg a kispestiek. Rendkívül küzdelmes meccset vívtunk a fővárosiakkal. Megdicsértem a lányokat, mert hatalmasat mentek. Sajnos az előrefelé játékban elfogytunk az őszi szezon végére. Egy igazi vérbeli csatárteljesítmény hiányzik a játékunkból." November 23. (szombat) 13:30, Akadémiai női U-17 9. forduló, Budapest: MTK - Szent Mihály FC 3-1 (2-1). Szent Mihály: Török Stefi - Budai Rebeka Réka, Papp Tamara, Milinker Nóra, Boruzs Boglárka, Tóth Panna Rita, Bány Boglárka, Barna Bíborka, Baranyi Barbara, Benke Napsugár, Simon Adrienn Evelin. Cserék: Rózsa Sára Ágnes, Papdi Jázmin. Gólszerzőnk: Barna Bíborka (21.) Fábián-Saleh Houssam edző: "Ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy az első félidőben kevés olyan momentum volt a mérkőzésen, ami miatt szeretni lehet ezt a csodás sportot. Inkább a harciasság dominált, a játék irgalmatlanul sok átmenettel zajlott. Nehezen is tudtunk alkalmazkodni a körülményekhez, és játszani azt a játékot, amit hétről hétre gyakorlunk. Ennek meg is lett az eredménye. Nagyjából a mérkőzés felére viszont megérkeztünk, rend lett a fejekben, és elkezdtünk egyre formásabb játékot bemutatni. De ekkor már késő volt. Az eredményen nem tudtunk változtatni. Talán ha a mérkőzés elejétől kezdve tudtuk volna ezt a higgadt és magabiztos játékot mutatni, akkor az eredmény is máshogy alakult volna. Mert bármennyire is örülök, hogy így nézett ki a második félidő, teljes mértékben megértem a lányok csalódottságát. Kitartást kívánok nekik! Látjuk, hogy mennyi munkát tesznek bele hétről hétre, ennek később meg kell hogy legyen majd az eredménye is!" November 24. (vasárnap) 12:00, Budapest, Regionális női U-16 Dél-Keleti csoport 10. forduló, Budapest: Csepel FC - Szent Mihály FC 1-1 (0-1). Szent Mihály: Friebert Enikő - Bakos Dorina, Kovács Tamara Eszter, Nagy Viktória, Kis Mira Blanka, Csanki Boglárka, Tóth Adél, Terhes Lilien Jázmin, Bohák Viktória, Kőrffy Olívia Kitti, Váradi Szintia Dzsenna. Cserék: Szurmai Enikő, Bacsa Dóra Krisztina. Gólszerzőnk: Kis Mira Blanka (36.) Pigniczki Zoltán: "Szomorú vagyok, mert a kétperces hosszabbítás negyedik percében egy indifferens helyen két lány összerúgott, a játékvezető tizenegyest ítélt ellenünk, ebből egyenlített ki a Csepel. A játék képe alapján nem mondható irreálisnak a döntetlen, de a csapatom a mai teljesítményéért megérdemelte volna a győzelmet. A játékosuk a szívüket-lelküket kitették a pályára, a megbeszéltek szerint rendkívül fegyelemezett futballoztak, és sok szép kontrát vezettek. Bosszantó, ami a legvégén történt, ezzel együtt gratuláltam a lányoknak, dicséret illeti őket, nagyon büszkék lehetnek magukra!" November 24. (vasárnap) 13:00, Akadémiai női U-19 9. forduló, Tápé: Szent Mihály FC - MTK 1-6 (1-3). Szent Mihály: Kozma Vivien Renáta - Gyémánt Karina, Futaki Fruzsina, Kovács Nóra Lili, Horváth Lara, Bagi Luca Csenge, Sovány Dorina Julianna, Vajda Zsófia, Pálnik Johanna, Bozóki Csenge, Palotás Petra. Cserék: Pallagi Vanda, Arnold Sára, Gyovai Katinka, Gligor Emese, Pribék Andrea. Gólszerzőnk: Kovács Nóra Lili (45.) Terjéki Tamás edző: "Deja vu érzésem van, úgy látszik, nem tanultunk a múlt hetiből. Három banális hibából három perc alatt három gólt ajándékoztunk az ellenfélnek. Szépítünk, futunk az eredmény után, de egyre görcsössebbé válik a játék, hiába nyomunk, a következő gól a mi hálónkba kerül. Fejben nem vagyunk meg, így nehéz építkezni. Pedig nincs még semmi elveszve, három pont a hátrány az első helyezett mögött. Most talán jókor jön a válogatott szünet, remélem, a következő két hét alatt össze tudjuk szedni a gárdát, és jó szájízzel tudunk majd a téli szünetre menni!"
- Szent Mihály - Honvéd 0-1
Vereséggel zárta a 2024-es esztendőt NB I-es női csapatunk. Küzdelmes mérkőzésen egygólos vereséget szenvedtünk idehaza a Honvédtól. Egy jól eltalált lövés döntött, ugyanakkor összességében megérdemelt a vendégek győzelme, hiszen a Szent Mihály ezúttal sajnos támadásban gyengén muzsikált. Folyamatosan frissülő, szöveges élő közvetítéssel jelentkeztünk a Simple Női Liga 12. fordulójának mérkőzéséről. KÉSZ-St. Mihály-Szeged - Budapest Honvéd FC, Simple Női Liga NB I 12. forduló, Szeged, Szent Gellért Fórum KÉSZ-St. Mihály-Szeged - Budapest Honvéd FC 0-1 (0-1). Szeged, Szent Gellért Fórum, 100 néző, vezette: Medve Dóra (Jávorka Eliza, Bán Kristóf Patrik). Szent Mihály: Krstovic - Sajti (Futaki, 75.), Marjanovic, Kránicz, Németh P. - Koszo, Ónodi, Malesevic - Petrovic (Simonovic, 75.), Sovány (Horváth L., 46.), Szabó D. (Juhász E., 83.). Vezetőedző: Hadár Attila. Budapest Honvéd: Schildkraut - Thalita Silva, Morris, Csuhai, Sipőcz, Matos (Katona, 92.), Hrelja, Szabó J. (Hajpál, 70.), Végh (Kós, 46.), Kurkutovic (Nagy E., 90.), Váradi. Vezetőedző: Martin Masaryk. Gólszerző: Sipőcz V. (25.) Hadár Attila: "Gratulálok a Honvédnak a győzelemhez! Nagyon jó iramú mérkőzést játszottunk, melyet egy szerencsés, szép góllal nyertek meg a kispestiek. Rendkívül küzdelmes meccset vívtunk a fővárosiakkal. Megdicsértem a lányokat, mert hatalmasat mentek. Sajnos az előrefelé játékban elfogytunk az őszi szezon végére. Egy igazi vérbeli csatárteljesítmény hiányzik a játékunkból." A meccs elé: A 2024. év utolsó bajnoki mérkőzése következik a Szent Mihály számára. Lányaink a Simple Női Liga 12. fordulójában az ötödik helyen álló Budapest Honvédot látják vendégül. Augusztusban a fővárosban 2-1-re sikerült legyőznünk a kispestieket, s ezúttal is ez a cél, még ha nem is ígérkezik könnyűnek. Csapatunk szépen búcsúzna az idei esztendőtől, s előrelépne a hetedik pozícióból, ám ehhez bátor, akaratos és koncentrált játékra lesz szükség. A találkozó 13 órakor kezdődik, onnantól kezdve frissül a cikk. Beharangozó írásunk ide kattintva érhető el! 12:30: Köszöntjük Önöket a Szent Gellért Fórumból! 13 órakor kezdődik a meccs. A kezdőcsapatok már ismertek, fentebb mutatjuk is azokat! A két együttes javában melegít a szépen előkészített zöld gyepen. Bár hűvös van, de a nap kisütött, így alapvetően kellemes időjárási körülmények között játszhatják le az idei utolsó bajnokit. A mieinknél ezúttal hiányzik Nagy Lilla, aki mára megbetegedett, ezúton is jobbulást kívánunk neki! A cserekapusunk pedig a hosszú sérülés után visszatérő Bokros Vera lesz, miután Aradi Jázmin kisebb sérüléssel bajlódik. Kezdés 15 perc múlva! Kék-feketében a hazai együttes, a szentmihályi lányok, tiszta fehérben a vendég kispestiek. Megkezdődött az összecsapás Medve Dóra sípjelére. Szegedi akciót jegyezhetünk fel az elején, a 4. percben Sajti Krisztina jobbról érkező centerezését tépte le Schildkraut Fruzsina. Martin Masaryk ezúttal a szegedi származású kapusának adott lehetőséget, miután az utóbbi néhány meccsen a szlovén Melania Pasar védett, remekül. Sanda Malesevic távoli lövését védte biztosan az 5. percben Schildkraut Fruzsina. A biztonságra épít mindkét együttes, látszik, hogy egyik fél sem akar fejjel a falnak rohanni, óvatosan futballoznak. Mezőnyjáték folyik, 12 perc telt el. A 14. percben egy beívelést Anastasija Krstovic ütött tovább, a kipattanó Csuhai Vivienhez került, aki Sajti Krisztinát egy esernyőcsellel becsapva lőtte 10 méterről ballal mellé. A kispestiek előtt adódott tehát az első komolyabb lehetőség. A 17. percben egy szabadrúgás után Ana Krstovic ütközött a lesre futó kispestiekkel, ápolni kellett. Jelena Petrovic kanyarodott jobbról befelé a 18. percben, 17 méterről ballal lövésre szánta el magára, nagyon gyengére sikeredett, mellé gurult. A 23. percben Malesevic szabadrúgását röviden fejelték ki, Lena Marjanovic ballal 15 méterről lőtt, a felső lécet találta telibe... Centikre voltunk attól, hogy megszülessen a vezető találat, s előnybe kerüljünk... Ezúttal nem volt velünk Fortuna! GÓL! Vezet a Honvéd. Ami nem sikerült ott, összejött itt... Egy szabadrúgás után Sipőcz Virág szedett össze egy kipattanót a tizenhatos előterében a 25. percben, Thalita Silva átadása után lerázta magáról Koszo Sydneyt, majd 17 méterről hatalmas gólt lőtt a jobb felsőbe. Krstovic úszott a levegőben, de ezt nem érhette el, védhetetlenül csapódott a hálóba a labda. Kiegyenlített küzdelem jellemzi a meccset, egy nagyon jól eltalált lövéssel vezet a Kispest. 29-30. perc. Igyekszünk a széleken akciókat vezetni, de a középre ívelések rendre pontatlanok, könnyedén szabadítanak fel a vendégek. A 36. percben Malesevic jobb oldali sarokrúgása után Marjanovic kanalazta vissza a labdát a kapu elé, a hosszúnál érkező Kránicz Viktória sajnos nem tudta a hálóba stukkolni közelről. Lehet, hogy jobb lett volna, ha fejjel próbálkozik, lábbal akarta a hálóba juttatni a játékszert, nem sikerült. A rendszeresen felfutó Sajti Krisztina éles, jobb oldali beadása suhant el a gólra éhes Sovány Dorina és Szabó Dóra előtt a 37. percben. Szegedi támadások a félidő végén, de nagyon magabiztosan áll a lábán a vendégek védelme. 42 perc telt el. A 43. percben Kránicz és Koszo hibáját kihasználva Josy Matos nyargalt el a bal oldalon, középre tálalt, Csuhai került ziccerbe, egy csellel becsapta Koszót, majd 15 méteres, bal lábas kísérletét a kapuját messze elhagyó Krstovic önfeláldozóan, hatalmas bravúrral hárította. Nagyon kellett ez a védés! A ráadásban, már a 46. percben ismét egy bal oldali kispesti támadás után alakult ki ziccer. Sajti maradt el ezúttal Josy Matosról, aki gyönyörűen centerezett, a középen teljesen üresen, lendületből érkező Csuhai 6 méterről ezúttal jobbal lőtt, elképesztően nagyot védett Krstovic! Ez már a második zseniális hárítása volt montenegrói kapusunknak! Vége az első félidőnek. Egyenlő erők küzdelmét láthattuk, a szerencsésebb együttes egy szép lövéssel előnybe került. A mieink csak felső lécig jutottak. Szünet. Elindult a második játékrész. Meg kell próbálni felállni, s egyenlíteni. Sovány Dorina jött le, Horváth Lara folytatja, a támadósorban igyekszik tehát változtatni Hadár Attila. Horváth Lara egyébként a jobb szélen játszik, Jelena Petrovic húzódott be középre. Németh Peó 17 méteres balos bombáját blokkolták a budapestiek a 47. percben. Kemény fizikális küzdelem az első percekben, igyekszünk támadólag fellépni, de helyzetet még nem tudtunk kialakítani, 52. perc. Szabó Dóra egyedül vitt végig egy akciót a bal szárnyon az 53. percben, 25 méterről tűzte rá, ez csemege volt Schildkrautnak. Malesevic nagyszerűen ugratta ki Jelena Petrovicot az 55. percben, támadónkat tévesen állították meg lesen, pedig középen egyedül törhetett volna kapura. Az 59. percben alaposan benéztünk egy honvédos szabadrúgás-variációt, a villámgyors Josy Matos bal oldali beadása után Ónodi Vanessza furcsa mozdulattal saját kapuja felé küldte a labdát, a bal kapufa mentett. Ezúttal óriási mázlink volt, Krstovic már nem tudott közbeavatkozni, ő is verve volt, de kisegített bennünket a kapufa. A 60. percben újabb Honvéd-helyzet, Csuhai Vivien a harmadik ziccerét rontja el... A kispestiek ötgólos csatára Kránicz és Marjanovic bizonytalankodását kihasználva hozta el védőink között a labdát, el akarta tolni a kifutó Krstovic mellett is, ám hálóőrünk egy fantasztikus visszavetődéssel leszedte a lábáról a játékszert. A 62. percre fordulunk, elkeseredett küzdelmet folytatunk az egyenlítő gólért. Akcióinkban ugyanakkor nincs átütőerő, az ellenfél térfelére érve elfogy az ötlet, illetve a legtöbbször átlátszó megoldásokat választunk, a kispesti középpálya és védelem kezére játszva ezzel. A 65. percben egy Honvéd-kontra végén a csereként beállt Kós Gabriella lőtt balról, éles szögből, a 14 méteres, elég erőtlen, lapos kísérletet könnyedén csípte el Krstovic. Mezőnyjáték helyzetek nélkül, a 70. perc is elkezdődött. Próbálunk irányítani és nyomni, de rengeteg hiba csúszik a játékunkba az ellenfél térfelén, rosszak az utolsó passzok és a döntések. Nem tudjuk feltörni így az ellenfél védelmét. Hadár Attila frissít a 75. percben. Sajti és Petrovic le, Futaki Fruzsina és Sara Simonovic be. Váratlan húzás: Koszo Sydneyt tolta fel centerbe Hadár Attila. Juhász Enikő váltotta Szabó Dórát a 83. percben. Juhász, Koszo, Horváth hármassal igyekszünk rohamozni, sőt, Kránicz Viktóriát is előreküldi szakvezetőnk. Helyzet nélkül hoztuk le a hajrát, meddő próbálkozásokra futotta csak az erőnkből. A ráadás perceiben Marjanovic távolról szánta el magát egy lövésre, megunva az ötlettelenséget, messze fölé szállt a kísérlete. Győzött a Kispest, vereséggel zártuk az évet. Vége.















