Keresés ezen a webhelyen
1236 találat üres kereséssel
- Mérkőzések, eredmények (47. hét)
Egész héten pályán a Szent Mihály csapatai a kicsiktől a nagyokig, szerdától vasárnapig pattog a labda, folyamatosan frissülő cikkünkben az eredmények, az összeállítások és az edzői nyilatkozatok! November 20. (szerda) 20:30, Férfi futsal NB III 5. forduló, Szeged, Szent Gellért Fórum: SZTE EHÖK SE - Szent Mihály FC 4-4 (3-3). Szent Mihály: Vér Dávid - Kopasz Balázs, Kovács Bende, Klippel Ádám, Tóth Attila. Cserék: Kocsis István, Kovács Nimród, Huszár Lajos, Farkas Ferenc, Antal Balázs, Olajos Csaba, Máriás Bence, Fábián-Saleh Houssam. Gólszerzőink: Klippel Ádám (2.), Tóth Attila (2.), Farkas Ferenc (19.), Antal Balázs (35.) Olajos Csaba: "Jó tempóval, gyors játékkal kezdtük el a meccset, kétgólos vezetés is lett ennek a jutalma. Tudtuk, hogy a hibákra, labdaszerzés utáni pillanatokra épít az ellenfél, amiket könyörtelenül meg is büntettek. A szünet előtt ismét volt egy gólváltás, ami azért véleményes körülmények között született. Nagy rohamokkal kezdtük a második félidőt, de gólt az ellenfél szerzett, és sajnos nagyon nehezen tudtuk ezt feltörni. Volt mérkőzés labda itt is, ott is, kihasználatlanul. Amiatt szomorú vagyok, hogy nem tudtuk élni a jó kezdés lehetőségével, belelaposodtunk a mérkőzésbe, amivel visszajöttek. Ezekre kell jobban odafigyelnünk a jövőben, s ez esetben ezeket a mérkőzéseket meg fogjuk nyerni." November 23. (szombat) 9:00, Bozsik U-11-es fesztivál, Makó: Szent Mihály - Tiszasziget 0-1 Szent Mihály - Makó FC 2-0 Szent Mihály - MUFC 2-0 Szent Mihály - Apátfalva 1-0 Szent Mihály - Csanádpalota 2-1 Szent Mihály U-11: Eichner-Tanács Kornél, Kormos Nimród, Daróczi Ádám, Berényi Zsolt, Juhász Mór, Kardos Kornél, Bárkai Dominik, Harajka Ádám, Szabó Márton, Horváth Zsombor, Katsidis Steven Efstathios. Baka Márk edző: "Makón jártunk az utolsó Bozsikon, havas pályán és hóesésben fociztak a gyerekek. Jó hangulattal és kiváló teljesítménnyel rukkoltak elő a srácok. Mindenki, aki idén részt vett a Bozsikokon, annak elégedett vagyok a teljesítményével, és büszke vagyok rájuk!" November 23. (szombat) 10:00, Preakadémiai regionális női U-10 5. forduló, Tápé: Szent Mihály - Mercedes Kecskeméti LC 0-1 Szent Mihály - Csólyospálos 1-1. Gólszerzőnk: Tóth Nikolett Szent Mihály - Gyulai Amazonok 1-1. Gólszerzőnk: Farkas Anabell Szent Mihály U-10: Sinkó Eszter, Farkas Anabell, Bajtai-Borszéki Bianka, Tóth Nikolett, Frank Maja, Kis Lilla. Belaidi Ajád edző: "Fegyelmezett, koncentrált játék jellemezte a mai utolsó, hazai rendezésű tornánkat, amit a lányok hideg télies időjárási körülmények között játszottak le. Ezt az eredmények is tükrözik, hisz mindhárom mérkőzésünkön szoros, kiegyenlített küzdelem volt megfigyelhető. Úgy gondolom, jól érezték magukat a lányok, ma is sok tapasztalattal és élménnyel térhettek haza. Ezzel az őszi szezon befejeződött, amit ezúton is szeretnék megköszönni a csapatnak." November 23. (szombat) 11:00, Akadémiai női U-15 9. forduló, Budapest: MTK - Szent Mihály FC 9-0 (1-0). Szent Mihály: Herke Naira - Purcsi Lilla, Kálló Tímea Zsuzsanna, Katona Dóra Noémi, Kovács Boglárka Bettina, Ligeti Dóra, Olasz Zsófia, Polonkay Dóra, Rácz Veronika Erzsébet, Palotás Panni, Herke Noria. Cserék: Csala Boglárka, Orvos Maja. Olajos Csaba edző: "Erősen megtizedelődtünk az elmúlt hetekben, sorban váltják egymást a betegek, és egy-egy sérülés is alakítja a hétvégi keretünket. Az első félidőben tisztesen helytálltunk a nagy nyomás ellenére, kis szerencsénk is volt egyes esetekben, de tettünk is érte, hogy legyen is. Voltak lehetőségeink támadásban is, ziccerünk és több lövésünk is akadt, de a szünet előtti pillanatokban vezetést szerzett a hazai csapat. Aztán - ahogy a múlt héten is - egy teljesen más csapat futott ki a második félidőre. Az első félidei harcosság és koncentráció és fegyelem elillant, és többségében könnyebbnél könnyebb gólokat engedtünk-ajándékoztunk az ellenfélnek. Számomra értelmezhetetlen ez a második játékrész, mert sok mindenre gondoltam az első félidő után, de erre végképp nem. Még vár ránk egy bajnoki két hét múlva, most az a legfontosabb hogy a betegek, sérültek visszatérjenek, és megfelelően fel tudjunk készülni az idény utolsó meccsére." November 23. (szombat) 13:00, Simple Női Liga NB I 12. forduló, Szeged, Szent Gellért Fórum: KÉSZ-St. Mihály-Szeged - Budapest Honvéd 0-1 (0-1). Szent Mihály: Anastasija Krstovic - Sajti Krisztina (Futaki Fruzsina, 75.), Lena Marjanovic, Kránicz Viktória, Németh Peónia - Koszo Sydney, Ónodi Vanessza, Sanda Malesevic - Jelena Petrovic (Sara Simonovic, 75.), Szabó Dóra (Juhász Enikő, 83.), Sovány Dorina (Horváth Lara, 46.). Vezetőedző: Hadár Attila. Hadár Attila: "Gratulálok a Honvédnak a győzelemhez! Nagyon jó iramú mérkőzést játszottunk, melyet egy szerencsés, szép góllal nyertek meg a kispestiek. Rendkívül küzdelmes meccset vívtunk a fővárosiakkal. Megdicsértem a lányokat, mert hatalmasat mentek. Sajnos az előrefelé játékban elfogytunk az őszi szezon végére. Egy igazi vérbeli csatárteljesítmény hiányzik a játékunkból." November 23. (szombat) 13:30, Akadémiai női U-17 9. forduló, Budapest: MTK - Szent Mihály FC 3-1 (2-1). Szent Mihály: Török Stefi - Budai Rebeka Réka, Papp Tamara, Milinker Nóra, Boruzs Boglárka, Tóth Panna Rita, Bány Boglárka, Barna Bíborka, Baranyi Barbara, Benke Napsugár, Simon Adrienn Evelin. Cserék: Rózsa Sára Ágnes, Papdi Jázmin. Gólszerzőnk: Barna Bíborka (21.) Fábián-Saleh Houssam edző: "Ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy az első félidőben kevés olyan momentum volt a mérkőzésen, ami miatt szeretni lehet ezt a csodás sportot. Inkább a harciasság dominált, a játék irgalmatlanul sok átmenettel zajlott. Nehezen is tudtunk alkalmazkodni a körülményekhez, és játszani azt a játékot, amit hétről hétre gyakorlunk. Ennek meg is lett az eredménye. Nagyjából a mérkőzés felére viszont megérkeztünk, rend lett a fejekben, és elkezdtünk egyre formásabb játékot bemutatni. De ekkor már késő volt. Az eredményen nem tudtunk változtatni. Talán ha a mérkőzés elejétől kezdve tudtuk volna ezt a higgadt és magabiztos játékot mutatni, akkor az eredmény is máshogy alakult volna. Mert bármennyire is örülök, hogy így nézett ki a második félidő, teljes mértékben megértem a lányok csalódottságát. Kitartást kívánok nekik! Látjuk, hogy mennyi munkát tesznek bele hétről hétre, ennek később meg kell hogy legyen majd az eredménye is!" November 24. (vasárnap) 12:00, Budapest, Regionális női U-16 Dél-Keleti csoport 10. forduló, Budapest: Csepel FC - Szent Mihály FC 1-1 (0-1). Szent Mihály: Friebert Enikő - Bakos Dorina, Kovács Tamara Eszter, Nagy Viktória, Kis Mira Blanka, Csanki Boglárka, Tóth Adél, Terhes Lilien Jázmin, Bohák Viktória, Kőrffy Olívia Kitti, Váradi Szintia Dzsenna. Cserék: Szurmai Enikő, Bacsa Dóra Krisztina. Gólszerzőnk: Kis Mira Blanka (36.) Pigniczki Zoltán: "Szomorú vagyok, mert a kétperces hosszabbítás negyedik percében egy indifferens helyen két lány összerúgott, a játékvezető tizenegyest ítélt ellenünk, ebből egyenlített ki a Csepel. A játék képe alapján nem mondható irreálisnak a döntetlen, de a csapatom a mai teljesítményéért megérdemelte volna a győzelmet. A játékosuk a szívüket-lelküket kitették a pályára, a megbeszéltek szerint rendkívül fegyelemezett futballoztak, és sok szép kontrát vezettek. Bosszantó, ami a legvégén történt, ezzel együtt gratuláltam a lányoknak, dicséret illeti őket, nagyon büszkék lehetnek magukra!" November 24. (vasárnap) 13:00, Akadémiai női U-19 9. forduló, Tápé: Szent Mihály FC - MTK 1-6 (1-3). Szent Mihály: Kozma Vivien Renáta - Gyémánt Karina, Futaki Fruzsina, Kovács Nóra Lili, Horváth Lara, Bagi Luca Csenge, Sovány Dorina Julianna, Vajda Zsófia, Pálnik Johanna, Bozóki Csenge, Palotás Petra. Cserék: Pallagi Vanda, Arnold Sára, Gyovai Katinka, Gligor Emese, Pribék Andrea. Gólszerzőnk: Kovács Nóra Lili (45.) Terjéki Tamás edző: "Deja vu érzésem van, úgy látszik, nem tanultunk a múlt hetiből. Három banális hibából három perc alatt három gólt ajándékoztunk az ellenfélnek. Szépítünk, futunk az eredmény után, de egyre görcsössebbé válik a játék, hiába nyomunk, a következő gól a mi hálónkba kerül. Fejben nem vagyunk meg, így nehéz építkezni. Pedig nincs még semmi elveszve, három pont a hátrány az első helyezett mögött. Most talán jókor jön a válogatott szünet, remélem, a következő két hét alatt össze tudjuk szedni a gárdát, és jó szájízzel tudunk majd a téli szünetre menni!"
- Szent Mihály - Honvéd 0-1
Vereséggel zárta a 2024-es esztendőt NB I-es női csapatunk. Küzdelmes mérkőzésen egygólos vereséget szenvedtünk idehaza a Honvédtól. Egy jól eltalált lövés döntött, ugyanakkor összességében megérdemelt a vendégek győzelme, hiszen a Szent Mihály ezúttal sajnos támadásban gyengén muzsikált. Folyamatosan frissülő, szöveges élő közvetítéssel jelentkeztünk a Simple Női Liga 12. fordulójának mérkőzéséről. KÉSZ-St. Mihály-Szeged - Budapest Honvéd FC, Simple Női Liga NB I 12. forduló, Szeged, Szent Gellért Fórum KÉSZ-St. Mihály-Szeged - Budapest Honvéd FC 0-1 (0-1). Szeged, Szent Gellért Fórum, 100 néző, vezette: Medve Dóra (Jávorka Eliza, Bán Kristóf Patrik). Szent Mihály: Krstovic - Sajti (Futaki, 75.), Marjanovic, Kránicz, Németh P. - Koszo, Ónodi, Malesevic - Petrovic (Simonovic, 75.), Sovány (Horváth L., 46.), Szabó D. (Juhász E., 83.). Vezetőedző: Hadár Attila. Budapest Honvéd: Schildkraut - Thalita Silva, Morris, Csuhai, Sipőcz, Matos (Katona, 92.), Hrelja, Szabó J. (Hajpál, 70.), Végh (Kós, 46.), Kurkutovic (Nagy E., 90.), Váradi. Vezetőedző: Martin Masaryk. Gólszerző: Sipőcz V. (25.) Hadár Attila: "Gratulálok a Honvédnak a győzelemhez! Nagyon jó iramú mérkőzést játszottunk, melyet egy szerencsés, szép góllal nyertek meg a kispestiek. Rendkívül küzdelmes meccset vívtunk a fővárosiakkal. Megdicsértem a lányokat, mert hatalmasat mentek. Sajnos az előrefelé játékban elfogytunk az őszi szezon végére. Egy igazi vérbeli csatárteljesítmény hiányzik a játékunkból." A meccs elé: A 2024. év utolsó bajnoki mérkőzése következik a Szent Mihály számára. Lányaink a Simple Női Liga 12. fordulójában az ötödik helyen álló Budapest Honvédot látják vendégül. Augusztusban a fővárosban 2-1-re sikerült legyőznünk a kispestieket, s ezúttal is ez a cél, még ha nem is ígérkezik könnyűnek. Csapatunk szépen búcsúzna az idei esztendőtől, s előrelépne a hetedik pozícióból, ám ehhez bátor, akaratos és koncentrált játékra lesz szükség. A találkozó 13 órakor kezdődik, onnantól kezdve frissül a cikk. Beharangozó írásunk ide kattintva érhető el! 12:30: Köszöntjük Önöket a Szent Gellért Fórumból! 13 órakor kezdődik a meccs. A kezdőcsapatok már ismertek, fentebb mutatjuk is azokat! A két együttes javában melegít a szépen előkészített zöld gyepen. Bár hűvös van, de a nap kisütött, így alapvetően kellemes időjárási körülmények között játszhatják le az idei utolsó bajnokit. A mieinknél ezúttal hiányzik Nagy Lilla, aki mára megbetegedett, ezúton is jobbulást kívánunk neki! A cserekapusunk pedig a hosszú sérülés után visszatérő Bokros Vera lesz, miután Aradi Jázmin kisebb sérüléssel bajlódik. Kezdés 15 perc múlva! Kék-feketében a hazai együttes, a szentmihályi lányok, tiszta fehérben a vendég kispestiek. Megkezdődött az összecsapás Medve Dóra sípjelére. Szegedi akciót jegyezhetünk fel az elején, a 4. percben Sajti Krisztina jobbról érkező centerezését tépte le Schildkraut Fruzsina. Martin Masaryk ezúttal a szegedi származású kapusának adott lehetőséget, miután az utóbbi néhány meccsen a szlovén Melania Pasar védett, remekül. Sanda Malesevic távoli lövését védte biztosan az 5. percben Schildkraut Fruzsina. A biztonságra épít mindkét együttes, látszik, hogy egyik fél sem akar fejjel a falnak rohanni, óvatosan futballoznak. Mezőnyjáték folyik, 12 perc telt el. A 14. percben egy beívelést Anastasija Krstovic ütött tovább, a kipattanó Csuhai Vivienhez került, aki Sajti Krisztinát egy esernyőcsellel becsapva lőtte 10 méterről ballal mellé. A kispestiek előtt adódott tehát az első komolyabb lehetőség. A 17. percben egy szabadrúgás után Ana Krstovic ütközött a lesre futó kispestiekkel, ápolni kellett. Jelena Petrovic kanyarodott jobbról befelé a 18. percben, 17 méterről ballal lövésre szánta el magára, nagyon gyengére sikeredett, mellé gurult. A 23. percben Malesevic szabadrúgását röviden fejelték ki, Lena Marjanovic ballal 15 méterről lőtt, a felső lécet találta telibe... Centikre voltunk attól, hogy megszülessen a vezető találat, s előnybe kerüljünk... Ezúttal nem volt velünk Fortuna! GÓL! Vezet a Honvéd. Ami nem sikerült ott, összejött itt... Egy szabadrúgás után Sipőcz Virág szedett össze egy kipattanót a tizenhatos előterében a 25. percben, Thalita Silva átadása után lerázta magáról Koszo Sydneyt, majd 17 méterről hatalmas gólt lőtt a jobb felsőbe. Krstovic úszott a levegőben, de ezt nem érhette el, védhetetlenül csapódott a hálóba a labda. Kiegyenlített küzdelem jellemzi a meccset, egy nagyon jól eltalált lövéssel vezet a Kispest. 29-30. perc. Igyekszünk a széleken akciókat vezetni, de a középre ívelések rendre pontatlanok, könnyedén szabadítanak fel a vendégek. A 36. percben Malesevic jobb oldali sarokrúgása után Marjanovic kanalazta vissza a labdát a kapu elé, a hosszúnál érkező Kránicz Viktória sajnos nem tudta a hálóba stukkolni közelről. Lehet, hogy jobb lett volna, ha fejjel próbálkozik, lábbal akarta a hálóba juttatni a játékszert, nem sikerült. A rendszeresen felfutó Sajti Krisztina éles, jobb oldali beadása suhant el a gólra éhes Sovány Dorina és Szabó Dóra előtt a 37. percben. Szegedi támadások a félidő végén, de nagyon magabiztosan áll a lábán a vendégek védelme. 42 perc telt el. A 43. percben Kránicz és Koszo hibáját kihasználva Josy Matos nyargalt el a bal oldalon, középre tálalt, Csuhai került ziccerbe, egy csellel becsapta Koszót, majd 15 méteres, bal lábas kísérletét a kapuját messze elhagyó Krstovic önfeláldozóan, hatalmas bravúrral hárította. Nagyon kellett ez a védés! A ráadásban, már a 46. percben ismét egy bal oldali kispesti támadás után alakult ki ziccer. Sajti maradt el ezúttal Josy Matosról, aki gyönyörűen centerezett, a középen teljesen üresen, lendületből érkező Csuhai 6 méterről ezúttal jobbal lőtt, elképesztően nagyot védett Krstovic! Ez már a második zseniális hárítása volt montenegrói kapusunknak! Vége az első félidőnek. Egyenlő erők küzdelmét láthattuk, a szerencsésebb együttes egy szép lövéssel előnybe került. A mieink csak felső lécig jutottak. Szünet. Elindult a második játékrész. Meg kell próbálni felállni, s egyenlíteni. Sovány Dorina jött le, Horváth Lara folytatja, a támadósorban igyekszik tehát változtatni Hadár Attila. Horváth Lara egyébként a jobb szélen játszik, Jelena Petrovic húzódott be középre. Németh Peó 17 méteres balos bombáját blokkolták a budapestiek a 47. percben. Kemény fizikális küzdelem az első percekben, igyekszünk támadólag fellépni, de helyzetet még nem tudtunk kialakítani, 52. perc. Szabó Dóra egyedül vitt végig egy akciót a bal szárnyon az 53. percben, 25 méterről tűzte rá, ez csemege volt Schildkrautnak. Malesevic nagyszerűen ugratta ki Jelena Petrovicot az 55. percben, támadónkat tévesen állították meg lesen, pedig középen egyedül törhetett volna kapura. Az 59. percben alaposan benéztünk egy honvédos szabadrúgás-variációt, a villámgyors Josy Matos bal oldali beadása után Ónodi Vanessza furcsa mozdulattal saját kapuja felé küldte a labdát, a bal kapufa mentett. Ezúttal óriási mázlink volt, Krstovic már nem tudott közbeavatkozni, ő is verve volt, de kisegített bennünket a kapufa. A 60. percben újabb Honvéd-helyzet, Csuhai Vivien a harmadik ziccerét rontja el... A kispestiek ötgólos csatára Kránicz és Marjanovic bizonytalankodását kihasználva hozta el védőink között a labdát, el akarta tolni a kifutó Krstovic mellett is, ám hálóőrünk egy fantasztikus visszavetődéssel leszedte a lábáról a játékszert. A 62. percre fordulunk, elkeseredett küzdelmet folytatunk az egyenlítő gólért. Akcióinkban ugyanakkor nincs átütőerő, az ellenfél térfelére érve elfogy az ötlet, illetve a legtöbbször átlátszó megoldásokat választunk, a kispesti középpálya és védelem kezére játszva ezzel. A 65. percben egy Honvéd-kontra végén a csereként beállt Kós Gabriella lőtt balról, éles szögből, a 14 méteres, elég erőtlen, lapos kísérletet könnyedén csípte el Krstovic. Mezőnyjáték helyzetek nélkül, a 70. perc is elkezdődött. Próbálunk irányítani és nyomni, de rengeteg hiba csúszik a játékunkba az ellenfél térfelén, rosszak az utolsó passzok és a döntések. Nem tudjuk feltörni így az ellenfél védelmét. Hadár Attila frissít a 75. percben. Sajti és Petrovic le, Futaki Fruzsina és Sara Simonovic be. Váratlan húzás: Koszo Sydneyt tolta fel centerbe Hadár Attila. Juhász Enikő váltotta Szabó Dórát a 83. percben. Juhász, Koszo, Horváth hármassal igyekszünk rohamozni, sőt, Kránicz Viktóriát is előreküldi szakvezetőnk. Helyzet nélkül hoztuk le a hajrát, meddő próbálkozásokra futotta csak az erőnkből. A ráadás perceiben Marjanovic távolról szánta el magát egy lövésre, megunva az ötlettelenséget, messze fölé szállt a kísérlete. Győzött a Kispest, vereséggel zártuk az évet. Vége.
- Továbbra is a hetedik helyen
Hiába harcoltunk hatalmasat, kilátástalan támadójátékkal nem lehetett esélyünk a Honvéd ellen, így vereséggel búcsúztattuk a 2024-es évet. Jelen állás szerint hetedikként telelhetünk, de egy meccs sorsa még függőben van. Az őszi szezon közepén mutatott remek teljesítményt sajnos egyfajta összecsuklás követte a KÉSZ-St. Mihály-Szeged együttesénél a Simple Női Liga idei utolsó három fordulójára. Lányaink komoly sanszot szalasztottak el, hiszen ha ezeken a mérkőzéseken (különösképpen a Viktória és a Honvéd ellen) úgy fociznak, ahogy tudnak, s ahogy korábban tették, akkor reális esély nyílhatott volna az ötödik hely megszerzésére. A "ha" azonban a futballban nem játszik, a többi pedig már történelem: kikaptunk Szombathelyen, majd idehaza a Fradi és a Kispest ellen is, így megragadtunk az egyre masszívabb és tömörebb középmezőnyben. Az okok elemzése a következő hetek feladata lesz. A női NB I 12. fordulójában a Szent Mihály - Budapest Honvéd találkozón a vendégek egy jól eltalált lövéssel elvitték a három pontot, a mieink csak egy felső lécig jutottak Lena Marjanovic révén. A támadójátékunk sajnos gyenge és ötlettelen volt, nagyon kevés helyzetet tudtunk kialakítani, ha Ana Krstovic nem véd olyan szenzációsan, akár nagyobb különbséggel is alulmaradhattunk volna. Együttesünk így 13 ponttal zárta az óesztendőt. Ezzel egyelőre a hetedik helyen tanyázunk, de ez még változhat, amennyiben esetleg a tavaszi rajt előtt pótolják a pálya alkalmatlansága miatt elmaradt Szekszárd - Pécs derbit, s ott vendégsiker születik... Ami az élmezőnyt illeti, az ETO Soroksáron javította múlt heti kisiklását, 5-0-ra diadalmaskodott, s 33 ponttal áll az élen. Az FTC-Telekom a 92. percben döntötte el az MTK elleni idegenbeli rangadót (1-2), Alesia Garcia kései gólja rengeteget érhet a zöld-fehéreknek a végelszámolásnál. A Puskás Akadémia ugyancsak 2-1-re nyert Diósgyőrött, s ugyanúgy 30 ponttal a tarsolyában harcolhat tovább a bajnoki döntőért, mint a Fradi. Az MTK 27 pontról kapaszkodhat tavasszal. A Szegeden győztes Honvéd 19 ponttal újoncként az előkelő ötödik pozíciót foglalja el, s a 13 pontos Szent Mihályt még a 15 pontos DVTK előzi meg. A mieinket 12 ponttal követi a PMFC (melynek Szekszárdon még pótolnia kell majd egy meccset), illetve a 11 pontos Viktória, mely meglepetésre 2-1-re kikapott az Astra otthonában. A Szekszárd 9 ponttal rendelkezik. A sort a 4 pontos Soroksár és az első sikerét megszerző, immár 3 pontos Astra zárja. Biztosak lehetünk benne, hogy egyik alakulat sem mondott le még a bennmaradásról, így a tavaszi tíz játéknapon gigászi küzdelemre van kilátás az NB I-es tagság meghosszabbításáért! Fotó: Gémes Sándor
- Hétvégi előzetes: sokat érhet a Honvéd legyőzése
Másodszor is elkapná a jó erőkből álló Kispestet a Szent Mihály NB I-es női csapata. Lányaink mindenképpen szép eredménnyel zárnák az idei esztendőt, elszántan készülnek a Honvéd ellen. Ellentétes előjelekkel hangolt a Simple Női Liga idei utolsó fordulójára a KÉSZ-St. Mihály-Szeged és a Budapest Honvéd. A kispestiek legutóbbi két mérkőzésüket megnyerték, a Diósgyőr (1-0) és a Szekszárd (3-2) ellen, a mieink viszont egymás után kétszer is vesztesen hagyták el a pályát, a Viktória otthonában (1-2), illetve idehaza a Ferencvárossal (0-6) szemben. Az újonc fővárosi együttes 16 ponttal az NB I ötödik helyére ugrott fel, ám a 13 ponttal hetedik szegediek egy szombati sikerrel utolérhetik őket. Ennek megfelelően hatalmas akarattal és elszántsággal készülnek lányaink a 2024-es esztendő utolsó bajnoki meccsére, szép eredménnyel akarnak a téli szünetre vonulni. Az augusztusi rajton idegenben bravúros 2-1-es diadalt arattunk a Honvéd ellen, s a cél az, hogy újra mi örülhessünk a végén. „A Fradi elleni mérkőzést követően ugyanolyan menetrend szerint készültünk, mint szoktunk, ám világossá tettük a lányoknak, hogy többre van szükség! A Kispest ugyan nyilván nincs azon a szinten, mint a címvédő FTC, ám az őszi fordulókban bizonyította, hogy rendkívül stabil, egységes és kiváló alakulat. Nem véletlen, hogy újoncként az ötödik helyen tanyáznak. A szereplésük fel is értékeli az augusztusban Budapesten ellenük aratott 2-1-es győzelmünket. Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, nem lesz könnyű még egyszer megverni a Honvédot, ám bízunk abban, hogy ez összejöhet szombaton. Biztos, hogy sokkal bátrabb játékra lesz ehhez szükség, mint amit a zöld-fehérek ellen múlt héten mutattunk. Arra kértük a játékosokat, hogy száz százalékot adjanak ki magukból, vigyék ki a pályára, ami csak bennük van. Ha tényleg mindenki odateszi magát, akkor jó eredményt tudunk elérni a Kispest ellen. Nem szeretnénk számolgatni, mi csakis arra összpontosítsuk, hogy megszerezzük a három pontot, s győzelemmel mehessünk a téli pihenőre. Úgy érzem, a lányok átérzik a találkozó súlyát, tisztában vannak az összecsapás tétjével, ennek megfelelően nagyszerűen dolgoztak a héten. Kielemeztük az ellenfelet, de alapvetően nem akarunk hozzájuk igazodni, a saját játékunkat kívánjuk érvényesíteni, s akkor nem lehet gond” – nyilatkozta honlapunknak Hadár Attila vezetőedző. A szakembertől megtudtuk: Aradi Jázmin a térdét fájlalja, rá ezúttal sajnos nem számíthatunk, így a hosszú sérülése után visszatérő Bokros Veronika ülhet le a padra mint cserekapus. Jó hír viszont, hogy eltiltása után újra bevethető a védelem tengelyében Lena Marjanovic, ami növeli a variációs lehetőségeket. A Honvéd a döcögősebb kezdés után a Pécs elleni idegenbeli 2-1-es diadallal jött igazán lendületbe az ősszel. Az elmúlt hetekben különösen jó formát mutattak, a listavezető Győr csak 1-0-ra múlta őket felül, s mint említettük, a DVTK elleni hazai és a Szekszárd elleni idegenbeli bajnokijukat egyaránt be tudták húzni. Hétről hétre egyre inkább összeálltak a piros-feketék, akiknek a legveszélyesebb támadója, az ötgólos Csuhai Vivien nemrég a válogatott keretébe is bekerült. A Málta elleni soron következő derbikre pedig a kapus Schildkraut Fruzsinát hívta be Szarvas Alexandra szövetségi kapitány, ez is mutatja, hogy minden csapatrészben remek futballisták alkotják a soros ellenfelet. A szlovák vezetőedző, Martin Masaryk által irányított Kispest tele van minőségi légiósokkal: a szlovén válogatott hálóőr, Melania Pasar mellett együttesüket erősíti a bosnyák válogatott védő, Maja Hrelja, a horvát csatár, Karla Kurtovic, de van két braziljuk (Thalita Silva és Josy Matos) és egy amerikai (Olivia Morris) játékosuk is. Acélos, egységes, jól összerakott gárda látogat szombaton a Szent Gellért Fórumba. Ugyanakkor a kispestiek korántsem verhetetlenek, mint ahogy azt augusztus 24-én, az 1. fordulóban lányaink már megmutatták. Akkor a két klub történetének első egymás elleni mérkőzését hátrányból fordítva nyerték meg: Csuhai Vivien korai találatára Balázs Evelin még a szünet előtt válaszolt, majd Sovány Dorina rúgta a győztes gólt, mely a játéknap harmadik legszebb találata lett az MLSZ szerint. Bízzunk benne, hogy ezúttal is több szépségdíjas szentmihályi gól közül válogathatnak a szövetség YouTube-csatornájának szerkesztői! Emlékeztetőül az 1. fordulóban: Budapest Honvéd – KÉSZ-St. Mihály-Szeged 1-2 (1-1). Honvéd: Pasar – Hrelja, Nádudvari, Váradi, Thalita Silva, Morris, Josy Matos, Kós, Hajpál (Katona, 72.), Csuhai, Sipőcz. Vezetőedző: Martin Masaryk Szent Mihály: Aradi – Juhász E. (Farkas N., 78.), Futaki (Sajti, 81.), Kránicz, Marjanovic – Balázs (Simonovic, 46.), Koszo, Malesevic – Szabó D., Petrovic (Nagy L., 81.), Horváth L. (Sovány, 46.). Vezetőedző: Hadár Attila. Gólszerzők: Csuhai V. (8.), illetve Balázs E. (35.), Sovány D. (79.) Simple Női Liga NB I 11. forduló, KÉSZ-St. Mihály-Szeged – Budapest Honvéd, november 23. (szombat) 13:00, Szeged, Szent Gellért Fórum Pintér M. Lajos
- Videón a Fradi elleni mérkőzésünk
A Ferencvárostól kikapni nem szégyen, de nem jól játszani, bátortalanul futballozni elfogadhatatlan. Ebből kell tanulnunk a Honvéd elleni évzáró meccsre! Felkerült az MLSZ YouTube-csatornájára a KÉSZ-St. Mihály-Szeged - FTC-Telekom női NB I-es mérkőzés videós összefoglalója. Mint arról szöveges online közvetítésünkben beszámoltunk , csapatunk sajnos bátortalanul, rengeteg hibával focizott, s sima, 6-0-s vereséget szenvedett a címvédőtől a Szent Gellért Fórumban az alapszakasz első körének zárófordulójában. A találkozó kapcsán vezetőedzőnk, Hadár Attila, valamint a játékosok közül Futaki Fruzsina és Bozóki Csenge értékelt. Véleményük egybehangzó: a Fraditól, egy erősebb csapattól kikapni sohasem nem szégyen, de nem jól játszani, nem élesen futballozni: elfogadhatatlan. Lányainknak egyértelműen tanulniuk kell ebből a mérkőzésből is, bátrabban, határozottabban, nagyobb akarattal, ugyanakkor higgadtabban kell focizniuk szombaton a rendkívül fontos Budapest Honvéd elleni meccsen. Merni kell passzolni, merni kell felvállalni és megnyerni a párharcokat. Küzdeni kell saját magukért és egymásért is! Ha kivisszük a pályára, amit tudunk, s újra lobog a tűz a játékosokban, akkor ez a csapat képes a javításra , s arra, hogy a hetedik helyről akár feljebb is lépjen a táblázaton! Tekintsék meg az FTC elleni találkozó legérdekesebb jeleneteit! Fotó: FTC Női Labdarúgás
- Eb-selejtezőkön szerepelhetnek játékosaink
Szabó Dóra és Koszo Sydney is tagja lesz a magyar U-19-es válogatottnak az Európa-bajnoki selejtezőtornán, míg Futaki Fruzsinára a tartalékok között számítanak. A Szent Mihály több tehetséges labdarúgója is helyet kapott az U-19-es magyar női labdarúgó-válogatott keretében a november 27. és december 3. közötti telki Európa-bajnoki selejtezőtornán. Rácz Zsófia szövetségi edző szűkített keretének tagjaként Szabó Dóra és Koszo Sydney is ott lesz a soron következő három tétmérkőzésen, míg Futaki Fruzsinát a tartalékok közé jelölték. Futballistáink a november 23-i, Budapest Honvéd elleni Simple Női Liga-találkozót követően, november 24-én utaznak Telkibe. Az U-19-es nemzeti csapat az elitben, az A-ligában küzd a 2025-ös kontinensviadalon való részvételért. A magyar lányoknak kőkemény ellenfelei lesznek, november 27-én (szerdán) 13 órakor Svédországgal, november 30-án (szombaton) 13 órakor Hollandiával, december 3-án (kedden) 13 órakor pedig Skóciával mérik össze tudásukat. A csoport első három helyezettje 2025 tavaszán, a második A-ligás selejtezőkörben tovább harcolhat a lengyelországi Eb-n való részvételért, míg az utolsó kiesik a B-ligába. A mieink első számú célja, hogy minden meccsen jó eredményt elérve megőrizzék A-ligás tagságukat, ami borzasztóan nehéz feladatnak ígérkezik ebben a mezőnyben. A magyar válogatott októberben a B-ligában szereplő Ciprus ellen hangolt a selejtezőtornára egy 2-0-s , illetve egy 6-1-es győzelemmel. Borítókép: MLSZ
- Heti Alkalmak
2024 november 20.(szerda) 20,30 h. Szeged Szent Gellért Fórum , futsal férfi NB III : EHŐK SE- Szent Mihály FC 2024 november 23. (szombat) 09 h. Makó : Bozsik U-11 2024 november 23.(szombat) 10. h. Tápé : Leány U-10 torna 2024 november 23.(szombat) 11 h. Budapest, leány akadémia U- 15 : MTK- Szent Mihály FC 2024 november 23.(szombat) 13 h., Szeged .Szent Gellért Fórum . női NB I. : Szent Mihály FC- Bp. Honvéd 2024 november 23.(szombat) 13,30 Budapest ,leány akadémiai U-17 : MTK- Szent Mihály FC 2024 november 24.(vasárnap) 12 h. Budapest női regionális U-16 : Csepel FC- Szent Mihály FC 2024 november 24. (vasárnap) 13 h Tápé női akadémiai U-19 : Szent Mihály FC- MTK
- Címvédőként utazunk a téli teremkupára
Elkészült az MLSZ Téli Teremlabdarúgó-kupa csoportbeosztása és sorsolása. December 7-én és 8-án Budaörsön küzdhetnek meg lányaink a díszes serlegért az NB I-es riválisokkal. Mutatjuk a részleteket! Az idei szezonban előbbre hozta az immár hagyományos Téli Teremlabdarúgó-kupát a Magyar Labdarúgó-Szövetség, hiszen nem januárban rendezi meg a népszerű viadalt, hanem közvetlenül a Simple Női Liga zárása és a válogatott szünet után. A kétnapos teremkupának a Budaörsi Városi Sportcsarnok ad otthont december 7-én és 8-án. Csapatunk címvédőként utazhat a megmérettetésre, hiszen emlékezetes, a 2023/24-es kiírásban veretlenül nyertük meg a szigetszentmiklósi tornát. Nemcsak a csoportmeccseken szárnyaltak lányaink, de azt követően is remekeltek, az elődöntőben az ETO-t, a fináléban az MTK-t múlták felül döntetlen után büntetőpárbajban. Az emlékezetes és felejthetetlen klubtörténeti sikert nem lesz könnyű megismételni, de a Szent Mihály ezúttal is lelkesen és elszántan készül majd a viadalra, melynek immár elkészült a csoportbeosztása és a sorsolása is. A KÉSZ-St. Mihály-Szeged a B jelű csoportba került, ahol az MTK, a Puskás Akadémia, a Pécs és az Astra lesznek az ellenfelei. A másik ötösben a Győr, a Budapest Honvéd, a Diósgyőr, a Szekszárd és a Viktória küzd meg egymással. A Ferencváros és a Soroksár nem nevezett a teremkupára. A lebonyolítás értelmében az egyes csoportokba sorolt csapatok mind a négy ellenfelükkel két-két mérkőzést vívnak, melyek 12 percig tartanak, térfélcsere nélkül. A csoportmérkőzések során a győzelmekért 3, a döntetlenért 1 pont jár, a sorrend a nyolc találkozót követően alakul ki. A vasárnapi - 15 perces - helyosztókon a csoportok ötödik helyezettjei a 9. helyért, a negyedik helyezettjei a 7. helyért, a harmadik helyezettek az 5. helyért, a második helyezettek a bronzéremért, az első helyezettek pedig a tornagyőzelemért mérkőznek majd meg. A helyosztókon döntetlen esetén kilencméteres büntetőrúgások döntenek. A versenyen idén is serleget, érmeket és pénzjutalmakat oszt majd az MLSZ, a presztízs mellett komoly téttel bír tehát a teremkupa. A győztes például 1,8 millió forintot, az ezüstérmes alakulat 1,3 milliót, a dobogó harmadik fokára álló gárda 1 milliót zsebelhet be.
- Válogatott meghívó érkezett légiósainknak
Anastasija Krstovic, Sara Simonovic és Jelena Petrovic is újra magára öltheti a montenegrói címeres mezt. A Szent Mihály mindhárom montenegrói játékosa meghívást kapott hazája felnőtt női válogatottjának keretébe a soron következő barátságos mérkőzésekre. Az Eb-selejtezőkön, illetve a Nemzetek Ligájában is a C-osztályban szereplő Montenegró egy ugyancsak C-ligás ellenféllel méri össze erejét, november 30-án és december 3-án Észak-Macedónia ellen vívnak két felkészülési meccset. Kapusunk, Anastasija Krstovic, középpályásunk, Sara Simonovic és támadónk, Jelena Petrovic a Budapest Honvéd elleni szombati NB I-es összecsapást követően utaznak haza, s november 25-én csatlakoznak Podgoricában Mirko Maric szövetségi kapitány keretéhez. Montenegró az idei Európa-bajnoki selejtezőkön a C3-as csoportban másodikként zárt, majd az októberi playoffban Finnország ellen búcsúzott. Odahaza 1-0-ra , idegenben 5-0-ra kaptak ki a jóval esélyesebb északiaktól. Mindkét mérkőzésen végig Ana Krstovic védte a kapujukat, Simonovic és Petrovic nem kapott játékpercet. Észak-Macedónia a C2-es kvartett harmadik helyén zárta a kvalifikációt. A belső fotó forrása: Montenegró labdarúgó-szövetsége
- Szent Mihály - Ferencváros 0-6
Nem tudtuk megnehezíteni a favorit, a bajnoki címvédő dolgát. Folyamatosan frissülő, szöveges élő közvetítéssel jelentkeztünk a Simple Női Liga 11. fordulójának mérkőzéséről. KÉSZ-St. Mihály-Szeged - FTC-Telekom, Simple Női Liga NB I 11. forduló, Szeged, Szent Gellért Fórum KÉSZ-St. Mihály-Szeged - FTC-Telekom 0-6 (0-4). Szeged, Szent Gellért Fórum, 100 néző, vezette: Kalmár Petra (Szabó Laura Emerencia, Rigó Viktória). Szent Mihály: Krstovic - Futaki, Ónodi (Németh P., 67.), Kránicz, Sajti - Koszo (Farkas N., 79.), Malesevic, Simonovic (Bozóki, 46.) - Szabó D., Sovány (Horváth L., 67.), Nagy L. (Petrovic, 46.). Vezetőedző: Hadár Attila. FTC: Kostic - Túróczy, Csigi, Zágonyi, Könczeyné Fenyvesi (Diószegi, 46.), Németh A., Edwards (Gégény, 67.) Kovács E. (Demeter, 67.), Nagy Va. (McFarland, 46.), Kubassova (Garcia, 57.), Czellér. Vezetőedző: ifj. Albert Flórián. Gólszerzők: Kovács E. (7., 28.), Könczeyné Fenyvesi (15.), Edwards (34.), Kubassova (53.), Gégény (79.) Hadár Attila: "Gratulálok a Ferencvárosnak, mindenben fölénk nőttek a mai napon, mind játékban, mind gólokban és helyzetekben! Nagyon jó edzőpartnerei voltunk ma a Fradinak sajnos. Az első félidőben rendkívül bátortalanok voltunk, nem passzoltunk, nem tudtuk kihozni a labdákat. Mindenki menekült a labdától, meg is lett a következménye, négy gólt kaptunk. A szünetben arra kértem a lányokat, sokkal, de sokkal bátrabb játékot játsszunk, merjünk focizni, passzoljunk, sokkal több párharcot nyerjünk meg, ne focizzunk olyan nyuszi módra, mint az első felvonásban, s némileg sikerült is feljavulnunk a folytatásra." A meccs elé: Zárul az első kör a Simple Női Ligában! A 11. fordulóban a hetedik helyen álló Szent Mihály vendége a második helyezett Ferencváros lesz. A külföldi és magyar sztárokkal teletűzdelt címvédő ellen nem mi számítunk esélyesnek, de lányaink maximális elszántsággal készülnek a meccsre. Céljuk, hogy javítsanak a szombathelyi kisiklást követően, megnehezítsék a favorit dolgát, s minél jobb eredményt érjenek ma el a Fradi ellen. A találkozó 13 órakor kezdődik, onnantól kezdve frissül a cikk. Beharangozó írásunk ide kattintva érhető el! 12:45: Köszönjük Önöket a Szent Gellért Fórumból! Kezdés 13 órakor! Megkezdődött a meccs. Kék-feketében a mieink, zöld-fehérben a Fradi. Vlada Kubassova lőtt éles szögből, kisodródva az 5. percben, Ana Krstovic biztosan fogta. GÓL! Vezetnek a vendégek! Egy szöglet után Kubassováról feledkeztünk el középen, az észt támadó a felső lécre fejelt, a kipattanóból Kovács Eszter talált be jobbal, belsővel, szép mozdulattal mintegy 6 méterről a 7. percben, Fradi-előny, 0-1. Támadásban maradtak a fővárosiak, Czellér Dorottya bal lábas kísérletét hatástalanította a 10. percben Krstovic. Sanda Malesevic ívelt fel hosszan egy szabadrúgást, a vendégek kibólintották, ám a kipattanóra ügyesen érkező Sajti Krisztina előtt így is jó lehetőség adódott a 11. percben, védőnk nem sokkal lőtt fölé. Majd újra a vendégek veszélyeztettek, Túróczy balról érkező centerezését Könczeyné Fenyvesi Evelin fejelte jócskán fölé. Gőzerővel rohamoz a címvédő, Jadyn Edwards csúsztatott mellé jó helyzetből, Túróczy beadása után a 14. percben. GÓL! A 15. percben labdát veszítettünk a védőharmadban, Nagy Lilla és Ónodi Vanessza mellett ellépett Fenyvesi, aki spiccel be is lőtte a Fradi második gólját, higgadtan helyezett a jobb alsóba, 0-2. Sokadik alkalommal adtuk el a labdát, amiből ismét a vendégek veszélyeztettek. Edwards passza éppen csak elcsúszott a gólra éhes Kubassova lába előtt. A 22. percben röviden szabadítottunk fel, Edwards szerzett labdát, s lőtt nagy helyzetben alig mellé. Egykapuzik a Fradi. A 26. percben Túróczy Anna fűzte be a bal oldalon Szabó Dórát és Futaki Fruzsinát is, beadása mindenki előtt elsuhant. Nem sokkal később Edwards távoli, bal lábas lövését védte magabiztosan előrevetődve Krstovic. GÓL! A 28. percben megszületett a harmadik vendéggól. A bal oldalon rendkívül aktív és állandóan megjátszható Túróczy Anna remek visszagurítását Kovács Eszter 16-ról csodálatosan vágta be a bal felsőbe, 0-3. Krstovicnak esélye sem volt, a labda a kapufáról vágódott a hálóba. GÓL! A 34. percben itt a negyedik... Nagy Vanessza nagyszerű kiugratásával Czellér tört be a tizenhatoson belülre, lövését még óriási bravúrral védte Krstovic, a kipattanót az egyedül érkező Edwards pofozta be közelről. Fradi-fölénnyel teltek az utolsó percek is. A 43. percben Edwards balról érkező szabadrúgását Kovács Eszter bólintotta mellé. A 44. percben Túróczy szögletét az egyedül hagyott Kubassova fejelte mellé közelről. Vége az első félidőnek, 0-4 az állás. Érvényesül a papírforma. A mieink erejéből csak védekezésre futja, de abban is rengeteget hibázunk, az ellenfél térfelére alig-alig jutunk át, rendre 30-40 méteren labdát veszítünk. A zöld-fehérek magabiztosan futballoznak, s ilyen arányban is megérdemelten vezetnek. Elstartolt a második felvonás. Meglátjuk, változik-e a mérkőzés képe, fel tudunk-e javulni kicsit a folytatásra. Bozóki Csenge és Jelena Petrovic jött be Simonovic és Nagy Lilla helyére. Fradi-támadásokkal indul a második félidő, de most nem akkora azért a nyomás, mint a fordulás előtt. GÓL! Az 53. percben Czellér Sajti, majd Ónodi mellett tört be jobbról a tizenhatoson belülre, középre gurítását Kubassova talpalta becsúszva a hálóba 5 méterről, 0-5. Nagyon határozatlanok voltak a védőink ennél az akciónál. Az 56. percben az igen agilis és lendületes Túróczy remek bepasszából Czellér bombázott kapura 13 méterről, nagyot védett Krstovic, szögletre tolva a játékszert. A Fradiban ezután Kubassova is lejött, ahogy a szünetben Fenyvesi és Nagy Vanessza is. McFarland és Diószegi után Garcia állt be az 58. percben, frissít tehát a bajnoki címvédő is. A 65. percben Sovány Dorinát tarolta le Kovács Eszter, kapott érte egy sárgát. Leült egyébként a meccs, most nem forognak veszélyben a kapuk. Németh Peó és Horváth Lara érkezett a 67. percben Ónodi és Sovány Dorina helyére. A 69. perben Túróczy veszélyesen csavarodó szögletét ütötte ki a léc alól Krstovic. Jelena Petrovic aludt el a 72. percben, hagyta, hogy Németh Adél befussa, megállítsa a labdát a jobb oldalon, az alapvonalnál, majd be is adhassa a lasztit. Középen Garcia hosszan vette át, de így éppen az érkező Diószegi Fanni került ziccerbe a kapu torkában, a kivetődő Krstovic önfeláldozóan, testtel védte a közeli kísérletet. GÓL! A 79. percben Kránicz Viktória hibája után a csereként beállt Gégény Petra bombázott balról, éles szögből, lényegében az alapvonalról a kapunkba, 0-6. Ebben a beadásra számító Krstovic is vastagon benne volt, a rövidbe vágódott a labda. Farkas Nina közben be, Koszo Sydney le, ez az ötödik cserénk. Csordogálnak a percek, néha már a szentmihályiak is próbálkoznak, de helyzetig nem jutunk el. Horváth Lara nagyszerű kiugratása után Németh Peó sajnos lesre futott, majd Horváth Larát állította meg a térfél közepén a Fradi-védelem. Négy perc lesz a ráadás. A 94. percben Diószegi ugrott ki, hintába ültette Sajtit, majd 17 méterről fölé durrantott. Ezt követően vége a meccsnek, 6-0-ra győzött a Fradi. Jövő szombaton a Honvédot fogadjuk az utolsó 2024-es bajnokin, s mindenképpen győzni kell ahhoz, hogy szép legyen ez az ősz.
- Mérkőzések, eredmények (46. hét)
Egész héten pályán a Szent Mihály csapatai a kicsiktől a nagyokig, keddtől vasárnapig pattog a labda, folyamatosan frissülő cikkünkben az eredmények, az összeállítások és az edzői nyilatkozatok! November 12. (kedd) 20:00, Férfi futsal NB III 4. forduló, Szeged, Szent Gellért Fórum: Szent Mihály FC - Dirner-Siland FC Kecskemét 7-7 (2-2). Szent Mihály: Vér Dávid - Kopasz Balázs, Kovács Bende, Klippel Ádám, Tóth Attila. Cserék: Kocsis István, Huszár Lajos, Farkas Ferenc, Olajos Csaba, Elek Ádám, Fábián-Saleh Houssam. Gólszerzőink: Kovács Bende (3.), Klippel Ádám 3 (14., 25., 40.), Tóth Attila (23.), Kopasz Balázs (32.), Farkas Ferenc (37.) Olajos Csaba: "Lüktető mérkőzést játszottunk, sok helyzettel mindkét oldalon. Sajnos a második félidei adok-kapok elég drámaian alakult számunkra, inkább érzem úgy hogy elvesztettünk két pontot, mint egyet szereztünk. Összességében igazságosnak mondható a döntetlen, bőven akadt lehetőség mindkét kapu előtt, de egy pici odafigyelés, fegyelmezettség és talán szerencse hiányzott ma a győzelemhez. A hibák ellenére a srácok egytől egyig odatették magukat, meccsről-meccsre jobban nézünk ki, remélem, hogy ez a tendencia folytatódni fog!" November 13. (szerda) 14:00, Regionális női U-16 Dél-Keleti csoport 7. forduló, Budapest: Újpest FC - Szent Mihály FC 8-1 (6-0). Szent Mihály: Friebert Enikő - Bakos Dorina, Nagy Viktória, Vass Krisztina Szilvia, Sosterics Nóra, Csanki Boglárka, Tóth Adél, Terhes Lilien Jázmin, Bohák Viktória, Bacsa Dóra Krisztina, Váradi Szintia Dzsenna. Cserék: Kovács Tamara Eszter, Kőrffy Olívia Kitti. Gólszerzőnk: Terhes Lilien Jázmin (65.) Pigniczki Zoltán edző: "Példamutató volt a lányok hozzáállása a bajnokságot vezető és eddig mindössze két gólt kapó Újpest ellen. Sajnos az első felvonásban rossz szerkezetben álltunk fel, amiért természetesen vállalom a felelősséget, a második félidőben már jó szerkezettel egy góllal maradtunk alul. A labdakihozatalokon kell még dolgoznunk, ott nincs kell a kell fizikai erő, ezért akadnak gondjaink. Összességében a csapat a szezon eddigi legbiztatóbb játékát mutatta, amiért maximális dicséret illeti a játékosokat. Mindenkire nagyon büszke vagyok, de külön is kiemelném Terhes Lilient, aki igazi kapitányként irányította a társaságot, s a csapat érdekeit minden körülmények között a saját szempontjai fölé helyezi, bármely poszton kell is szerepelnie, elöl, hátul vagy középen. Ma belső védőként is remekelt, ráadásul rúgott egy gyönyörű szabadrúgásgólt 30 méterről." November 14. (csütörtök) 18:00, Vármegyei férfi U-19 A 11. forduló, Sándorfalva: Sándorfalvi SKE - Szent Mihály FC 3-2 (1-1). Szent Mihály: Polgár Tamás - Juhász Roland, Zefer Zétény, Simkó Kristóf Benjámin, Fülöp Levente, Kiss Ádám, Kajcic Gergő, Mórocz Gergő, Nándori Barnabás, Muskó Gergely, Barczány Kende Hunor. Cserék: Zsótér Gergő Botond, Muhi Balázs András, Tófalvi Kristóf Béla, Nagy Csongor. Gólszerzőink: Nándori Barnabás (35.), Juhász Roland (89.) Szabó Dániel edző: "Az idény egyik legjobb, ha nem a legjobb teljesítményével hoztuk le a mai mérkőzést. Semmiképp nem érdemeltünk vereséget, ezt a srácok is tudják. A 93. percben kaptunk egy üres kapura bepasszolt gólt, mert a kapusunk bő 10 másodperce feküdt a 16-oson belül egy mellkassérüléssel, és sajnos ez ma nem ért játékmegszakítást a játékvezetőnél. Fantasztikusan játszottak a srácok, minden elismerésemet megérdemlik, viszont a lényeg, hogy Tamás felépüljön, és ne legyen semmilyen komolyabb sérülése. Jobbulást neki, a csapatnak pedig mindig ilyen játékot kívánok!" November 16. (szombat) 9:00, Bozsik U-7-es és U-9-es fesztivál, Makó: Szent Mihály U-7: Fodor Vince, Fodor Zente, Kószó Soma, Molnár Mátyás, Huszta Máté, Zám András. Szent Mihály U-9: Benkó Zénó, Daróczi Ákos, Fodor András, Son Sehyun, Pásztor Péter, Somogyi Zalán. Tornyi Zita edző: "Az utolsó őszi Bozsik-fordulón is túl vannak hősiesen a legkisebbjeink, akik a hideg-ködös idő ellenére nagyon jól érezték magukat Makón. A technikai hibákat (ne passzolj az ellenfélnek, ne passzold ki középre a labdát) kompenzálta a gyerkőcök harciassága és lelkesedése, így összeségében elégedettek lehetünk a mai teljesítménnyel. Az U-9-es korosztály számára idén lesz még egy téli Bozsik-forduló, ahol célunk lesz ezeket az alapelveket már jól alkalmazni." A mai napon kiemelkedő játékot mutattak: Kószó Soma, Fodor Vince (U-7), Benkó Zénó (U-9) Az őszi szezon legjobbja díjat kapta: Huszta Máté (U-7), Daróczi Ákos (U-9) Mindenkinek gratulálunk, és köszönjük a féléves munkáját! November 16. (szombat) 11:00, Akadémiai női U-15 8. forduló, Tápé: Szent Mihály FC - Ferencvárosi TC 1-8 (1-4). Szent Mihály: Herke Naira - Purcsi Lilla, Kálló Tímea Zsuzsanna, Csúcs Lilien, Katona Dóra Noémi, Kovács Bettina Boglárka, Ligeti Dóra, Olasz Zsófia, Polonkay Dóra, Rácz Veronika Erzsébet, Herke Norina. Cserék: Szalkai Anna, Bereczki Betti, Orvos Maja, Palotás Panni, Csala Boglárka. Gólszerzőnk: Olasz Zsófia (39.) Olajos Csaba edző: Jobb mérkőzést szerettünk volna játszani az első fordulóhoz képest, ami részben megvalósult, bizonyos szemszögből. Az első félidő hullámzó játékot hozott, lényegében nem kaptunk akciógólt, de elkerülhető szituációkból húzott el az ellenfél. A szünetre úgy mentünk, hogy mi szereztünk gólt, és játékban is feljövőben voltunk. Ezután ami az fordulás utáni első 10 percben történt, az tökéletes ellentéte volt a megbeszélt feladatoknak. A mérkőzés hátralévő idejében rendeztük a sorainkat, ami közelebb volt a lányok valódi tudásához, küzdeni akarásához. Ez mindenképp a pozitívumok közé sorolandó amellett, néhány jó egyéni és kapusteljesítmény is társult ehhez. Továbbá még mindig mi vagyunk az egyetlen csapat, amelyik be tudta venni az FTC kapuját, érdemes elgondolkodnunk azon, hogy ellenük - de a többi ellenféllel szemben is - nagyobb odafigyeléssel és fegyelmezettséggel másabb mérkőzéseket tudnánk lehozni. Ez a fő feladat a hátralévő két bajnokira!" November 16. (szombat) 13:00, Akadémiai női U-17 8. forduló, Tápé: Szent Mihály FC - Ferencvárosi TC 0-5 (0-2). Szent Mihály: Török Stefi - Budai Rebeka Réka, Papp Tamara, Milinker Nóra, Boruzs Boglárka, Gyovai Katinka, Tóth Panna Rita, Bány Boglárka, Barna Bíborka, Baranyi Barnara, Simon Adrienn Evelin. Cserék: Veres Doren, Rózsa Sára Ágnes, Benke Napsugár. Fábián-Saleh Houssam edző: "Komoly erőpróba várt ma a csapatra, de azt gondolom, hogy összességében, látva a játékot, szépen helytálltak a lányok. Igaz már a mérkőzés elején kétgólos hátrányba kerültünk, de ez a két gól olyan 'apró' hibából született, amit talán más csapat nem is büntetett volna meg ilyen kegyetlenül. Ezek után komoly tartásról tettek tanúbizonyságot a lányok, hisz nem zökkentek ki, és gyakorlatilag pontosan, szinte hiba nélkül végrehajtották az előzetesen megbeszélt meccstervet. Fegyelmezettek, bátrak voltak, és még a lehetőség is megvolt arra, hogy visszajöjjünk a mérkőzésbe. A második félidőben, egy ártatlannak tűnő szituáció után sajnos gyorsan le is zárta a mérkőzést a vendégcsapat, amit még két elkerülhető gól követett. A kialakult eredményt kissé túlzónak érzem, de egyáltalán nem vagyok csalódott, hisz hétről hétre egyre több minden kerül ki a pályára abból amit gyakorlunk. A következő lépés a hibák minimalizálása lesz. Célunk, hogy ez sikerüljön, úgy, hogy ezzel párhuzamosan fejlődjön a csapatunk stílusa és játéka is! Két bajnoki mérkőzés vár még ránk idén, ezeken lesz bőven lehetőségünk erre. Gratulálok a Ferencvárosnak, és köszönöm mindenkinek a mai mérkőzést!" November 16. (szombat) 13:00, Simple Női Liga NB I 11. forduló, Szeged, Szent Gellért Fórum: Szent Mihály FC - Ferencvárosi TC 0-6 (0-4). Szent Mihály: Anastasija Krstovic - Futaki Fruzsina, Ónodi Vanessza (Németh Peónia, 67.), Kránicz Viktória, Sajti Krisztina - Koszo Sydney (Farkas Nina, 79.), Sanda Malesevic, Sara Simonovic (Bozóki Csenge, 46.) - Szabó Dóra, Sovány Dorina (Horváth Lara, 67.), Nagy Lilla (Jelena Petrovic, 46.). Vezetőedző: Hadár Attila. Hadár Attila vezetőedző: "Gratulálok a Ferencvárosnak, mindenben fölénk nőttek a mai napon, mind játékban, mind gólokban és helyzetekben! Nagyon jó edzőpartnerei voltunk ma a Fradinak sajnos. Az első félidőben rendkívül bátortalanok voltunk, nem passzoltunk, nem tudtuk kihozni a labdákat. Mindenki menekült a labdától, meg is lett a következménye, négy gólt kaptunk. A szünetben arra kértem a lányokat, sokkal, de sokkal bátrabb játékot játsszunk, merjünk focizni, passzoljunk, sokkal több párharcot nyerjünk meg, ne focizzunk olyan nyuszi módra, mint az első felvonásban, s némileg sikerült is feljavulnunk a folytatásra." November 17. (vasárnap) 10:00, Női NB III 1. forduló, Szentmihály: Szent Mihály FC - Gyulai Amazonok 3-1 (0-1). Szent Mihály: Varga Viktória Mária - Pilán Tímea, Kugler Hanna, Tornyi Zita, Nagy Anita, Madarasné Buknicz Inez, Kovács Rebeka, Sávai Vivien, Fehér Zsuzsanna. Cserék: Kiss Szandra, Csapó Zsófia, Nagy Nikolett, Lapu Zsoltné, Balla Kitti, Géczi Bettina, Topal Jázmin. Gólszerzőink: Pilán Tímea (51.), Sávai Vivien (71.), Kugler Hanna (75.) Tornyi Zita játékos-edző: "A mérkőzésen igazi csapatként küzdöttünk, aminek eredményeként 0-1-es állásból sikerült teljesen megfordítani a meccset, és itthon tartani ezt a fontos 3 pontot. Ezzel második helyről várjuk a tavaszi folytatást." November 17. (vasárnap) 11:00, Akadémiai női U-19 8. forduló, Budapest: Ferencvárosi TC - Szent Mihály FC 7-2 (3-1). Szent Mihály: Aradi Jázmin - Futaki Fruzsina, Bagi Luca, Sovány Dorina, Koszo Sydney, Szabó Dóra, Gyémánt Karina, Pálnik Johanna, Rabi Ramóna, Bozóki Csenge, Palotás Petra. Cserék: Kovács Nóra, Horváth Lara, Fischer Márta, Flach Diána, Gligor Emese, Pribék Andrea. Gólszerzőink: Sovány Dorina (27.), Koszo Sydney (63.) Terjéki Tamás edző: "Rosszul kezdtük a mérkőzést, hiszen az első tíz percben két könnyű gólt ajándékoztunk az ellenfélnek. Borult a meccsterv, innentől futnunk kellett az eredmény után. A lányok szerencsére nem adták fel, mentek becsülettel, és sikerült szépíteni. A félidő vége előtt sikerült nyomást gyakorolni a Fradira, mi kerültünk fölénybe, és megvoltak a helyzeteink is, de nem sikerült zárkózni. A második félidőre úgy jöttünk ki, hogy ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Próbáltunk tempót emelni, de ebből inkább kapkodás lett, amit az ellenfelünk könyörtelenül ki is használt, és az újabb gyors góllal gyakorlatilag lezárta a mérkőzést. Próbáltunk frissíteni, új lendületet adni, de a cserék sem tudták megváltoztatni a játék képét. Sajnálom ezt a mérkőzést, mert ennél jobbak vagyunk. Tanulnunk kell a vereségből, és talpra kell álljunk, hiszen nincs vége még a szezonnak, két kőkemény meccs vár még ránk a téli szünet előtt." November 17. (vasárnap) 12:00, Regionális női U-14 Dél-Keleti csoport 9. forduló, Kecskemét: Mercedes-Kecskeméti LC - Sándorfalva/Szent Mihály 3-3 (2-1). Szent Mihály: Bitó Nikoletta - Nagy Lilla, Nagy Dóra, Gácser Zoé, Gajda Lorina, Szakács Alexandra, Nagypál Viktória, Simon Anna, Boruzs Fruzsina. Cserék: Bárdos Laura, Stumpf Kiara Petra. Gólszerzőink: Boruzs Fruzsina 2 (46., 73.), Gajda Lorina (34.) Pigniczki Zoltán edző: "Az idény legjobbját nyújtva nagyon értékes pontot szereztünk a dobogóért harcoló Kecskemét otthonában. Az elején beleszaladtunk két pofonba, padlót fogtunk az első húsz percben, de a lányok mentális erejét mutatja, hogy megrázták magunkat, felálltak, visszajöttünk a meccsbe, és sikerült egyenlítenünk. A hazaiak ugyan ezt követően újra vezetést szereztek, ám erre is volt válaszunk, a második félidőben megint sikerült újítanunk, s újra ki tudtunk egyenlíteni. Ez komoly tartásról árulkodik! A végén ugyan meccslabdánk is volt a győzelemért, de az ikszet összességében igazságosnak tartom, s úgy gondolom, mindenképpen rá is szolgáltunk erre a döntetlenre egy nálunk előrébb járó, rendkívül erős ellenfél vendégeként. Az őszi szezon végére nagyon szépen összerázódtunk, én is egyre jobban ráéreztem, ki melyik poszton mozog igazán otthonosan. Biztos vagyok benne, hogy tavaszra még jobbak leszünk! Gratulálok a lányoknak a mai teljesítményhez és az őszi produkcióhoz is!" November 17. (vasárnap) 13:30, Férfi vármegyei II. 13. forduló, Szentmihály: Szent Mihály FC - Algyő II. 2-5 (0-3). Szent Mihály: Vér Dávid - Csobán Róbert (Huszár Lajos, 72.), Csobán Krisztián, Nándori Barnabás (Mészáros Bence, 69.), Antal Balázs, Császi Álmos Attila (Baján Zoltán, 46.), Hufnágel Péter, Farkas Ákos (Kovács Nimród, 69.), Klippel Ádám, Farkas András (Olajos Csaba, 46.), Andróczki Tamás. Gólszerzőink: Antal Balázs (55.), Klippel Ádám (81.) Baján Zoltán játékos-edző: "Korábban üde színfoltja voltunk ennek a bajnokságnak, az utóbbi szezonban azonban beleszürkültünk. Ez a mai teljesítményünkön is meglátszott, ötlettelenül és gyengén mozogtunk előre. Akadtak azért helyzeteink az első félidőben, de teljesen igazságos volt, hogy az ellenfél vonulhatott előnnyel a pihenőre. A második felvonásra változtattunk, az első pár perc jobban sikerült, gólt is szereztünk, ám gyakorlatilag azonnal kaptunk is, ami megtörte a kialakulóban lévő lendületünket. Vár ránk még egy évzáró, de ezúton is köszönöm mindenkinek a munkáját és a segítségét, aki hozzájárult, hogy ez a félév végbemehessen a felnőtt férficsapatunknál!" November 17. (vasárnap) 14:00, Preakadémiai regionális női U-12 IV. csoport 5. forduló, Gyula: Szent Mihály FC - Csólyospálos 4-0 (2-0). Gólszerzőink: Ludvig Jázmin 2, Farkas Anabell, Pálvölgyi Dorka Szent Mihály FC - Mercedes Kecskeméti LC 1-4 (1-2). Gólszerzőnk: Farkas Anabell Gyulai Amazonok - Szent Mihály FC 2-2 (1-0). Gólszerzőnk: Ludvig Jázmin 2 Szent Mihály U-12: Bencz Petra (kapus), Ludvig Jázmin, Farkas Anabell, Kis Lilla, Frank Rebeka, Lajkó Boglárka, Tanács Alexa, Pálvölgyi Dorka, Kiss Judit. Balogh Árpád vezetőedző: "Idei utolsó tornánkon a lányok igyekeztek odatenni magukat és a megbeszéltek szerint futballozni, ami helyenként jól is sikerült. Első meccsünkön magabiztosan, ügyesen, sokpasszos játékkal négygólos győzelmet arattunk, végig kézben tartva a mérkőzést. A Kecskemét ellen az egyenlítő találatunkig jól játszottunk, aztán kicsit érthetetlenül gyorsan kaptunk kettőt, de nem omlottunk össze, hanem próbálkozunk tovább, ez dicséretes, még akkor is, ha utána ők lőtték az utolsót. A Gyulával igazi parázs meccset vívtunk, ahol ugyan mi domináltunk, de a hazaiak látszott, hogy nagyon összekapták magukat ellenünk, küzdésüket két gól is jutalmazta, míg a mi egységünket mutatja, hogy kétszer is fel tudtunk állni hátrányból. Összességében az U12 prekadémiai csapatunknak az őszi 15 meccsen 10 győzelem 2 döntetlen 3 vereség a mérlege (a rend kedvéért: 62:17-es gólarány), de a mutatott játékban való fejlődés sokkal fontosabb, amelyben előrelépést látok. Pálvölgyi Dorka játékosunknak pedig mielőbbi felépülést és gyógyulást kívánunk, várjuk vissza! Hajrá lányok, Hajrá, St. Mihály!" November 17. (vasárnap) 18:00, Regionális női U-19 Dél-Keleti csoport 9. forduló, Budapest: Soroksár SC - Szent Mihály FC 17-0 (8-0). Szent Mihály: Buzder-Lantos Sára - Szebegyinszki Bettina, Danyi Alexandra, Csuzi Afrodité, Fejes Viktória Luca, Kis Mira Blanka, Mészáros Laura Lara, Losonczi Julianna, Nagy-Jójárt Leila, Meleg Nikolett, Tóth Adél. Cserék: Kovács Boglárka Virág, Bliznák Luca Hanna. Tóth László edző: "A Soroksár más kávéház, mint mi, más célokért küzd, még az Astránál is erősebb csapat ellen léptünk pályára. A lányok becsülettel küzdöttek, de nem volt egy súlycsoportban a két együttes. A mérkőzés egyedüli pozitívuma, hogy túljutottunk rajta, és senki sem sérült meg. Ez a találkozó kilógott az őszi szezonunkból, a többi összecsapáson látottakkal elégedett lehettem. Folytatjuk tovább a munkát, s bízom benne, tavaszra tovább fejlődik majd az alakulat."
- Hatos után – a hatodik helyért!
Túlzottan tiszteltük a Fradit, de a Honvéd ellen lehet javítani. Szép lehet az ősz, ha a kispestieket le tudják győzni a szentmihályi lányok. Hétvégén zárul a Simple Női Liga 2024-es küzdelemsorozata. Érvényesítette a papírformát a női labdarúgó NB I 11. fordulójában Szegeden a címvédő Ferencváros , mely magabiztosan, 6-0-ra győzött a KÉSZ-St. Mihály-Szeged ellen. Lányaink sajnos túlzottan tisztelték az ellenfelet, bátortalanul, lassan, körülményesen, rengeteg hibával futballoztak, ennek pedig nem lehetett más a vége, mint súlyos vereség. Megpróbáltunk ugyan nagyon-nagyon stabil védekezésre építeni a zöld-fehérek ellen, ám már az első percektől kezdve sorra adtuk el a labdákat a védőharmadban, egyáltalán nem tudtunk előrefelé építkezni, a széleken - különösen a jobb oldalon - pedig átjáróház volt a védelmünk, így egymás után dolgozhatták ki a helyzeteket a zöld-fehérek. A Fradi gyakorlatilag végig bántó mezőnyfölényben egykapuzott, talán csak a második felvonásban kezdett kicsit kiegyenlítődni a játék, mikor mindkét együttes sokat cserélt már. A futószalagon érkező lehetőségekből, ziccerekből végül fél tucatot váltottak gólra a vendégek, aminek az lett az eredménye, hogy a Szent Mihály az eddigi legkomolyabb különbségű vereségébe szaladt bele az 2024/25-ös bajnokságban. Nyilván ebből a mérkőzésből is tanulni kell, ahogy a Viktória elleniből is, a szakmai stáb feladata, hogy az idei utolsó tétmérkőzésre felrázza a lányokat. Mert nem kérdés, hogy ennél több van bennük, ennél jóval többre képesek! Ha azt az arcát mutatja, azt a formát futja a csapat, mint korábban a Puskás Akadémia, a Szekszárd, a Soroksár, az MTK ellen vagy az Astrával szemben a második félidőben, akkor igenis reális esélye van a jó erőkből álló Budapest Honvéd legyőzésére. A szombati összecsapás vízválasztó lesz, hiszen ha be tudjuk gyűjteni a három pontot, akkor szép és sikeres őszt zárhatunk. Ehhez azonban sokat kell még tenni, beszélgetni és dolgozni a héten az öltözőben és azon kívül is, közös felelősség, hogy visszataláljunk a helyes útra! A 11. fordulót követően - azaz gyakorlatilag féltávnál - az újabb elveszített mérkőzése ellenére a Szent Mihály 13 pontjával megőrizte a hetedik helyet. Ami az élmezőnyt illeti, az ETO első alkalommal botlott, hazai pályán kapott ki egy vitatható tizenegyessel a Puskás Akadémiától. A Győr előnye így csökkent: 30 ponttal vezeti a táblázatot az egyaránt 27 pontos FTC-Telekom, a Viktóriát 5-0-ra kiütő MTK és a Felcsút előtt. A középmezőnyben az ötödik helyre a 16 pontos Honvéd zárkózott fel, miután 3-2-es diadalt aratott a Szekszárd vendégeként. A Diósgyőr odahaza 0-0-ra végzett a PMFC-vel, így 15 pontjával jelenleg a hatodik. A 13 pontos Szegedet 12 ponttal követi a Pécs, 11 ponttal a Szombathely és 9 ponttal a Szekszárd. Az alsóházi derbit a pályaválasztó Soroksár nyerte 2-0-ra az Astra ellen, a "Sori" az első sikerét követően 4 ponttal áll, míg a sereghajtó továbbra is pont nélkül szerénykedik. A 12. fordulóban a Szent Mihály tehát a Szent Gellért Fórumban fogadja a Kispestet november 23-án (szombaton) 13 órakor. A piros-feketék lendületben vannak, zsinórban két találkozót nyertek, előbb a DVTK, majd a Szekszárd ellen, ám nem verhetetlenek. Ezt már a mieink is bizonyították, hiszen az augusztusi rajton Balázs Evelin és Sovány Dorina találatainak köszönhetően 2-1-re nyertek Budapesten. Ha a lányok kiviszik a pályára, amit tudnak, ha kellően egységesek lesznek, ha szívvel, akarattal, hittel és lelkesedéssel futballoznak, akkor jó esélyük van egy olyan szép eredmény elérésére, mely kifényesíti az őszt. 16 ponttal a zsebünkben büszkén várhatnánk a tavaszi folytatást, akár a hatodik, akár a hetedik helyről! Hajrá, Szent Mihály! Pintér M. Lajos












